Három balesetben négy fiatal vesztette életét, 24 óra alatt összesen hat ember halt meg az ország útjain – adta hírül Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Megkezdődött az MSZP elnökségének kétnapos ülése szombaton Egerben. Az évindító elnökségi ülésen a következő félév fontos politikai témái szerepelnek: a népszavazás, az egészségügy és szó lesz a...
Elkezdődött az MSZP elnökségének kétnapos ülése szombaton Egerben . Az évindító elnökségi ülésen a következő félév fontos politikai témái szerepelnek: a népszavazás, az egészségügy és szó lesz a párt szervezeteiről készített felmérésről, az abból következő konkrét teendőkről is.
Összeütközött két komphajó a sűrű ködben kínai felségvizeken, Hongkong és Makao között hajnalban, 19-en súlyosan megsérültek - jelentették hívatalos kínai források.
Nem sok esélyt ad a republikánus elnökjelöltnek az ELTE Angol-Amerikai Intézetének igazgatója. Frank Tibor szerint függetlenként Michael Bloomberg New York-i polgármester sem esélyes, de később még lehet elnök belőle.
A mesterlövészek listáján éllovas LeBron James 31 ponttal, 19 lepattanóval és 8 gólpasszal vezette diadalra a Clevelandet kétszeri hosszabbítás után a Charlotte ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Magához tért a nyolc napja súlyos állapotban kórházban ápolt Suharto volt indonéz elnök - közölték szombaton Jakartában. A 86 éves egykori diktátor továbbra is lélegeztetőkészülék segítségével lélegzik. Miután szív- és tüdőproblémák miatt kórházba került, állapota súlyosan romlott az elmúlt napokban és pénteken elvesztette az eszméletét.
A népszavazási kampányban azokat kell elérni, akiket a leginkább sújtott az elmúlt öt év: a kistelepülésen élő másfél millió embert - mondta Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetségpárt és a...
A német Philipp Kohlschreiber második trófeáját hódította el, miután a döntőben két szettben legyőzte a spanyol Juan Carlos Ferrerót a 465 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás férfi tenisztornán.
Akár 100 millió forintos kártérítést is kérhet a lefújt kormányzati negyed egyetlen versenyben maradt pályázója a KÉSZ-Europolis Konzorcium szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság több eljárási hibát is elkövetett.
Parlamenti választások kezdődtek szombaton Tajvanon. Az előzetes közvélemény-kutatási eredmények az ellenzéki, a Kínához való közeledést pártoló Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) győzelmét vetítik előre a kormányon lévő függetlenségpárti Demokratikus Haladó Párttal szemben.
Németül tanulnak a brit rendőrök, hogy megértsék őket a kutyáik. "Ha angol vezényszavakat hallanak, csak bámulnak ránk, mintha elment volna az eszünk" - magyarázta el a sajtónak pénteken a...
A kisgazdák a falvakban élő másfélmillió embert akarják meggyőzni arról, hogy menjenek el szavazni és voksoljanak igennel - mondta az InfoRádiónak a Kisgazda Polgári Szövetségpárt és a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke.
Akik az elkövetkező napokon az Ágotákat, Verákat és Piroskákat csokorral köszöntik, néhány virágtartósító trükköt tartalmazó levélkét is mellékelhetnek hozzá.
Még az elsőt sem látta szinte senki, február elején mégis újabb "Új Magyarország propagandalapot" ad ki a kormány. Az első számból 125 millió forintért nyomtak 3 millió példányt - ebből azonban csak egy-két helyre jutott, például a II. kerületbe, ahol Gyurcsány Ferenc lakik.
A Sportkórház a korábbi tervekkel ellentétben, amelyek bezárták, összevonták, illetve költöztették volna jelenlegi helyéről az intézményt, megmarad - írta a szombati Népszabadság.
A rendszerváltás után, mint egy győztes csata után, általános fosztogatás kezdődött, a gazdátlanul maradt közösségi tulajdon elrablása. Aki tehette, törvényt alkotott hozzá, hogy részesedjen belőle, aki tehette, kijátszotta a törvényt, hogy gyarapodjék. Ha az ő kultúrájuknak része a bűnözés, akkor sajnos a magunkéról sem mondhatunk mást. Pláne, ha hozzávesszük a virtust, amivel már a szocialista…
Az ajánlatkérő eredménytelennek nyilvánította a kormányzati negyed felépítésére kiírt közbeszerzési eljárást - mondta Görözdi György miniszterelnöki megbízott, miután a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. közleménye szerint az eredményről tájékoztatták az ajánlattevőt.
George Bush amerikai elnök szombaton felszólította Iránt és Szíriát, hogy tegyenek többet az iraki erőszak megfékezésére. Az amerikai elnök felkérte Szíriát, hogy korlátozza "a terroristák Irakba áramlását", Iránt pedig arra intette, hogy szüntesse be a koalíciós erőket és az iraki hadsereget támadó milíciák támogatását.
Annak ellenére, hogy már tavaly augusztusban az övé lett a román hatoslottó történetének legnagyobb nyereménye, a boldog nyertes továbbra is havi háromszáz euró (76 ezer forint) fizetésért dolgozik...
