A Fővárosi Főügyészség szóvivője az Index által nyilvánosságra hozott, tavaly készült hangfelvételen elismeri: tudja, kik bántalmaztak valójában 2006 szeptemberében egy férfit a kőbányai kapitányságon. Varga Gergely arra hivatkozva nem árulta el, kik követték el a bűncselekményt, hogy arról nem hivatali hatáskörében szerzett tudomást.
A magyar reklámpiaccal, a dédiszitterekkel, és Gyurgyák János új könyvével is foglalkozik legújabb számában a Reakció című havilap - mondta Ablonczy Bálint főszerkesztő.
Az ARD német állami televíziós csatorna csütörtökön visszavonta kedden közölt beszámolóját az illegális bécsi doppinglaboratóriumról, és minden érintettől elnézést kért.
A szemét elől menekülve kért menedékjogot Svájcban egy nápolyi házaspár. Érvelésük szerint a kukások munkabeszüntetése miatt felhalmozódott mérgező hulladék súlyosan veszélyezteti születendő...
Egymillió forintos kötbért szabott ki a médiahatóság a Magyar Televízióra (MTV) a burkolt reklámot tiltó szabály megsértése miatt - közölte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) előző napi ülésének egyik résztvevője az MTI-vel csütörtökön.
A tavalyi év nagyon nehéz, de fontos esztendő volt a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) számára, mert Magyarországon sok olyan folyamat indult el, amely a rendszerváltás óta várat magára - mondta Kóka János csütörtökön Szolnokon, a megyében tett látogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Szabadon engedték az antarktiszi vizeken tartózkodó japán bálnavadászhajón kedd óta fogva tartott környezetvédőket, akik visszatérhettek saját hajójukra - közölték pénteken ausztrál illetékesek....
A tallinni Nemzeti Operaház illemhelyén töltötte az éjszakát és következő napot egy zenekedvelő idős hölgy, akit véletlenül bezártak a helyiségbe a vasárnapi előadás után.
Kritizálta a mianmari reformokat az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A BT felszólította Mianmar, az egykori Burma katonai rezsimjének vezetőit, hogy a nemzeti megbékélés és a demokratikus átalakulás érdekében fokozzák a párbeszédet az ellenzék képviselőivel.
Az oroszok 75 százalékának meggyőződése, hogy Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes, az Egységes Oroszország és három további párt Vlagyimir Putyin elnök támogatását élvező jelöltje lesz az új orosz elnök.
Újabb nukleáris fűtőanyag-szállítmány érkezett Oroszországból Iránba a busehri létesítményhez. Az IRNA hivatalos iráni hírügynökség jelentése szerint a harmadik, az előzőekhez hasonlóan 11...
Las Vegasban 2010-ben múzeum nyílik, amely rekonstruálja a város történetét és emléket állít alapítóinak, a gengsztereknek. A múzeum létrehozását az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) is támogatja, azzal a kikötéssel, hogy megemlékeznek benne azokról is, akik ezt az alvilágot üldözték.
A csütörtöki kezdeti oldalazó mozgás után erösödést mutatott a GBP-USD árfolyama. A devizapár 187 pipes sávban mozgott, 1,9787 és 1,9600 között. Nem sikerült átlépni a kerek 1,98-as értéket. Jelenleg 43 pipes sávban mozog az árfolyam, 1,9727 és 1,9684 között. Ellenállás 1,9720-nál található. Az EUR-USD árfolyama tegnap 128 pipes sávban mozgott 1,4716 és 1,4588 között. Tegnap csak átmenetileg…
Rendőrt hívott egy betörő a lakásba, amelybe behatolt, mert hullát talált benne. Az eset Berlinben történt. A rendőrség telefonos ügyeletese igencsak meglepődött, amikor egy férfi közölte: épp most tört be egy lakásba és egy halottat talált benne, ezért aztán úgy gondolta, jobb ha telefonál.
Eddig senki nem kereste meg a taxistársaságokat azzal, hogy részt vennének-e a betegszállításban, noha Dudás Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara taxisszekciójának vezetője ennek...
