2008. január 2. szerda

jan. 2
8:54
Chaplin unokája (HírExtra)
James Thiérrée hegedűs, artista, akrobata, a cirkusz és a pantomim mestere telt házak előtt lépett fel heteken át társulatával, a Compagnie du Hanneton-nal (Cserebogár-társulat) a londoni Sadler Wells színházban. A Viszontlátásra, esernyő című performansza nagy sikert aratott, a kritikusok is dícsérik. A 33 éves, négy Moliére-díjjal kitüntetett művész Charles Chaplin unokája.
jan. 2
8:54
Egy kézben az állami vagyon (Gondola)
Egységes szervezet végzi január elsejétől az állami vagyon kezelését, a korábbi Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt, (ÁPV) a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) helyére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., illetve az ezt irányító Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) lép 2008-ban.
jan. 2
8:58
Két tengerészgyalogos holttestet találtak (HírExtra)
Két amerikai tengerészgyalogos holttestére bukkantak kedden egy ghánai hotelszobában - közölte az amerikai haditengerészet. A két férfi halálának okát egyelőre nem tudni. Mindketten kimenőn voltak a ghánai fővárostól, Accrától 28 kilométerre lévő Tema településen.
jan. 2
8:58
USD-JPY További kiárusítás (HírTV)
Az év elején továbbra is gyengének mutatkozik az USD-JPY. Az eladási oldalon föleg alapok állnak. Oldották a 111,50 alatti eladási stopokat, így 111,33-ra esett vissza az árfolyam. Úgy tünik, hogy folytatódik a devizapár év végi kiárusítása. Támogatás 110,50-nél és 109,80-nál található. In-GFX
jan. 2
9:00
Drágult az olaj: Pakisztán és Kurdisztán okoz félelmet (Privátbankár)
Szerda reggel ismét drágult a kőolaj a szabadpiacon, mert a befektetők arra számítanak, hogy a csütörtökön megjelenő friss adatok az amerikai stratégiai tartalék hetedik heti csökkenését jelzik majd a...
jan. 2
9:00
Válságban a főváros: dübörög a Demszky-kampány (HírTV)
Újfent liberális városként hirdeti Budapestet az SZDSZ legújabb, színes fővárosi kiadványa, amelyet eddig csak a választási kampányok idején adtak ki. Bár a város gazdálkodásából tízmilliárdok hiányoznak, Demszky Gábor a valóságtól eltérően mutatja be ötödik főpolgármesteri ciklusának első évét, miközben a kormányra mutogat.
jan. 2
9:01
Menekülnek a tolakodó hódolók elől (Blikk)
Korda György őrülten féltékeny a Klárikát ostromló fiatal hódolókra
jan. 2
9:03
Kitört a vulkán (HírExtra)
Kitört egy vulkán kedden Chile déli részén, de a hatóságok egyelőre nem tudnak esetleges áldozatokról. Helyi televíziós állomások felvételei a 3125 méter magas Llaima tűzhányóból gomolygó sűrű sötét füstoszlopot mutatnak. A környező lakosok a kitörés előtt talaj alatti hangos morajlást halottak.
jan. 2
9:03
Tizenegyféle madárral töltött ételkülönlegességet készítettek (Blikk)
jan. 2
9:03
Navracsics: A népszavazás éve lesz 2008 (HírTV)
A népszavazások éve lesz a 2008-as esztendő - mondta Navracsics Tibor a Lánchíd Rádióban. A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzéknek nincs már több eszköz a kezében a kormánypártok meggyőzésére, fordulat csak a szocialista párton belül megfigyelhető erjedéstől várható.
jan. 2
9:05
Növekedett a problémás hitelek aránya (HírExtra)
Növekedett a problémás hitelek aránya, különösen a lakossági szektorban - derül ki a Központi Hitelinformációs Rendszert (KHR) működtető BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. híradójából.
jan. 2
9:06
Ők lettek a legszexisebb pasik! (Blikk)
A Blikk.hu olvasói a magyar szívtiprókra szavaztak! A legszexisebb férfiakat kereső szavazásunkat toronymagasan Tommyboy nyerte.
