A fogyás sosem egyszerű. Nem volt ez másképp Andrea esetében sem. Három gyerek, munka és egészségügyi nehézségek mellett sikerült megfeleznie a súlyát. A fogyása elképesztő történetéről mesélt.
Vannak bizonyos élelmiszerek, melyekkel enyhíthetünk emésztési panaszainkon, és még bizonyos gyógyszereknél is hatásosabbak. Ilyenek a rostban gazdag ételek, mint például a zöldségek, hüvelyesek, vagy teljes kiőrlésű gabonák, melyek természetesen gyulladáscsökkentő hatásúak.
A Starý Bohumín főterén, a Szabadság téren álló Nepomuki Szent János barokk szobrának felújítása közben a restaurátorok igazi „csiszolatlan gyémántra” bukkantak. Amikor a talapzatot szétszedték, a kőposztamens belsejében egy üreget találtak benne egy egész érmegyűjteménnyel és egy erősen sérült pergamentekercsel, ami bizony rengeteg titkot rejtett.
A D- és a B12-vitamint nagyon sűrűn emlegetik az időseknek, ugyanis mint étrendkiegészítő, nagyon hasznos, illetve fontos lehet a számukra. A kutatások azonban arra utalnak, hogy egy másik vitamin is megérdemelné a figyelmet.
Sokan ismerik azt az érzést, amikor a frissen vásárolt zöldség néhány nap alatt elveszíti az állagát. A hűtőben tároljuk, mégis megfonnyad, bepuhul vagy penészedni kezd.
Időről időre fellángol a vita arról, hogy mennyi vizet kellene innia egy átlagembernek naponta az egészségének a megőrzésének az érdekében. Most újra előkerült a kérdés, és a válasz elég sokakat meglephet.
A szerencse patkó most különösen kedvez az öt csillagjegynek, és a hétköznapi találkozásokban is észrevehető változásokat hozhat. A hiedelem szerint a patkó szerencsét hoz, és ha valaki erre különösen nyitott, az apró jelek összeadódva fordíthatnak a dolgokon. Nem állítjuk készpénznek, hogy ez bárkinél biztos eredményt ad, de sokak tapasztalata sze
Új korszak kezdődött a padlóburkolatok világában: a klikkes SPC, más néven rigid vinyl egyre több otthonban váltja le a laminált padlót és a hagyományos parkettát.
A legtöbbünket foglalkoztatja az a kérdés, hogy valójában mikor is kezdünk el öregedni. Nos ilyenkor nem arra a pillanatra gondolunk, amikor az első ráncot meglátjuk magunkon a tükörben, hanem arra, amikor a szervezet belső folyamataiban áll be változás. A Stanford Egyetem kutatói 4 000 önkéntes bevonásával keresték a választ erre a kérdésre, és az
A tavasz már szinte a küszöbön áll, s ezzel együtt újra elérkezik a kertészkedés varázslatos időszaka is! A szép ágyások és virágok gondozása mellett azonban számolnunk kell a kártevőkkel is. Ha időben lépünk, azon esetben jó eséllyel mi kerülünk ki győztesen ebből a „csatából”. Ráadásul nem feltétlenül kell vegyszerekhez nyúlnunk. A természet is k
Egy folyadék, ami legtöbbször gondolkodás nélkül a lefolyóban végzi, most csendben újra a reflektorfénybe kerül. Elég egy apró szemléletváltás, és az egyszerű konyhai maradékból máris sokoldalú segítség válik, a háztartásban, az egészségmegőrzésben és még a kertben is. Ami régen a rutinos háziasszonyok természetes praktikája volt, manapság tökélete
Záporok és zivatarok vonulnak át Magyarország felett, a HungaroMet előrejelzése szerint az esti és éjszakai órákban sem csillapodik az időjárás. A légkör egyre instabilabbá válik, villámlás, dörgés és helyenként jégeső is előfordulhat. Ezekben a vármegyékben él a figyelmeztetés A citromsárga, elsőfokú riasztás jelenleg az alábbi vármegyékre érvénye
A napi menü tervezésénél fontos szempont az is, hogy mit esznek meg a legkisebbek. Ezért most egy olyan, gyerekbarát menüt hoztunk keddre, amit a család apraja-nagyja szívesen megeszik.
