A román kormánynak le kellene mondania, mert felelősséget vállalt egy olyan jogszabályért, amelyet alkotmányellenesnek bizonyult. Traian Basescu államfőnek is le kellene mondania, mert a román törvénykezdeményezések általában nem a kormány, hanem az elnöki palota boszorkánykonyhájában születnek, de ő nem szokta feladni. Senki sem mond le.
Tegnapig folyamatosan esett a hó Romániában, Bulgáriában és Szerbia déli régióiban, aminek következtében sok település teljesen elszigetelődött, számos iskolát bezártak, és több megyében az áramszolgáltatás is szünetel. A romániai ítéletidőnek eddig négy halálos áldozata van. Hazánkban a jövő hét végére várják a mínuszokat.
Egymásnak ellentmondó brüsszeli nyilatkozatok és információk láttak napvilágot a schengeni bővítés kapcsán. Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke bejelentette, kérni fogja a márciusi uniós csúcsértekezleten Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának jóváhagyását, mivel mindkét ország eleget tett a csatlakozási feltételeknek.
Zárt ajtók mögött tanácskozott a szíriai helyzetről tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT). Az európai idő szerint este 9-kor kezdődött ülésén a tagországok közös határozatjavaslatot próbáltak összeállítani, amely az Arab Liga kéréseire épül és magába foglalja a lehetséges lépéseket is a szíriai helyzet rendezése érdekében.
Mitt Romney és Newt Gingrich egymással hadakozott a január 31-i, floridiai előválasztás előtti utolsó republikánus tévévitában, ezúttal Romney tudott több ütést bevinni. Rick Santorum és Ron Paul is kitart még. Florida a nagy szövetségi államok egyike, 50 küldöttért folyik a harc a még versenyben lévő négy republikánus elnökaspiráns között.
Megszületett a száz legbefolyásosabb orosz nő listája az Echo Moszkvi rádió, a RIANovosztyi és az Interfax hírügynökség, valamint az Ogonyok című folyóirat összefogásából. Több mint 250 javaslat futott be a rádióhallgatóktól, az újságírók ezek közül 150-et választottak ki. Csak ez után kerültek a nevek egy 24 szakemberből álló bizottság elé.
A német kormány azt szeretné, ha Görögország a következő, 130 milliárd eurós segélycsomag fejében átadná az adóztatással és a költségvetési kiadásokkal kapcsolatos döntések feletti szuverenitását egy euróövezeti "költségvetési biztosnak" - írta a szombati Financial Times az általa megszerzett javaslattervezetre hivatkozva.
Szankciók ellen szankciókkal akar küzdeni Irán, amely a Nyugattal folyó erőpróba újabb lépéseként pénteken azzal fenyegetőzött, hogy a jövő héttől leállíthatja az Európába irányuló olajexportját.
A német kormány azt szeretné, ha Görögország a következő, 130 milliárd eurós segélycsomag fejében átadná az adóztatással és a költségvetési kiadásokkal kapcsolatos döntések feletti szuverenitását egy euróövezeti "költségvetési biztosnak" - írta a szombati Financial Times az általa megszerzett javaslattervezetre hivatkozva.
A Vatikánnal foglalkozó olasz sajtó szerint lezáráshoz közeledhet a pápai állam és Izrael közötti megállapodás az egyház szentföldi tulajdonát érintő adóügyi kérdésekről.
Huszonegy tüntetőt őrizetbe vettek péntek éjjel Bécs belvárosában egy, a szélsőjobboldalhoz közel állónak tartott egyesület rendezvénye elleni tüntetésen a rendőrség közlése szerint.
A gazdasági és biztonsági együttműködés fokozásáról, valamint vízumkönnyítésekről állapodott meg a japán és az orosz külügyminiszter szombaton Tokióban, bár nem sikerült előrelépniük a déli Kuril-szigetek hovatartozásának vitájában.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról szóló jelentéséről írt szombati számában, az n-tv német hírtelevízió honlapján pedig Magyarország átalakulásáról jelent meg elemzés, míg a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap egy volt magyar nagykövet olvasói levelét közölte.
Azonnali hatállyal leállították az Arab Liga megfigyelőinek szíriai tevékenységét az utóbbi napok vérontásai miatt - jelentette be szombaton a szervezet főtitkár-helyettese.
