2008. január 5. szombat

jan. 5
11:29
A békés rendezéséről tárgyalt az amerikai külügyminiszter képviselője Kenyában (Gondola)
A kenyai elnökválasztást követően kirobbant súlyos helyzet békés rendezéséről tárgyalt szombat reggel a kenyai fővárosban, Nairobiban az ellenzék vezérével, Raila Odingával az amerikai...
jan. 5
11:40
Lejáratókampány az EP-ben Tőkés ellen - Basescu segítségét kéri (HírTV)
Tőkés László királyhágómelléki református püspök belépne az Európai Néppártba, ehhez pedig a román államfő, Traian Basescu közbenjárását kérte. Az erdélyi politikus jelenleg független képviselő az Európai Parlamentben. A novemberi választásokon jutott be az EP-be. Tőkés azért fordul a román államfőhöz, mert az elnök korábbi szervezete - a Demokrata Párt - színeiben megválasztott EP-képviselők…
jan. 5
11:46
Kormánynegyed: várhatóan eredménytelenné nyilvánítják a pályázatot (HírTV)
Várhatóan eredménytelenné nyilvánítják a kormánynegyed felépítésére kiírt közbeszerzési pályázatot - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja: a kabinet 2010-ben folytatná a programot.
jan. 5
11:47
Gyerekbarát kocsmák (Privátbankár)
Csak két pohárral ihat a vendég, ha gyerekkel van - tájékoztatott az üzletpolitikáról egy brit kocsmahálózat szóvivője. A JD Wetherspoon lánc közel 700 pubot üzemeltet, és a szóvivő szerint egyik s...
jan. 5
11:56
APEH-vizsgálattól tartva: többmilliós bevételt buknak az utazási irodák (HírTV)
Tömeges útlemondásokat idézett elő decemberben az APEH vagyongyarapodást firtató razziája - tudta meg a Magyar Nemzet. Az év végén ugyanis sokan mondták vissza ősszel megrendelt, több százezer forintos luxusutazásukat, mert megijedtek, hogy a hatóságnak szemet szúr a luxusköltés. Az egzotikus országokban való pihenésről azonban nem mondtak le, hazai helyett osztrák irodákban intézték el maguknak…
jan. 5
12:01
Megfejtették a Véres Omaha titkát (Infostart)
Egy amatőr brit történész szerint az általa felfedezett normandiai bunkerból zúdítottak a németek gyilkos tüzet 1944. június 6-án az Omaha partszakaszon partra szálló amerikai katonákra.
jan. 5
12:03
Fidesz: Káosz van a betegszállításban (Privátbankár)
A Fidesz szerint újra kell tárgyalni a mentés és a betegszállítás rendjét, mert jelenleg káosz van e területen. Erről Horváth Zsolt, az ellenzéki párt egészségügyi kabinetjének helyettes vezetője besz...
jan. 5
12:12
Újabb kórház jutott csődbe (HírTV)
Csődbe jutott a kazincbarcikai kórház, az intézményt a nagyatádihoz hasonlóan mostantól önkormányzati biztos felügyeli.
jan. 5
12:18
Szávay Ági újabb fantasztikus sikere (Blikk)
jan. 5
12:18
Bukarestben a hó lett a legfőbb kényúr (Kripto Akadémia)
Bukarestben ezekben a napokban a hó lett a legfőbb kényúr, a lakosság bosszúsága egekre csap, keresik a felelősöket, az illetékesek pedig egymásra mutogatnak. Az emberek megszokták, hogy január elején nincs érdemleges hír, a politikusok szabadságon vannak, még ünneplik az előttük álló boldog új esztendőt.
jan. 5
12:24
Ügyfelei támadják a bankot (Piac és Profit)
A fogyasztóvédelem azt állítja, hogy az egyik legnagyobb bank támadhatóan kommunikál az ügyfeleivel. A bank szerint azonban a kritika alaptalan.
jan. 5
12:28
Megszűnik a betegszállítás a békési kistelepüléseken? (HírTV)
Megszűnik a betegszállítás Békés megye kistelepülésein és tanyáin állítják a vidéki háziorvosok. Ugyanis egy olyan céggel kötött szerződést a betegszállításra az OEP, amely csak hat autóval dolgozik.