A zöldborsóval sokszor igazságtalanok vagyunk: vagy belefullasztjuk egy főzelékbe, vagy elmajszoljuk magában, mielőtt lehetősége lenne kibontakozni egy komplexebb fogásban. Pontosan ezért gyűjtöttünk össze pár olyan receptet, amik után garantáltan más szemmel nézel majd erre az alapanyagra.
Ugyan a suliban csak egyszerű, „sima” piskótával kaptuk, mégis az iskolai ebédek egyik csúcskajája volt. Most sem bonyolítottuk túl ezt sokak által kedvelt sütit, csupán dióval dúsítottuk a piskótát, és egy kevés lekvárral édesítettük. A végeredmény egy ellenállhatatlanul finom desszert lett, amire nem lehet nemet mondani - mutatjuk, hogyan készül
Ettől a trükktől nem szárad ki a rántott hús A rántott csirke sok családban alapfogás, amit szinte mindenki szeret. Sokszor mégis előfordul, hogy a csirkemell szárazra sül, vagy a bunda nem lesz elég ízes. Van egy módszer, amivel ez elkerülhető. Mi is így voltunk vele, amíg ki nem próbáltuk ezt a tejfölös, fokhagymás bundát. Azóta
Vannak emberek, akik mintha mindig tudnák, mit kell tenni egy váratlan helyzetben. Ebben a cikkben öt csillagjegyet emelünk ki, amelyekre gyakran mondják, hogy különösen talpraesettek: gyorsan reagálnak, alkalmazkodnak és mindig találnak valamilyen megoldást a problémákra. Ez nem azt jelenti, hogy az asztrológia mindenható igazságot adna, vagy hogy
Kicsi a bors, de erős. Amennyire „ártatlannak” tűnik a gyömbér, olyan extra ízvilággal lett megáldva. Picit olyan, mint az a barát, aki mindig késve érkezik mindenhova: de amikor belép, rögtön mindenki megérzi az energiáját!
Egyre népszerűbb hobbi a kertészkedés, sokan kísérleteznek otthon zöldség- és gyümölcstermesztéssel. A batáta, vagy más néven édesburgonya finom és sokoldalú alapanyag, amit kezdőként is érdemes vetni, hiszen megfelelő módszerrel bő termést hozhat akár egyetlen gumóból.
Kevesek által ismert, mégis roppant kellemes főzelék. Egyszerű, gyors és egészséges. A paszternákot manapság már az év bármely szakában beszerezhetjük, és nagyon sokféle feltéttel működik.
Vannak olyan eszközök, amelyek minden háztartásban elengedhetetlenek. Legyen szó kisebb javítási munkákról, vagy szerelésről, egy ilyen készlet mindig jó, ha kéznél van. A Lidlben most ráadásul nagyon szuper áron lehet hozzájutni a 8 részes csomaghoz.
A salsa hazánkban is kedvelt mártás, de legfőképpen a boltokban keressük. Pedig a Salsa Roja otthon is könnyen elkészíthető, nem igényel extra alapanyagokat és sok időt sem. Mutatjuk videón az elkészítését.
A hüvelyesek sokszor a spájz mostohagyerekei, pedig simán össze lehet rakni belőlük ütős, szerethető kajákat. Nemcsak olcsók és jól variálhatók, hanem tele vannak olyan tápanyagokkal is, amikért a szervezetünk hálás lesz. Szóval ideje egy kicsit más szemmel nézni rájuk, mert ezek az alapanyagok bőven túlmutatnak a klasszik főzelék–konzerv tengelyen
Az üzletlánc fizetős parkolást tervez bevezetni több üzleténél is. Ezeken a helyeken várható ennek az újításnak a bejelentése, az Aldi itt teszi fizetőssé a parkolást.
