2008. január 10. csütörtök

jan. 10
15:46
Egymillió osztrákot fenyeget a szegénység (Gondola)
Hozzávetőleg egymillió osztrákot, a lakosság tizenkét-tizenhárom százalékát fenyegeti a szegénység réme, csaknem a felüket tartósan - állapította meg az Osztrák Statisztikai Hivatalnak (SA) a...
jan. 10
15:46
Bíróság előtt az osztrák-szerb embercsempész banda (HírTV)
A nemzetközi „vízumgyár” botrány szerdán zárult le azzal, hogy az ügy az igazságszolgáltatás elé került. Hat személy bíróságon felel azért, hogy hamis okmányok alapján pénzért schengeni vízumhoz juttattak mintegy nyolcezer embert.
jan. 10
15:57
Magyarország első az uniós pénzek felhasználásában az uniós biztos szerint (Gondola)
Magyarország az első helyen áll az Európai Unió tizenkét új tagországa között az uniós pénzek felhasználásában a 2004-2006-os források mutatói alapján, és mind a huszonhét tagállamot tekintve is...
jan. 10
15:57
Göncz palesztin kollégájával tárgyalt (HírTV)
A palesztin állami intézmények további kiépítéséhez és megerősítéséhez, valamint a civil szervezeteknek nyújtandó magyar támogatás volt a legfőbb téma a palesztin külügyminiszter csütörtöki, budapesti tárgyalásain. Rijád al-Malki és vendéglátója, Göncz Kinga a két minisztérium szorosabb együttműködéséről szóló megállapodást is aláírt.
jan. 10
16:01
Demszky: Álom volt a kormányzati negyed terve (Infostart)
Demszky Gábor szerint újra kell álmodni a kormányzati negyedet. A főpolgármester elmondta, hogy a Nyugati pályaudvar környékének beépítéséről egy négyoldalú - a kormány, a főváros, a kerület és a magánbefektető részvételével zajló - tárgyalássorozatot követően lehet dönteni.
jan. 10
16:02
Zsanett-ügy: a rendőrök panaszait elutasította az ügyészség (Gondola)
Elutasította az ügyészség a Zsanett-ügyben hozott, nyomozást megszüntető határozat ellen benyújtott panaszokat, amelyeket az ügyben meggyanúsított rendőrök közül ketten, illetve védőik fogalmaztak...
jan. 10
16:02
Antrax helyett só és liszt (Blikk)
Kamunak bizonyult a szocialista képviselőknek küldött „fehér por” antrax mivolta. Az anyag közönséges lisztnek és sónak bizonyult – írja az Index.
jan. 10
16:08
CAD/CHF Tovább lefelé (HírTV)
1,0930-nál ért el napi minimumot a jegyzés. Az árfolyam esésében nagy szerepe volt a tőzsdék év eleji gyengülésének és a gyenge kanadai ingatlanpiaci mutatóknak. A kanadai novemberi építési engedélyek -9,9 %-os értéket hoztak a várt -2,0 % helyett. Chart-technikailag 1,0730-nál találhatjuk a következő jelentőseb támogatási szintet. Ezen a szinten számos 2006 decemberi csúcsot találhatunk. Az MACD…
jan. 10
16:08
A Marsba esetleg becsapódó aszteroida nem fenyegeti a Földet (Gondola)
Egy futballpálya-nagyságú aszteroida csapódhat január 30-án a Marsba, az ütközés azonban nem fenyegeti a Földet - állítják amerikai és orosz kutatók. A WD5 jelű aszteroida, amelyet tavaly...
jan. 10
16:13
Johnny Depp Tim Burton-függő (Gondola)
Johnny Depp számára vannak filmek és vannak Tim Burton-filmek. A hollywoodi színész már hatodik alkalommal forgatott Burtonnal, a Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya című zenés...
jan. 10
16:13
Bush: Izraelnek el kell hagynia az 1967-ben megszállt területeket (HírTV)
Izraelnek el kell hagynia az 1967-ben megszállt palesztin területeket - jelentette ki George Bush Jeruzsálemben. Az amerikai elnök szerint ugyanis csak így teremthető meg egy életképes palesztin állam. Ez volt az első alkalom, hogy Bush a nyilvánosság előtt szólalt fel az izraeli megszállás ellen. Előzőleg Bush a palesztin elnökkel folytatott tárgyalásán azt mondta, még az ő elnöksége idején…
jan. 10
16:13
SZDSZ: az ízlésterrorral egyetlen demokrata sem érthet egyet (Alternatív Energia)
Az SZDSZ nem osztozik Sólyom László optimizmusában, mely szerint a veszprémi Melocco-szobor felállítását egyetértés és együttműködés kísérte volna. Ellenkezőleg: a fideszes polgármester hatalomra kerülése után cenzúrázta a korábban elfogadott, Rajk László által készített szobrot, és megrendelt egy újabbat, a Fidesz kampányában aktív szerepet vállaló másik művésztől - közölte Horn Gábor az MTI-vel…
jan. 10
16:17
Elbocsátják a fűzfői papírgyár dolgozóit (Infostart)
Kilencvenhét dolgozót bocsátanak el a fűzfői Papírfeldolgozó Kft.-től; a cégnél 103-an dolgoztak, az elbocsátottak munkaviszonya január 15-ével szűnik meg - közölte a balatonalmádi munkaügyi kirendeltség vezetőhelyettese.
