2010. február 10. szerda

febr. 10
11:33
Kötelező tananyag, korlátozott autonómia (Alternatív Energia)
Noha a Fidesz még mindig nem állt elő programjával, stratégiai szövetségese, a KDNP felvállalta, hogy amit Hoffman Rózsa kereszténydemokrata országgyűlési képviselő egy Kövér Lászlóval közös lakossági fórumon mondott, az oktatáspolitikai terveiket tükrözi. Lapunknak korábban Sió László, a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője is beszámolt - a Hoffmannal szinte szóról szóra megegyező -…
febr. 10
11:33
Megegyeztek a szocialisták: mégsem Kuncze a befutó (ATV)
Az MSZP országos vezetése mégis Horváth Csabát látná szívesen a főpolgármesteri székben.
febr. 10
11:51
Elmarad a „becsület napja” (Metropol)
A rendőrség tájékoztatása szerint szerda reggelig nem kaptak a „becsület napja” rendezvénnyel kapcsolatos bejelentést, így idén a hétvégén a fővárosban nem emlékeznek a budavári kitörésre neonáci szervezetek.
febr. 10
11:51
Az 55 év felettiek keresnek a legjobban (ATV)
A férfiak minden korcsoportban többet vihetnek haza.
febr. 10
11:53
Gond van? A világvége miatt nem vállal újabb gyereket a magyar énekes (ATV)
Még két év és minden megváltozik?
febr. 10
11:55
Megvan Hagyó utóda (ATV)
Megegyezett a budapesti MSZP.
febr. 10
12:15
Nem lesz neonáci felvonulás a hétvégén Budapesten (Infostart)
A rendőrség tájékoztatása szerint szerda reggelig nem kaptak a "becsület napja" rendezvénnyel kapcsolatos bejelentést, így idén a hétvégén a fővárosban nem emlékeznek a budavári kitörésre neonáci szervezetek.
febr. 10
12:27
Nem lesz neonáci felvonulás a hétvégén Budapesten (Alternatív Energia)
Illés Hilda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-nek szerdán azt mondta: a "becsület napjával" kapcsolatban egyetlen bejelentés sem érkezett hozzájuk.
febr. 10
12:27
Ebben a ciklusban már nem lesz törvény a holokauszttagadás büntethetőségéről? (ATV)
A Fidesz alkotmányellenesnek tartja a módosítást.
febr. 10
12:29
Bajnai: erősíteni kell a szolidaritást és a nemzeti felelősségérzetet az EU-ban (Alternatív Energia)
Az Európai Unió új, tízéves gazdasági stratégiájának, az EU2020-nak két pilléren kell nyugodnia: a tagállamok egymásért vállalt szolidaritása és a közös célokat segítő nemzeti felelősségérzetük növelésén - emelte ki Bajnai Gordon miniszterelnök szerdai, a tagországok kormányfőihez írt levelében.
febr. 10
12:29
„Egy tévévitán Mesterházy csak nyerhet, Orbán csak veszíthet” (ATV)
Az atv.hu Bruck Gábort és Wermer Andrást kérdezte a választási kampányról.
febr. 10
12:45
Németh Zsolt szerint Szlovákiának vissza kell vonnia államnyelvtörvényét (Alternatív Energia)
A fideszes Németh Zsolt szerint a szlovák államnyelvtörvény ügyében mindaddig nem születhet megnyugtató megoldás, ameddig Pozsony teljes mértékben vissza nem vonja a jelenlegi jogszabályt.
febr. 10
12:45
Számlagyáros bűnszövetkezetet derítettek fel a vámosok (Metropol)
A gyanú szerint több mint 600 millió forint adóbevétel-kiesést okozott az a mintegy hatvan cégből álló bűnszövetkezet, amely számlák előállításával akarta adófizetési kötelezettségét elkerülni - közölte Szabó Károly, a vám- és pénzügyőrség közép-magyarországi regionális parancsnoka szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
febr. 10
12:45
A per kezdetén lemondott Mőcsény polgármestere (ATV)
A bíróságtól a képviselő-testület kérte a tisztség megszüntetését.
febr. 10
12:47
Pénzszállító és vonat ütközött össze Csongrádban (Metropol)
Ketten megsérültek, amikor pénzszállító autó ütközött össze egy vonattal a csengelei vasúti átkelőben szerda délelőtt. Az autó sofőrjét súlyos, életveszélyes, utasát pedig könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
febr. 10
12:51
Egyszer lehet új kopogtatócédulát igényelni (Infostart)
Ha valaki elrontja a kopogtatócéduláját a kitöltés közben, vagy az ajánlott politikai párt időközben más jelöltet állít, a választópolgár igényelhet új ajánlószelvényt, de csak abban az esetben, ha a rosszat még nem adta le - mondta az InfoRádiónak az Európai Választási Szakértők Egyesületének elnöke. Tóth Zoltán azt tanácsolta, hogy a kopogtatócédula kitöltésekor a párt aktivistákat érdemes…
febr. 10
13:03
Az MDF programja az okos államról szól (Alternatív Energia)
"Okos államra van szükség, amely tudja, hogy nem azzal segít, ha nagyra nő és ezért elszívja a megtermelt és befektethető forintokat."