Igazán jó, minőségi élelmiszereket találni nem könnyű. Gianni Annoni és Lizsicsár Miklós, a két kiváló, gasztronómiában jártas szakember arra vállalkozott, hogy felkutatják és bemutatják a legjobb hazai termelőket és áruikat. A sorozat első epizódjában a kovászos kenyér kerül a fókuszba.
Megvan az az érzés, amikor a legtökéletesebb dolgot eszed? Mert ha igen, akkor remélem, egy focaccia jutott az eszedbe. Légies, szaftos és brutáááál finom. Fullos magában is, vagy szendónak elkészítve. De az igazán merészek akár ki is tunkolhatják vele valamilyen étel szaftját.
Tényleg főzni kell, vagy csak felmelegíteni? És mi a helyzet a mikróval, az air fryerrel, vagy azzal a megoldással, amikor egyszerűen belekarikázzuk a paprikás krumpliba, aztán reméljük, hogy jó lesz?
Kevés olyan alapétel van, amely ennyire sokféleképpen elkészíthető, mégis olcsó és laktató marad. A puliszka kukoricadarából készül, sós és édes változatban is remekül működik, így egyaránt lehet belőle főfogás, köret vagy akár desszert.
Sokan úgy gondolják, hogy elég bevenni egy tablettát, és az majd elvégzi a dolgát. A gyógyszerszedés szabályai azonban ennél jóval összetettebbek: nemcsak az számít, mit szedsz, hanem az is, hogy mikor, hogyan és mivel veszed be a pirulákat.
Biztosan önökkel is megesett már az, hogy amikor egy friss, zamatos szőlőbe haraptak, hirtelen a kemény mag roppant a foguk alatt. Ebben a pillanatban az élménye már korántsem olyan felemelő. Napjainkban azonban egyre inkább hódít, talán nem véletlenül a mag nélküli változata a boltok zöldségespultján. Azonban pont ezekben az apró szőlőmagokban rej
Amiért néhány éve még felújításkor azonnal kalapácsért nyúltak, most újra a lakberendezési trendek élére került. Az 50-es évek ikonikus rózsaszín fürdőszobája visszatért – de nem úgy, ahogy emlékszel rá. A tervezők modern anyagokkal, arany kiegészítőkkel és letisztult formákkal adnak luxus csavart a retró hangulatnak. Vajon új kedvenc trend születi
Sokan nehezen fedezik a napi kalciumszükségletüket, különösen a növényi alapú és tejmentes étrend térnyerésével. A megfelelő kalciumbevitel nemcsak a gyerekkori csontépítéshez fontos, hanem felnőttkorban is elengedhetetlen a csontsűrűség megőrzéséhez, és az olyan állapotok megelőzéséhez, mint a csontritkulás vagy az oszteopénia. Ugyanakkor a kalciu
A családi ebédek hatalmas sztárja már évek óta ez a húsgombóc leves. A meleg, tartalmas, és igazán laktató étel egyszerre ad meleget és nyugalmat a kifáradt végtagjaidnak. Az illatos zöldségek, és a fűszeres húsgombócok találkozása mindenkit levesz a lábáról. Egyszerű elkészíteni, mégis, egy felettébb különleges levessel zárhatjuk az ebédet, ha elk
A banán az egyik legtermészetesebb „gyorskaja”, amit a természet kínálhat nekünk. Praktikus csomagolásának köszönhetően bárhová magunkkal vihetjük, olcsó, és az év minden szakaszában elérhető a boltok polcain. Mégis, mivel annyira megszoktuk a jelenlétét, sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ez az egyszerű gyümölcs valójában egy komplex táp