2010. február 23. kedd

febr. 23
6:44
A nap embere (Alternatív Energia)
Sorra írják ki magukat az irodalomból - ezt írta Pálffy István a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség honlapján a hazai irodalom nagyjairól. A KDNP-hez köthető szervezet internetes portálján felidézte, Kertész Imre korábban azt mondta a Die Welt-nek: "ne kössön engem Magyarországhoz".
febr. 23
7:00
Támogatja az MSZP Horváth Csaba jelöltségét (Infostart)
Egyhangúlag támogatta az MSZP elnöksége Horváth Csaba főpolgármester-jelöltségét. A szocialista pártelnök elmondta: azt kérik a fővárosi politikustól és a budapesti pártszervezettől, kövessenek el mindent, hogy Horváth Csaba az egész demokratikus oldal jelöltjévé válhasson.
febr. 23
7:00
Bajnai: a szörny az ajtó előtt áll, dörömböl, hogy eresszük be + videó (ATV)
További adó- és járulékcsökkentést javasolt a következő kormánynak, illetve Parlamentnek a kormányfő, de a szélsőjobbról is beszélt.
febr. 23
7:02
Sólyom, Orbán és Navracsics a legnépszerűbb (Infostart)
A Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint Sólyom László vezeti a politikusok népszerűségi listáját. A közvélemény-kutató adatai alapján az államfőnek 47 pontja van, őt Orbán Viktor a Fidesz elnöke követi 44 ponttal, majd Navracsics Tibor, az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője következik.
febr. 23
7:18
BKV-ügy: Fuzik pendrive-ján van minden politikusi "kérés"? (Infostart)
Az iskola a bosszú terepévé is válhat. A BKV-ügy informatikai kulcsa. Nyomoz az ügyészség, hogy a főváros harcol-e ötmilliárdért. Újra bányásznak szenet a Mecsekben. Sok az állás nélküli csúcsvezető. Vagyonadó - Ki és mikor fizet?
febr. 23
7:18
Kijött a kórházból a magyar sztár! Kiderült, mi támadta meg! (ATV)
Ma este munkába is áll.
febr. 23
7:20
Izzik a tajvani gazdaság (ATV)
Gyorsabban állhat helyre a tajvani gazdaság, mint ahogy azt pénzügyi elemzők korábban vélték. A távol-keleti szigetország GDP-je ugyanis az előrejelzésekkel ellentétben 2009 utolsó negyedévében 15 helyett 18%-kal nőtt, így elkerülte a gazdasági visszaesést.
febr. 23
7:36
Beszóltak Ákosnak jobbról: légy férfi! + videó (ATV)
Nyilvános üzenetet küldött a szélsőjobb sztárjaként számon tartott rapper.
febr. 23
7:54
Súlyosan diszkriminál az új felvételi rend (Alternatív Energia)
Jogi lépést tesz a Magyar Rezidens Szövetség, mert úgy véli, sérti a szakorvosjelöltek esélyegyenlőségét a képzési felvételi eljárást szabályozó végrehajtási rendelettervezet, egyúttal határozottan cáfolják az egészségügyi miniszter parlamenti kijelentését, miszerint a szövetség egyetértését adta volna az új felvételi rendszerhez.
febr. 23
8:30
Afganisztánban eddig ezer amerikai katona halt meg (Infostart)
Ezer amerikai katona halt meg eddig az afgán háború 2001 végi kezdete óta - közölte hétfőn egy szakosodott független hírportál.
febr. 23
8:30
Elgázoltak egy gyalogost a fővárosban (ATV)
Egyelőre nem tudni, állapota mennyire súlyos.
febr. 23
8:48
Fordulat: nincs többé Gyurcsány-Bajnai-korszak a Fidesz szótárában? (ATV)
Csak a volt miniszterelnök nevével jellemzik az elmúlt éveket.
