Schiffer András szerint lehetett arra számítani, hogy az LMP-nél előkerülnek a pártot megosztó dilemmák. A frakcióvezető az MTI-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a közösen meghozott döntések mögé mindenkinek be kell állnia, és bár nem tudja kizárni, hogy egy-egy ember esetleg elhagyja az LMP-t, attól nem tart, hogy a párt kettészakad.
Schiffer András szerint lehetett arra számítani, hogy az LMP-nél előkerülnek a pártot megosztó dilemmák. A frakcióvezető az MTI-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a közösen meghozott döntések mögé mindenkinek be kell állnia, és bár nem tudja kizárni, hogy egy-egy ember esetleg elhagyja az LMP-t, attól nem tart, hogy a párt kettészakad.
Erős robbanás volt éjszaka Zágrábban, amelynek következtében egy ember megsérült, de nincs életveszélyben - jelentette a horvát rádió és televízió (HRT) pénteken.
Komoly problémákkal küzdött csütörtökön a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, amely végül a 72. időt érte el a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali hatodik szakaszán, s jelenleg az összetettben a 30.
A magyarországi cigányság első számú képviselője mégsem találkozik Bayer Zsolttal. Amikor pedig a publicista Fideszből történő esetleges kizárásáról kérdeztük, Farkas letette a telefont. Az ügy kirobbanásához képest sokat puhult a Fidesz kommunikációja.
Az indiai orvostanhallgató lánynak és barátjának a támadói előre elhatározták, hogy aznap éjjel találnak egy nőt, akit megerőszakolhatnak és megölhetnek - állítja egy rendőrségi jelentés.
Nemzeti oktatási kerekasztal létrehozását kezdeményezi a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) a szakmai döntések előkészítése érdekében - közölte a HAT pénteken az MTI-vel.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az európai gyakorlat figyelembevételével megvizsgálja a járművezetők számára tiltott magatartások tételes felsorolásának, újabb tilalmak KRESZ-ben történő pontos megnevezésének lehetőségét, például a dohányzás, étkezés, a GPS vagy fedélzeti számítógép használat, a televíziózás vagy videózás esetében - ismerteti a pénteki Népszava, amely az elmúlt időszakban…
Ha érdemi módosító indítvány érkezik, újranyithatják a részletes parlamenti vitát a polgári törvénykönyvről (Ptk) - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában.
Gyerekeinek elrablásával fenyegetett meg egy szekszárdi nőt két Bács-Kiskun megyei férfi, akik ellen önbíráskodás miatt indult eljárás - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Ha egy országban sok pénz van, és ebből sokan részesülhetnek, az egy jó dolog, de az elmúlt két évben nemhogy 13. havi nyugdíjról nem lehetett beszélni, kérdésessé vált a 11. és 12. havi nyugdíjak kifizetése is – ezt Korózs Lajos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Tovább gyengült a forint péntek délelőtt, az eurót 294,55 forinton jegyezték fél 11 körül, a reggeli 293,54 forint és a csütörtök esti 293,69 forint után.
Az LMP szerint a kormány teljesen feleslegesen fordított milliárdokat a Nemzetstratégiai Intézetre és a Friends of Hungary Alapítványra. A kormány ezzel 4,3 milliárd forintot akar kiszivattyúzni a költségvetésből, hogy azzal a saját oldalára állítsa a határon túli magyarokat - véli az ellenzéki párt.
Stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány és az IBM Magyarország Kft. pénteken Budapesten, az erről szóló dokumentumot Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára és Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója írta alá.
Az MSZP által indított Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés január végén oktatási kérdésekről tárgyal - közölte Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján.
Kora ősszel már közös programmal kell előállnia az ellenzéki együttműködésnek, és meg kell állapodniuk a közös jelöltállításról is – erről Kónya Péter beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) nyílt közbeszerzést írt ki 60 darab dízel- és 25 darab benzinüzemű terepjáróra, a beszerzés becsült ellenértéke nettó 291,8 millió forint - a tender a Közbeszerzési Értesítő pénteki számában jelent meg.
Magyarország gazdasági rendszerváltást hajtott végre 2010 és 2012 között, versenyképes lett, 2013-ban már növekedni fog a magyar gazdaság - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a ciprusi Limassolban, amikor megérkezett az Európai Néppárt vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozójára.
Az MSZP által indított Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés január végén oktatási kérdésekről tárgyal - közölte Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján.
Nemzetközi nyomozócsoport számolta fel azt a fémhulladék-kereskedő bűnszervezetet, amely több uniós állam költségvetését is megkárosította, az eddigi adatok szerint több mint hatmilliárd forint értékben - számoltak be az ügy magyar, szlovák és cseh nyomozószerveinek képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten.
Magyarország gazdasági rendszerváltást hajtott végre 2010 és 2012 között, versenyképes lett, 2013-ban már növekedni fog a magyar gazdaság - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a ciprusi Limassolban, amikor megérkezett az Európai Néppárt vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozójára.
