2008. január 22. kedd

jan. 22
6:52
Újabb észlény a sztárok között: Törökország fővárosa Budapest (Infostart)
Charlize Theron hollywoodi sztár Törökországba helyezte egy nyilatkozatában a magyar fővárost.
jan. 22
7:11
Fülledt erotika a repülő fedélzetén (Infostart)
Egy televíziós szappanopera leállítását követelik a thaiföldi légi kísérők, mivel a sorozat valótlan színben tünteti fel őket.
jan. 22
7:39
Nem nyughatnak, akiket Borat átvert (Infostart)
Nem indíthat pert lakóhelyén a készítők ellen az az amerikai nő, aki mint etikett-tanár szerepelt Sacha Baron Cohen nagy vihart kavart filmjében, amelyben a brit komikus egy kazah riportert alakít.
jan. 22
7:41
Hatalmas pénzeknek int búcsút New York (Infostart)
Nem volt túl jó év a tavalyi New York számára: a város több tízmillió dollár bevételtől esett el, mivel sokkal kevesebb tévé- és mozifilmet forgattak ott, mint 2006-ban.
jan. 22
7:55
A mennybe akarta juttatni gyermekét, ezért kilökte őt a balkonról (Infostart)
A "mennybe akarta juttatni" gyerekeit az a brit férfi, aki még 2006 nyarán lelökte fiát egy krétai szálloda negyedik emeleti balkonjáról, majd kislányával a karjai közt maga is leugrott. A zuhanást ő és akkor kétéves lánya túlélte, hatesztendős fia azonban belehalt súlyos fejsérüléseibe.
jan. 22
7:57
Nyomasztó méreteket ölt az internetes gyermekpornográfia (Infostart)
Hihetetlen méreteket öltött a gyermekpornográfia terjedése Skóciában - derült ki egy FBI-vizsgálatból.
jan. 22
8:28
Flint kapitány forog a sírjában: reklámnak minősül a kalózzászló (Infostart)
A reklámtörvény miatt be kell vonnia halálfejes, lábszárcsontos kalózzászlóját a kertjében egy asszonynak Nagy-Britanniában, legalábbis erre szólította fel a helyi önkormányzat.
jan. 22
8:55
Kalapács alatt a náci matricásalbumok - képekkel (Infostart)
Míg a brit gyerekek cigaretta- és teakártyákat, a német fiatalok náci matricákat gyűjtöttek a II. világháború idején. A német albumok közül három hamarosan kalapács alá kerül.
jan. 22
9:38
Adjon esélyt az életének! (Vital)
tovább
jan. 22
9:49
Elítélték a világtörténelem leghülyébb rablóit (Infostart)
Több év börtönre ítélték Ausztrália leghülyébb rablópárosát. Zsákmányuk néhány zsömle és egy lövedék volt.
jan. 22
9:51
Kötelezővé teszik a főzésoktatást (Infostart)
Kötelező lesz főzésórára járniuk a brit középiskolásoknak. Az illetékesek célja a döntéssel, hogy felvegyék a harcot az elhízottság és a helytelen táplálkozás ellen.
jan. 22
9:54
A sztárokra akarnak hasonlítani, de üres a pénztárcájuk (Infostart)
Nagy-Britanniában a fiatal felnőttek legfőbb vágya, hogy megfeleljenek a környezetük elvárásainak. Napjainkban milliók költik arra szinte teljes fizetésüket, hogy pont úgy nézzenek ki, mint a sztárok.
jan. 22
13:00
Egoisták és önteltek a mai fiatalok? (Vital)
tovább
jan. 22
13:47
Hatvan autó ütközött a ködben Spanyolországban (Infostart)
Spanyolországban hatvan gépjármű futott egymásba a sűrű köd miatt Madrid környékén. A balesetben hárman sérültek meg.
jan. 22
15:31
Pénisz-tréninggel megnyújtható a szex (Blikk)
jan. 22
16:41
Hét hiba, amelyek miatt nem fogyunk le (Blikk)
Nem mindegy, hogy a fölösleges kilóktól miként szabadulunk meg
jan. 22
20:00
Az egész várost megbénították a bankrablók (Infostart)
Látványos postarablás színtere volt Göteborg, Svédország második legnagyobb városa keddre virradóra: állig felfegyverzett, álarcos banditák egyelőre ismeretlen összegű pénzt zsákmányoltak, majd menekülés közben több gépkocsit felgyújtottak, hogy üldözésüket akadályozzák.
jan. 22
20:12
Shrek az örök napfénybe költözik (Infostart)
A Perzsa-öbölbe költözteti Shreket és a Madagaszkár pingvinjeit a DreamWorks stúdió: a cég Dubajban építi fel első élményparkját, ahol a látogatók élőben is találkozhatnak majd a mesefigurákkal. A park a világ legnagyobb szórakoztatóközpontjában kap helyet.