jan. 5
12:30
Mi lesz az egy százalékunkkal? (Privátbankár)
A KDNP kezdeményezi, hogy az APEH küldjön visszajelzést az adózóknak egyszázalékos felajánlásukról, s ha kell, ennek érdekében törvényt is módosítanának. Erről Soltész Miklós, a párt országgyűlési kép...
jan. 5
12:39
KDNP: minden adózót értesítsenek az 1 százalékok sorsáról (HírTV)
Nem mindig ér el a címzettekhez az adóbevallásokban felajánlott egy százaléknyi pénzösszeg, ezért a KDNP arra kéri az adóhatóságot, hogy minden adózót értesítsen a felajánlások sorsáról - jelentette be szombati budapesti sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, a párt parlamenti képviselője.
jan. 5
12:45
Fidesz: újra kell tárgyalni a mentés és a betegszállítás rendjét (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint újra kell tárgyalni a mentés és a betegszállítás rendjét, mert jelenleg káosz van e területen. Erről Horváth Zsolt, az ellenzéki párt egészségügyi kabinetjének helyettes vezetője beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 5
12:47
Ónos eső a Dunántúlon - óvatosan az utakon! (Infostart)
A Dunántúlon több helyen ónos eső esik, és bár a fő- és mellékutakon is szórnak, nagy a csúszásveszély, érdemes nagyon óvatosan hajtani.
jan. 5
12:50
A Fidesz szerint még mindig káosz van a betegszállításban (Infostart)
A mentés és a betegszállítás január elsejétől érvényes rendjének újragondolását javasolja a Fidesz, mert az ellenzéki párt szerint továbbra is káosz van ezen a területen.
jan. 5
12:50
Stressz a munkahelyeken (Gondola)
Egy nemrégiben publikált Uniós kutatás szerint a három leggyakoribb egészségügyi probléma, amivel az EU munkavállalói szembesülnek, a hátfájás, az izomfájdalmak, valamint a krónikus fáradtság és stressz.
jan. 5
12:55
Visszajelzésre kéri az APEH-et a KDNP (Infostart)
A KDNP azt szeretné, ha a jövőben az APEH visszajelzést küldene az adózóknak egyszázalékos felajánlásukról.
jan. 5
12:56
MSZOSZ: a kormánnyal kötött együttműködési megállapodásából semmi sem teljesült (HírTV)
A kormány és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) együttműködési megállapodásából semmi sem teljesült, így az gyakorlatilag nincs érvényben - állítják a konföderáció vezetői.
jan. 5
12:56
KDNP: célba ér az egyszázalékos felajánlás? (Gondola)
Jelenleg az adóhatóság sem az adózókat, sem a civil szervezeteket, egyházakat nem tájékoztatja a felajánlások célba érkezéséről, az idei adóbevallásoknál azonban ezt már lehetővé kellene tenni – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Soltész Miklós KDNP-s képviselő.
jan. 5
12:56
Lehet síelni Bánkúton (Blikk)
jan. 5
13:01
Alkotmánybíróság - Kocsmák, földek, kórházak... (Gondola)
Alkotmánybírósághoz fordul a KDNP, ha az egészségpénztárakról szóló törvényt változtatás nélkül fogadja el a törvényhozás. A taláros testület hétfőn tartja idei első teljes ülését. Folytatják a népszavazási kezdeményezések ügyében benyújtott kifogások tárgyalását. Másodszor tűzik napirendre a Fidesz és a KDNP termőfölddel kapcsolatos kérdését is. Az Alkotmánybíróság január 7-8-i teljes ülésének…
jan. 5
13:01
"Drágább, nehezebben kezelhető és senkinek sem felel meg" (HírTV)
Az új rendszer drágább, nehezebben kezelhető és jelen pillanatban egyetlen szereplőnek sem felel meg - mondta a Fidesz egészségügyi kabinetjének helyettes vezetője a mentés és a betegszállítás szétválasztásáról szombati sajtótájékoztatóján.
