A Julija Timosenkót kezelő német orvos viseli a felelősséget a volt ukrán miniszterelnök gyógyításáért, annak következményeiért - közölte csütörtöki sajtóértekezletén Raisza Bogatirjeva ukrán miniszterelnök-helyettes, egészségügyi miniszter az Unian internetes hírportál szerint.
Hivatalosan is benyújtotta lemondását csütörtökön Francois Fillon francia miniszterelnök és kormánya, amely ügyvivőként hivatalban marad Francois Hollande megválasztott köztársasági elnök május 15-i beiktatásáig.
Elítélt amszterdami pedofilek börtönbüntetésük kitöltése után soron kívül juthatnak bérlakáshoz, ha elfogadják, hogy gyógykezeltetik magukat - erről dönt rövidesen a város.
Martin Schulzhoz, az Európai Parlament (EP) elnökéhez és Hannes Swobodához, az EP szocialista frakcióvezetőjéhez fordul a romániai magyarság jogainak védelmében Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációvezetője, a nemzeti kisebbségi ügyekkel foglalkozó pártközi munkacsoport társelnöke.
Neves orosz írók és zenészek csatlakoznak a moszkvai csendes tiltakozáshoz, akciójukat az egyik legismertebb orosz író, Borisz Akunyin hirdette meg csütörtökön.
A tervezettnél egy nappal előbb, már beiktatása napján, jövő kedden találkozik Berlinben Francois Hollande új francia elnök Angela Merkel német kancellárral.
Megszavazta csütörtökön a német parlament az Atalanta nevű uniós tengeri művelet kiterjesztéséről szóló kormányzati javaslatot, amelynek értelmében német katonák a szárazföldön is harcolhatnak az Afrika szarva körül portyázó kalózok ellen.
Az Egyesült Államok megnyitotta bankszektorát a legnagyobb kínai bank, az ICBC előtt, először beleegyezve abba, hogy egy állami ellenőrzés alatt álló kínai cég felvásároljon egy amerikai pénzintézetet - közölték csütörtökön az amerikai lapok.
A vártnál később rendezik meg Barack Obama amerikai és a hétfőn beiktatott Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozóját. Putyin ugyanis bejelentette, nem tud részt venni a G8-ak chicagói csúcsértekezletén. Telefonon azt közölte Obamával, előbb az új kormányt kell összeállítania. Oroszországot így Dmitrij Medvegyev újonnan kinevezett miniszterelnök képviseli majd.
Több eljárás is indulhat Nicolas Sarkozy még hivatalban lévő francia elnök ellen. Így hasonló sorsra juthat, mint elődje, Jacques Chirac, akinek illegális pártfinanszírozás miatt kellett a vádlottak padjára ülnie. Azt követően ugyanis, hogy Nicolas Sarkozy átadja a hatalmat utódának, Francois Hollande-nak, mentelmi jogáról is le kell mondania.
Kapcsolataink elég erősek ahhoz, hogy áthidaljuk a nézetkülönbségeket - mondta tegnap Budapesten Bay Fang, amerikai helyettes külügyi államtitkár a magyar-amerikai diplomáciai viszony felvételének 90. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású konferencián.
Jelentősen csökkent az Európai Unióról és az európai országokról kedvező véleményt vallók aránya a világban a BBC Világszolgálatának pénteken ismertetett idei globális felmérése szerint.
A Vajdasági Magyar Szövetség több száz szimpatizánsa gyűlt össze a szabadkai Új Városháza előtt péntekre virradóra, ahol újraszámolják azokat a szavazatokat, amelyeket a május 6-án tartott szerbiai általános választások keretében a helyi képviselő-testületre adtak le - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Bolíviába érkezett egy magyar küldöttség, hogy az úgynevezett terrorista összeesküvési ügyben vizsgálódjon - közölte a La Paz-i parlament felsőházának egyik ellenzéki képviselője, aki csütörtökön megbeszélést folytatott a küldöttség tagjaival.
Büntetőeljárást indított az orosz központi nyomozóhivatal a belügyi erők (OMON) egyik rohamrendőre ellen, aki egy videofelvétel tanúsága szerint durván bántalmazta az egyik tüntetőt a múlt vasárnapi moszkvai tüntetésen - közölte csütörtökön a hivatal szóvivője.