jan. 22
20:23
A gyermekkori alváshiány elhízáshoz vezethet (Blikk)
A gyermekkori alváshiány elhízáshoz vezethet – állítják japán kutatók egy sokéves vizsgálat alapján.
jan. 22
20:23
Meglátta a sertésbordát, és világgá ment (Infostart)
Leonie Terry, a hároméves angol óvodás nem szereti a sertésbordát. Ezért amikor egyik nap ezt kapta ebédre, nagyon boldogtalan lett. De nem kért másikat, hanem elindult hazafelé.
jan. 22
20:39
Interneten a metróban csókolózó párról készült felvétel - videóval (Infostart)
Beperelte a sanghaji metrót egy fiatal pár, a közlekedési vállalat ugyanis hozzájárult ahhoz, hogy valaki feltegye az internetre a biztonsági kamera felvételét, amelyen látszik, amint a fiatalok ölelkeznek és csókolóznak.
jan. 22
21:13
Egy igazán jó hír a fogyókúrázóknak (Infostart)
A fehérjékben gazdag diéták csökkentik az éhségérzetet a leghatékonyabban - mutatták ki amerikai kutatók. A szénhidrátok ugyanakkor tulajdonképpen még éhesebbé tesznek, mint evés előtt voltunk. A titok a ghrelin nevű éhséghormonban rejlik.
jan. 22
21:31
Döghúst evett, hogy megmenekülhessen (Infostart)
Négy napot töltött a Sziklás-hegység vadonjában egy kanadai férfi, saját autója alatt, miután baleset érte. Ken Hildebrandra, aki döghúst evett és egy mérőszalag segítségével jutott vízhez, túrázók találtak rá.
jan. 22
22:04
Kávéval a rák ellen? De miért? (Infostart)
Egyesült államokbeli kutatók szerint rendszeres kávéfogyasztással megelőzhető a petefészekrák. A koffein ugyanis csökkenti a daganat kialakulásának kockázatát.

2008. január 23. szerda

jan. 23
5:12
Fekete miséhez loptak a sátánisták megszentelt tárgyakat (Infostart)
Sátánisták törtek be az egyik leghíresebb torinói templomba, ahonnan egy szentel vízzel teli fiolát és egy misekönyvet loptak el. A rendőrség feltételezése szerint fekete miséhez akarják használni a megszentelt tárgyakat.
jan. 23
5:23
Négyéves betörő, hatéves gyujtogató - a rendőrség tehetetlen a gyerekbűnözőkkel szemben (Infostart)
Nem akartak hinni a saját szemüknek a rendőrök, amikor egy négyéves gyereket kaptak betörésen. A gyermekbűnözés rohamosan terjed Skóciában, ahol vandalizmus, kisebb jelentőségű erőszakos támadások, rendbontás és bolti lopás miatt kapnak el 14 évesnél fiatalabbakat.
jan. 23
5:34
Államköltségen plasztikázzák a gyilkost (Infostart)
Az adófizetők pénzéből végzik el a plasztikai műtétet azon a gyilkoson, aki harminc késszúrással ölte meg állapotos áldozatát. A kétgyerekes asszony a cellában sebesítette meg saját magát, ezért van szükség a szépészeti beavatkozásra.
jan. 23
6:02
Két méter magas, és még nő - nézze meg Nagy-Britannia legnagyobb lovát! (Infostart)
Lenéz mindenkit Digger, de nem büszkeségből: Nagy-Britannia legnagyobb lova 198 centi magas, és mivel még csak négy éves - vagyis emberi mércével tinédzser - még nőni is fog.
jan. 23
6:13
Mégis vannak marslakók? NASA-fotók a titokzatos idegenről (Infostart)
Vajon azt bizonyítják-e a Spirit Marsról készült felvételei, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban? A szkeptikusok szerint nem - ők úgy vélik, hogy a "titokzatos sétáló idegen" nem más, mint egy furcsa alakú szikla.
jan. 23
6:13
Marad a bónusz, ha fizeted a kárt! (Blikk)
Kihagyják az érintettek a biztosítókat karambol után
jan. 23
6:24
Százmillió államköltségből tehénböfögésre (Infostart)
Százmillió forintnyi állami pénzt kapott tehenek böfögésének tanulmányozására egy svéd egyetem.
jan. 23
6:26
Reklámtáblát bontott szét a szél az M7-esnél (Infostart)
Országszerte csaknem száz alkalommal riasztották szerdára virradóra a tűzoltókat a vihar miatt fakidőlésekhez, ágletörésekhez, ami a szokásos átlagnál is kevesebb volt - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
jan. 23
6:29
Ismét itt a nagy fogyiverseny (Infostart)
Idén már hetedik alkalommal szervezte meg egy szegedi fitneszedző a Nagy Fogyiversenyt. A program első meghirdetése óta már csaknem 2300 jelentkező több mint 4700 kiló túlsúlytól szabadult meg.