febr. 23
9:06
"Gyurcsány mozgatja a szálakat a háttérből" (Alternatív Energia)
Eltűnt a Fidesz retorikájából a "Gyurcsány-Bajnai-korszak" kifejezés, helyette csupán "Gyucsány-korszakot" említenek az ellenzéki párt nyilatkozói.
febr. 23
9:06
Egyre súlyosabb a belvíz-helyzet az országban + videó (ATV)
Csongrád megyében már 24 ezer hektárnyi föld van víz alatt.
febr. 23
9:08
„Nekünk nincsenek nyugdíjas éveink” 60 felett, bőrdzsekiben ugrálva (ATV)
Történt-e generációváltás a hazai könnyűzenei életben, vagy a régi idők nagyjainak sikereit azóta sem sikerült egyetlen zenekarnak sem felülmúlni? Fenyő Miklós, Nagy Feró, Kóbor János, Hobo, Zorán, Benkó Sándor, Komár László, Aradszky László, Németh Gábor, Demjén Ferenc, és még sorolhatnánk azokat a hazai zenészeket, akik már jócskán nyugdíjas korban vannak, mégis aktívan muzsikálnak és…
febr. 23
9:24
Török Gábor: Mesterházy egy leláncolt állapotban vergődő politikus (Infostart)
Az MSZP-nek ellenzékben az lesz a legfontosabb célja, hogy váltópárti jellegét megtartsa, de a pártrendszer átalakulása miatt kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni - mondta Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Vision Politics igazgatója szerint Mesterházy Attilának szűk ösvényen kell mennie, és olyan feladattal küzd, aminek nincs igazán megoldása. A politológus kiemelte: az MSZP-nél…
febr. 23
9:24
Feloszlatásuk megsemmisítését kérték nagyatádi fideszesek (Alternatív Energia)
Bírósághoz fordult néhány nagyatádi Fidesz-tag, azt kérve, hogy semmisítsék meg a szervezetük feloszlatását kimondó határozatot - írta keddi számában a Somogyi Hírlap.
febr. 23
9:24
Sírva fakadt a magyar sztár! (ATV)
Növényi Norbertről aligha képzelnénk, hogy elsírja magát, hiszen megannyi ellenfelét győzte már le.
febr. 23
9:26
Újabb politikai mutyi az ORTT elnök körül (Alternatív Energia)
Az MDF elnöke szerint politikai mutyi áll annak hátterében, hogy a szocialisták kezdeményezésére és a Fidesz egyetértésével az eredeti tervekkel ellentétben mégsem szavazott hétfőn az Országgyűlés az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökéről.
febr. 23
9:42
Puszta kézzel is kutatnak túlélők után Madeira szigetén + videó (ATV)
Markológépekkel, és puszta kézzel kutattak túlélők után a mentősök Madeira-szigetén, ahol a hétvégi pusztító árvizet követően mindent sár és törmelék borít.
febr. 23
10:00
Tagadta bűnösségét az Aranykéz utcai rém (Alternatív Energia)
Tagadta bűnösségét, de vallomást nem kívánt tenni Jozef Rohác a Fővárosi Bíróságon (FB) kedden megkezdődött büntetőperben a vádirat ismertetése után.
febr. 23
10:00
Nem működött a kamera, mikor fejbevágták az iskolást + videó (ATV)
A fiú azt mondta, hogy már nem először bántották.
febr. 23
10:02
Az öröm a legjobb gyógyszer (ATV)
Az lelkes, vidám és elégedett embereknél kisebb valószínűséggel alakul ki szívbetegség.
febr. 23
10:18
Csökken a járvány aktivitása (ATV)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki bejelentése szerint a sertésinfluenza halálos áldozatainak száma megközelítette a 16 ezres értéket, miközben a világjárvány aktivitása Európa és Ázsia nagy részén csökkent
febr. 23
10:20
Csalók az őssejtbankok (ATV)
Az egyik legelismertebb amerikai kutató szerint azok a klinikák, amelyek azt ajánlják, hogy az újszülöttek köldökzsinórjából levett vérből származó őssejteket „elraktározzák”, hogy későbbi betegség esetén fel lehessen használni, csalók.