Jelentősen csökkent az Európai Unióról és az európai országokról kedvező véleményt vallók aránya a világban - derül ki a BBC Világszolgálatának globális felméréséből.
A vajdasági magyarságot négy párt képviselte a szerbiai választásokon, de csak egyiknek, a Vajdasági Magyar Szövetségnek sikerült mandátumot szereznie. Miközben a szerb nagypártok vezetői megállapodtak a leendő kormánykoalícióról, amelyhez állítólag a VMSZ támogatására is számítanak, a magyar pártelnök bejelentette: újraszámolást kér, mert több mint 30 ezer magyar szavazat veszett el.
Nyilvánosságra hozta tegnap a megválasztott és a leköszönő elnök vagyonnyilatkozatát a hivatalos francia közlöny. A márciusi bevallás szerint az új francia elnöknek, Francois Hollande-nak 1,18 millió eurós vagyona van, s elődjével ellentétben nem gyűjt műtárgyakat, s nem tőzsdézik.
A gyökeres társadalmi és gazdasági változásokat követelő spanyol mozgalom, a "felháborodottak" ma ünnepli létrejöttének egyéves évfordulóját. A szervezet már jelezte, hogy Spanyolország-szerte tüntetéseket tartanak majd.
A Vatikán vizsgálatot indított a Krisztus Légiója Kongregációjának hét papja ellen, aki a feltételezések szerint fiatal papi szeminaristákkal szemben követtek el szexuális visszaéléseket. Az esetek többsége több évtizede történt, egy azonban nemrégiben - derült ki a papi rend közleményéből. A Vatikán két további papot felmentett.
Az euróövezet megbirkózna Görögország esetleges távozásának következményeivel, véli a német pénzügyminiszter. Mint azt Wolfgang Schäuble kifejtette, egyetlen államot sem lehet arra kényszeríteni, hogy az eurózóna tagja maradjon, az pedig téves feltételezés, hogy az övezet nem tudna reagálni egy hirtelen bekövetkező, előre nem látott eseményre.
Most még megkapták a görögök a nemzetközi hitelcsomag aktuális összegének egy részét, a jövőben viszont attól függ a folyósítás, hogyan változik az országban a belpolitikai helyzet. Pénz híján biztosra vehető az államcsőd, az Európai Unió viszont foggal-körömmel el akarja kerülni, hogy Görögország kilépjen az eurózónából.
Rekord összegű, 15 millió dollár támogatás gyűlt össze azon a kampányvacsorán, amelyet George Clooney adott Hollywoodban Barack Obama elnök újraválasztására.
Ügyvivői kormányt kell kineveznie a görög államfőnek, ha rövid időn belül nem sikerül megállapodásra jutnia a pártok vezetővel egy új kormány megalakításáról - adta hírül szombaton az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség.
Érdeklődéssel kell figyelembe vennünk azokat a különböző honlapokat és közösségi hálókat, amelyek segíthetik az embert, hogy elgondolkodjon, valódi kérdéseket tegyen fel - írta XVI. Benedek pápa üzenetében, amelyet a tömegtájékoztatás világnapjához kapcsolódóan intézett a hívekhez.
Elsősorban gazdasági kérdésekről tárgyal hét napos dél-amerikai látogatásán a külügyminiszter. Martonyi János Argentínában és Brazíliában a helyi magyarság képviselőivel is találkozik.
Cáfolta a Dimar mérsékelt baloldali görög párt vasárnap, hogy három parlamenti párt megállapodott volna az új kormánykoalíció létrehozásáról, amint azt korábban a megszorításokat élesen ellenző Radikális Baloldal (Sziriza) állította.
Amerikai stílusú, televíziós vitát tartott a másfél hét múlva esedékes elnökválasztás két jelöltje Egyiptomban. Hoszni Mubarak tavaly februárban megbuktatott államfő majd' harmincéves uralma után ez hatalmas változás a lakosság számára. Azonban az alapvető, gyökeres reformok egyelőre elmaradtak.
Keleti nyitásról beszél a magyar kormány miközben egyre intenzívebben udvarol azoknak a partnereknek, akiket még ellenzékben magával az ördöggel azonosított. Ám a keleti nyitás már rég kezdődött, az "elmúlt nyolc évben" az áttörés is megtörtént ezen a téren. Aminek most szemtanúi vagyunk, nem nyitás, hanem keletre fordulás.
