2008. január 5. szombat

jan. 5
13:40
Esztergomi segédpüspököt szentelt Erdő Péter (Alternatív Energia)
Erdő Péter az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé szentelte szombaton Székely Jánost, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektorát, akinek XVI. Benedek pápa a febianai címzetes püspöki címet adományozta.
jan. 5
13:40
Szándékosan lőtt le két amerikait egy iraki katona (Kripto Akadémia)
Szándékosan lőtt le két amerikait egy iraki katona tavaly karácsonykor az észak-iraki Moszulnál - közölték szombaton iraki tábornokok. Ez az első eset, amikor egy iraki katona szándékosan ölt meg amerikaiakat.
jan. 5
13:55
Több-biztosítós rendszer: az MSZF támogatja a korábbi népszavazási kezdeményezést (HírTV)
A Magyar Szociális Fórum támogatja azt a fővárosi házaspárt, amelyik már tavaly referendumot kezdeményezett a több-biztosítós rendszer eltörléséről. Kérdésüket decemberben jóváhagyta az Alkotmánybíróság, az aláírásgyűjtést akár ma is megkezdhetik.
jan. 5
13:55
Szándékosan lőtt le két amerikait egy iraki katona (Gondola)
Szándékosan lőtt le két amerikait egy iraki katona tavaly karácsonykor az észak-iraki Moszulnál - közölték szombaton iraki tábornokok. Ez az első eset, amikor egy iraki katona szándékosan ölt...
jan. 5
13:55
Válságos állapotban a volt diktátor (Blikk)
jan. 5
14:01
Szalay: akár már jövőre Budapestről rajtolhat a Dakar (Infostart)
A Szalay Dakar Team vezetője szerint elképzelhető, hogy - ha megrendezik - jövőre Budapestről rajtol a Dakar rali. Szalay Balázs az idei verseny lemondását elkerülhetetlennek nevezte.
jan. 5
14:10
Prostik Kelemen Anna ellen (Blikk)
Fizessen adót, ha pénzért szexel - követelik az örömlányok!
jan. 5
14:16
Egységkormány alakulhat Kenyában (Infostart)
Kész nemzeti egységkormányt alakítani a kenyai államfő, hogy megoldja az ellenzék által vitatott választások után kialakult helyzetet. Mwai Kibaki ezt az afrikai ügyekért felelős amerikai külügyiminiszter-helyettessel közölte.
jan. 5
14:17
Várhatóan kedd estig lesz lezárva a Váci út (HírTV)
Várhatóan kedd este 6-ig tart majd a Váci út teljes lezárása a Zsilip utca és a Garam utca közötti szakaszon. Előreláthatóan ekkora fejezik ugyanis be annak az épületnek a bontását, amelyiknek a fala pénteken dőlt a fővárosi útra. Nappal rendőrök terelik a forgalmat, éjjel lámpák irányítják az autósokat - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság…
jan. 5
14:32
Az anyaszerep a legnehezebb (Blikk)
A színésznő húszéves fejjel ma már nem vágna bele a filmiparba
jan. 5
14:39
Csúcstechnológiában elsők vagyunk (Piac és Profit)
A csúcstechnológiai termékek kivitele a négy visegrádi ország közül nálunk növekszik a legdinamikusabban. A hozzáadott értékben is jók vagyunk.
jan. 5
14:42
Két kézzel szórja a pénzt Paris Hilton (Blikk)
Nem zavarja, hogy nagyapja a Hilton szállodaláncból rá eső örökséget 2,5 millió dollárra redukálta
jan. 5
14:44
Tőkés a román államfő támogatását kéri, hogy csatlakozhasson az EPP frakciójához (Gondola)
Traian Basescu román államfő támogatását kéri ismét Tőkés László független európai parlamenti képviselő azért, hogy januárban csatlakozhasson az Európai Néppárt (EPP) frakciójához az Európai...
jan. 5
14:44
Golden Globe-gála sztárok nélkül? (HírTV)
Sztárok nélkül marad az idei Golden Globe-gála - jelentette szombaton az AFP. A januári tévés és filmes díjátadó ünnepségre ugyanis bojkottot hirdettek az amerikai színészek. Így akarnak szolidaritást vállalni a november eleje óta sztrájkoló forgatókönyvírókkal.
jan. 5
14:49
Előzetesben a karddal átszúrt fiú (Blikk)
jan. 5
14:50
A lengyel külügyminiszter visszafogottan nyilatkozik az amerikai rakétatelepítési tervről (Kripto Akadémia)
Az új varsói vezetés nem nagyon lelkesedik a washingtoni kormányzat által tervezett rakétaelhárító rendszer lengyelországi telepítéséért, s az amerikai elnökválasztás előtt nem is siet dönteni az ügyben - legalábbis ez tűnik ki Radoslaw Sikorski új lengyel külügyminiszter szombati lapinterjújából.