jan. 10
16:19
EUR/USD Érintette a jegyzés az 1,4750-et (HírTV)
Az alapkamattal kapcsolatban optimistának vélt Trichet nyilatkozat hatására, melyben az EKB elnök ismét utalt az inflációs veszélyekre, 1,4750-ig emelkedett a jegyzés. Trichet emellett azt nyilatkozta, hogy egyes tanácstagok a kamatemelés mellett foglaltak álláspontot. A gyenge Dow Jones is segítette az EUR/USD erősödését. (OT/GFX)
jan. 10
16:22
Kommandósok tették ártalmatlanná a pszichiátriai beteget (Infostart)
Kommandósok ártalmatlanítottak egy beteget a nagykállói pszichiátrián. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerint a férfi az intézetben rátámadt két ápolóra, ezért hívták ki a rendőrséget. A férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt eljárás indult.
jan. 10
16:30
Bloomberg független elnökjelölt lehet (Gondola)
Michael Bloomberg New York-i polgármester márciusig valószínűleg bejelenti, hogy független jelöltként indul az amerikai elnökválasztáson - hangzott el csütörtökön a CNN hírtelevízióban. A...
jan. 10
16:35
Népszavazás lesz Grönlandon a nagyobb autonómiáról (Gondola)
Népszavazáson fognak nyilatkozni a grönlandiak a terület nagyobb autonómiájáról első lépésként a szigetnek a Dán Királyságtól való függetlenné válása felé - jelentette be Hans Enoksen, a helyi...
jan. 10
16:36
Rekord infláció mértek Lettországban tavaly (Privátbankár)
Rekord mértékű, 14,1 százalékos inflációt mértek tavaly Lettországban, elsősorban a szárnyaló élelmiszer- és szolgáltatási árak nyomán: ezek éves szinten 13,2 és 16,4 százalékkal nőttek. Hét hónap...
jan. 10
16:38
Az egész tőzsde bukhat, ha az OMV megveszi a Molt (Privátbankár)
A legnagyobb londoni gazdasági folyóirat azt írja az OMV-Mol átvétel csatározásról: ha az ügylet sikeres lesz, az "aláásná" a helyi részvénytőzsdét, amely már most is hátrányos helyzetben van a blue-chip vállalatok szűkös állománya miatt. Az Euromoney szerint az OMV érkezése "durva ébresztő" volt
jan. 10
16:40
Lebontják a Kultiplexet (Blikk)
jan. 10
16:40
Nem álom: új kocsi 400 ezerért (Piac és Profit)
Az indiai Tata Motors autógyár bemutatta a világ legolcsóbb autóját az Új-delhi autóipari kiállításon - 33 lóerő, 5 literes fogyasztás.
jan. 10
16:40
USD/JPY Erős amerikai nagykereskedelmi mutatók (HírTV)
A novemberi amerikai nagykereskedelmi mutatók 0,6 %-kal emelkedtek a várt 0,4 % helyett. A nagykereskedelmi eladások mértéke azonban 2,2 %-kal emelkedett a előző 1,4 % után. Az USD/JPY profitált a szolid mutatókból és 109,80 felé indult. (OT/GFX)
jan. 10
16:42
Három pontot von le a Soprontól az MLSZ (HírTV)
Jogerőre emelkedett a Sopron büntetése, így a Magyar Labdarúgó Szövetség három pontot levont a Soproni Liga utolsó előtti helyezettjétől. A csapatot még december közepén büntette meg az MLSZ, mert tartozott a szövetségnek, az akkori határozat emelkedett most jogerőre. A szövetség emellett megtiltotta a soproniaknak, hogy március 31-ig labdarúgókat vásároljanak.