febr. 23
10:22
Dávid Ibolya: illetlenség négyszer-ötször visszamenni egy lakáshoz + videó (ATV)
"Az ajánlószelvények mohó gyűjtése nem vall jó modorra és demokratikus érzületre."
febr. 23
10:24
Tragédia! Váratlan haláleset a magyar sztárcsaládban! (ATV)
A család roma hagyományok szerint hét éjszakán át virrasztott az elhunyt mellett.
febr. 23
10:36
A vártnál rosszabb az üzleti hangulat Németországban (Infostart)
Németországban a vártnál rosszabbul alakult az üzleti hangulat februárban.
febr. 23
10:36
Pendriveon gyűjtötte a terhelő adatokat Fuzik (ATV)
Egy pendrive-on tárolta a politikai kéréseket bizonyító kép- és hanganyagokat Fuzik Zsolt, a BKV volt informatikai vezetője - írja a Magyar Nemzet.
febr. 23
10:38
Blokád alá vették tüntetők a görög értéktőzsdét (ATV)
A tervezett megszigorító intézkedések ellen tiltakoznak.
febr. 23
10:54
Okkal hívták vissza Pécsi Ágnest (Alternatív Energia)
Nem vádolható kormánypártisággal a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) - szögezte le lapunknak Galló Istvánné. A szervezet elnöke határozottan visszautasítja Pécsi Ágnes volt alelnök és a jobboldali média azon állításait, melyek szerint a PSZ elfogult a kormánnyal és az MSZP-vel szemben, ezért nem képviseli hangosabban tagjai érdekeit.
febr. 23
10:54
Ritka pillanat volt, amikor a Fidesz megtapsolta a szocialistát + videó (ATV)
A 2006-2010-es parlamenti ciklusban utoljára ülésezett az Országgyűlés.
febr. 23
11:12
Hackertámadás érte a választási iroda oldalát (Alternatív Energia)
Feljelentést tesz az Országos Választási Iroda (OVI) a honlapjával történt keddi visszaélés miatt - közölte az Önkormányzati Minisztérium az MTI-vel. A www.valasztas.hu honlapon kora este sem volt elérhető több fontos információ.
febr. 23
11:30
Az államfőnél járt a legfőbb ügyész és a katonai főügyész (Infostart)
Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában fogadta Kovács Tamás legfőbb ügyészt és Kovács Árpád katonai főügyészt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).
febr. 23
11:30
Választási törvényt sértett a salgótarjáni Fidesz (Alternatív Energia)
A Fidesz salgótarjáni szervezete egy kampánykiadványában megsértette a választási eljárásról szóló törvényt - állapította meg a Nógrád Megyei Bíróság. A testület eltiltotta a Fidesz szervezetét a további jogszabálysértéstől.
febr. 23
11:30
A Bibliát igazolhatja a Salamon-erődítmény (ATV)
Jeruzsálemben nemrég olyan erődmaradványokat tártak fel, amelyek Salamon király idejéből származnak és alátámasztják a Bibliában foglaltakat – állítják izraeli régészek.
febr. 23
11:32
Írófejedelmeket mocskol a közszolga (Alternatív Energia)
Fábry Sándor után most Pálffy István, a Magyar Televízió munkatársa indított támadást a baloldalhoz köthető írók ellen.
febr. 23
11:48
Zentai védői ausztrál emberi jogi bizottsághoz fordultak (Infostart)
Az ausztrál emberi jogi bizottsághoz fordultak a háborús bűncselekménnyel vádolt Charles Zentai védői, akik így akarják megakadályozni az idős férfi kiadatását Magyarországnak.
febr. 23
11:48
Kósa bedurvult: "Gyurcsány szemeket lövetett ki" + videó (ATV)
Kósa Lajos szerint ne Gyurcsány és Bajnai döntse el, hogy ki demokrata; a Jobbikkal biztosan nem fog kormányozni a Fidesz.