A börtönfoglyok számára veszélyes országnak minősíti az Egyesült Államokat egy kanadai diplomáciai kézikönyv. A dokumentumot a kanadai külügyminisztérium készítette. A BBC információi alapján az írásban több bevett amerikai kínzási technikát is felsorolnak. Köztük a foglyok meztelenre vetkőztetését, az alvásmegvonást, a rabok elszigetelését.
Miskolc, Gyula és Tokaj kapja az idén a Kultúra Magyar Városa címet; az elismeréseket ma adja át Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szakállamtitkára a települések vezetőinek Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.
A személyi jövedelemadóról szóló törvény felhatalmazása alapján az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette a 2008. február 1-je és 29-e között alkalmazható üzemanyagárakat. A hivata...
A Világbank csütörtöki közleménye szerint biztonsági csapatuk egy telefonos bombafenyegetés után nyomoz, így arra kérték a washingtoni központjukban dolgozókat, hogy a pénteki nap folyamán ne menjenek...
Közúti sebességkamerákat tervez elhelyezni vízi útjai mentén Velence. A traffipaxokkal természetesen nem a lagúnák autósait akarja sebességtúllépésen érni, sem "kétéltűseit", még csak nem is a gondolásokat, hanem a motorcsónakosokat egyszerű közlekedésen.
Hetvenhat éves korában a kaliforniai Palm Springs-ben meghalt Bill Belew amerikai divattervező, aki Elvis Presley-t fellépő ruháit alkotta a "Király" utolsó 10 évében. Belew közel 50 éves...
Csütörtökön szerényen tovább csökkent az arany ára a szerdai erőteljes, 20,60 dolláros esést követően. A New York-i tőzsde fémrészlegében (COMEX) a legnagyobb forgalmú februári lejáratú arany ára ...
XVI. Benedek pápa nagyra értékeli a Vatikáni zsinat (1962-1965) liturgikus reformja előtti szertartásrendet, amit a köznyelv tridenti misének nevez. Ezért végezte múlt vasárnap részben a főoltár felé fordulva a celebrálást a római Sixtus-kápolnában - közölte Káposztássy Béla vecsési plébános, liturgiaszakértő.
Indiai hivatali partnerével, Manmohan Szingh-gel tárgyal pénteken, indiai látogatásának zárónapján Újdelhiben Gyurcsány Ferenc kormányfő. A megbeszélésen szó lesz Indiának a régióban betöltött...
Autója lejárt forgalmi engedélye miatt került börtönbe egy férfi az Egyesült Államokban. A szokatlan szigor oka, hogy a rutinellenőrzést tartó rendőr felfedezte: az illetőnek ez már a 76. közlekedési szabálysértése.
A fővárosi városüzemeltetési bizottság SZDSZ-es elnöke szerint rossz döntés volt a BKV vezérigazgatójának fizetésemelése - erről Lakos Imre az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt csütörtökön.
Négyéves börtönbüntetésre ítélték Rob Ramage egykori profi jégkorongost, aki ittasan halálos közlekedési balesetet okozott. A kétszeres Stanley Kupa-győztes klasszis 2003. december 15-én Torontóban, a rendőri jelentés szerint erősen ittasan ült a volán mögé, majd bérelt autójával karambolozott.
Lance Armstrong, a Tour de France kerékpáros körverseny korábbi hétszeres győztese rajthoz áll az április 21-én sorra kerülő Boston Marathonon. Armstrong a tavalyi, New York Marathonon elért 2:46:43 órás idővel kvalifikálta magát az eseményre.
Tizenhárom évvel ezelőtt egy kamion gyakorlatilag kettévágta Peng Sui-lint. A kínai férfi a csodával határos módon - és az orvostudománynak köszönhetően - életben maradt, annak ellenére, hogy teste derékban végződik. Most pedig egy speciális művégtaggal járni tanul.
Két napig börtönben tartották, majd 186 dolláros bírsággal szabadon engedték azt a férfit, aki "ráerőltette" hétéves kisfiára kedvenc csapata, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Green Bay Packers mezét.
Volt már szó ebben a rovatban sikerlistákról, preferencia-listákról, népszerűségi listákról, mindenféle tanulságos listáról, de ilyenről még nem.- Márványi Péter jegyzete
Ma nyílik az Educatio oktatási szakkiállítás a fővárosban; a kétnapos, ingyenesen látogatható börzén az oktatási tárca önálló standdal lesz jelen. A minisztérium szakértői egyebek között válaszolnak a továbbtanulással kapcsolatos, illetve a felsőoktatást érintő kérdésekre.