febr. 10
13:03
Újabb nagy havazás és vihar jön! Sokfelé megbénulhat a közlekedés (ATV)
Akár 50 centis hóbuckákat is építhet a szél.
febr. 10
13:05
Milliárdos számlagyárat buktatott le a Vám- és Pénzügyőrség (ATV)
A hálózat körülbelül 60 cégből állt.
febr. 10
13:07
Mosdókagylóval ölt rendőrt: 11 évet kapott (ATV)
3 évvel ezelőtt történt az emberölés, az elkövető még fiatalkorú volt.
febr. 10
13:09
Képviselőjelöltek, akiknek visszavonták a jelölését (Infostart)
Hagyó Miklós szocialista képviselő mögül már kihátrált a pártja, de visszalépett az indulástól a Fidesz egyik jelöltje, Orbán Anita is. Nemrég az SZDSZ Baranya megyei szervezete közölte a BKV-botrányra hivatkozva, hogy nem indít képviselőjelölteket. A visszalépett jelöltek listája szerdán Kosztolányi Dénes fideszes politikussal bővült.
febr. 10
13:11
Bajnai: elfogadhatatlan az anyanyelv használatának korlátozása és büntetése (Infostart)
Bajnai Gordon szerint a kisebbségek jogai, az anyanyelvhasználat "nem lehet a belpolitikai küzdelmek túsza" Szlovákiában. A miniszterelnök az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosával, Knut Vollebaekkel folytatott szerdai budapesti megbeszélésen reményét fejezte ki, hogy a főbiztos pozsonyi tárgyalásai eredményeként megindulhat a szlovák államnyelv és a…
febr. 10
13:21
Bajnai: az anyanyelvhasználat "nem lehet a belpolitikai küzdelmek túsza" Szlovákiában (Alternatív Energia)
A miniszterelnök az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosával, Knut Vollebaekkel folytatott szerdai budapesti megbeszélésen reményét fejezte ki, hogy a főbiztos pozsonyi tárgyalásai eredményeként megindulhat a szlovák államnyelv és a kisebbségi nyelvhasználat védelme között megbomlott egyensúly visszaállítása.
febr. 10
13:21
Mephedrone: újabb partidrog terjed (ATV)
Eredetileg porszívó-illatosítóként, növényi növekedést serkentő tablettaként reklámozzák.
febr. 10
13:23
Mesterházy: Orbán elismerte, hogy keveset mondott évértékelő beszédében (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor napokban tett nyilatkozataival elismerte, hogy évértékelő beszédében kevés konkrétumról szólt, ezért utólag próbálja pótolni azt.
febr. 10
13:45
A kormány nem változtat a visszadobott Ptk-n (Infostart)
Változatlan tartalommal fogadhatja el újra az Országgyűlés a köztársasági elnök által a parlamentnek megfontolásra visszaküldött, a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló jogszabályt; a parlament alkotmányügyi bizottságában szerdán élénk vita folyt a törvényről, a Fidesz jelezte: sokáig nem fog hatályban maradni a polgári törvénykönyv.
febr. 10
13:57
Miért lépett vissza a fideszes Orbán Anita? (Alternatív Energia)
Volt-e köze Orbán Anita fideszes képviselőjelölt visszalépésének ahhoz, hogy a rendőrség vizsgálja annak a cégnek a BKV-val kötött szerződéseit is, amelyben korábban férje volt az egyik vezető - tette fel a kérdést szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Budai Bernadett.
febr. 10
13:59
Csak az MSZP és az SZDSZ vett részt a PM tájékoztatóján (Alternatív Energia)
Az MSZP és az SZDSZ szakértői, képviselői vettek részt a Pénzügyminisztérium keddi tájékoztatóján, amelyen a tárca munkatársai rendelkezésre álltak a legfontosabb makrogazdasági, államháztartási kérdésekben; a Fidesz, a KDNP és az MDF nem képviseltette magát - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium az MTI-t.
febr. 10
14:15
Pontosítás: hosszú életet, de rövid karriert kíván Orbánnak (ATV)
A fiatal szocialista a Facebook-on azért fohászkodott, hogy az Úr szólítsa magához a Fidesz elnökét is. Délutánra meggondolta magát.
febr. 10
14:21
HÉV-ügyben tett feljelentést Kocsis István (Infostart)
Feljelentést tett szerdán Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója a HÉV békásmegyeri kijelzőivel kapcsolatos szerződés ügyében - jelentette be Tomasitz István, a közlekedési társaság jogi igazgatója a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottságának ülésén.
febr. 10
14:33
MSZP: Szijjártó Péternek újabb bűncselekménygyanús ügye van (Metropol)
A szocialista Török Zsolt szerint Szijjártó Péternek, a Fidesz elnöki stábja vezetőjének újabb bűncselekménygyanús ügye van.
febr. 10
14:33
Megvilágosodott a luxusnyaraláson: elszórja milliárdjait az üzletember (ATV)
Megelégelte a gazdagságot, ami távol tartja tőle a boldogságot.
