2010. február 23. kedd

febr. 23
12:44
Az áldozatokra emlékeznek a tatárszentgyörgyi évfordulón (Alternatív Energia)
Az egy évvel ezelőtti tatárszentgyörgyi fegyveres támadás halálos áldozataira emlékeztek a kormány és a cigányság képviselői, családtagok kedden, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) fővárosi, Dohány utcai székházában.
febr. 23
13:00
Molnár Csaba dicséri a szocialista kormányokat (Infostart)
Az MSZP szerint külön kell választani a világgazdasági válság következtében az elmúlt két évben romlott életfeltételeket a teljes nyolcéves szocialista kormányzás mérlegétől.
febr. 23
13:00
Számlába építve a veszteség? (Alternatív Energia)
A Jobbik szerint a Főtáv számtalan törvénytelen költséget is beleépít a távhődíjba, így a mintegy 200 ezer fővárosi távhővel ellátott lakás fogyasztói évente több milliárd forintot fizetnek ki indokolatlanul.
febr. 23
13:00
Hosszú autósorok benzinhiány miatt (ATV)
A görög autósok hosszú sorokban álltak a kevés, még nyitva tartó benzinkút előtt. Az ok a vámtisztviselők munkabeszüntetése, akik így tiltakoznak a kormány szigora ellen.
febr. 23
13:18
Az ombudsman rendelete hatályon kívül helyezésére kéri a monoki önkormányzatot (Infostart)
A szociális kártya bevezetéséről szóló rendelete hatályon kívül helyezésére kéri a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok önkormányzatát az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
febr. 23
13:18
Közalkalmazotti bért és juttatást követelnek Szombathelyen (Alternatív Energia)
A közalkalmazotti bértábla bevezetését és a közalkalmazottként dolgozó egészségügyieknek járó, kétszer 49 ezer forintos bérkiegészítés pótlását követelik a szombathelyi Markusovszky Kórház dolgozói - mondta Takáts Lajos, az Egészségügyi Dolgozók Független Szakszervezetének helyi vezetője, a kórház orvosa kedden.
febr. 23
13:18
Nem csodálkozik, mert Balsai a postát is összekeverte a MÁV-val + videó (ATV)
Az Állami Számvevőszék jelentésében nincsenek számok – mondta Csáki György, a Magyar Posta Zrt elnöke reagálva arra, hogy Balsai István, a Fidesz képviselője szerint az ÁSZ-jelentés alátámasztja, hogy a Posta székház cseréje több milliárdos kárt okozott az államnak.
febr. 23
13:36
Veres János semmiféle makaói úton nem járt a MeH-pénzéből (Alternatív Energia)
Veres János közpénzből nem utazott Makaóra - közölte Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) vezető miniszter egy keddi sajtótájékoztatón. Az ügyben nem indítanak vizsgálatot.
febr. 23
13:36
Kiderült: Újabb hat katolikus iskolában rontottak meg gyerekeket (ATV)
A Spiegel című német lap számol be az újabb iskolákról. A miniszterasszony konkrétumokat vár a katolikus egyháztól arra vonatkozóan, hogy mit fognak tenni az ügy teljes felderítése érdekében.
febr. 23
13:54
Nem működtetett bűnszervezetet Zuschlag? (Alternatív Energia)
A Zuschlag-perben elmondott védőbeszédükben az ügyvédek kedden azt állították: nem működtetett bűnszervezetet Zuschlag János, s a vádlottak nem üzletszerűen követték el cselekményüket, mert személyes hasznuk nem volt a pályázatokon elnyert pénzekből.
febr. 23
13:54
„Úgy pofán váglak!” Feleségével ordítozott a magyar énekes! (ATV)
De állítja, soha nem ütötte meg. "Különben már nem élne".