jan. 5
13:02
A békés rendezéséről tárgyalt Kenyában az amerikai külügyminisztérium képviselője (Kripto Akadémia)
A kenyai elnökválasztást követően kirobbant súlyos helyzet békés rendezéséről tárgyalt szombat reggel a kenyai fővárosban, Nairobiban előbb az ellenzék vezérével az amerikai külügyminisztérium afrikai ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettese.
jan. 5
13:03
„Újra kell tárgyalni a mentés és a betegszállítás rendjét” (Gondola)
A Fidesz szerint újra kell tárgyalni a mentés és a betegszállítás rendjét, mert jelenleg káosz van e területen. Erről Horváth Zsolt, az ellenzéki párt egészségügyi kabinetjének helyettes vezetője beszélt.
jan. 5
13:04
Távgyógyítás és környezetvédelem (Kripto Akadémia)
A távgyógyítás - telemedicina - az orvosi gyógykezelés szinvonalának emelése mellett a környezetvédelmet is segíti. Egy angol orvosi hetilapban megjelent közlemény szerzői több, pontosan dokumentált távgyógyító szervezés utazási, légszennyezést csökkentő értékére hívták fel a figyelmet.
jan. 5
13:08
Volt itt minden: leszavazás, átszavazás, beintés (Privátbankár)
Több alkalommal is előfordult tavaly az országgyűlésben, hogy a koalíciós pártok valamelyike szavazott le kormányjavaslatot...
jan. 5
13:08
KDNP: legyen visszajelzés az egyszázalékos felajánlásokról (Alternatív Energia)
A KDNP kezdeményezi, hogy az APEH küldjön visszajelzést az adózóknak egyszázalékos felajánlásukról, s ha kell, ennek érdekében törvényt is módosítanának. Erről Soltész Miklós, a párt országgyűlési képviselője beszélt szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
jan. 5
13:17
Rendeződik a helyzet Kenyában? (Gondola)
Mwai Kibaki kenyai elnök kész nemzeti egységkormányt alakítani, hogy megoldja a választások nyomán kialakult helyzetet. Kibaki ezt Jendayi Frazer amerikai külügyi államtitkár-helyettessel közölte, akivel szombaton mintegy 90 perces megbeszélést folytatott.
jan. 5
13:17
90-100 forint között lesz a tej felvásárlási ára (HírTV)
Várhatóan 90-100 forint között lesz a tej literenkénti felvásárlási ára az év első hónapjában - közölte a Tej Terméktanács elnöke.
jan. 5
13:22
Nem lesz kormányzati negyed? (Gondola)
A Népszabadság értesülése szerint eredménytelenné nyilvánítják a kormánynegyed felépítésére kiírt közbeszerzési pályázatot, a kabinet csak 2010-ben folytatná a programot.
jan. 5
13:25
Képriport: előzetesben Mortimer korábbi áldozata (Infostart)
Előzetes letartóztatásba helyezték P. Józsefet, akit társával együtt szerdán vettek őrizetbe, mert a gyanú szerint december elején viperával bántalmaztak egy 23 éves férfit, aki súlyos koponyasérüléseket szenvedett. P. Józsefet ismerheti a közvélemény, az InfoRádió értesülése szerint ő az a fiatalember, akit a Mortimer néven ismert férfi 2005-ben hasba szúrt.
jan. 5
13:27
Ónos esőre és havazásra is kell számítani, +4, -2 fok lesz (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint erősen felhős, illetve borult lesz az ég, és egyre többfelé kell csapadékra számítani. Nyugaton és délen ónos eső, fagyott eső várható,...
jan. 5
13:29
Lehet síelni Bánkúton (Kripto Akadémia)
Megkezdődött az idei síszezon a Bükkben lévő Bánkúton, szombaton három felvonót üzemeltettek be, miután a hóréteg vastagsága elérte a 13 centimétert - közölte a Bánkúti Síklub információs szolgálata az MTI-vel.
jan. 5
13:29
Hűség a baloldalhoz (Gondola)
A hetven évvel ezelőtti jobboldali, „feudál-burzsoá” elit nem félt. Bérházakban lakott. Nem izolálta magát kordonokkal, securitys-haddal. Nem kellett mesterlövészekkel biztosított, lezárt utcákban, páncélozott autóban, golyóálló, sötétített üveg mögött közlekednie. Az az elit nem zárta ki magát a társadalomból és azt nem zárta ki magából a társadalom sem.