febr. 23
12:06
Újabb BKV-s tanulmányok miatt tehet feljelentést a Fidesz (Infostart)
Várhatóan újabb BKV-tanulmányok miatt tesz feljelentést a fővárosi Fidesz - közölte Papcsák Ferenc képviselő, a BKV ügyeit vizsgáló eseti bizottság tagja.
febr. 23
12:06
Távoznia kell Cser-Palkovics Andrásnak (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a fideszes Cser-Palkovics Andrásnak azonnal le kell mondania parlamenti mandátumáról, mert nincs helye a közéletben.
febr. 23
12:06
Nicolas Sarkozy mélyponton (ATV)
A megkérdezettek mindössze 36%-a nyilatkozott kedvezően az elnök tevékenységéről.
febr. 23
12:08
Gyurcsány: az "egy a tábor egy a zászló" stratégia összemosta a szélsőjobbot a jobbközéppel (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc legújabb bejegyzésében élesen bírálja a Fideszt, amiért a párt tartózkodott a holokauszt-törvény szavazásán.
febr. 23
12:10
Sejtelmes rendőrségi akció a Bajcsy-Zsilinszkyn (Alternatív Energia)
Rendőrségi akciót tartanak a budapesti Bajcsy-Zsilinszky úton - jelentette az MTI tudósítója kedd délelőtt a helyszínről.
febr. 23
12:24
Nagyszabású rendőrségi akció a Bajcsy-Zsilinszky úton - képek (Infostart)
Rendőrségi akciót tartanak a budapesti Bajcsy-Zsilinszky úton. A rendőrök lezárták egy ház bejáratát, majd egy nőt és két férfit kikísértek az épületből, mikrobuszba ültettek és elvittek. Az értesülések szerint eddig öt személyt vettek őrizetbe, köztük cégvezetőket és brókereket. A Capital Partners nevű cégnél tartottak házkutatást - mondta a cég egyik alkalmazottja.
febr. 23
12:24
A szociális kártya hatályon kívül helyezését kérik (Alternatív Energia)
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok önkormányzata a szociális kártya bevezetésével a törvényi felhatalmazáson túlterjeszkedve korlátozta az állam által nyújtott szociális segélyek felhasználását.
febr. 23
12:24
„Félreléptem!” Szexfüggősége miatt klinikán kezelik a híres sportolót! (ATV)
Több mint hat héten keresztül kezeltette magát Tiger Woods egy klinikán, állítólag szexfüggőség miatt. Nyilvános bocsánatkérését követően, úgy tűnik, folytatódik a terápia – ezúttal a becsapott feleség segítségével.
febr. 23
12:26
Nem csak Debreczeni gyűjt szelvényt munkahelyen (Alternatív Energia)
Több párt, illetve jelölt is felsorolta a honlapján vagy a szórólapjain, hogy mely üzletekben, kávézókban, kocsmákban lehet leadni számára ajánlószelvényeket, és bár az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint munkahelyeken munkaidőben tilos a gyűjtés, a testület állásfoglalása nem kötelező a többi választási szervre.
febr. 23
12:42
Árvíz, belvíz - helyzetjelentés (Alternatív Energia)
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Túr mentén is a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
febr. 23
12:42
Gyurcsány: amit a Fidesz tett, gyalázatos, szégyen (ATV)
Pár éve, amikor miniszterelnökként a washingtoni Holokauszt Múzeumban járt, Gyurcsány Ferenc a látogatás végén nem tudta elmondani emlékező beszédét. „Kértem pár perc türelmet a delegációtól és elvonultam, hogy úrrá legyek felindultságomon. A felfoghatatlan emberi tragédiák tömege, az embertelen gyalázat brutalitása és szenvtelensége látogatóként is felkavar” – írja legújabb blogbejegyzésében a…

Keresés