George Bush amerikai elnök szombaton felszólította Iránt és Szíriát, hogy tegyenek többet az iraki erőszak megfékezésére. A legnagyobb kuvaiti amerikai támaszponton elmondott beszédében az amerikai elnök felhívta Szíriát, hogy korlátozza "a terroristák Irakba áramlását", Iránt pedig arra intette, hogy szüntesse be a koalíciós erőket és az iraki hadsereget támadó milíciák támogatását. Miután…
A fővárosi utak felújításánál az önkormányzat egy forintjához csak 40 fillért adott a kormány az elmúlt három évben - nyilatkozta Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes a Népszava szombati számában.
A Fidesz továbbra is úgy véli, hogy a forráskivonás miatt csődközelben van az egészségügy, a reform legnagyobb vesztesei pedig a kórházak - hangsúlyozta Pesti Imre, szombaton Budapesten. Az...
Elkezdődött az MSZP elnökségének kétnapos ülése szombaton Egerben - jelentették az MTI tudósítói. Az évindító elnökségi ülésen a következő félév fontos politikai témái szerepelnek: a népszavazás, az egészségügy és szó lesz a párt szervezeteiről készített felmérésről, az abból következő konkrét teendőkről is.
Eltávozhatott a rendőrségről az a 12 éves román gyerek, aki késsel súlyos sérülést okozott egy 15 éves fiúnak a budapesti Blaha Lujza téren - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese szombaton.
Fidesz továbbra is úgy véli, hogy a forráskivonás miatt csődközelben van az egészségügy, a reform legnagyobb vesztesei pedig a kórházak - hangsúlyozta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa szombaton Budapesten.
Elhagyhatta a rendőrséget az a 12 éves, román állampolgárságú gyerek, aki megkéselt egy 15 éves fiút a fővárosi Blaha Lujza téren - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Elindult a 3. Budapest-Bamako rali szombat reggel a Kossuth térről. A versenyzők 16 nap múlva érkeznek meg Mali fővárosába, Bamakóba. A Budapest-Bamako rali nem kapott terrorfenyegetést, mégis húszan lemondtak a futamról, elsősorban spanyol és francia résztvevők és pénteken az egyetlen amerikai csapat is.
Elsajátította kisgazdája leggyakoribb szavait egy kínai cica - állítja a kislány 70 éves nagymamája. A Mimi névre hallgató beszélő macska ünnepelt sztárrá vált az északkelet-kínai Csangcsun (Changchun) városában.
Bioüzemanyagot gyártani prérifűből és más évelő növényekből papíron nem tűnik túl bonyolultnak. A nap energiáját használva megnő a növény, már csak folyékony üzemanyaggá kell változtatni.
Az MSZP-s Juhászné Lévai Katalinnak is tudnia kellett a 30 milliós szocialista mutyiról. 2005-ben ő volt a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke, akkor amikor Tóth József jelenlegi MSZP-s képviselő arra utasítta egy önkormányzati kht. vezetőit, hogy a 30 millió lenyúlt közpénzt hogyan tüntessék el papíron.
George Bush amerikai elnök szombaton kijelentette, hogy az egy évvel ezelőtt Irakban végrehajtott amerikai csapaterősítés következtében a közel-keleti országba "visszatér a remény".
Casting minden. Ez a címe Tímár Péter legújabb filmjének, amit a napokban mutattak be a mozikban. Csinibaba rajongók, irány a mozi! Így akartam kezdeni a cikket, mielőtt még nem láttam a filmet. Arra gondoltam, valami hasonlót, esetleg jobbat kapunk. Tévedtem.
Az idén kis mértékben már bővülhet a foglalkoztatás, de egyes kutatók szerint még így is kétséges, hogy Magyarország 2010-re eléri a konvergencia program alapján a korábbiakhoz képest jelentősen csökkentett foglalkoztatási célkitűzést.
Ha sikerül egy hónap alatt összegyűjteni az új biztosítási törvényt ellenző 200 ezer hiteles aláírást, elképzelhető, hogy a népszavazási kezdeményezés miatt a parlament mégsem tárgyalja újra a...
A népszavazási kampányban azokat kell elérni, akiket a leginkább sújtott az elmúlt öt év: a kistelepülésen élő másfél millió embert - mondta Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetségpárt és a Kisgazda Polgári Egyesület országos elnöke szombaton Budapesten.
Több mint négyszáz gyerek betegedett meg Budapest VI., VII. és XV. kerületében, a szakemberek étel okozta fertőzésre gyanakodnak - közölte az illetékes mezőgazdasági szakigazgatási hivatal igazgatóhelyettese.
A szuperselyem finomabb, erősebb, tartósabb a hagyományos selyemnél. Nakagaki Maszao, a naganói egyetem rovargenetikus professzora tízévi kutatómunkával érte el ezt az eredményt.
Legkevesebb harminc ember halt meg szombaton Nigériában, amikor felrobbant egy benzinszállító teherautó, közölte a rendőrség. Az eset a fontos olajkikötőnek számító Port Harcourt városában történt, ahol pénteken egy olajszállító hajón ütött ki tűz.
A Fidesz továbbra is úgy véli, hogy a forráskivonás miatt csődközelben van az egészségügy, a „reform” legnagyobb vesztesei pedig a kórházak - hangsúlyozta az ellenzéki párt szakpolitikusa.