2010. augusztus 11. szerda

aug. 11
11:03
FIFA-világranglista - Változatlan élcsoport, Magyarország 62. (Infostart)
Az élcsoport, illetve Magyarország pozíciója sem változott az előző hónaphoz képest a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelynek élén a világbajnok Spanyolország áll. Magyarország a 62.
aug. 11
11:05
Gyurta és Molnár elődöntős 200 m férfi mellen (Infostart)
A szám tavalyi világbajnoka, Gyurta Dániel, valamint Molnár Ákos is bejutott a délelőtti előfutamból a délutáni elődöntőbe 200 méter férfi mellen a margitszigeti úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.
aug. 11
11:07
FIFA-vizsgálat az észak-koreai büntetések miatt (Infostart)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálatot indított a dél-afrikai világbajnokságról három vereséggel hazatért észak-koreai játékosok és edzők otthoni megbüntetésének ügyében.
aug. 11
11:39
A magyar sport 70 millió forinttal segítette az árvízkárosultakat (Infostart)
Két hónap alatt hetvenmillió forint gyűlt össze a Duna Televízió árvízkárosultak megsegítésére nyitott segélyvonalán, amelyet Schmitt Pál köztársasági elnöknek még a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőjeként tett felhívása után hoztak létre.
aug. 11
15:12
Magyarok transzparense a Wembley-ben: "Thank you Puskás, We never forget!" (Infostart)
Több száz magyar drukker érkezik Londonba, hogy szerda este a magyar labdarúgó-válogatottnak szurkoljon a legendás Wembley Stadionban az angolok elleni barátságos mérkőzésen. Készülnek a találkozóra a Nagy-Brittaniában élő honfitársaink is.
aug. 11
16:42
Elkésett Beckenbauer-búcsú az Allianz Arénában (Infostart)
Harminchárom évvel távozása után búcsúmérkőzést kap pénteken a Bayern Münchentől a klub élő legendája, Franz Beckenbauer. A "Császár" tiszteletére a Real Madrid lép pályára az Allianz Arenában, a spanyolok ígéretük szerint a legerősebb összeállításukban érkeznek.
aug. 11
18:48
Cseh László Európa-bajnok 200 vegyesen! (Infostart)
Győzött a budapesti úszó Európa-bajnokság 200 méteres vegyesúszás döntőjében Cseh László. A magyar sportoló nagy csatában, saját Európa-bajnoki rekordját megjavítva győzte le az osztrák Marcus Rogant. Ugyanebben a számban Verrasztó Dávid hatodik lett. Húga, Evelyn a 100 méteres női gyors fináléjában az ötödik helyen ért célba.
aug. 11
23:18
Csoda készült a Wembley-ben - de elmaradt (Infostart)
Habár vezetett, végül mégis kikapott 2-1-re a magyar labdarúgó válogatott Anglia ellen a londoni Wembley Stadionban. Az angolok kapitánya, Steven Gerrard négy percen belül két gólt szerzett.