febr. 10
14:35
Újabb feljelentést tesz a BKV (Metropol)
Feljelentést tett szerdán Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója a HÉV békásmegyeri kijelzőivel kapcsolatos szerződés ügyében - jelentette be Tomasitz István, a közlekedési társaság jogi igazgatója a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottságának ülésén.
febr. 10
14:51
Gyanúsítottként hallgatták ki a volt II. kerületi rendőrkapitányt (Metropol)
Gyanúsítottként hallgatta ki szerdán a Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt II. kerületi rendőrkapitányt "nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntette és magánokirat-hamisítás" bűntette miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-vel.
febr. 10
14:51
BKV: nincs vége a feljelentéseknek (Alternatív Energia)
Feljelentést tett szerdán Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója a HÉV békásmegyeri kijelzőivel kapcsolatos szerződés ügyében - jelentette be Tomasitz István, a közlekedési társaság jogi igazgatója a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottságának ülésén.
febr. 10
15:09
Akár 35 centi hó is hullhat a Dunántúlon (Metropol)
Akár 35 centiméternyi hó is hullhat a Dél-Dunántúlon szerda éjjel; Budapesten mindössze 3-8 centiméterre kell számítani; a Dél-Dunántúlra vörös figyelmeztetést adtak ki - mondta Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa.
febr. 10
15:09
Nincsenek titkok - egyértelmű a helyzet (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint Magyarország költségvetése nyitott könyv mindenki előtt, "nincsenek szekrényben maradt csontvázak", a Fidesz elnökét pedig nem is érdekli az ország gazdasági helyzete, kizárólag a hatalom megszerzése foglalkoztatja.
febr. 10
15:09
A művész ne álljon politikai pártok mögé! + videó (ATV)
Székhelyi József a pártonkívüliek pártját alapítaná meg. És nyerne.
febr. 10
15:11
Vádat emeltek a dombóvári postarabló ellen (Metropol)
Jelentős értékre elkövetett fegyveres rablással és személyi szabadság megsértésével vádolja a Tolna Megyei Főügyészség azt a 36 éves dombóvári férfit, aki tavaly novemberben 22 millió forintot rabolt a dombóvári postáról - közölte a főügyészség szóvivője szerdán.
febr. 10
15:11
Gyanúsítottként hallgatták ki a volt II. kerületi rendőrkapitányt (Alternatív Energia)
Gyanúsítottként hallgatta ki szerdán a Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt II. kerületi rendőrkapitányt "nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntette és magánokirat-hamisítás" bűntette miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
febr. 10
15:13
Az LMP-nek minden választókerületben lesz jelöltje (Metropol)
A Lehet Más a Politikának (LMP) mind a 176 egyéni választókerületben lesz jelöltje - jelentette be a párt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András, a párt országos listavezetője.
febr. 10
15:15
Ajánlószelvényeket loptak Sopronban (Metropol)
Ajánlószelvényeket loptak Sopronban, de egy nap alatt az összes cédula megkerült - közölte Dobos József, a város jegyzője szerdán.
febr. 10
15:15
Nézőpont: A Gyurcsány-szimpatizánsok negyede ma Orbánt választaná (Infostart)
A Fidesz támogatottsága kissé erősödött, az MSZP-é és a Jobbiké érdemben nem változott, és a többség még mindig Orbán Viktort választaná meg kormányfőnek - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.
febr. 10
15:27
Hatan pályáznak a Rádió Deejay frekvenciájára (Metropol)
Hatan pályáznak az egyetlen ki nem osztott fővárosi rádiós frekvenciára - közölte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT).
febr. 10
15:27
Újabb rendőrkapitányt hallgattak ki (ATV)
A II. kerületi rendőrkapitányt is visszaéléssel gyanúsítják.
febr. 10
15:29
Visszaélt hivatalával a volt józsefvárosi rendőrkapitány? (ATV)
A gyanú szerint ismerőseinek szabálysértési ügyeibe avatkozott be.
febr. 10
15:33
Az LMP-nek minden választókerületben lesz jelöltje (Infostart)
Mind a 176 egyéni választókerületben van jelöltje a Lehet Más a Politikának - jelentette be a párt listavezetője. A tipikus LMP jelölt 40 év alatti, korábban nem politizált más pártban, de jelentős szerepet játszott valamilyen civil szervezetben vagy a helyi közössége életében - mondta az InfoRádióban Schiffer András listavezető.
febr. 10
15:45
Hatan hajtanak a 92,9 MHz-ért Budapesten (Alternatív Energia)
Hatan pályáznak az egyetlen ki nem osztott fővárosi rádiós frekvenciára - közölte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdán.
febr. 10
15:45
Sri Lanka: bebörtönözték a nemzeti hőst, feloszlatták a parlamentet (ATV)
Több ezer tüntető vonult a Srí Lanka-i Legfelsőbb Bíróság elé.
febr. 10
15:47
Gumiszoba a gyermekotthonban? Kitálalt a volt dolgozó + videó (ATV)
Az ügyben a rendőrség is nyomoz.

Keresés