jan. 23
6:41
Újabb sztár mond végleges búcsút (Infostart)
Szerdán a párizsi Rodin-múzeumban tartja meg utolsó divatbemutatóját Valentino, az olasz divatdiktátor, aki 75 évesen búcsúzik a fényűzés, a hírességek és a topmodellek világától.
jan. 23
6:46
Az álmok netovábbja: szeretkezés a repülőn (Infostart)
Az ausztrálok mintegy 60 százaléka szeret vagy szeretne szeretkezni repülés közben - derült ki egy felmérésből.
jan. 23
6:52
Ölt, majd darabolt a polgármester (Infostart)
Szalonnaünnepet tartottak az ukrajnai Poltava városában. Az esemény egy nyársonsült malac felszeletelésével kezdődött, melyet a város polgármestere ölt le.
jan. 23
7:13
A gyermekkori alváshiány elhízáshoz vezethet (Infostart)
A gyermekkori alváshiány elhízáshoz vezethet - állítják japán kutatók egy sokéves vizsgálat alapján. A kutatók adatai szerint azok esetében, akik hároméves korukban 9 óránál kevesebbet aludtak naponta, középiskolás korukra 1,6-szer nagyobb az elhízás veszélye, mint azoké, akik tíz óránál többet aludtak.
jan. 23
7:40
A krokodil szájában vergődött, amikor még meg is lőtték (Infostart)
Észak-Ausztráliában egy férfi véletlenül meglőtte kollégája, aki egy krokodil állkapcsai között vergődött.
jan. 23
8:02
Autókat vert szét, miután elütötték a macskáját (Infostart)
Hat gépkocsi "bűnhődött" az oroszországi Vologdában egy elütött macska miatt.
jan. 23
8:14
Őrület a kisvárosban: hét fiatal titokzatos öngyilkossága (Infostart)
Az elmúlt egy év alatt hét fiatal akasztotta fel magát egy walesi kisvárosban. A rendőrök egy internetes öngyilkossági hálózatra gyanakodnak.
jan. 23
9:11
Ismét levetkőzött Demi Moore - képekkel (Infostart)
Évekkel a Sztriptíz című filmben bemutatott vetkőzése után, valamint azt követően, hogy várandósan meztelenül pózolt egy magazin címlapján, ismét megmutatta bájait Demi Moore.
jan. 23
9:13
Miért nehéz az arcokat felismerni a tömegben? (Vital)
tovább
jan. 23
9:15
Szívinfarktushoz vezethet a a depresszió és szorongás (Vital)
tovább
jan. 23
10:37
Kettős életet élt az ipswichi rém áldozata (Infostart)
Anyja nem is sejtette sokáig, hogy örömlányként dolgozott az ipswichi rém néven elhíresült férfi egyik áldozata, Tania Nicol - hangzott el a tárgyaláson. A férfit öt prostituált megölésével vádolják.
jan. 23
11:50
Egész Hollywoodot megrázta az ifjú sztár halála: "tragikus veszteség" (Infostart)
Gyógyszer-túladagolás okozhatta Heath Ledger halálát. Az Oscar-díjra jelölt ausztrál színész - a Lovagregény és a Túl a barátságon sztárja - 28 éves korában hunyt el.
jan. 23
15:36
Sokkal több gyümölcs jut a gazdagoknak (Blikk)
A szegények az egészségen is kénytelenek spórolni
jan. 23
16:26
Budapestre várják Charlize Theront (Infostart)
Meghívta Budapestre Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes Charlize Theron Oscar-díjas színésznőt, aki egy nemrég adott interjújában Törökországba helyezte a magyar fővárost. A turizmusért is felelős városvezető azért vette fel a kapcsolatot a hollywoodi sztárral, hogy személyesen is megmutassa: fővárosunk Közép-Európa középpontjaként nemcsak összetéveszthetetlen a világ bármely más városával,…
jan. 23
19:54
Szerepei miatt kényszerült altatókra a tragikus sorsú filmsztár (Infostart)
Nem derült ki egyértelműen a boncolásból, mi okozta Heath Ledger halálát, így további vizsgálatokat kell végezni. A hatóságok szerint a vizsgálat még legalább tíz napot vesz igénybe. Bár a család és a barátok kizártnak nevezték, hogy a 28 éves sztár öngyilkos lett volna, több ismerőse állítja: a színésznek súlyos pszichés problémái voltak, és egyáltalán nem törődött az egészségével.
jan. 23
20:15
Bugyinként 40 percnyi börtönre ítélték (Infostart)
Csaknem 50 kilogramm használt bugyit, melltartót és egyéb női alsóneműt lopkodott össze egy 24 éves férfi az Egyesült Államokban, amiért másfél hónap börtönre ítélték.
jan. 23
20:20
Mellbevágó adatok az autók megbízhatóságáról (Infostart)
Vége a japán autók fölényének a megbízhatóság kategóriájában: a német autóklub friss kimutatása szerint a hazai személyautók kiszorították az élmezőnyből a távol-keleti gyártmányokat.

Keresés