febr. 23
14:30
Hárommiliárdos csalás áll a Bajcsy-Zsilinszky úti rendőrségi razzia mögött (Infostart)
A rendőrség gyanúja szerint mintegy hárommilliárd forintnyi kárt okozott "álbróker tevékenységgel" az a cég, amelynek budapesti, Bajcsy-Zsilinszky úti irodájában kedden házkutatást tartottak és öt embert őrizetbe vettek. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közölte, hogy azonnali hatállyal törölte a felügyeleti nyilvántartásból a Capital Groups nevű befektetőcéget.
febr. 23
14:30
Nélkülözhetetlen a kohézió erősítése (Alternatív Energia)
Az európai Duna-stratégiában az egyik legfontosabb szempont a területi kohézió megteremtése - mondta Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium területfejlesztési szakállamtitkára.
febr. 23
14:30
A szocialista jelölt is visszaléphet a Fidesz javára + videó (ATV)
Ha nem akarják a Jobbikot erősíteni.
febr. 23
14:32
Perli az államot és az NBH-t az UD Zrt. (Infostart)
Másfél milliárd forint vagyoni kártérítést követel az UD Zrt. a Nemzetbiztonsági Hivataltól és a magyar államtól a héten indítandó polgári perben - jelentette be a vagyonvédelmi cég ügyvédje. Az UD Zrt. jogászai a sajtó nyilvánossága előtt számoltak be a céget érintő aktuális jogi ügyekről.
febr. 23
14:48
Izrael: Nincs sérült a Nemzeti Örökségek miatti összecsapásokban (ATV)
Hétfőn palesztinok tömegei csaptak össze izraeli katonákkal a nyugati parti Hebronban egy nappal az után, hogy az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu bejelentette: a két vitatott helyszínt –a Hebroni síremléket és még egy sírt egy másik Nyugati Parti városban - felvettek az Izraeli Nemzeti Örökségek listájára.
febr. 23
14:50
"Meseszép!" A magyar sztárt méltatják a brit lapok (ATV)
A "Magic Magyar" befocizza csapattársát Rooney mellé.
febr. 23
15:06
Bajnai: Nem kell újabb megszorítás (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint nem lehet szükség újabb megszorításokra, ha a következő kormány bölcsen eljárva megőrzi a költségvetés stabilitását.
febr. 23
15:06
A mobileszközök biztonságáról is gondoskodni kell (ATV)
Mindennapjaink során egyre többen használunk notebookokat, mobiltelefonokat, Pendriveokat és különféle hordozható számítógépes adathordozókat. A mobil rendszerek elterjedése miatt csökkentek az adatok megőrzésének esélyei – hívja fel a figyelmet a CNN honlapja.
febr. 23
15:08
Cser-Palkovics mondjon le! (Alternatív Energia)
Az MSZP azt követeli, hogy a fideszes Cser-Palkovics András 24 órán belül mondjon le parlamenti mandátumáról, mert nincs helye a közéletben.
febr. 23
15:24
Önkormányzatokkal szövetkezik a Nemzeti Őrsereg (Infostart)
Megalakult és három szabolcsi önkormányzattal már együttműködési megállapodást is kötött a Nemzeti Őrsereg polgárőr egyesülete - jelentette be Bodrog László, a szervezet főkapitánya, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje kedden sajtótájékoztatón Nyíregyházán.
febr. 23
15:24
Kiderült, kikre csap le az APEH 2010-ben! + videó (ATV)
A megelőzésre és a gyors reagálása fordít majd kiemelt figyelmet az adóhatóságnál a 2010-ben. Kiemelt területek idén például a papír- és nyomdaipar, az őrző-védő szolgáltatások területén működő, és általában a nagy alvállalkozói lánccal üzemelő cégek.
febr. 23
15:26
Biciklivel és tőrrel ment bankot rabolni, a zacskó is túl kicsi volt (ATV)
Néhány órával később elfogták.
febr. 23
15:42
További egymilliárd forintot fordíthat a kormány ár- és belvízvédelemre (Infostart)
Az ár- és belvízi védekezésre eddig lekötött 824 millió forinton túl további 1 milliárd 5 millió forint állami forrás elkülönítését kezdeményezi majd a szerdai kormányülésen Szabó Imre környezetvédelmi miniszter.
