Dagesztánban robbantás következtében kisiklott hajnalban egy tehervonat nyolc vagonja, és egy kocsi ki is gyulladt. A hatóságok közlése szerint a merényletnek nincsenek áldozatai.
Rendben lezajlott az amerikai kontinens magyar külképviseletein az országgyűlési képviselő-választás első fordulója helyi idő szerint szombaton; rendkívüli események nem történtek - tájékoztatták az MTI-t a külképviseleti választási irodák vezetői.
A kolumbiai püspöki konferencia titkára bocsánatot kért szombaton a katolikus egyházon belül elkövetett szexuális visszaélések miatt, de mint fogalmazott: világméretekben az ilyen jellegű a bűncselekményeknek csak 0,02 százaléka érintette az egyházat.
Barack Obama immár hivatalosan is az első fekete amerikai elnök: a Fehér Ház ura az idei népszámlálási kérdőíven azt és csak azt jelölte be, hogy a fekete emberfajtához tartozik.
Barack Obama immár hivatalosan is az első fekete amerikai elnök: a Fehér Ház ura az idei népszámlálási kérdőíven azt és csak azt jelölte be, hogy a fekete emberfajtához tartozik.
Bocsánatot kért nagypénteken elhangzott szavaiért a vatikáni prédikátor. Raniero Cantalamessa a Corriere della Sera című napilapban közvetett párhuzamot vont az antiszemitizmus és a pedofilbotrányok miatt a pápát, illetve az egyházat ért bírálatok között.
Békésen zajlott a külképviseleti szavazás első fordulója New Yorkban, köszönhetően annak, hogy a választási bizottság nem reagált a Jobbik-hívek "Szebb jövőt!" köszöntésére.
Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája a moszkvai Megváltó Krisztus templomban, az orosz ortodox egyház főtemplomában tartotta a húsvéti éjféli istentiszteletet, amelyen megjelent Dmitrij Medvegyev államfő és Vlagyimir Putyin miniszterelnök is.
Három hatalmas robbanás történt az iraki főváros központjában, az egyik Irán nagykövetsége előtt vasárnap. Legalább harminc halálos és 168 sebesült áldozata van a merényleteknek, amelyek közül kettő az iráni és az egyiptomi nagykövetséget vette célba - közölte az iraki belügyminisztérium illetékese.
Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája a moszkvai Megváltó Krisztus templomban, az orosz ortodox egyház főtemplomában tartotta a húsvéti éjféli istentiszteletet, amelyen megjelent Dmitrij Medvegyev államfő és Vlagyimir Putyin miniszterelnök is.
Húsvét az emberiség valódi megmenekülése - fogalmazott XVI. Benedek pápa "Urbi et orbi" üzenetében. A szentatya arról beszélt, hogy ma is szüksége van az emberiségnek egy exodusra; nem felületes kiigazításokra, hanem lelki- és erkölcsi megtérésre.
Az egyház és a hívek szilárd támogatásáról biztosította a pápát a húsvét vasárnapi mise elején Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja a katolikus egyházat feldúló pedofilbotrányok közepette.
Az egyház és a hívek szilárd támogatásáról biztosította a pápát a húsvét vasárnapi mise elején Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja a katolikus egyházat feldúló pedofilbotrányok közepette.
Legalább harminc halálos és 168 sebesült áldozata van a vasárnapi bagdadi merényleteknek, amelyek közül kettő az iráni és az egyiptomi nagykövetséget vette célba.
Öngyilkos merénylők három autóbombát repítettek levegőbe külföldi nagykövetségek közvetlen közelében vasárnap, helyi idő szerint fél 12-kor Irak fővárosában.
Bangkokban ma is több tízezren tüntettek a kormányfő távozását és új választások kiírását követelve. Thakszin Sinavatra száműzetésben élő volt kormányfő hívei, a "vörös ingesek" Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök azonnali távozását akarják.
Az iraki miniszterelnök egy havi munkabére meghaladja az amerikai elnök három évi összfizetését - derü ki az al-Ittihád című iraki napilap vasárnapi számából.
Az iraki miniszterelnök egy havi munkabére meghaladja az amerikai elnök három évi összfizetését - derü ki az al-Ittihád című iraki napilap vasárnapi számából.
Jeruzsálemben együtt ünnepeltek a katolikus és az ortodox vallási közösségek, miután ebben az évben ugyan arra a napra esik a Húsvét. A Szent Sír templomon hat rítus: a római katolikus, a görögkeleti, az örmény, a kopt, a szír és az etióp egyház hívei osztoznak.
Folytatódott vasárnap a szavazatok leadása a külföldi magyar képviseleteken. Az MTI tudósítói által küldött beszámolók szerint sehol nem történt rendkívüli esemény.