jan. 2
9:07
Ruttkai lánya: Latinovits nem öngyilkos lett (BorsOnline)
Királynő volt a színpadon, nagybetűs NŐ és anya. Ruttkai Éva Mosolyára és alakításaira nemzedékek emlékeznek. Eljátszott több, mint félszáz filmszerepet. Ő volt Júlia, Anna Karenina, Szent Johanna és Natasa. Soha nem heverte ki, hogy tragikusan korán elvesztette élete szerelmét, Latinovits Zoltánt. Szilveszterkor lett volna nyolcvan éves. A színésznőre lányával, Gábor Júliával készített…
jan. 2
9:08
Nem járnak az elővárosi vonatok (HírExtra)
A hét első munkanapjára meghirdetett menetrend szerint közlekednek szerdán a vonatok, ám az elővárosi vonatok nem járnak - közölte a Mávinform ügyeletese az MTI-vel.
jan. 2
9:08
Tőkés: Autonómiát, nem elszakadást akarnak a romániai magyarok (Gondola)
Az erdélyi magyarok több autonómiát kérnek, de nem Erdély függetlenségét akarják, még akkor sem, ha Koszovó precedenst jelentene e kérdésben - hangsúlyozza Tőkés László európai parlementi képviselő, az olasz La Voce című napilap online kiadása szerint.
jan. 2
9:09
Nyitó kommentár (HírTV)
Az év elején változóan alakult a dollár a többi fö devizával szemben. Míg a jennel szemben erösödést mutatott a deviza, az euróval szemben gyengült. Az EUR-USD csúcsot ért el 1,4671-nél. Ellenállás legközelebb 1,4750-nél található. 09.45 órakor teszik közzé 5 perces idöközönként az olasz, a francia és a német beszerzési menedzserindexet. 10.00 órakor hozzák nyilvánosságra a decemberi EU-s…
jan. 2
9:10
Négy Hamász-aktivista halt meg (HírExtra)
Legkevesebb négy Hamász-aktivista vesztette életét szerda reggel Gázavárosban egy izraeli légicsapásban - közölték palesztin kórházi források. Helyszíni beszámolók szerint egy izraeli katonai helikopter hajtott végre támadást.
jan. 2
9:14
Kilenc gól a hálóban (HírExtra)
A Los Angeles Kings játékosai kilencszer vették be a vendég Chicago Blackhawks kapuját, így magabiztosan nyertek az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
jan. 2
9:14
Az Útinform szerint minden főútvonal járható az országban (Gondola)
Az ország valamennyi autópályája és főútvonala jól járható szerda délelőtt, ám az alsóbbrendű utak egy része még hókásás - közölte az Útinform az MTI-vel. Elsősorban a Dél-Dunántúlon és...
jan. 2
9:14
EUR-SEK Emelkedö svéd beszerzési menedzserindex (HírTV)
Decemberben 55,1 pontról 55,5 pontra emelkedett a svéd beszerzési menedzserindex. Az index ennek ellenére gyengének mondható. Az EUR-SEK-et 9,4271-en jegyzik. Ellenállás 9,4413-nál, míg támogatás 9,4270-nél található. In-GFX
jan. 2
9:19
Pokolgép robbant (HírExtra)
Pokolgép robbanása megölt négy embert, további húszat pedig megsebesített szerdán a Srí Lanka-i főváros, Colombo központjában. Katonákat szállító busz közelében történt a detonáció, de a halálos áldozatok többsége a civil járókelők közül került ki - közölte a hadsereg szóvivője.
jan. 2
9:20
Chaplin unokája nagyapjára ütött (Blikk)
jan. 2
9:21
Hétfőtől péntekig nyitva az Ablak (HírExtra)
Dombóvári Gábor egy a nagyon kevés régi tévés közül, aki még feltűnik a műsorokban, habár már éppen harminc éve hallható és látható. Ha nem az Ablak című közszolgálati adásban, akkor valami másban. Kedélye és életereje töretlen. A képernyő előtt ülők iránti elkötelezettséggel és felelősséggel szolgál mindig valami fontos ügyet, hivatást.
jan. 2
9:21
Csigatempó: napi 12 millióval hízik a metróbukta (Privátbankár)
Ötvenezer eurót kellene fizetnie naponta a Hídépítő Zrt.-nek, mert nem tudja tartani a 4-es metró építésén a vállalt határidőt. A BKV várhatóan szerződést bont.