febr. 23
15:42
MDF: Iparűzési adó helyett ingatlanadót! (Alternatív Energia)
Az MDF minden lakó- és nem lakóingatlanra kiterjedő ingatlanadó bevezetését javasolja az általa megszüntetni kívánt helyi iparűzési adó ellentételezéseként.
febr. 23
15:42
Tagadják a kibertámadást a kínai iskolák + videó (ATV)
Tagadják a vádakat azok a kínai iskolák, akiket azzal gyanúsítottak, hogy ők állnak az internet óriás, a Google és más amerikai vállalatok elleni kibertámadások hátterében.
febr. 23
15:44
Ketten meghaltak az 5-ös úton - képriport a mentésről (Infostart)
Ketten meghaltak, amikor teherautóval ütközött egy személygépkocsi kedd délelőtt Alsónémedi külterületén - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
febr. 23
15:44
LMP: Törvénytelenül korlátozzák a kopogtatócédulák gyűjtését (Alternatív Energia)
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint törvénytelen az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői állásfoglalása arról, hogy nem lehet ajánlószelvényt gyűjteni munkahelyen; az LMP nem számolja fel a gyűjtőpontjait.
febr. 23
16:00
Lemondott Telki polgármestere (Infostart)
Lemondott a Pest megyei Telki község polgármestere, Danóczy Balázs..
febr. 23
16:00
Itt az első gólya! - Megjött a csúcstartó (Alternatív Energia)
A Veszprém megyei Tüskeváron pillantották meg az első gólyát hazánkban.
febr. 23
16:00
A szociális kártyás polgármester ellenáll (ATV)
Az Összefogás Párt újra népszavazási kezdeményezést fog benyújtani a szociális kártya ügyében.
febr. 23
16:02
Lemondott Telki polgármestere (Alternatív Energia)
Lemondott a Pest megyei Telki község polgármestere, Danóczy Balázs.
febr. 23
16:02
„Bennszülött” terroristáktól tartanak az ausztrálok (ATV)
A 10 legveszélyesebb ország utasait alaposabban átvizsgálják.
febr. 23
16:18
Szekeres Imre kikérte magának (Infostart)
Szekeres Imre honvédelmi miniszter Sólyom László köztársasági elnöknél tett látogatásán elfogadhatatlannak tartotta, hogy előfordulhatott olyan eset, amikor az egyik katonai ügyész nagy nyilvánosság előtt, minden alapot nélkülöző kijelentéssel minősített egy állami vállalatot - közölte a szaktárca.
febr. 23
16:19
Újabb egymilliárd jut ár- és belvízvédelemre (Alternatív Energia)
Az ár- és belvízi védekezésre eddig lekötött 824 millió forinton túl további 1 milliárd 5 millió forint állami forrás elkülönítését kezdeményezi majd a szerdai kormányülésen Szabó Imre környezetvédelmi miniszter.
febr. 23
16:19
Nézze meg a világ legdrágább slusszkulcsát! Ennyiért már lakást vehet (ATV)
Több mint 20000 fontért (6,6 millió forintért) dobták piacra James Bond tehetős rajongói kedvéért a világ legdrágább kulcstartóját, mely egyúttal az Aston Martin Rapide ajtóit is nyitja.
febr. 23
16:36
Tovább katéterezhetnek az ápolók, de lesz licencvizsga is (Infostart)
Az egészségügyi tárca módosítja az ápolói tevékenységekről szóló jogszabályt, míg a Fidesz annak visszavonását kéri. A rendeletet kritizálta a Magyar Kórházszövetség is, amelynek jelölt elnöke szerint annak bevezetése ellehetetlenítette volna a betegellátást.