Afganisztánban a törzsi vezetők támogatását kérte a Kandahár tartományban tervezett koalíciós hadművelethez Hamid Karzai államfő. Az afgán elnök megígérte, hogy nem lesz katonai offenzíva a helyiek együttműködése nélkül. Hamid Kartai arra kérte a törzsi vezetőket, hogy küldjék el képviselőiket Kabulba a május elejére tervezett nemzeti megbékélési konferenciára.
Hatalmukba kerítettek egy hatalmas dél-koreai olajtartályhajót szomáliai kalózok, és a 24 főnyi legénységgel együtt a saját kikötőjükbe irányították - jelentette be a szöuli külügyminisztérium.
"Idén kettős az öröm, mert a különböző egyházak pásztorai és hívei mind ugyanazon a napon és ugyanazon a helyen ünnepeljük a húsvétot" - hangsúlyozta vasárnapi miséjében Jeruzsálem pátriárkája arra utalva, hogy ebben az évben ugyanarra a napra esik a katolikus és az ortodox ünnep.
Szenegál függetlenségének elnyerése után ötven évvel távoznak az afrikai országból a francia katonák, akiknek ezután már csak két bázisuk marad a földrészen.
Az Egyesült Államok elveszítene egy mai kiberháborút, mert a legsérülékenyebb, az internet által leginkább átszőtt ország, amelynek ezért a legtöbb veszítenivalója van - idézte Mike McConnell volt amerikai nemzeti hírszerzési igazgatót két szenátor a The Wall Street Journal hétvégi számában.
Szomáliai kalózok a hatalmukba kerítettek vasárnap egy óriási dél-koreai olajtartályhajót, és a 24 főnyi legénységgel együtt a saját kikötőjükbe irányították - jelentette be a dél-koreai külügyminisztérium.
Szenegál függetlenségének elnyerése után ötven évvel távoznak az afrikai országból a francia katonák, akiknek ezután már csak két bázisuk marad a földrészen.
Vasárnap kimentettek kilenc kínai bányászt, aki egy héttel korábban rekedt a föld alatt az ország északi részén elterülő Sanhszi (Shanxi) tartományban - jelentette be a központi televízió.
Halálos áldozta is van annak a nagy erejű földrengésnek, amely helyi idő szerint vasárnap délután rázta meg a Mexikóhoz tartózó Kaliforniai-félsziget déli részét. Egy férfi amiatt halt meg, hogy ráomlott a földmozgás következtében összedőlt háza - közölték a helyi katasztrófavédelmi szervek.
Már száz fölött van azoknak a bányászoknak a száma, akiket több mint egy hét fogság után a vízzel elárasztott tárnából kihoztak a mentők az észak-kínai Sanhszi tartományban - közölte hétfőn Vang Csün, a tartomány kormányzója.
A moszkvai metróban múlt hétfőn történt két öngyilkos merénylet eddig azonosítatlan elkövetőjében egy dagesztáni középiskolai tanár felismerte a lányát - jelentették a hétfői moszkvai lapok, de hivatalos helyről még nem erősítették meg a hírt.
Felfegyverzett szélsőségesek támadtak a pakisztáni Pesavarban az amerikai konzulátusra. Egy pártrendezvényen ezzel egy időben másik merénylet történt, amiben legalább 43 ember halt meg.
A budapesti kötéltáncos címmel terjedelmes riportot közölt a magyar választási kampányról legfrissebb számában a Der Spiegel című német hetilap, megállapítva, hogy a kampányt a "szélsőséges" Jobbik határozza meg.
A papok legyenek a gonosz feletti győzelem hírnökei - hangsúlyozta XVI. Benedek pápa húsvét hétfőn a Róma melletti Castelgandolfóban elmondott Regina Coeli (Mennynek királyné asszonya) imájában.
A budapesti kötéltáncos címmel terjedelmes riportot közölt a magyar választási kampányról legfrissebb számában a Der Spiegel című német hetilap, megállapítva, hogy a kampányt a "szélsőséges" Jobbik pártja határozza meg.
Holland politikusok interpellációt intéznek kedden az igazságügy-miniszterhez, mert egy életfogytiglanra ítélt többszörös gyermekgyilkos pornófilmeket nézhet a cellájában.
Viktor Janukovics ukrán államfő a helyi média hétfői jelentése szerint rendeleti úton feloszlatta az elődje által felállított bizottságot, amely előkészítette Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz.
Az emberiségnek szellemi és erkölcsi megtérésre van szüksége, hogy túllépjen a mai mély válságból - mondta Urbi et orbi (Róma városának és a világnak szóló) áldása során XVI. Benedek pápa, a húsvét vasárnapi mise bemutatása után.
A vártnál is nagyobb visszhangot váltott ki Szalám Fajjád palesztin kormányfő minapi kijelentése, amely szerint 2011-ben kikiáltják az önálló palesztin államot - talán ez indokolta, hogy a Londonban megjelenő arab lapban, az al-Sark al-Avszatban utólag terve "javított kiadásáról" számolt be.