2010. február 9. kedd

febr. 9
13:23
Tabáni István elköszönt (ATV)
A vezetőség is belátja, nem múzeumőrként fog nyugdíjba vonulni.
febr. 9
13:39
Ismét lesz Ellenoperabál (Metropol)
Performanszok, utcazenészek, gépzene és tánc mellett melegételosztás is várja az Ellenoperabál résztvevőit szombaton a volt Balettintézet előtti téren Budapesten.
febr. 9
13:39
A Jobbik a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolítását kezdeményezi (Alternatív Energia)
Novák Előd, a párt alelnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az emlékművön látható önkényuralmi jelképek jogsértő voltát korábban az ügyészség is kimondta, az obeliszk szoborparkba, vagy valamelyik temetőbe történő elszállítását azonban a rendőrség, a fideszes többségű V. kerületi önkormányzat, illetve a kormány sem hajtotta végre.
febr. 9
13:57
Zuschlag-per - a közhatalmukkal visszaélő személyeknek is felelniük kell (Alternatív Energia)
A közhatalmi funkciót betöltő személyeknek is felelniük kell tevékenységükért, ha bűncselekményt követnek el - mondta vádbeszédében Német Zsolt ügyész, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per keddi tárgyalási napján.
febr. 9
13:57
27 nap után újabb túlélő Haitin (ATV)
27 nappal a földrengés után húztak ki a romok alól egy túlélőt Haitin. Ezt állítja legalábbis a megmentett férfi családja. A 28 éves férfinek állítólag valaki folyamatosan vizet adott, így maradhatott életben.
febr. 9
13:59
"Sok jóra nem számít a Fidesztől az MSZP" + videó (ATV)
Sok jóra nem számít a Fidesztől az MSZP azzal kapcsolatban, hogy szakmai vitanapot kezdeményez a párt a Parlamentben – mondta Simon Gábor.
febr. 9
14:17
Hófúvás miatt három út járhatatlan Borsodban (Metropol)
Nem sokat javult a helyzet a kedd reggeli óráktól Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol hóátfúvás miatt továbbra is három út járhatatlan, több út egy-egy szakaszán pedig igen nehezen, helyenként csak egy nyomsávon lehet közlekedni.
febr. 9
14:17
Az MSZP "kampányblöffnek" tartja a zöldbank tervét (Alternatív Energia)
Az MSZP "kampányblöffnek" tartja Orbán Viktornak azt a kijelentését, amely szerint a Fidesz, ha kormányra kerül, egy úgynevezett zöldbankot hozna létre. Nyakó István, a szocialisták szóvivője szerint Orbán Viktorhoz naptárt lehet igazítani, mert ha a Fidesz elnöke nyugdíjasokról, vagy a panelben élőkről kezd beszélni, akkor mindenki biztos lehet benne, hogy megint elmúlt négy év.
febr. 9
14:19
Látogatható a szolnoki Hetényi kórházban (Metropol)
Február közepétől feloldják a látogatási tilalmat a szolnoki Hetényi kórházban.
febr. 9
14:19
Varga Mihály: legyen nemzeti ügy a munkahelyek megvédése! (Alternatív Energia)
A Fidesz elnökségének álláspontja szerint a munkahelyek megvédését nemzeti üggyé kell tenni. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke az ellenzéki párt elnökségének keddi ülése közben tartott budapesti sajtótájékoztatón kifejtette: amíg a munkanélküliek száma olyan mértékben nő, mint most, addig nem lehet arról beszélni, hogy az ország túl lenne a válságon.
febr. 9
14:24
A MÁV új alapító okirata szerint bővül a miniszter hatásköre (Infostart)
Új alapító okirat szabályozza január végétől a MÁV Zrt. működését, a változásokkal bővül a tulajdonosi jogokat gyakorló közlekedési miniszter hatásköre - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium.
febr. 9
14:33
A pápa elítélte a pedofil papokat (ATV)
XVI. Benedek "Jézus kemény szavaira" emlékeztet.
febr. 9
15:00
Ismét tarthatnak lőfegyvereket az őrző-védők (Infostart)
A kormány visszaállította a múlt év végi állapotot, vagyis a vagyon- és személyvédelemmel foglalkozó cégek - engedéllyel - tarthatnak rövid lőfegyvereket február 15-től - a rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
febr. 9
15:09
Az őrző-védők újra tarthatnak fegyvert (Metropol)
A kormány visszaállította a múlt év végi állapotot, vagyis a vagyon- és személyvédelemmel foglalkozó cégek - engedéllyel - tarthatnak rövid lőfegyvereket február 15-től.
febr. 9
15:09
Üdvözli a Nabuccót az új amerikai nagykövet is (Alternatív Energia)
A Nabucco-gázvezeték megépülése jelentős fejlemény lesz Magyarország számára a biztonságos energiaellátás szempontjából - jelentette ki a Budapesten akkreditált új amerikai nagykövet.