jan. 5
13:36
Piros riasztás az ország déli részén (Infostart)
Harmadfokú riasztást adott ki a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld területére az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jan. 5
13:40
Esztergomi segédpüspököt szentelt Erdő Péter (Alternatív Energia)
Erdő Péter az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé szentelte szombaton Székely Jánost, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektorát, akinek XVI. Benedek pápa a febianai címzetes püspöki címet adományozta.
jan. 5
13:40
Szándékosan lőtt le két amerikait egy iraki katona (Kripto Akadémia)
Szándékosan lőtt le két amerikait egy iraki katona tavaly karácsonykor az észak-iraki Moszulnál - közölték szombaton iraki tábornokok. Ez az első eset, amikor egy iraki katona szándékosan ölt meg amerikaiakat.
jan. 5
13:55
Több-biztosítós rendszer: az MSZF támogatja a korábbi népszavazási kezdeményezést (HírTV)
A Magyar Szociális Fórum támogatja azt a fővárosi házaspárt, amelyik már tavaly referendumot kezdeményezett a több-biztosítós rendszer eltörléséről. Kérdésüket decemberben jóváhagyta az Alkotmánybíróság, az aláírásgyűjtést akár ma is megkezdhetik.
jan. 5
13:55
Szándékosan lőtt le két amerikait egy iraki katona (Gondola)
Szándékosan lőtt le két amerikait egy iraki katona tavaly karácsonykor az észak-iraki Moszulnál - közölték szombaton iraki tábornokok. Ez az első eset, amikor egy iraki katona szándékosan ölt...
jan. 5
13:55
Válságos állapotban a volt diktátor (Blikk)
jan. 5
14:01
Szalay: akár már jövőre Budapestről rajtolhat a Dakar (Infostart)
A Szalay Dakar Team vezetője szerint elképzelhető, hogy - ha megrendezik - jövőre Budapestről rajtol a Dakar rali. Szalay Balázs az idei verseny lemondását elkerülhetetlennek nevezte.
jan. 5
14:10
Prostik Kelemen Anna ellen (Blikk)
Fizessen adót, ha pénzért szexel - követelik az örömlányok!
jan. 5
14:16
Egységkormány alakulhat Kenyában (Infostart)
Kész nemzeti egységkormányt alakítani a kenyai államfő, hogy megoldja az ellenzék által vitatott választások után kialakult helyzetet. Mwai Kibaki ezt az afrikai ügyekért felelős amerikai külügyiminiszter-helyettessel közölte.
jan. 5
14:17
Várhatóan kedd estig lesz lezárva a Váci út (HírTV)
Várhatóan kedd este 6-ig tart majd a Váci út teljes lezárása a Zsilip utca és a Garam utca közötti szakaszon. Előreláthatóan ekkora fejezik ugyanis be annak az épületnek a bontását, amelyiknek a fala pénteken dőlt a fővárosi útra. Nappal rendőrök terelik a forgalmat, éjjel lámpák irányítják az autósokat - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság…
jan. 5
14:32
Az anyaszerep a legnehezebb (Blikk)
A színésznő húszéves fejjel ma már nem vágna bele a filmiparba
jan. 5
14:39
Csúcstechnológiában elsők vagyunk (Piac és Profit)
A csúcstechnológiai termékek kivitele a négy visegrádi ország közül nálunk növekszik a legdinamikusabban. A hozzáadott értékben is jók vagyunk.
jan. 5
14:42
Két kézzel szórja a pénzt Paris Hilton (Blikk)
Nem zavarja, hogy nagyapja a Hilton szállodaláncból rá eső örökséget 2,5 millió dollárra redukálta
jan. 5
14:44
Tőkés a román államfő támogatását kéri, hogy csatlakozhasson az EPP frakciójához (Gondola)
Traian Basescu román államfő támogatását kéri ismét Tőkés László független európai parlamenti képviselő azért, hogy januárban csatlakozhasson az Európai Néppárt (EPP) frakciójához az Európai...

Keresés