jan. 10
16:42
A piroson szaladt át, egyenesen a furgonnak - képek (Infostart)
Tilos jelzésen futott át az a lány, akit elsodort egy furgon a főváros X. kerületében, a Basa utcában - mondta el az InfoRádiónak a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
jan. 10
16:46
Németország már Knutschinak szurkol (Gondola)
Immár az új Knutnak, a kicsi Knutschinak, a nürnbergi állatkertben néhány héttel ezelőtt született jegesmedve-bébinek szurkol Németország. Már csak azért is, mert az illetékes hatóságok...
jan. 10
16:48
Zsanett-ügy: elutasították a rendőrök kifogásait (Infostart)
Elutasította a Fővárosi Főügyészség a rendőrök és védőik által a nyomozást megszüntető határozat ellen benyújtott kifogásokat a Zsanett-ügyben - közölte a vádhatóság szóvivője.
jan. 10
16:51
Folytatódik a párás, ködös idő, -1, +4 fok lesz (Gondola)
Többnyire erősen felhős vagy borult, párás, néhol tartósan ködös időre van kilátás. Helyenként szitálás, ónos szitálás előfordulhat. Pénteken Észak-Dunántúlon többfelé megerősödik a déli,...
jan. 10
16:51
Ismét elhalasztották a Magyar Polgári Párt bejegyzését Romániában (HírTV)
Másodszorra halasztja el a Magyar Polgári Párt törvényszéki bejegyzését Romániában. Az aláírások és bejegyzési kérelem benyújtása után a bukaresti hatóság decemberben azok áttanulmányozása érdekében halasztott Csütörtökön pedig egy már évek óta magát bejegyeztetni próbáló román párt óvása következtében napolta el a szervezet bejegyzést.
jan. 10
16:51
Új életbiztosító jelent meg a piacon (Privátbankár)
CIG Közép-európai Biztosító Zrt. néven engedélyezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök nevével fémjelzett életbiztosító alapításá...
jan. 10
16:53
Mínuszban zárt a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,80 pontos csökkenéssel, 25.386,31 ponton zárt ma. A tegnapi záró értékéhez képest 1,22 százalékkal gyengült.   Friss tőzsdei árfolyamok MTI...
jan. 10
16:55
Madárinfluenza az angliai hattyúkban (Infostart)
A madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes H5N1 típusát mutatták ki három, Délnyugat-Angliában elhullott hattyú tetemében - közölte a brit szaktárca.
jan. 10
16:56
A csillogó magyar tehén elsöprő bécsi sikere (Gondola)
A 13 ezer 500 Swarovski-kristállyal ékesített magyar tehén díszíti január 19-ig Bécs belvárosát, hatalmas sikert aratva. A csillogó tehenet a 2007-es budapesti Tehénparádéra alkotta Héder...
jan. 10
16:56
Slota fegyelmi eljárást kezdeményez Csáky ellen (HírTV)
Parlamenti fegyelmi eljárást kezdeményez a szlovákiai magyar párt vezetője ellen Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja, mert Csáky Pál egy tavaly decemberi budapesti rendezvényen szélsőségesnek és ultranacionalistának nevezte őket. Slotáék szerint a pozsonyi parlament mandátumvizsgáló és mentelmi bizottságának azért kellene eljárnia Csáky ellen, mert alkotmány- és törvénysértő módon vélekedett a…
jan. 10
16:57
Közösen védekeznek a terroristák ellen a franciák és a spanyolok (Infostart)
Közös hírszerző csoportokat hoz létre Franciaország és Spanyolország a terrorizmus elleni küzdelem érdekében - jelentették be a két ország vezetőinek párizsi csúcstalálkozója után.
jan. 10
16:58
H5N1-vírust mutattak ki brit vadmadarakban (Gondola)
A madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes H5N1 típusát mutatták ki három, Délnyugat-Angliában elhullott hattyú tetemében - közölte a brit szaktárca. A környezetvédelmi, élelmezési és...
jan. 10
17:00
Deschamps: Tonit, Militót és Tourét akartam! (Infostart)
A Juventus az olasz B liga "bugyraiban" eltöltött éve lassan a feledés homályába vész, mint ahogy az is, hogy Didier Deschamps, a klub egykori játékosa vezette vissza a csapatot az élvonalba. Az 1998-as világbajnok és a 2000-es Európa-bajnok francia válogatott kapitánya kegyvesztett lett a feljutás után - összeveszett a vezérkarral. De már nem bánja.
jan. 10
17:00
Ki tájékoztat félre: a miniszter vagy a minisztérium? (Gondola)
Ágh Péter (Fidesz) írásbeli kérdése Veres János pénzügyminiszterhez Tisztelt Miniszter úr! A Magyar Televízió Az Este című műsorában Ön néhány napja, 2007. január 8-án lehetetlen küldetésre...