febr. 9
15:09
Kisiklás: kezd lenyugodni a Nyugati pályaudvar (ATV)
A reggeli kisiklás már csak kisebb forgalomi fennakadásokban jelentkezik.
febr. 9
15:11
BKV-ügy - Három hónappal meghosszabbították a BKV volt igazgatójának letartóztatását (Alternatív Energia)
Három hónappal meghosszabbították Szalainé Szilágyi Eleonóra előzetes letartóztatását - derül ki a Fővárosi Bíróság közleményéből.
febr. 9
15:18
Májusig meghosszabbították Szalainé Szilágyi Eleonóra letartóztatását (Infostart)
Három hónappal, május 8-ig meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a BKV volt humánpolitikai igazgatójának előzetes letartóztatását - derül ki a Fővárosi Bíróság közleményéből.
febr. 9
15:20
Bruck Gábor: Semmi sem sül ki abból, ha két halott párt összeáll (Infostart)
Az MDF és az SZDSZ együtt sem érdemli meg, hogy bejusson a parlamentbe - mondta Bruck Gábor kommunikációs és stratégiai tanácsadó az InfoRádió Aréna című műsorában. Szerinte abból semmi nem sülhet ki, ha két halott párt összeáll.
febr. 9
15:27
Májusig előzetesben marad Szalainé (Metropol)
Három hónappal, május 8-ig meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a BKV volt humánpolitikai igazgatójának előzetes letartóztatását.
febr. 9
15:27
Iránban kötött ki a magyar nemzeti hős (ATV)
Minden futballista álma, hogy külföldön kamatoztassa tehetségét, tartja a közhely, nincs ezzel másként Koplárovics Béla sem.
febr. 9
15:29
Már csak egy út járhatatlan Borsodban (Metropol)
Már csak egy út járhatatlan a hó miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Egyelőre még nem lehet közlekedni a Vilmány és Fony közötti út egy szakaszán.
febr. 9
15:45
A kisebbségi főbiztos figyeli a nyelvtörvény ügyét (Alternatív Energia)
Knut Vollebaek megerősítette, hogy az EBESZ továbbra is figyelemmel kíséri a jogszabály alkalmazásának folyamatát.
febr. 9
15:45
"A BKV-t kifizetőhellyé züllesztették" + videó (ATV)
MSZP-s és SZDSZ-es pártkasszákban landoltak a BKV-s pénzek Németh Szilárd szerint. A fideszes képviselő kijelentéseit az „emberek véleményére” alapozza.
febr. 9
15:47
Fidesz: a BKV-botrány az MSZP és az SZDSZ pártügye (Alternatív Energia)
A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója azt mondta: a nagy fővárosi cégek, köztük a BKV is, MSZP-s és SZDSZ-es kifizetőhelyként működtek, és talicskával tolták ki belőlük a közpénzt.
febr. 9
16:03
Gyanúsított lett a volt rendőr (Metropol)
Hatrendbeli hivatali visszaélés bűntette és egyrendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt VIII. kerületi rendőrkapitányt kedden.
febr. 9
16:03
MDF: a demokratikus versenyt akarja háttérbe szorítani a Fidesz (Alternatív Energia)
Antidemokratikus és a joggal ellentétes a Fidesz azon törekvése, miszerint kétmillió ajánlószelvény összegyűjtését tervezi a választásokig - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 9
16:03
A haveroknak enyhébb büntetést intézett a rendőrkapitány (ATV)
P. Ferencet több más eset kapcsán is gyanúsítottként hallgatták ki.
febr. 9
16:05
Függetlenedik a PSZÁF a PM-től (Metropol)
Ez év január 1-től, visszamenőleg, az állami költségvetés Pénzügyminisztérium fejezetéből az Országgyűlés fejezetbe került át a Pénzügyi Szervezetek Állami felügyelete (PSZÁF).
febr. 9
16:05
Magyar katonák a világban: hol, mikor, mennyiért? (Alternatív Energia)
Egyre több a külszolgálatra jelentkező a Magyar Honvédségnél, ahol a missziós tapasztalatok megszerzése mára már szinte alapkövetelménynek számít. A külhoni szolgálat azonban nem veszélytelen vállalkozás, katonáinknak folyamatosan számítaniuk kell valamilyen támadásra.
febr. 9
16:12
Gyanúsítottként hallgatták ki a volt VIII. kerületi rendőrkapitányt (Infostart)
Hatrendbeli hivatali visszaélés bűntette és egyrendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt VIII. kerületi rendőrkapitányt kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
febr. 9
16:21
Kiss Ernő egy órán belül kétszer is ittasan vezetett (Metropol)
Alig egy óra elteltével kétszer is ittas vezetésen kapták a rendőrök kedd hajnalban Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot Budapesten, a III. kerületben.
