Várhatóan kedden este 6 óráig lesz lezárva a Váci út a Zsilip és a Garam utca közötti szakaszon, legalábbis a volt bőrgyárat bontó cég ekkorra ígérte, hogy befejezi az omlásveszély-elhárítási...
A boncolás sem adott magyarázatot a 7 hónapos miskolci csecsemő halálára. Igaz, még nem készült el a boncolási jegyzőkönyv, de semmi olyat nem találtak, ami valamerre elmozdíthatta volna a nyomozást - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője.
Megteltek a Velencei-tavi kijelölt korcsolyapályák, az agárdi Pop strandon és a velencei strandon szombat reggel óta több ezren korcsolyáztak, fakutyáztak, ródliztak, jégvitorláztak. Az agárdi Pop strandon zeneszó, melegedő, fűtött mosdóhelyiség és büfé várta a téli vendégeket, Velencén pedig - számítva a nagy forgalomra,- több telente nem üzemelő büfé is kinyitott.
Ötven év körüli férfit gázolt el egy InterCity vonat Dunakeszinél, a férfi a helyszínen életét vesztette. Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, hogy a vonat Budapestről...
A csapat volt kapitánya, Meho Kodro lett a bosnyák labdarúgó-válogatott új szakvezetője. A szakember - aki a sikertelenül megvívott Európa-bajnoki selejtezők után menesztett Fuad Muzurovicot követi - a német Lothar Matthäusszal és a horvát Zlatko Kranjcarral szemben nyerte el a posztot. A szövetség elnöksége egyhangúlag támogatta a kinevezését.
Hillary Clinton előnyének csökkenését és riválisa, Barack Obama előretörését mutatták az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért vívott harcban a szombaton közzétett közvélemény-kutatások, három...
Társadalmi ellenállást szerveznek civil szervezetek az egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezéséért. Ennek érdekében lakossági fórumra hívják majd a törvényt megszavazó képviselőket, az államfőt a törvénnyel szembeni kiállásra bíztatják, alternatív javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek, végső esetben pedig támogatják a törvény elleni népszavazást.
Mihal Szaakasvili, a posztjáért újrainduló grúz államfő két előrejelzés szerint megnyerte a kaukázusi köztársaságban szombaton rendezett elnökválasztást: az egyik adatsor 52,5 százalékot, a másik pedi...
Tizenegy új állat- és növényfajt, köztük három szalamandrát azonosítottak biológusok Közép-Amerika őserdejében. A szakemberek szerint még rengeteg faj vár felfedezésre.
Mihal Szaakasvili, a posztjáért újrainduló grúz államfő két előrejelzés szerint megnyerte a kaukázusi köztársaságban szombaton rendezett elnökválasztást: az egyik adatsor 52,5 százalékot, a másik pedig - amely 4 órával a szavazás befejezése előtt készült - 54,6 százalékot ad a politikusnak.Ha ezek az adatok valósnak bizonyulnak, akkor Grúziában nem kell második fordulót szervezni. Az ellenzék…
Várhatóan kedden este 6 óráig lesz lezárva a Váci út a Zsilip és a Garam utca közötti szakaszon, legalábbis a volt bőrgyárat bontó cég ekkorra ígérte, hogy befejezi az omlásveszély-elhárítási munkálatokat - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ügyeletese az MTI-nek szombaton.
Hillary Clinton előnyének csökkenését és riválisa, Barack Obama előretörését mutatták az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért vívott harcban a szombaton közzétett közvélemény-kutatások, három na...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök már Magyarországon van, hétfőn hivatalosan is munkába áll és részt vesz a szerdai kormányülésen - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő szombaton az MTI-vel. Elmondta azt is, hogy a kormányfő már több munkatársával konzultált és elkezdett tájékozódni az aktuális ügyekről.