jan. 10
17:02
Toller-ügy: A jogállam diadala vagy egy kellemetlenkedő civil? (Gondola)
Megállapíthatják Toller László cselekvőképtelenségét, abban az eljárásban, amelyet egy névtelen pécsi polgár kezdeményezett. Ez a szocialistáknak egy kétes kimenetelű választást jelenthet. A család még mindig bízik a képviselő felépülésében. Ismerjük meg a kezdeményező szempontjait abból a levélből, amelyet a helyi lapnak írt.
jan. 10
17:11
Jó ütemben használjuk fel az uniós pénzeket (Infostart)
Magyarország az első helyen áll az Európai Unió tizenkét új tagországa között az uniós pénzek felhasználásában a 2004-2006-os források mutatói alapján - közölte az Európai Bizottság regionális politikai felelőse Brüsszelben. Danuta Hübner hangsúlyozta: a huszonhét tagország között Magyarország a harmadik.
jan. 10
17:12
BUX: -1,22 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,80 pontos csökkenéssel, 25.386,31 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,22 százalékkal gyengült.
jan. 10
17:16
Fővárosi ígéretek: Új híd és légkondi a Combinókra (Infostart)
A főpolgármester szerint 2008 a korszakos fejlesztések éve. Demszky Gábor kijelentette: sínen van a 4-es metró építése, és harminc nagyobb beruházás indul vagy folytatódik idén. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes ugyanakkor arról beszélt, hogy mintegy 20 milliárd forintnyi beruházást ki kell húzni idén a tervezettek közül.
jan. 10
17:18
Nagy az izgalom Bernanke beszéde előtt (HírTV)
19:00-kor tartja beszédét Ben Bernanke, melyet nagy izgalommal várnak a piaci résztvevők. Bernanke beszédének témáira, a Pénzpiacok, a Gazdasági kilátások és a Monetáris politika, világszerte kíváncsiak a befektetők. A beszéd válasz lehet Jean-Claude Trichet délutáni, az EKB ülés után tartott sajtókonferenciájára. (OT/GFX)
jan. 10
17:18
Al-Malki: megszakadhatnak a tárgyalások az izraeli telepépítés miatt (Gondola)
Megszakadhatnak a palesztin-izraeli béketárgyalások, ha Izrael folytatja a telepek építését Ciszjordániában - mondta a palesztin külügyminiszter Budapesten az MTI-nek, miután megbeszélést...
jan. 10
17:18
Szinte mindenkit elbocsát a fűzfői papírgyár (Privátbankár)
Kilencvenhét dolgozót bocsátanak el a fűzfői Papírfeldolgozó Kft.-től; a cégnél 103-an dolgoztak, az elbocsátottak munkaviszonya január 15-ével szűnik meg - tájékoztatta Boórné Mórocz Éva, a balatonal...
jan. 10
17:28
A zebrán ütöttek el egy lányt (Blikk)
jan. 10
17:28
Hat és fél milliós drogfogás Baranyában (HírTV)
Hat és fél millió forint értékű kábítószerre csaptak le a nyomozók szerdán egy szervezett akcióban Baranya megyében - értesült a HavariaPress.
jan. 10
17:34
H5N1-el fertőzött hattyúk Dél-Angliában (HírTV)
A madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1-es vírusával fertőzöttek azok a hattyúk, amelyeknek tetemére nemrég bukkantak Dél-Angliában. A vizsgálatok pozitív eredményét csütörtök délután jelentette be hivatalosan a brit Környezetvédelmi, Élelmezés- és Vidékügyi Hivatal.
jan. 10
17:39
Sörrel a szebb jövőért (Piac és Profit)
Félmilliárd forintból épített biogáz fejlesztő és szennyvíztisztító telepet a Dreher, ezáltal tíz százalékkal csökken mind a CO2 kibocsátása, mind az energiafelhasználása.
jan. 10
17:43
Nemzetközi védettségért harcolnak az új üzemanyag magyar feltalálói (Infostart)
Az "Év feltalálója 2007" díjat három kutató kapta egy új, gazdaságos és környezetkímélő biodízel kifejlesztéséért. A találmány Boros Béla, Thész János és Király Zoltán nevéhez köthető. Boros Béla az InfoRádiónak elmondta: most az a legfontosabb, hogy nemzetközi szintű védettséget szerezzenek a találmánynak.
jan. 10
17:44
Elsodort egy lányt egy furgon a X. kerületben (Gondola)
Elsodort egy 13 év körüli lányt egy furgon csütörtökön Budapesten, a X. kerületben, amikor a Basa utcában áthaladt a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen - közölte a rendőrség és a mentőszolgálat az...

Keresés