jan. 2
9:23
Igazából nem is akarok gyereket (BorsOnline)
“Már rettegve várom a karácsonyt, mert megint elkezd bombázni a család az unokatémával. De én már egy ideje tudom, hogy igazából nem akarok gyereket. 32 éves vagyok és eddig nem kapott el a babázhatnék, és szerintem ezután sem fog. Megmondhatom ezt másoknak vagy inkább tartsam titokban, mert nem tartanak majd igazi nônek?” Melinda, Dunaújváros
jan. 2
9:24
Világrekord széllel szemben (HírExtra)
Magyar versenyző különleges világcsúcsot ért el karácsony előtt. Hegedűs László a vitorlázórepülés egyik kategóriájában a nemrég tragikus véget ért amerikai multimilliárdos, a repülésben is szenzációs teljesítményeket nyújtó Steve Fossett csúcsát javította meg.
jan. 2
9:24
BUX: -0,87 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 227,02 pontos csökkenéssel, 26.008,61 ponton nyitott szerdán. Az előző, pénteki kereskedési napi záróértékhez képest ez 0,87 százalékos gyengülés.
jan. 2
9:25
A szlovák államfő nem beszélt a nemzeti kisebbségről (HírTV)
Bugár Béla aggályosnak tartja, hogy Ivan Gasparovics szlovák államfő újévi beszédében szó sem esett a nemzeti kisebbségekről.
jan. 2
9:25
Járható valamennyi főútvonal, az elővárosiak kivételével közlekednek a vonatok és a BKV járatai (Metropol)
Az ország valamennyi autópályája és főútvonala jól járható szerda délelőtt, ám az alsóbbrendű utak egy része még hókásás. A főváros főbb útvonalai járhatók, a mellékutak azonban havasok, hókásásak. A vonatforgalomban sincs fennakadás. A járművek holnaptól járnak ismét a megszokott menetrend szerint.
jan. 2
9:26
Tell Vilmos lehetne (HírExtra)
A legtöbb színésznek vannak szerepálmai. Józsa Imre, a budapesti József Attila Színház művésze Tell Vilmost játszaná el legszívesebben. A svájci hős híres fegyverével, az íjjal ugyanis kiválóan bánik, s más sportágakban is van mivel büszkélkednie.
jan. 2
9:30
Növekedni fog az erőszak (HírExtra)
Pakisztáni ellenzéki pártok szerdán azzal vádolták a kormányt, hogy valószínű vereségét elkerülendő halasztotta el a parlamenti és helyhatósági választásokat, és aggodalmuknak adtak hangot, hogy a döntés növelni fogja az erőszakot a Benazir Bhutto ellenzéki vezető meggyilkolása óta forrongó országban.
jan. 2
9:30
Heather Mills eladósodott (Blikk)
jan. 2
9:32
Járható valamennyi főútvonal (HírExtra)
Az ország valamennyi autópályája és főútvonala jól járható szerda délelőtt, ám az alsóbbrendű utak egy része még hókásás - közölte az Útinform az MTI-vel.
jan. 2
9:32
Csonka forgalom a tőzsdén: gyújtás kellene (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 227,02 pontos csökkenéssel, 26.008,61 ponton nyitott szerdán. Az előző, pénteki kereskedési napi záróértékhez képest ez 0,87 százalékos gyengülés. Alacso...
jan. 2
9:35
Szávay elődöntős (HírExtra)
Szávay Ágnes az orosz Dinara Szafinával az oldalán bejutott az elődöntőbe a 175 ezer dollár összdíjazású keménypályás Gold Coast-i tenisztornán.
jan. 2
9:36
A magánépítkezéseken csak rokon segíthet hivatalos iratok nélkül (HírTV)
Gyakrabban és szigorúan ellenőrzi a hatóság a magánépítkezésen dolgozókat idén. „Ingyen” a szabályok szerint csak közvetlen rokon segédkezhet, mindenki másnak valamilyen hivatalos papírral - például alkalmi munkavállalói könyvvel - kell rendelkeznie.
jan. 2
9:37
Jön a 2 millió dolláros autó (HírExtra)
A tervek szerint már idén leszállítják a világ legdrágább autójának első példányait. A Natalia SLS 2 nevű luxusautó árából akár két Bugatti Veyron is kitelik, cserébe az autó állítólag kényelmesebb, fényűzőbb és erősebb lesz, mint eddig bármi az autóiparban.
jan. 2
9:38
Szigetelték az eurót (Piac és Profit)
Máltával és Ciprussal egészült ki az eurót használó országok listája. Az EU-ban most már 15 ország hagyott fel nemzeti valutájának használatával.