febr. 23
16:36
Hatvan napon túl is kiszabható a közúti bírság (Alternatív Energia)
Hatvan napon túl is kiszabható a közúti bírság - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatban, amely a Magyar Közlönyben jelent meg. A bíróságok eddig eltérően értelmezték azt a szabályt, amely szerint a közúti bírságot az elkövetés után hatvan napon belül ki kell szabni.
febr. 23
16:36
Szélsőjobbos polgárőrök védenek három szabolcsi falut (ATV)
A Jobbik szándékai szerint a csendőrök váltanák le őket.
febr. 23
16:38
A közúti bírság hatvan napon túl is kiszabható (Infostart)
Hatvan napon túl is kiszabható a közúti bírság - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatban, amely a Magyar Közlönyben jelent meg. A bíróságok eddig eltérően értelmezték azt a szabályt, amely szerint a közúti bírságot az elkövetés után hatvan napon belül ki kell szabni.
febr. 23
16:38
Bush sorsára jutott a török miniszterelnök (ATV)
Őt is egy cipővel akarták megdobni.
febr. 23
16:54
Csúcs csúcs hátán Budapesten (Alternatív Energia)
Az energiabiztonságról és a Duna-stratégiáról tartanak nagyszabású nemzetközi csúcstalálkozókat szerdától Budapesten.
febr. 23
16:56
A belvíz már az ajtókon kopogtat Nagyecseden (Alternatív Energia)
Országszerte problémákat okoz a belvíz, ami mostanra 114 ezer hektárt öntött el. A környezetvédelmi miniszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a vízügyi igazgatóságok felkészültek a védekezésre.
febr. 23
17:12
Erdő Péter: csorbát szenved a törvényesség és a jogbiztonság (Infostart)
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) minden törvényes lépést meg fog tenni az egyházi iskolákba járó tanulói, valamint szüleik és az intézmények dolgozói jogainak érvényesítése érdekében - tudatta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
febr. 23
17:12
Észak-Írország: veszélyben a béke? (ATV)
Parkoló autóba rejtett bomba robbant hétfőn este az észak-írországi Newry város bírósági épülete előtt.
febr. 23
17:14
„Szinte nincs egy rendes ember Magyarországon” (ATV)
A csirkéknél két hétig érvényes a hatalmi rangsor: ha ennél hosszabb időre választják szét őket, elfelejtik, és utána újra egymásnak esnek. Az embereknél a szabályok jóval hosszabb időre stabilizálják a közösségek működését, ugyanis az emberben van hajlam, hogy elfogadja a szabályokat és a hierarchiát. Ha nem lenne, magyarázza Csányi Vilmos etológus és közösségkutató, nem lettek volna…
febr. 23
17:48
Felüljáró alá szorult egy kamion - képriport (Infostart)
A felüljáró alá szorult egy kamion a főváros XXI. kerületében. A sofőr azért hajtott a járműve számára alacsony felüljáró alá, mert a magasságjelzőt még decemberben kidöntötték.
febr. 23
17:48
Felmentést kértek a Zuschlag-perben (Alternatív Energia)
Prácser László kilencedrendű vádlott ügyvédje védence felmentését kérte a Bács-Kiskun megyei bíróságon elmondott perbeszédében, kedden.
febr. 23
17:48
Négyszer volt szívrohama: újra kezelik Dick Cheney-t (ATV)
A volt amerikai alelnök évtizedek óta küszködik szívproblémáival.
febr. 23
17:50
Kutyákat lőttek ki vadászok a Normafánál (Infostart)
Lelőtt két kutyát a Normafánál február elején a Pilisi Parkerdő Zrt. hivatásos vadásza - értesült az InfoRádió. A kutyákat egy férfi sétáltatta; az ebek a szomszédjáé voltak. Az erdészet szóvivője megerősítette információnkat. Lomniczi Gergely elmondta: kevesen tudják, de attól még törvény hatalmazza fel a hivatásos vadászokat arra, hogy kilőjék azokat a kutyákat, amelyek vadakat űznek, és a…

Keresés