Csaknem 4,8 milliót költött az új egri felsővárosi rendőrőrs kialakítására a település önkormányzata - tájékoztatta a polgármesteri hivatal médiareferense pénteken az MTI-t.
Örményország csütörtöktől vízummentességet biztosít az EU- és a schengeni övezet tagállamainak állampolgárai számára, így a magyarok is vízum nélkül utazhatnak az országba - tájékoztatott a konzuli szolgálat.
Négy játékosával, a norvég Heidi Lökével és Katrine Lundéval, a brazil Eduarda Amorimmal, valamint a saját nevelésű Orbán Adriennel hosszabbított szerződést a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata.
A rendőrségtől kért segítséget pénteken a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) annak az újfasiszta csoportnak az azonosításához, amely pénzjutalmat ígért minden roma nőnek, aki idén sterilizáltatja magát - közölte Asztalos Csaba, a tanács elnöke.
Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanács határozatainak tiszteletben tartásával készen áll, hogy megállítsa Maliban az ország északi részét uraló iszlamista lázadók előrenyomulását az ország déli része felé, a főváros irányába - mondta pénteken Francois Hollande államfő.
Leszúrta a férjét egy nő Kőbányán csütörtök este, a gyanúsítottat őrizetbe vették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
Ha Kocsis Máté szimpla közíró lenne, azt mondanám, hogy orvosi eset, és ezzel el van intézve, de ő a Fidesz kommunikációs vezetője, amit mond, az akarva akaratlanul a Fidesz tematikáját határozza meg – így reagált Szanyi Tibor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a fideszes politikus szavaira, aki szerint az MSZP akarva akaratlanul a gyilkosok pártjára állt.
A maga nemében sokak szerint egyedülálló FX modellt a kutatások szerint elsősorban sportautóra emlékeztető megjelenése és jól eltalált arányai miatt választják a vásárlók. Ezt felismerve az Infiniti az európai piacon most egy új, limitált szériával jelentkezik, amely a „Black and White Edition” nevet kapta.
Öt százalékkal, 1370 milliárd forintra nőtt az élelmiszerekből a kiskereskedelem bevétele 2011 decembere és 2012 novembere között az egy évvel korábbihoz képest, miközben mennyiségben változatlan maradt a forgalom a Nielsen piackutató vállalat által folyamatosan mért 90 kategóriában.
Alacsonyabb rendfokozatú járőrnek öltözve buktatta le két főtiszt az egyik fővárosi kerületi kapitányságon a készenléti rendőrökkel lekezelően bánó eligazító parancsnokot - tudta meg a HavariaPress.
A tavaly februári éhségmenet főszervezője szerint a helyzet romlott az egy évvel ezelőttihez képest, így idén ismét lesz éhségmenet. Tóth Imre úgy látja: éhséglázadás nem lesz, hanem már most van.
Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyeztetésén.
Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyeztetésén.
Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyeztetésén. Megnyitották a tárgyalásokat arról a 16 szakról is, amelyen a jelenlegi tervek szerint nem lenne államilag finanszírozott hely.
Az Argo-akció című túszmentő drámát választották az év legjobb filmalkotásának az észak-amerikai filmkritikusok, akik a filmet jegyző Ben Afflecket rendezői díjukkal is kitüntették csütörtökön, pár órával az után, hogy kiderült: az Amerikai Filmakadémia tagjai nem jelölték Afflecket a rendezői Oscarra.
Bár a kormány nem tervezi, a forráskivonások következtében nem kizárt, hogy lesznek elbocsátások a pedagógusoknál – mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az ATV Startban. Mendrey László azt is elmondta, az intézmények államosítása miatt a pedagógusok jelentős bérjellegű juttatásoktól esnek el, amiket a forráskivonások miatt az önkormányzatok közül csak nagyon kevesen tudnak…
Két zsarolót őrizetbe vettek, mert szexpartnerüktől fenyegetéssel pénzt csaltak ki – tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
Államfőválasztás kezdődött péntek délután Csehországban. Szakítva a csehszlovák, illetve a cseh hagyományokkal, ezúttal már nem a parlament, hanem közvetlenül a lakosság választja meg Václav Klaus jelenlegi köztársasági elnök utódját.
A Horthy-szobrot leöntő ügyvéd helyett valaki kifizette azt a pénzbüntetést, amire ő nem volt hajlandó, így megúszta a nyolcvan nap fogházat. Dániel Péter így is kitart alijázási szándéka mellett.
A nyugdíjasokat érintő hátrányos megkülönböztetés miatt az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz és az alapvető jogok biztosához fordul a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) - közölte Cser Ágnes, a szervezet elnöke az MTI-vel.
A Fidesz frakcióvezetője pénteken arra kérte Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, hogy vonja vissza a minimálbér csökkentésére vonatkozó javaslatát, mert az a legalacsonyabb jövedelmű emberek életszínvonalát csökkentené.