Kenyában normalizálódik a biztonsági helyzet az elnökválasztás nyomán kitört, egy hétig tartó zavargások után - közölte szombaton az ország rendőrfőnöke. Mwai Kibaki elnök újraválasztásának...
A labdarúgásban a számok diktálnak, mit számít a népszerűség és a nemzetközi hírnév? A bonni székhelyű IFFHS, azaz a futball történetével és statisztikájával foglalkozó hivatal adatai szerint 2007 legkiválóbb góllövője a kongói Tresor Mputu Mabi, aki a naptári évben 20 találatot jegyzett a nemzetközi porondon.
Mihal Szaakasvili, a posztjáért újrainduló grúz államfő két előrejelzés szerint megnyerte a kaukázusi köztársaságban szombaton rendezett elnökválasztást: az egyik adatsor 52,5 százalékot, a másik...
Hillary Clinton előnyének csökkenését és riválisa, Barack Obama előretörését mutatták az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért vívott harcban a szombaton közzétett közvélemény-kutatások, három nappal a New Hampshire állambeli előválasztások előtt.
Csoportelső lett a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután az 5. fordulóban is nyerni tudott, mégpedig a címvédő dán Slagelse otthonában. A két csapat október 27-i, győri összecsapásán az ETO magabiztosan, 24-17-re nyert, így most egy tisztes vereség is "belefért" volna.
Őszi levelekként potyogtak a gyíkok a fákról, miután a héten hirtelen sokat esett a hőmérséklet Floridában. A melegkedvelő, hidegvérű állatok a Miamitól délre fekvő Key Biscayne szigetén látszólag élettelen állapotban, tömegével zuhantak a földre.
Új kutatási eredmények szerint sokkal inkább a depresszió, nem pedig az antiszociális magatartás jele lehet, ha egy nő túl sok parfümöt használ, a hangulatbetegség ugyanis jelentősen rontja a szaglás érzékenységét.
Az amerikaiak diétázás helyett egyre inkább "egészségesen étkezve" igyekeznek lefogyni, és mind kisebb hányaduk gondolja úgy, hogy a kövérség egyenlő a csúnyasággal. A New York-i székhelyű NPD fogyasztáskutató intézet szerint tíz évvel ezelőtt még a nők 35 és a férfiak 23 százaléka diétázott, mára ez az arány 29, illetve 19 százalékra csökkent.
Noha a forint árfolyama nem mutatott jelentős gyengülést az elmúlt időszakban, mégis növekszik a svájcifrank-alapú hitelek kamata, így a törlesztőrészletek is emelkednek. Erről értesülhettek a pénzintézetek leveleiből az ügyfelek.
Mihal Szaakasvili, a posztjáért újrainduló grúz államfő két előrejelzés szerint megnyerte a kaukázusi köztársaságban szombaton rendezett elnökválasztást: az egyik adatsor 52,5 százalékot, a másik pedig - amely 4 órával a szavazás befejezése előtt készült - 54,6 százalékot ad a politikusnak.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közzétette a 2008-as Forma-1-es világbajnokság rajtlistáját. Az 1-es rajtszámot a finn Kimi Räikkönen kapta, aki tavaly a Ferrarival nyerte meg a vb-t.
Kenyában normalizálódik a biztonsági helyzet az elnökválasztás nyomán kitört, egy hétig tartó zavargások után - közölte szombaton az ország rendőrfőnöke.
A kormányszóvivő szerint nem jelent többletterhet az adófizetőknek a kormányzati negyed előkészületeire fordított összeg. Változást sürget a mentés és a betegszállítás januártól érvényes rendjében a Fidesz. A tervek szerint jövő hét elején hazatér a Kenyában tartózkodó mintegy 200 magyar turista. A nap hírei 2008. január 5-én, szombaton.
A görög kulturális minisztérium egykor mindenható főtitkára, az antik műkincsek volt főbiztosa a főszereplője az athéni kormányt az óév utolsó napjaiban kellemetlen helyzetbe hozó zsarolási ügynek.
