Együtt rendezhetik meg 2014 májusában a magyar országgyűlési és az európai parlamenti választásokat - mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese.
Továbbította az Országgyűlésnek a választási eljárásról szóló törvény több pontját alaptörvény-ellenesnek minősítő alkotmánybírósági határozatot az államfő.
Visszautasította Kocsis Máté csütörtöki nyilatkozatát Török Zsolt MSZP-szóvivő. A szocialista politikus az MTI-nek azt mondta: a Fidesz kommunikációs igazgatója "Bayer Zsolt szintjére süllyedt".
A Gimnáziumok Országos Szövetsége (GOSZ) társadalmi egyeztetést kér az emberi erőforrások miniszterétől a közszférában tervezett nyugdíjazás bevezetéséről a közoktatásban, ez a lépés ugyanis szerintük súlyos feladatellátási zavarokat okozhat. A szervezet honlapján csütörtökön közzétett állásfoglalás szerint "feszülten várják" a január 15-ére kitűzött egyeztetés eredményeit.
A Gimnáziumok Országos Szövetsége (GOSZ) társadalmi egyeztetést kér az emberi erőforrások miniszterétől a közszférában tervezett nyugdíjazás bevezetéséről a közoktatásban, ez a lépés ugyanis szerintük súlyos feladatellátási zavarokat okozhat.
Külön forrás áll rendelkezésre az iskolák állami fenntartásba vétele után minden tankerületben a gazdálkodási feladatokra, a zökkenőmentes működés feltételeinek biztosítására és a hirtelen felmerülő kiadások fedezetére - reagált az oktatási államtitkárság a fővárosi Szilágyi Erzsébet Gimnázium pedagógusainak nyílt levelére csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Hadrendbe állították csütörtökön az orosz hadiflotta első legkorszerűbb, negyedik generációs atommeghajtású tengeralattjáróját, s ebből az alkalomból az orosz elnök is az északi flottához látogatott.
A Tátrai Miklós és társai elleni per alapvetően vagyon elleni bűncselekmény miatt folyamatban lévő eljárás, amelynek nincs, nem volt, és nem is lesz politikai indoka és indíttatása, ezért az ügyészség visszautasítja az elsőrendű vádlott hétfőn elhangzott állításait - közölte Kovatsits Gábor ügyész csütörtökön, a Sukoró-ügyként ismert büntetőper harmadik tárgyalási napján a Szolnoki Törvényszéken.
Későbbi időpontra halasztja a Bayer Zsolt publicistával és Stefka Istvánnal, a Magyar Hírlap főszerkesztőjével tervezett személyes találkozót az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) - közölte Farkas Flórián elnök, fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön az MTI-vel.
Ez év októberétől egyszerűbben lesz intézhető egyebek mellett a jogosítvány elvesztésének bejelentése, az elveszett rendszám pótlása vagy a gépkocsik forgalomból való ideiglenes kivonása - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Az Air France párizsi járata várakozás után, a Swiss zürichi járatát teljesítő Fokker 100-as viszont várakozás nélkül Bécs-Schwechat felé vette az irányt, és az osztrák főváros repülőterén szálltak le. Az Aer Lingus dublini járata után a Wizz Air Eindhovenből, valamint a Ryanair Brüsszel-Charleroi-ról érkező gépe Pozsony-Stefanik repülőtéren fog leszállni. A Lufthansa düsseldorfi járata rendben…
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön a Fehér Ház kabinetfőnökét, Jack Lew-t jelölte pénzügyminiszteréül, aki Timothy Geithnert váltja a tárca élén. A kinevezést a szenátusnak is jóvá kell hagynia.
Január végére kap végleges formát a nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia, amelynek széles körű vitája tavaly októberben kezdődött - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egy csütörtöki székesfehérvári fórumon.
2013 a romapolitikai sikeréve lesz - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke csütörtökön Kaposváron, a somogyi megyenaphoz kapcsolódó egyhetes rendezvénysorozat esélyegyenlőségi konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón.
A kormányzati honlapon közzétett videointerjúban ismerteti a kabinet a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásának részletszabályait. A Kormányszóvivői Iroda az MTI érdeklődésére tudatta, hogy bár a politikai vezetőkre nem vonatkozik a kötelező nyugdíjba vonulás, de a kettős finanszírozás, vagyis a nyugdíj és a munkabér együtt fizetésének tilalma rájuk is érvényes.