jan. 5
14:53
Jennifer Lopez is csendben szül (Blikk)
A szcientológiai egyház szabályai szerint, teljes csendben akarja világra hozni gyermekét az énekes-színésznő
jan. 5
14:58
Rácz Félix kitálal Südi Iringóról (Blikk)
Az egykori bokszmenedzser szerint nem volt szó semmilyen párkapcsolatról közte és a fiatal táncosnő között
jan. 5
15:00
Fidesz: törvénysértő adatgyűjtés a csepeli önkormányzatnál (Gondola)
Az adatvédelmi biztos hivatalához fordul a csepeli önkormányzat Fidesz-KDNP-frakciója, mert a kerület szocialista polgármestere törvénysértő adatbázis-építést folytat - jelentette be Németh...
jan. 5
15:02
A konzul szerint biztonságban vannak a Kenyában tartózkodó magyarok (Gondola)
Biztonságban vannak a Kenyában tartózkodó magyarok - közölte szombaton délután az MTI-vel Kocsis András kenyai konzul, aki ellátogatott Mombasa környékére, a tengerpartra, ahol a magyar turisták...
jan. 5
15:04
Elszámolást követel a Fidesz a kormánytól (Infostart)
A Fidesz szóvivője felszólította a kormányt, hogy számoljon el a kormányzati negyed előkészítésére fordított összegekkel.
jan. 5
15:05
Fidesz: a kormány számoljon el a kormányzati negyedre költött pénzzel (Gondola)
A kormány számoljon el: hány száz millió forintot költött el a kormányzati negyednek, "ennek a teljesen értelmetlen és elfogadhatatlan luxusberuházásnak az előkészítésére" - írta szombaton az...
jan. 5
15:05
Járó motornál akarta kialudni magát a kamionsofőr (Blikk)
jan. 5
15:06
Fidesz: törvénysértő adatgyűjtés a csepeli önkormányzatnál (Alternatív Energia)
Az adatvédelmi biztos hivatalához fordul a csepeli önkormányzat Fidesz-KDNP-frakciója, mert a kerület szocialista polgármestere törvénysértő adatbázis-építést folytat - jelentette be Németh Szilárd, a képviselőcsoport tagja szombaton Budapesten.
jan. 5
15:11
Előzetesben a korábban karddal leszúrt fiatalember (Gondola)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szombaton P. Józsefet, akit még 2005 májusában egy karddal leszúrtak egy fővárosi buszon. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)...
jan. 5
15:12
Tőkés László ismét a román államfő támogatását kéri (Kripto Akadémia)
Traian Basescu román államfő támogatását kéri ismét Tőkés László független európai parlamenti képviselő azért, hogy januárban csatlakozhasson az Európai Néppárt (EPP) frakciójához az Európai Parlamentben - adja hírül a szombati romániai sajtó.
jan. 5
15:16
Szégyen, hogy nem magyar tejet iszunk (Privátbankár)
A magyar tejpiacon továbbra is fennmarad a keresleti piac, amely az elmúlt év közepén alakult ki - jelentette ki Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke. Közölte: a felvásárlási árak az idei ...
jan. 5
15:16
Törvénytelenül készít adatbázist a csepeli MSZP? (HírTV)
Törvénytelenül készít adatbázist a csepeliekről a helyi MSZP - állítják a kerület fideszes képviselői. Egy helyi internetes honlap elindításával kapcsolatban kérnek ugyanis személyes adatokat, illetve a weboldalra ellátogatóktól is az egyik menüpontban nevet, címet és e-mail címet kérnek. Az adatkezelést ráadásul egy olyan cég végzi, amelyik erre nem lenne jogosult.
jan. 5
15:16
A Scotland Yard nyomoz Benazir Bhutto meggyilkolása színhelyén (Gondola)
A Scotland Yard szakértői kezdtek nyomozást szombaton Ravalpindiben Benazír Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető meggyilkolásának színhelyén - közölte a helyi rendőrség. A brit bűnügyi rendőrség...
jan. 5
15:17
Új eljárás a tokaji kistérség kórházi ellátási körzetének megváltoztatása ügyében (Alternatív Energia)
Új eljárásra kötelezte az ÁNTSZ Észak-magyarországi Igazgatóságát az Országos Tisztifőorvosi Hivatal a tokaji kistérség kórházi ellátási körzetének megváltoztatása ügyében - mondta az MTI-nek Antal Gabriella, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház igazgatója.
jan. 5
15:22
Ökomozaik (Gondola)
Az elmúlt hetekben hazánk több nagyvárosában a szálló por koncentrációja többszörösen túllépte a határértéket, szmogriadót mégsem rendeltek el. Mindeközben a tárca mérőrendszere napokig nem működött, s így adatok hiányában az ÁNTSZ sem tudta elvégezni a napi légszennyezettségi értékelést.