febr. 9
16:21
Kétszer is ittas vezetésen kapták a volt rendőrt (Alternatív Energia)
Egy óra eltéréssel kétszer kapták ittas vezetésen reggel Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot. Először csak a jogosítványát vették el, másodszor már a slusszkulcsát is.
febr. 9
16:21
Kiderült a tragédia! Jimmy azt hitte, a földön van a golyó! Így halt meg (ATV)
Ez a feleség verziója.
febr. 9
16:23
Időjárás: mire számíthatunk holnap? (ATV)
Szerda délutántól ismét havazás várható délnyugat felől.
febr. 9
16:25
Durva! -50 fokban halálra fagyott a potyautas (ATV)
Az afroamerikai férfi a New York-Tokió járat futóművében rejtőzött el. Vesztére.
febr. 9
16:27
Több hitelprogram keretét emelte a kormány (Infostart)
Az Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogramot 85 milliárd, míg a Vállalkozásfejlesztési Hitelprogramot 50 milliárd forinttal emelte meg a kormány, a szerdától hatályba lépő határozat a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.
febr. 9
16:39
Valamennyi út járható Borsodban (Metropol)
Minden, korábban hóátfúvás miatt lezárt út újra járható Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Kedd délutánra a Vilmány és Fony közötti utat is megtisztították a hótorlaszoktól, azon ismét lehet közlekedni, így már nincs lezárt út Borsod-Abaúj-Zemplénben.
febr. 9
16:39
Szekeres Imre: a Magyar Honvédség elavult tömeghadseregből professzionális haderővé alakult (Alternatív Energia)
A tárcavezető éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén, Szolnokon úgy fogalmazott: az elmúlt négy év a honvédség területén a megújulásról szólt. Elavult tömeghadseregből önkéntes, professzionális, társadalmilag, szakmailag és nemzetközileg is elismert haderő jött létre.
febr. 9
16:39
Csoda Haitin! 4 hét után találtak túlélőt a romok alatt (ATV)
A 28 éves férfi azt állítja, valaki vizet adott neki.
febr. 9
16:57
MSZP: kik azok a szocialisták, akiket a Fidesz meg akar tizedelni? (Alternatív Energia)
Politikus ne adjon számszerű megrendelést az igazságszolgáltatásnak - mondta Lendvai Ildikó sajtótájékoztatóján. Az MSZP elnöke Orbán Viktor egyik hétfői nyilatkozatára reagált. E szerint az elszámoltatás meg fogja tizedelni a szocialistákat.
febr. 9
16:57
„Államellenes” internethasználatért öt évet kapott egy kínai férfi (ATV)
A szecsuáni földrengésről is „alternatív” jelentést készített.
febr. 9
16:59
Kudarcot vallott a Jobbik (Alternatív Energia)
Nem tudta megvalósítani szándékát a Szabadság téri szovjet katonai emlékműnél a Jobbik.
febr. 9
17:01
Minden bírósági határozatnak fittyet hánynak Pokorniék - ötéves jogsértés a XII. kerületben (Alternatív Energia)
Az eddig becsült februárhoz képest akár újabb fél évet is csúszhat a hegyvidéki turulszobor ügyének tárgyalása, amelyről várhatóan júliusban dönthet a Legfelsőbb Bíróság (LB) - értesült a Népszava.
febr. 9
17:03
A Jobbik a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolítását kezdeményezi (Infostart)
A Jobbik a budapesti Szabadság téren található szovjet emlékmű eltávolítását kezdeményezi, és ehhez minden jogi lehetőséget fel is használ - mondta a párt alelnöke, miután az önkényuralmi jelképek - az emlékmű tetején található aranyszínű ötágú csillag, továbbá a sarló és kalapács - letakarásával próbálkoztak, sikertelenül.
febr. 9
17:15
Több mint tíz év fegyházat kért az ügyész Zuschlagra (ATV)
Az ügyvéd szerint viszont nem maffiabűncselekményről van szó.
febr. 9
17:33
Már nem bezárandó a kuruc.info (Alternatív Energia)
Már nem számít betiltandó honlapnak a kuruc.info, legalábbis az utóbbi egy évben nagy a hallgatás a radikális oldal körül.
febr. 9
17:33
Dél-Afrika: ma már a fehérek szenvednek a megkülönböztetés miatt (ATV)
Mandelát 20 éve engedték szabadon, de nem felhőtlen az öröm az évfordulón.
febr. 9
17:35
Jackson könyörgött neki? A doktor nagy dózisban nyomta neki a Propofol-t (ATV)
Korábban már elismerte, hogy tavaly nyáron ő adott rendkívül erős altatót a sztárnak.
febr. 9
17:51
5-20 évet kért Zuschlagra az ügyész (Metropol)
Fegyházbüntetést kért a vádhatóság Zuschlag János volt szocialista képviselőre kedden Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben.

Keresés