BAJA — „Nem hiszem el! Tizedik perc és már négygyel vezethetnénk. Vagy hárommal" – Lipcsei Péter (38) első edzői kifakadása is jelzi, a Fradi korábbi közönségkedvenc focistája számára sem kényelmes a kispad.
Nem lenne döntetlen már a csoportmérkőzéseken sem a labdarúgó-világbajnokságokon - vázolta fel legújabb ötletét Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke.
A 13 versenyén veretlen Overdose-t szombaton újrapatkolta angol kovácsa, a ló jól érzi magát, így 18:45 órától a terveknek megfelelően rajthoz áll a budapesti Kincsem Parkban.
Kettős magyar győzelemmel ért véget a Margitszigeten az úszó-Európa-bajnokságon a női 200 méteres pillangóúszás: Hosszú Katinka győzött Jakabos Zsuzsa előtt. Bő negyedórával később a fiúk is megismételték e pazar teljesítményt: Cseh László megnyerte a 400 vegyest, és Verrasztó Dávid pedig nagy fölénnyel maga mögé utasította a döntő külföldi indulóit.
A tőröző Lupkovics Dóra szerezte meg a magyar küldöttség első érmét a I. ifjúsági olimpián Szingapúrban, miután a vasárnapi első versenynapon a harmadik helyen végzett.
A verseny előtt még nagy volt a feszültség, ám Overdose nyergében Gary Hind magabiztos lovaglással utasította maga mögé a Bestens - Pannónia Életbitosító Díj mezőnyét a Kincsem Parkban Budapesten.
Először veszített a Ferencváros a labdarúgó NB I 2010-2011-es szezonjában: az eddig százszázalékos zöld-fehér csapat a 3. fordulóban a Honvédtól kapott ki 3-1-re az Albert Flórián Stadionban.
BRNO — Bódi Sylvi (29) szerencsét hozott Talmácsi Gábornak (29). A szexi modell tartotta a magyar versenyző feje fölött az esernyőt a rajtrácson a gyorsasági motoros világbajnokság Cseh Nagydíján a Moto2-eseknél. Talma pedig a rajtpozícióján tíz helyet javítva, hatodikként ért célba, és szépen zárta a számára igencsak nehéznek ígérkező viadalt.
SEVILLA — Csúnya vereséget szenvedett a Barcelona Sevillában. A futballbajnokot 3-1-re verték a hazaiak a spanyol Szuperkupa első találkozóján. Bármilyen kiváló játékosai is vannak Pep Guardiola (39) vezetőedzőnek, nem lett volna szabad lebecsülnie az ellenfelet.
A skót Andy Murray vasárnap két játszmában legyőzte a svájci Roger Federert, s ezzel megvédte címét a 2,43 millió dollár összdíjazású, torontói keménypályás férfi tenisztornán.
Habár tudja a hiányosságokat, ettől függetlenül tökéletesen elégedett a magyar úszóválogatott Európa-bajnoki szereplésével Kiss László. A szövetségi kapitány az InfoRádiónak elmondta: a csapat legeredményesebb versenyzője Hosszú Katinka csalódott volt a 400 vegyesen elért második helye után, de szerencsére sikerült összeszednie magát a kontinensviadal végére.
A spanyol sportlapok egyöntetűen állítják, hogy a Real Madrid megegyezett Mesut Özillel, a német labdarúgó-válogatott középpályásával, de a játékos jelenlegi klubja, a Werder Bremen hivatalosan még nem reagált az ajánlatra.
Hajnal Tamás komolyan aggódik jövője miatt, miután a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának edzője még a keretbe sem jelölte őt a hétvégi Német Kupa-mérkőzésre.
Overdose hosszú betegsége után ugyan megnyerte első versenyét Pozsonyban, de azt a kirobbanó futást, amiért a "csodaló" mellett a "budapesti puskagolyó" néven is emlegetik a világban, még nem produkálta. Most vasárnap a Kincsem Parkban azonban kiderült: Overdose újra a régi formájában képes száguldani.
Jobb teljesítményre ösztönözte a világbajnok Hosszú Katinkát, hogy a 400 vegyesen elért ezüstérme után többen is leírták. A margitszigeti Európa-bajnokság legsikeresebb magyar úszója arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy a formába hozás talán jobban is sikerülhetett volna.
Még négy nap, és megkezdi idei őszi szezonját a német bajnok Bayern München labdarúgó csapata a Wolsfburg elleni mérkőzéssel. A klub elnöke, Uli Hoeness a Bildnek adott interjújában kendőzetlenül beszél egyebek mellett a párizsi utazástól eltiltott Ribéryről, a franciák illetlenségéről, Robben sérüléséről és az ezért fizetendő kártérítésről, illetve a pangó játékospiacról.