2010. augusztus 12. csütörtök

aug. 12
6:48
Győzelemmel debütált Róth Antal U21-es csapata (Infostart)
A magyar olimpiai labdarúgó-válogatott kétgólos győzelmet aratott szerdán a bosnyákok vendégeként Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen.
aug. 12
7:42
Visszafoglalja a bank a Futballvárost (Infostart)
Egy helyi bírósági ítélet nyomán megtarthatja névhasználati jogát az a kereskedelmi bank, amely korábban is nevet adott a johannesburgi Futballvárosnak. Ebben a stadionban rendezték többek között a június-júliusi, dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzését és döntőjét.
aug. 12
8:18
Carragher a Liverpoolból menne nyugdíjba (Infostart)
Jamie Carragher, a Liverpool válogatott védője azt reméli, hogy meghosszabbítják a szerződését, és a Vörösöknél fejezheti be futballista pályafutását.
aug. 12
8:20
Cseh László: "Legközelebb még gyorsabb leszek!" (Infostart)
Nem kell mindig a legjobb időmet megúsznom, az én koromban már nem feltétlenül ez a lényeg - mondta az InfoRádiónak Cseh László, miután Európa-bajnoki csúccsal nyert 200 méteres vegyes úszásban a margitszigeti kontinenstornán.
aug. 12
10:06
Gerrard: "A magyarok tökös fiúk!" (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott játékosainak egybehangzó véleménye szerint az együttesnek nem kell szégyenkeznie az angoloktól elszenvedett 2-1-es szerdai vereség miatt. A hazaiak góljait szerző Steven Gerrard szerint a magyarok "tökös fiúk".
aug. 12
12:12
Cameron megvédte Beckhamet (Infostart)
"Fejezd be, mint Beckham", "Capello, lefújta Beckham meccsét", "Ismét kupleráj a válogatottnál: Beckham már nem kell, de Capello elfelejtett szólni neki" - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel jelentek meg csütörtökön a brit napilapok David Beckham válogatottságának ügyében, amelyben már David Cameron miniszterelnök is megszólalt.
aug. 12
14:18
Gyurta Dániel: Minden egyes tempót élvezek (Infostart)
A legjobb idővel jutott döntőbe, úgy érzi, maradt benne erő, mégis tart az ellenfelektől Gyurta Dániel, aki csütörtök délután úszik 200 méter mellen. A Jövő SC világbajnoka az InfoRádiónak azt is elárulta, hogy nagyon élvezi a budapesti Eb-t.
aug. 12
15:12
Turi György: "Cseh Laci Magyarországon csak aranyéremért úszhat!" (Infostart)
"Nagyon izgultam" - vallotta be az InfoRádiónak Turi György, miután tanítványa, Cseh László megnyerte a 200 méteres vegyes úszást a margitszigeti Európa-bajnokságon. A mesteredző elárulta, "kicsit megremegett" a harmadik forduló után, ám amikor a magyar versenyző és az őt szorosan követő Markus Rogan elérte a táv felét, már érezte, hogy meglesz a győzelem. "Nagyon a helyén volt Laci szíve" -…
aug. 12
17:36
Kettős magyar siker a Margitszigeten (Infostart)
Európa-bajnoki címet szerzett Hosszú Katinka a 200 méteres vegyesúszásban a budapesti kontinenstornán. Verrasztó Evelyn ezüstérmes lett.
aug. 12
17:54
Gyurta Dániel is Európa-bajnok (Infostart)
Európa-bajnok lett Gyurta Dániel a 200 méteres mellúszásban a budapesti kontinensviadalon. A magyar sportoló 2:08.95 perces új Eb-csúccsal győzött.
aug. 12
18:30
Katinka, Evelyn, Ági, Eszter és Dani: a kincses sziget hősei (Infostart)
Három arany- és egy ezüstérmet szereztek a magyar úszók a budapesti Európa-bajnokságon csütörtökön. Fél órán belül Hosszú Katinka és Gyurta Dániel is a kontinens legjobbja lett. A nap utolsó döntőjében csodálatos versenyzéssel a magyar női 4x200 méteres gyorsváltó is győzött.
aug. 12
19:06
A női gyorsváltónk is a csúcsra ért (Infostart)
Aranyérmet szerzett a Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn összeállítású magyar csapat a 4x200 méteres gyorsváltóban a budapesti úszó Európa-bajnokságon.
aug. 12
19:08
Overdose tulajdonosának újra álmatlan éjszakái vannak! (Infostart)
Vasárnap ingyen léphetnek be a Pannónia Életbiztosító ügyfelei a Kincsem Parkba. Overdose futamát élőben közvetíti a Sport M. Mikóczy Zoltán nem számít könnyű versenyre. Mint a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta, lova kedd reggel futotta az utolsó teljes értékű gyors munkát, és a múlt hét óta akupresszúrás masszázzsal is kezelik, hogy izomzata minél lazább legyen, minél pihentebben várja a vasárnapi…
aug. 12
20:18
Kiss László: "Le a kalappal mindenki előtt" (Infostart)
Tökéletes napnak nevezte a budapesti úszó Európa-bajnokságon három magyar aranyat és egy ezüstöt hozó csütörtököt Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya.