A Szerencsejáték Zrt. egyik stratégiai célkitűzése a fiatal felnőttek elérése, a cégnek törvényi kötelezettsége a rádiós eredményközlés, s a hallgatottság alapján az eredmények Class FM-en történő közlése ennek a célnak a megvalósítását segíti - tudatta Tulik Ágnes, a cég szóvivője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Megküldte a házelnöknek a választási eljárási törvény egyes pontjait megsemmisítő alkotmánybírósági határozatot az államfő. Márciusban kaphatják meg a minimálbér-emeléshez szükséges kompenzációt a nehéz helyzetű ágazatokban működő cégek. Létrehozta a kormány a Magyar Holokauszt - 2014 Emlékbizottságot. A nap legfontosabb hírei január 10-én.
A kormányzati honlapon közzétett videointerjúban ismerteti a kabinet a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásának részletszabályait. A Kormányszóvivői Iroda az MTI érdeklődésére tudatta, hogy bár a politikai vezetőkre nem vonatkozik a kötelező nyugdíjba vonulás, de a kettős finanszírozás, vagyis a nyugdíj és a munkabér együtt fizetésének tilalma rájuk is érvényes.
A szigethalmi késelés során súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett sportolót, a Sziget SC birkózóját csütörtökön kiengedték a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházból - erősítette meg a TV2 Tények című műsorában elhangzottakat a szigetszentmiklósi sportklub elnöke az MTI-nek.
Alig egy nap alatt utasította el a Bayer Zsolt elleni feljelentést a Fővárosi Főügyészség, mondván, nem történt bűncselekmény - így a publicistának aligha kell tartania a Fideszből való kizárástól. Miközben az Európai Bizottság alelnöke is elfogadhatatlannak nevezte a cigányellenes írást, az ügyészségi döntésen felbátorodott kormánypárt az ellenzéket "gyilkosok védelmezőinek" nevezte.
Miközben a nemrég felújított kazincbarcikai kórházban megszűnt az aktív fekvőbeteg ellátás, vasárnaptól - a személyi és tárgyi feltételek hiányának ellenére - súlyos pszichiátriai betegek költözhetnek az épületbe. A város lakóinak szinte minden ellátásért 25 kilométert kell utazniuk, a gyermekosztály és a gyermekorvosi ügyelet is megszűnt. Ráadásul a mentőszolgálat csak minimálisan tud segíteni,…
A feltételezettnél "testesebb" az Apophis-kisbolygó, amely szerdán suhant el a Földtől 14,5 millió kilométerre - derítette ki az Európai Űrügynökség (ESA) Herschel-űrteleszkópja.
Az államosítás után több fővárosi iskolában is megfosztották a tanárokat az addigi cafeteria-juttatástól - tudta meg a Népszava. Ráadásul lapinformációk szerint a tanárok a jövőben már nem a hónap elején, hanem csak 10.-én számíthatnak a fizetésükre. A januári bérek is sok helyen csúsztak, ennek ellenére a kormány sikerről beszél. Az orbáni oktatáspolitika újabb áldozata az ELTE egyik…
Nem 13. havi nyugdíjat, hanem kompenzációt kapnának a nyugdíjasok az év végén, amennyiben ezt a gazdaság állapota lehetővé teszi. Egy a kormányfő terveit ismerő forrás a Magyar Nemzetnek cáfolta az Index értesülését, miszerint a kabinet a plusz 13. havi juttatás bevezetésén gondolkodik. Egy nyugdíjszakértő szerint a kompenzációt csak a tartalékokból tudná fedezni a kormány, a nyugdíjkasszából nem.…
Várhatóan a következő hónapokban párttá alakul az Együtt 2014 - jelentette ki az MTI-nek adott interjúban Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök szerint az érdemi támogatottságú ellenzéki erőknek 6-8 hónappal a parlamenti választás előtt, azaz ősz elejére meg kell állapodniuk a jó kormányzáshoz szükséges programról és a közös jelöltállításról. Hozzátette: szervezetépítésbe kezd a választói mozgalom,…
A sukorói telekcsere ügyében zajló eljárásnak nincs, nem volt, és nem is lesz politikai indoka és indíttatása - ezzel utasította vissza a Kecskeméti Törvényszéken folyó büntetőperben a vádat képviselő Kovatsits Gábor ügyész az elsőrendű vádlott állításait.