jan. 2
9:38
„A privatizáció megdrágítja az egészségügyet” (HírTV)
Újév napján jelentette meg nyílt levelét az egészségbiztosítási törvény ellen az a 62 közéleti személyiség, akik először a vagyontörvény ellen léptek fel közösen.
jan. 2
9:39
Bizonyítványosztás a kabinetben (HírExtra)
A jövő héten kezdi meg sajátos értékelő körútját a minisztériumokban Gyurcsány Ferenc kormányfő - írja a Népszabadság. Az eddigi gyakorlattól eltérően a kormánytagok 2007-ben nem kaptak jutalmat, az értékelés azonban nem marad el: Gyurcsány Ferenc mindegyikükkel négyszemközt tárgyalja ki az elmúlt év eseményeit és teljesítményét, a értékelő beszélgetések lényege azonban inkább az év első három…
jan. 2
9:40
Ágyéka bánta a tűzijátékot (BorsOnline)
Szorgos hangyaként dolgoztak szilveszter éjszaka a mentőszolgálat munkatársai, akiket mintegy 350 esethez riasztottak. A lánglovagokat sem kímélték újévkor, hiszen 111 esetben vonultak ki. A fővárosi rendőrök két késelésnél helyszíneltek, míg a a civilek átadták magukat a bolondok ünnepének. A bulizás utáni romeltakarítás délutánig húzódott.
jan. 2
9:41
Behajthatatlan a pénz? (HírExtra)
Elesik a BKV a napi 12,6 milliós kötbértől, ha felmondja a 4-es metró Fővám téri megállójára kötött szerződését a Hídépítő Zrt.-vel. A késedelmes teljesítésért nem jár ugyanis a kártérítés, ha a megbízó bontja fel a megegyezést - írja a Népszava.
jan. 2
9:41
Budapesten ünnepel a százéves ikerpár (Blikk)
jan. 2
9:41
A magánépítkezéseken csak rokon segíthet hivatalos iratok nélkül (HírTV)
Gyakrabban és szigorúan ellenőrzi a hatóság a magánépítkezésen dolgozókat idén. „Ingyen” a szabályok szerint csak közvetlen rokon segédkezhet, mindenki másnak valamilyen hivatalos papírral - például alkalmi munkavállalói könyvvel - kell rendelkeznie.
jan. 2
9:43
Átszervezés a Vám- és Pénzügyőrségnél (HírExtra)
Átszervezte január elsejétől az ellenőrzési feladatait a Vám-és Pénzügyőrség. A szervezeten belül Regionális Ellenőrző Központokat alakítottak. Ezek feladata lesz az energiaadóval, a vámmal, a nem közösségi adókkal és az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapból nyújtott támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátása és a környezetvédelmi termékdíj kiszabása és ellenőrzése.
jan. 2
9:43
Égő teherautót vezetett a nő (Blikk)
jan. 2
9:46
Agyhalott lett az öklöző (HírExtra)
Szerdán az orvosok agyhalottnak nyilvánították Cso Joj Szam dél-koreai profi ökölvívót, aki múlt keddi, szöuli győztes mérkőzése után esett össze.
jan. 2
9:48
Végzetes vodka (HírExtra)
Mongóliában 11 ember meghalt, és több mint 30-an kórházba kerültek, miután az újévi bulin mérgezett vodkát ittak. Az italba ipari alkohol került, ez okozta a tragédiát - közölték a hatóságok szerdán. A fővárosban, Ulánbátorban átmenetileg betiltották a vodka árusítását, ami egyébként a nemzet kedvenc alkoholos itala.
jan. 2
9:53
Nincs elég pénz a helikopterleszállóra (HírExtra)
Egyelőre nem épülhet meg a soproni Erzsébet Kórház helikopter-leszállópályája, mert nincs rá elég pénz. A Kisalföld azt írja, hogy bár az előkészítés már egy éve megkezdődött, a kivitelezés még várat magára.
jan. 2
9:53
Szunnyadó vulkán tört ki Chilében (HírTV)
Füstöt, törmeléket és lángokat lövellt egy vulkán Chile déli részén - tudta meg az AFP francia hírügynökség szerdán. A Llaima tűzhányó 13 évi nyugalom után tört ki kedden. A vulkán egy nemzeti parkban van, innen 150 látogatót menekítettek ki.

Keresés