Boris Tadic elnök, a kormányzó Demokrata Párt első embere a közvéleménykutatások szerint meggyőző fölénnyel vezet a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke, Tomislav Nikolic előtt egy héttel az elnökválasztás második fordulója előtt - derül ki az Ipsos Strategic Marketing felméréséből.
Az örményországi parlamenti választások időben egybeestek a francia elnökválasztással, a görög és a szerb voksolással, s ezek "ellopták a show-t" a kaukázusi posztszovjet köztársaság hasonló eseménye elől. Legfeljebb az keltett figyelmet, hogy szavazás előestéjén a kormánykoalíció fő ereje, a Köztársaság Párt jereváni nagygyűlésén hidrogén robbant a főtéren. No, nem bomba, hanem a dekorációhoz…
878 ezer ember dolgozik azoknál a nagyvállalatoknál, amelyek Oroszország húsz leggazdagabb emberének a tulajdonában vannak. Az oligarcháknak egyre nagyobb a szerepük az ország életében.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) fölényes győzelmét és a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) történelmi vereségét jelzik az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban vasárnap rendezett, előre hozott helyi törvényhozási választás részeredményei. A legnagyobb népességű német tartományban az SPD és a Zöldek koalíciója folytathatja tovább a kormányzást.
Görögországban a hétvégi sikertelen egyeztetés után ma folytatják a kormányalakítási tárgyalásokat. A Radikális Baloldal azonban közölte, hogy nem vesz részt a megbeszéléseken.
Lemondott Scott Thompson, a Yahoo vezérigazgatója miután kiderült, hogy életrajzában valótlanul tüntette fel, hogy nem egy, hanem két szakon szerzett diplomát. Helyére a Yahoo eddigi médiafőnökét, Ross Levinsont nevezték ki ügyvezetőnek.
Az eurózóna központi bankjában egyre komolyabban foglalkoznak a lehetőséggel, hogy Görögország kiléphet a valutaunióból. Athénben úgy tűnik, továbbra sincs megegyezés a nemzeti egységkormányról, amely végrehajthatná a korábban jóváhagyott, csődmentő reformprogramot.
Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lap hétfői számában beszámolt a német nyelvészeti és költészeti akadémia konferenciájáról, amelyen a véleményszabadság magyarországi helyzetéről is tartottak eszmecserét, a Handelsblatt című üzleti lap az Audi és a Mercedes magyarországi beruházásairól írt, a Der Spiegel című hetilap pedig az új mobilszolgáltatóra vonatkozó tervekről…
Szlovákiai magyar fiatalokat vert meg egy csoport randalírozó fiatal Pozsony óvárosában vasárnapra virradó éjjel - adta hírül a felvidek.ma szlovákiai magyar hírportál egy a szerkesztőségükbe eljuttatott levélre hivatkozva hétfőn. A történteket a rendőrség és a megtámadott fiatalok egyik hozzátartozója is megerősítette az MTI-nek, ez utóbbi forrás szerint valószínűleg nem nemzetiségi indíttatású…
A dalai láma szerint kínai ügynökök törhetnek az életére, akik mérgezett sállal és hajjal okozhatják halálát, míg Pekingben szenzációkeltésnek és válaszra sem méltónak nevezte a külügyi szóvivő a vádat.
Törölné a parlamenti bejutási küszöböt a román Szociálliberális Szövetség (USL), amely már kezdeményezte a romániai választási rendszer ez irányú módosítását.
Szakértői kormány felállítására tett javaslatot Karolosz Papuliasz görög államfő - közölte Evangelosz Venizelosz, a hétfői kormányalakítási egyeztetésen részt vett szocialista PASZOK elnöke.
Egy nappal Francois Hollande elnöki beiktatása előtt nagy az idegesség a francia szocialisták körében, úgy tűnik ugyanis, senki sem tudja, kikből áll össze majd az új államfő által megbízott kormány. Bár Hollande korábbi nyilatkozatai alapján annyit biztosan tudni lehet, hogy a leendő miniszterelnök szocialista politikus lesz, a konkrét személy kilétét sűrű homály fedi.