A finn Janne Ahonen nyerte az 56. alkalommal kiírt - két-két németországi és ausztriai állomásból álló - síugró Négysáncverseny harmadik, bischofshofeni viadalát, s ezzel összetettben is átvette a vezetést.
A Magyar Jégkorong Szövetség elnökségének szavazása alapján a Briancon légiósa, Dr. Szélig Viktor lett a 2007-es esztendő legjobb játékosa. A hölgyeknél Szlaby Gyöngyi az UTE-Marilyn válogatott hokisa, míg az InLine-szakágban Deák Csaba lett az első.
Az első helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal lesz a negyediken rangsorolt orosz Mihail Juzsnyij ellenfele a 436 ezer dollár összdíjazású indiai keménypályás férfi tenisztorna döntőjében, miután maratoni csatában, 3 óra 54 perc (!) alatt nyert honfitársa és egyik legjobb barátja, Carlos Moyá ellen.
Grúzia korábbi vezetője, Mikhail Szaakasvili áll nyerésre az elnökválasztáson az exit poll eredmények alapján szombaton. Szaakasvilli a szavazatok több mint 52 százalékát szerezte meg.
Mihail Szaakasvili, a tavaly novemberben leköszönt, de posztjáért újrainduló grúz államfő lett a szombati elnökválasztás "egyértelmű" győztese a politikus szóvivője szerint. David Bakradze ugyan elismerte, hogy még csak előzetes eredményekről van szó, de azok szerinte világosan mutatják, hogy a választás sikeres volt és Grúzia következő elnöke Mihail Szaakasvili lesz.
Menesztették Pat Cortinát, az osztrák jégkorong-bajnokságban szereplő Innsbruck vezetőedzőjét. A 43 éves kanadai-olasz szakembernek - aki egyben a magyar válogatott szövetségi kapitánya - azért kellett távoznia, mert együttese az alapszakaszban csak a hetedik helyen végzett, és az alsó osztályban kezdi a rájátszást.
Nyomozás, belső vizsgálat, ügyészségi eljárás – a hatóságok a Célpont nyomában. Rejtett kamerás felvételek, elcsípett telefonbeszélgetések és titkos dokumentumok - egyetlen riporttal 25 milliót spóroltunk a magyar államnak. Célpontban 2007 legnagyobb leleplezései. Kémfőnök a szekta élén, elnöki kegyelem politikusoknak. Éhező smasszerek és dőzsölő gengszterek. Kameránk a nehézfiúk ...
Gyanús port tartalmazó levelet kapott három országgyűlési képviselő a napokban, a küldemény egészségre káros anyagot nem tartalmazott - erősítette meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője az MTI értesülését szombaton.
A szegedi gyámhivatal édesapjára, Tüysüz Mehmetre bízta Mehmet Karcsi felügyeleti jogát - közölte az apa jogi képviselője. Buda Sándor közleménye szerint a határozat egyben kötelezte a gyermekről eddig gondoskodó nagyszülőt, hogy a fiút, az apjának haladéktalanul adja ki.
Mintegy 5900 ember vett hidegfürdőt a belgiumi Ostende partjainál az Északi-tengerben - közölte a város idegenforgalmi hivatala. Az új esztendőt köszöntő megmártózásnak már "hagyománya" van, mivel tavaly rendezték meg először, akkor 3500-en vállalkoztak a kollektív didergésre.
Február 11-ig - a törvény várható újraszavazásáig - népmozgalmat indítanak, amely azt jelenti, hogy szimpatizánsaik felkeresik parlamenti képviselőjüket és szembesítik őket azzal, hogy az a törvény, amelyet először megszavaztak, nem azonos az emberek akaratával. Itt olvashatóak a határozatok.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-25-re kikapott az Európa-bajnoki címvédő francia csapattól Toulouse-ban, a január 17-én kezdődő norvégiai Eb-re készülő együttesek barátságos mérkőzésén.