Tovább egyszerűsödik a 2014-es parlamenti választás szempontjából sem mellékes határon túli magyarok honosítási eljárása, ám egyelőre nem tudni, a gyakorlatban milyen könnyebbséget jelent majd ez az állampolgárságot kérelmezőknek. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyetteshez eljuttatott, erre vonatkozó kérdésünkre Semjén Zsolt helyett a honosítási eljárás koordinálásáért felelős…
Jól járt az ország egyik leginkább eladósodott városa, a fideszes irányítású Hódmezővásárhely az állami adósságkonszolidációval. November közepén, mikor a városban Lázár János és Matolcsy György részvételével hivatalosan is megkezdődött a nagyvárosok hitelei egy részének átvállalását célzó tárgyalássorozat, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárrá kinevezett volt polgármester még úgy becsülte: a…
Nem kell aggódniuk a főváros agglomerációjában élőknek, "nincs balhé" - igyekezett hűteni a kedélyeket Tarlós István, miután a városhatárt átlépő busz- és HÉV-vonalak állami üzemeltetésbe adásáról tárgyalt a fejlesztési tárca illetékeseivel. A főpolgármester szerint garanciát kapott arra, hogy az utasokat nem éri hátrány, a jövőben is csak egyféle bérletre lesz szükség és a sárga buszok Budapesten…
Az út helyett terepjárója GPS kijelzőjét figyelte bevallása szerint az a moldovai férfi, akinek figyelmetlensége öt ember halálához vezetett Karcagon vasárnap. A szlovák milliomosnő, Eva Rezesová pedig éppen volt párjával SMS-ezett, amikor BMW terepjárójával halálba küldött négy embert az M3-ason augusztusban. Ugyanakkor a KRESZ nem tiltja konkrétan sem a GPS használatot, sem az SMS-ezést, hanem…
Egy diák sörétes puskával csütörtökön megsebesítette egy osztálytársát, egy másikra pedig rálőtt a kaliforniai Taft középiskolájában. Közben a Nemzeti Lőfegyver Szövetséggel már tárgyalt is az amerikai alelnök az Obama-kormány terveiről, a szervezet ezt követően csalódottságát fejezte ki.
Európát és Mario Montit okolta az olasz válságért, és a dél-európai államoknak az euróból való kilépését jósolta meg Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) miniszterelnök-jelöltje egy csütörtök éjjeli baloldali politikai vitaműsorban.
Agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal mélyen a spekulatív adóskockázati kategóriába minősítette vissza Ciprus államkötvény-osztályzatát csütörtökön a Moody's Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy a bankrendszer feltőkésítési igényéből eredő adósságtöbblet valószínűleg fenntarthatatlannak bizonyul, és emiatt egyre nagyobb az esélye Ciprus törlesztésképtelenné válásának.
Több év börtönbüntetésre ítélt egy bécsi esküdtbíróság csütörtökön egy szélsőséges honlap üzemeltetése miatt három férfit, köztük az osztrák szélsőjobboldali körök egyik ismert alakját.
Még mindig nem rögzítették a "szuperkasszákkal" kapcsolatos követelményeket, a megfelelő gép kifejlesztése, engedélyezése, tesztelése pedig akár év végéig is elhúzódhat - ismerteti a pénteki Világgazdaság.
A kormány ismertette a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásának részletszabályait. A kormányszóvivői iroda azt is tudatta, hogy bár a politikai vezetőkre nem vonatkozik a kötelező nyugdíjba vonulás, de a kettős finanszírozás, vagyis a nyugdíj és a munkabér együtt fizetésének tilalma rájuk is érvényes. Ez az MTI szerint többek között Pintér Sándor belügyminisztert, Martonyi János…
Törvény tiltja, hogy a kormány a jövőben adóamnesztiával csábítsa haza az adóparadicsomokban szunnyadó magyar eredetű vagyonokat. A tavaly lezárult utolsó lehetőség 23 hónapja alatt összesen 6,7 milliárd forint tért vissza Magyarországra - ismerteti a pénteki Magyar Nemzet.
Legkevesebb 116 ember halt meg és több mint 270 megsebesült a csütörtöki robbantássorozatban Pakisztánban. Kvettában, Beludzsisztán tartomány székhelyén különböző időpontokban és helyszíneken három robbantás történt.
Hetven éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek során napok alatt szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg, ez volt a magyar hadtörténet legnagyobb veresége, idegen földön, idegen érdekekért négyszer annyi ember veszett el, mint a mohácsi csatában.
Törvény tiltja, hogy a kormány a jövőben adóamnesztiával csábítsa haza az adóparadicsomokban szunnyadó magyar eredetű vagyonokat - értesült a Magyar Nemzet. Az Index arról számol be, hogy a Facebook lassan kezd elöregedni.
Hárman haltak meg kihűlés miatt az elmúlt egy napban, és egy ember vesztette életét közlekedési balesetben - ismertette az elmúlt 24 óra adatait az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) péntek reggel.
Hárman haltak meg kihűlés miatt az elmúlt egy napban, és egy ember vesztette életét közlekedési balesetben - ismertette az elmúlt 24 óra adatait az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) péntek reggel.
Tovább gyengült a forint pénteken:297,19 forint volt az euró délután három előtt nem sokkal. Hét hónapja nem volt ilyen gyenge a forint. Reggel 293,54, délelőtt 294,55 forinton jegyezték az eurót a csütörtök esti 293,69 forint után.
Teljes mértékben nem hiszem, hogy eltörölhető lenne a hallgatói szerződések rendszere – ezt Hoffmann Rózsa mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.