jan. 5
15:33
Második hete fűtés nélkül - mínusz 55 fokban (HírTV)
Az oroszországi Jakutföldön már második hete vannak fűtés nélkül az Artik nevű település lakói, miközben az utcán mínusz 55 fokos a hőmérséklet.
jan. 5
15:33
Visszakerült édesapjához Mehmet Karcsika (Blikk)
Az apa szerint gyermekén fojtogatás nyomai látszottak, amikor elhozta az iskolából
jan. 5
15:38
Megszüntették a nyomozást a kivágott erdő ügyében (Blikk)
jan. 5
15:48
A Scotland Yard nyomoz Bhutto gyilkosai után (Infostart)
Pakisztánban a kormány kérésére a Scotland Yard munkatársai is nyomoznak Benazír Bhutto ellenzéki vezető meggyilkolásának színhelyén.
jan. 5
15:55
Petrába látogatott Sarkozy francia elnök és barátnője (Gondola)
Petra ókori város romjait tekintette meg szombaton jordániai magánlátogatása során Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök barátnője, Carla Bruni olasz énekesnő, volt topmodell társaságában....
jan. 5
15:55
A Fidesz a kormányzati negyed előkészületi költségeinek nyilvánosságra hozatalát követeli (Alternatív Energia)
A kormány számoljon el: hány száz millió forintot költött el a kormányzati negyednek, "ennek a teljesen értelmetlen és elfogadhatatlan luxusberuházásnak az előkészítésére" - írta szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
jan. 5
15:57
Segédpüspököt szentelt Erdő Péter (Gondola)
Erdő Péter az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé szentelte szombaton Székely Jánost, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektorát, akinek XVI. Benedek pápa a febianai címzetes püspöki címet adományozta.
jan. 5
16:00
Patai "Józsika" előzetesben (HírTV)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság egy férfi megtámadása miatt azt a fiút, aki akkor vált ismertté, amikor két évvel ezelőtt egy budapesti buszon karddal megszúrta őt egy másik fiú.
jan. 5
16:05
Tomboló viharok: egymillió ember maradt áram nélkül Kaliforniában (HírTV)
Egymillió ember maradt áram nélkül Kaliforniában az állam északi részén tomboló viharok után. A legrosszabb helyzet San Francisco és Sacramento környékén alakult ki.
jan. 5
16:08
A 10 leggyakoribb kérdés a szexről... és a válaszok (Blikk)
Növeli a termékenység esélyét, ha sokszor csináljuk? Megszünteti a fejfájást?
jan. 5
16:10
Harmadfokú meteorológiai riasztás a Dél-Dunántúlon (Gondola)
Harmadfokú, piros riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Dél-Dunántúlra a szombaton várható erős jegesedés, illetve a többfelé valószínű tartós, intenzív ónos eső miatt; a...
jan. 5
16:11
A Scotland Yard nyomoz Benazir Bhutto meggyilkolása színhelyén (Kripto Akadémia)
A Scotland Yard szakértői kezdtek nyomozást szombaton Ravalpindiben Benazír Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető meggyilkolásának színhelyén - közölte a helyi rendőrség.
jan. 5
16:16
Harmadfokú meteorológiai riasztás a Dél-Dunántúlon (Blikk)
jan. 5
16:26
Jövő héten is kerülje el a Váci utat! (Infostart)
Várhatóan kedd este 6 óráig lesz lezárva a Váci út a Zsilip,- és a Garam utca közötti szakaszon - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
jan. 5
16:33
Petrába látogatott Sarkozy francia elnök és barátnője (Kripto Akadémia)
Petra ókori város romjait tekintette meg szombaton jordániai magánlátogatása során Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök barátnője, Carla Bruni olasz énekesnő, volt topmodell társaságában.
jan. 5
16:35
A pápa az etnikai konfliktus megelőzését sürgeti Kenyában (Kripto Akadémia)
Egy kenyai etnikai konfliktus veszélyének mielőbbi elhárítására és az erőszak azonnali leállítására szólított fel XVI. Benedek pápa.
jan. 5
16:37
Ismét degeszre tömhetjük magunkat (Piac és Profit)
A Magyar Turizmus Zrt. által létrehozott www.menjunkenni.hu honlapon keresztül 2008. január 21-ig jelentkezhetnek azok az éttermek, amelyek csatlakozni kívánnak a Torkos csütörtök akcióhoz - közölte a nemzeti turisztikai marketing szervezet.
jan. 5
16:43
Disco Magic: a VPOP nyomozást rendelt el (HírTV)
Elrendelte a nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség a kiskunhalasi diszkó ügyében az uniós pályázati pénzekkel való visszaélés miatt. Az eljárás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése gyanújával.
jan. 5
16:48
Gyurcsány Ferenc hétfőn munkába áll (Blikk)

Keresés