Háled Mesaal, a palesztin Hamász mozgalom vezetője lényegében felszámolta eddigi székhelyét Szíriában, ahol a népi felkelés mára több ezer halálos áldozatot követelt - jelentette a The New York Times.
Nagy-Britannia államadóssága először érte el az ezer milliárd fontot, gazdasága a múlt év utolsó negyedében enyhe recesszióba esett vissza, s közben tizenhét éves csúcsra növekedett a munkanélküliség. Úgy tűnik, a szigetországnak egy ideig komoly gazdasági nehézségei lesznek.
Négy újságírót és egy rendőrt vettek őrizetbe szombaton Londonban az utóbbi évtizedek legsúlyosabb brit sajtóetikai botrányát feltáró rendőrségi vizsgálat keretében.
Ünnepélyesebbé akarja tenni a civil esküvői ceremóniákat a francia családügyi államtitkárság, ezzel próbálva lassítani a házasságok szétesését. Franciaországban ma minden második házasság válással végződik, ami egyre komolyabb anyagi következményekkel jár a társadalomra nézve.
Eladó Nagy-Britannia első és egyetlen halottas tandembiciklije, avagy halottas kocsik mintájára koporsót szállító kerékpárja, mert nem bír már az emelkedőkön feltekerni tulajdonosa, Paul Sinclair tiszteletes - adta hírül a brit Metro újság.
Számítógépes kalózok támadták meg a szlovák kormány weboldalait. A szlovákiai hírportálok szerint a támadás mögött a legnagyobb valószínűséggel az Anonymus csoport áll.
Tavaly tízezer milliárd dollár fölé emelkedett a világ országainak összesített devizatartaléka, és ennek hozzávetőleg 80 százalékát a felzárkózó térség - ezen belül több mint 30 százalékát Kína - birtokolja, de a világgazdasági folyamatok romlása miatt e tartalékok gyarapodása 2011 vége felé markánsan lelassult - áll az egyik vezető globális pénzügyi szolgáltató Londonban ismertetett…
A jövő héten elkészül az adósságcsere-megállapodás Görögország és a hitelező magán pénzintézetek között - mondta Evangelosz Venizelosz görög pénzügyminiszter a hét végén Athénban, miután szombaton a görög fővárosban véget ért a tárgyalások utolsó fordulója.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnap megjelenő német konzervatív lap a tárcarovatában Zilahy Péter magyar írótól közölt cikket a január 21-én Budapesten tartott kormánypárti demonstrációról.
Engedélyt kaphat a Verespatakra tervezett, cianidos technológiát alkalmazó aranybánya beruházója. Magyarország semmit nem tehet, Románia RMDSZ-es környezetvédelmi minisztere viszont akár le is mondhat az ügy miatt.
Niger, Afrika egyik legszegényebb állama sajátos módon biztosította, hogy futballválogatottja részt vehessen az Afrikai Nemzetek Kupáján. A meglepetésre részvételhez jutott országban gyakorlatilag a mobiltelefon-tulajdonosok tették lehetővé, hogy részt vehessen a tornán a csapat.
Túlzás lenne azt állítani, hogy Orbán Viktor szívesen látott vendég lenne Európában, amiként az az állítás sem felelne meg a valóságnak, hogy egymás kezébe adják a kilincset a vezető külföldi politikusok Budapesten. Ráadásul a magyar kormányfővel való találkozó nem mindig hoz szerencsét: Hoszni Mubarak már nemhogy nem egyiptomi elnök, halálbüntetés fenyegeti, Silvio Berlusconi pedig már bukott…
Tizenhétre emelkedett a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia olasz óceánjáró azonosított áldozatainak a száma - egy 25 éves perui pincérnő holttestét találták meg a búvárok szombaton. Hivatalosan még 16 embert keres az olasz polgári védelem. A hajótöröttek fejenként több mint tizennégyezer eurós kártérítésre számíthatnak.
Szlovákiában a márciusi előrehozott parlamenti választások közeledtével gyűrűznek a politikai-gazdasági botrányok. A Gorilla-ügy mellé pénteken egy újabb társult: a Sasanka.