Jövőre nem a vegyes úszásra összpontosít Cseh László, aki a múlt héten a margitszigeti Európa-bajnokságon 200 és 400 vegyesen is győzött. A Jövő SC háromszoros olimpiai ezüstérmese az InfoRádiónak adott interjúban arról is beszél, hogy rendkívül megterhelő egy-egy ilyen versenyhét.
Bebizonyította a hét végi vb-futamon, a Cseh Nagydíjon Talma, hogy óriási küzdő. A Moto2 kategória szombati időmérőjén gyengélkedő Hondájával a 16. helyről rajtolva hatodik lett a vasárnapi versenyen, és Brnóban együtt ünnepelt az érte több száz kilométert utazó magyar szurkolókkal.
Gyurta Dániel szerint a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon a fantasztikusan szurkoló magyar közönség demoralizálta az ellenfeleket. A Jövő SC versenyzője a 200 mellen elért sikerével járult hozzá a magyar éremgyűjteményhez.
A csoportkörbe jutás a tét a Bajnokok Ligája-selejtezőben. Magyar csapat nincs már versenyben, de több magyar labdarúgó pályára léphet. A kvalifikáció negyedik fordulójának első meccseit kedden és szerdán rendezik.
Overdose vasárnap is csupán három patkóval ért a célba, ezúttal 10 hosszal verte a második Spinning Crystalt, aki tavaly áprilisban 8 hosszal volt mögötte a Kincsem Parkban. A három évvel ezelőtti hármaskorona és derbynyerő Saldenzar a harmadik. A pályán tartózkodó szakemberek nagyon örültek Overdose magabiztos győzelmének, de féltő aggódással gondolnak Baden-Badenra, hiszen egyre nagyobb teher a…
A háztartások mintegy ötödében nézhető csak az angol és az olasz labdarúgó-bajnokság, ugyanis a közvetítési jogokat ettől a szezontól a DigiSport szerezte meg. A sportadó a UPC és a T-Home hálózatában sem érhető el, és nem tudni, ez a helyzet mikor változhat meg. A futballkedvelők többsége így lemarad a Győr és a Debrecen Európa Liga-meccséről is.
Ismét a magyar csapat nyerte meg a nemzetek pontversenyét, és a legeredményesebb transzplantált női és férfi sportoló szintén magyar versenyző lett a Transzplantált és Dializált Betegek Európai Versenyén, amelyet idén Írországban rendeztek meg.
A spanyol Real Madrid labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Mesut Özil, a dél-afrikai világbajnokságon bronzérmet szerzett német válogatott török származású középpályása - jelentette be a futballistát eddig foglalkoztató Werder Bremen kedden.
Javier Clemente lett a kameruni labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A spanyol szakember a hivatalos bejelentés szerint legkésőbb szeptember 28-ig írja alá szerződését, az afrikai ország szövetsége azonban kedden már kész tényként tálalta, hogy két évre szóló megállapodást kötöttek.
A magyar kajak-kenu válogatott első része szerdán kel útra az év fő versenyére, a lengyelországi Poznanban csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő világbajnokságra, amelyen tíz érmet, köztük öt aranyat remél Storcz Botond szövetségi kapitány.
Sir Alex Ferguson, a Manchester United futballistáinak mestere anélkül igazolt vadonatúj csatárt csapatába, hogy egyszer is látta volna játszani. A Bébé névre hallgató labdarúgó, bizonyos Tiago Manuel Dias Correia szerződtetése vaktában, nem mellesleg 7 millió fontért (2,353 milliárd forint) azért sem nevezhető szokványosnak, mivel a portugál focista különösebben kiugró produktumot még nem…
Győzelemmel tért vissza csaknem egy hónapos kihagyás után a montreali, kétmillió dollár összdíjazású keménypályás tornán Szávay Ágnes, a női tenisz-világranglista 37. helyezettje.
Kiemelkedőnek értékelte az idei évét Jakabos Zsuzsanna, miután 200 pillangón ezüst-, 400 vegyesen pedig bronzérmet szerzett a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. A pécsi sportolónő annak ellenére, hogy pillangón javított sokat az egyéni csúcsán, továbbra is vegyesúszónak tekinti magát.
A kapus Gergely István mellett Bárány Attila és Bátori Bence maradt ki Kemény Dénes csapatából, amely részt vesz az augusztus 29-én kezdődő és szeptember 11-én záruló zágrábi vízilabda Európa-bajnokságon.
Csütörtökön kezdődik a lengyelországi Poznanban a kajak-kenu világbajnokság, amelyen 37 magyar versenyző vesz részt. Storcz Botond szövetségi kapitány tíz dobogós helyezésre, köztük öt elsőségre számít. Janics Natasa öt számban is rajthoz áll, míg Kovács Katalin rekorder lehet.
"Halálra röhögtem magam" - így kommentálta Nicolas Anelka, hogy a Francia Labdarúgó Szövetség 18 válogatott mérkőzésről tiltotta el a nyári világbajnokságon kirobbant botrány nyomán.