A referendum eredményének megállapításáig nem hirdethető ki az egészségbiztosítás átalakításáról szóló jogszabály, ha a parlament megszavazza a törvényt megerősítő népszavazást – mondta el Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője a Lánchíd Rádióban.
Magabiztos sikerrel kezdte meg szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott a norvégiai Európa-bajnokságon: 35-28-ra győzött a 2005-ben világbajnok Spanyolország ellen. A mérkőzés legjobbjának a kapus Puljezevics Nenadot választották. Skaliczky László szövetségi kapitány az InfoRádiónak elmondta: a társakat is magával vitte a remeklő hálóőr és a gólerős Ilyés Ferenc teljesítménye.
A szemét elől menekülve kért menedékjogot Svájcban egy nápolyi házaspár. Érvelésük szerint a kukások munkabeszüntetése miatt felhalmozódott mérgező hulladék súlyosan veszélyezteti születendő gyermekük egészségét. A férj 32 éves, felesége 30, és négyhónapos várandós.
A vágatlan változat valami olyasmi, ami még nincs feldolgozva, nyers és erős alapanyag, amiben még minden sallang benne van, ám ami egyúttal kiindulási pont lehet, amiből még bármi jó kisülhet.
Meglőtt egy rendőrt egy férfi a Győr-Moson-Sopron megyei Téten, majd elbarikádozta magát otthonában. Az eset előzménye, hogy a férfit kirúgták munkahelyéről, majd péntek reggel megverte volt főnökét.
Hasba lőtt egy rendőrt a Győr-Moson-Sopron megyei Téten egy férfi, aki elbarikádozta magát saját házában - közölte a megyei rendőrség szóvivője az InfoRádióban. Vélhetően a börtönviselt férfi anyja és mozgássérült apja is a házban van, jelenleg túsztárgyaló próbálja meggyőzni a férfit. Közben a kommandósok is megérkeztek a helyszínre.
Ki kellett tiltani a gyertyákat egy templomból Romániában, mert a szent hely túlzott népszerűsége miatt félő volt, hogy olvadási károkat okoznak. A templom ugyanis teljes egészében jégből épült.
Las Vegasban 2010-ben múzeum nyílik, amely rekonstruálja a város történetét és emléket állít alapítóinak, a gengsztereknek. 1946-ban Benjamin "Bugsy" Siegel, egy megalomán "keresztapa"...
Indiai hivatali partnerével, Manmohan Szingh-gel tárgyal pénteken, indiai látogatásának zárónapján Újdelhiben Gyurcsány Ferenc kormányfő. A miniszterelnök az esti találkozó előtt udvariassági látogatást tesz Pratibha Patil indiai köztársasági elnöknél.
Ma tovább folytatódik az EUR-JPY erösödése, miután a Nikkei 225 sorozatban 2. napja 0,6%-os nyereséggel zárt. A Beige Book a vártnál kedvezöbb konjunktúrával kapcsolatos kilátásokról számoltak be. Az EUR-JPY-t 157,07-en jegyzik. Ellenállás 157,21-nél és 157,83-nál található. In-GFX
Az amerikai elnökjelöltség elnyerésére esélyes demokrata párti Hillary Clinton ellen "dokumentumfilmet" készített egy washingtoni konzervatív csoport, amelynek már Barack Obama is a célkeresztjében van.
Hasba lőtt egy rendőrt a Győr-Moson-Sopron megyei Téten egy férfi, aki elbarikádozta magát saját házában - közölte a megyei rendőrség az MTI-vel pénteken.
A jelek szerint nincs nagy baj a legnagyobb amerikai bankcsoportnál, a Citigroupnál: alighogy pénzt kap külföldről, átsegítendő a spekuláció okozta nehézségeken, máris költi
Eddig senki nem kereste meg a taxistársaságokat azzal, hogy részt vennének-e a betegszállításban, noha Dudás Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara taxisszekciójának vezetője ennek ellenkezőjét állította; a sofőrök is háborognak, szerintük évekkel ezelőtti tarifát ajánlott fel nevükben Dudás.