A szíriai kormányhadsereg offenzívát indított Damaszkusz ellenzéki kézen lévő elővárosainak visszafoglalására, a fővárostól keletre és északra fekvő területeket tankokkal támadták a BBC tudósítása szerint. Legalább 29 ember veszítette életét a hét végén. A harcok azt követően robbantak ki, hogy az Arab Liga szombaton felfüggesztette megfigyelői misszióját.
Egyre drámaibb Görögország helyzete. A következő segélycsomag valójában nem is 130, hanem 145 milliárd euró lesz - értesült a Der Spiegel. Németországban egyre nagyobb az ellenállás Athén további megsegítésével szemben. A héten megszülethet a megegyezés a görög adósság elengedéséről.
Belgiumban általános sztrájkot tartanak az új kormány takarékossági programja miatt. Késő estig egyetlen vonat sem közlekedik, és fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, valamint a nemzetközi repülőtér forgalmában.
Mi tegyenek az EU-vezetők az európai fiatalok között kirívóan magas munkanélküliség ellen? - erről is tárgyalnak hétfőn az Uniós vezetők csúcstalálkozójukon. A téma a felkerült a Davosi Világgazdasági Fórum napirendjére is.
Huszonkilenc kínai állampolgárt ejtettek fogságba Szudán és Dél-Szudán határán fegyveresek - jelentette a kínai média a hétvégén, majd hétfőn a szudáni SUNA hírügynökség arról számolt be, hogy a hadsereg 14 kínait kiszabadított.
Szesztilalmat vezettek be egy ausztráliai kisvárosban, miután rájöttek, hogy a településen gyakran előforduló öngyilkosságok hátterében a legtöbb esetben az alkoholizmus játszott szerepet: az intézkedés sikeresnek bizonyult.
A lengyel miniszterelnök és az Európai Parlament elnöke sem támogatja jelenlegi formájában a költségvetési fegyelem fokozásáról szóló európai uniós szerződés tervezetét. Donald Tusk és Martin Schulz erről Brüsszelben, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek mai csúcstalálkozója előtt beszélt.
Nagy kérdés, mi lesz a sorsa az informális EU-csúcson annak a német javaslatnak, amely "gyámság" alá helyezné Görögországot. A görögök és az Európai Bizottság is elutasítja az elképzelést.
Tizenketten fagytak meg Lengyelországban a csütörtök óta tartó szibériai hidegben, a rendőrség és a városőrségek külön járőrökkel ellenőrzik a hajléktalanok tartózkodási helyét, míg a szociális gondozók az idősebb gondozottaknak segítenek.
Háborúhoz vezethet Irán és a nyugati világ konfliktusának elmérgesedése, amit mindenképpen el kell kerülni, ezért új típusú politikát, a bekerítés politikáját kell folytatni a perzsa állammal szemben - véli Wolfgang Ischinger, az 1962 óta minden évben megrendezett müncheni nemzetközi biztonsági konferencia elnöke.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) legalább tíz tagállama támogatja az Arab Liga szíriai politikai átmenetet célzó határozattervezetét - közölték hétfőn francia diplomáciai forrásból.
Kompromisszumot javasolt hétfőn Herman Van Rompuy, az EU-országok csúcsvezetőit összefogó Európai Tanács elnöke abban a kérdésben, hogy részt vehessenek-e az egyelőre az euróövezeten kívüli, de a pénzügyi unióról szóló új szerződéshez csatlakozni kívánó államok az euróövezeti csúcstalálkozókon.
Kézigránáttal és pisztollyal a kezében csaknem másfél órán keresztül tartott sakkban három civil ruhás nyomozót hétfőn Belgrádban, Cukarica városnegyed rendőrőrsén egy férfi, majd megadta magát.
A washingtoni védelmi minisztérium nem tudja, hová tűnt az a több mint 100 millió dollárnyi készpénz, amelyet Szaddám Huszein néhai iraki diktátor bagdadi palotájában őriztek az amerikaiak - írta a CNBC üzleti hírcsatorna honlapján hétfőn.
Jóváhagyták az európai uniós tagországok állam- és kormányfői hétfőn Brüsszelben azt a szerződést, amely az állandó euróövezeti pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) létrehozásáról rendelkezik.