2010. augusztus 13. péntek

aug. 13
5:54
Milyen jövő várhat Overdose-ra? (Infostart)
Gary Hind e-mailben nyilatkozott Overdose-ról a pozsonyi verseny után az Overdoseonline.hu kérésére. A hosszú kihagyás után ismét sikeres futást követően az új zsoké úgy vélekedett, hogy Overdose sprinterként még mindig fiatalnak számít, és most lesz képes újra produkálni adottságait.
aug. 13
9:30
Ibrahimovicnak heti 150 millió forintot adna a Man City (Infostart)
A Sun angol bulvárlap úgy tudja, a Manchester City heti ötszázezer fontos, hihetetlen világrekordot jelentő összeget ajánl fizetésként Zlatan Ibrahimovicnak, a Barcelona svéd játékosának. Ha a Barça átengedi a játékost, évi 11 millió eurót spórol, ennyi a svéd fizetése. Ugyanakkor nem marad a pénz a számlán: a katalánok állítólag megegyeztek a Liverpoollal és magával a játékossal Javier Mascherano…
aug. 13
10:06
Balog és Verrasztó elődöntős 200 m férfi háton (Infostart)
Balog Gábor és Verrasztó Dávid 200 méter férfi háton bejutott a délutáni elődöntőbe a margitszigeti úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
aug. 13
10:42
Verrasztó és Mutina elődöntős 200 m női gyorson (Infostart)
A gyorsváltóval csütörtökön aranyérmes Verrasztó Evelyn és Mutina Ágnes bejutott a 200 méter női gyors délutáni elődöntőjébe a margitszigeti úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
aug. 13
11:00
Hosszú Katinka: "Jobb lett volna a holtverseny" (Infostart)
"Nagyon boldog vagyok, el sem tudom mondani, hogy mennyire" - kezdte Hosszú Katinka az InfoRádiónak adott interjút, miután előbb a 200 méteres vegyes úszásban, majd a 4x200-as gyorsváltó tagjaként lett Európa-bajnok a Margitszigeten.
aug. 13
11:36
Financsek és Bodor elődöntős 50 m férfi mellen (Infostart)
Financsek Gábor és Bodor Richárd bejutott az 50 méter férfi mell délutáni elődöntőjébe a margitszigeti úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
aug. 13
11:54
A Chelsea Neymart akarja, a Santos a FIFA-hoz fordul (Infostart)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) kíván fordulni a Santos, mert a brazil labdarúgócsapat szerint a Chelsea szabálytalan módon tett ajánlatot a tinisztár Neymarnak.
aug. 13
12:30
Magyar éremesélyek az első ifjúsági olimpián (Infostart)
Tizenkilenc sportágban ötvenkét magyar sportoló vesz részt az I. ifjúsági olimpián Szingapúrban. Az eseményen, amelynek ötlete Jacques Rogge-tól, a NOB elnökétől származik, 14 és 18 év közöttiek indulhatnak, és bár a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalosan nem fogalmazott meg elvárásokat, több magyar fiatal a győzelemre is esélyes lehet.
aug. 13
13:06
Váratlan esemény nehezíti Overdose felkészülését (Infostart)
A vasárnapi budapesti futamra készülő Overdose pénteken reggel egy 400 méteres frissítő futást végzett, ami során elhagyta a bal első patkóját, így újra kell patkolni.
aug. 13
17:18
Kik szorongathatják meg Overdose-t? (Infostart)
Vasárnap újra Magyarországon versenyez Overdose, a veretlen csodaló a Kincsem Parkban, a Bestens-Pannónia Életbiztosítás Díjért fut. Overdose-nak nyolc ellenfele lesz, közülük a legnagyobb meglepetést a korábbi hármas korona és derbynyerő Saldenzar okozhatja.
aug. 13
17:20
Bundaügy: a magyar helyzet a legrosszabb (Infostart)
A magyar bundahelyzet még a balkáninál is rosszabb - mondta az Indexnek egy, a novemberben kirobbant fogadásicsalás-botrányt ismerő informátor. Csapatonként akár öt-hat futballistát is megvehetett a Németországból irányított délszláv fogadási maffia, és a gyanú szerint a jelenlegi NB I-es mezőnyből mindössze öt csapat nem játszott manipulált meccset az elmúlt három szezonban.
aug. 13
17:36
Úszó Eb: Kis negyedik, Gyurta Gergely nyolcadik 800 gyorson (Infostart)
A címvédőként indult Kis Gergő negyedik, Gyurta Gergely pedig nyolcadik lett a 800 m gyors pénteki döntőjében a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. A számot a francia Sebastien Rouault nyerte.
aug. 13
19:24
Kikapott a románoktól a magyar férfi vízilabda-válogatott (Infostart)
Az olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott 11-9-es vereséget szenvedett a Kovács István vezette román csapattól a spanyolországi Portugaletében zajló felkészülési torna pénteki nyitónapján.
aug. 13
20:18
Balotelli aláírt a Manchester Cityhez (Infostart)
A Manchester City hosszas huzavona után pénteken leigazolta Mario Balotellit, az olasz válogatott fiatal labdarúgóját.
aug. 13
20:20
Úszó Eb: pénteken nem volt "aranynap" (Infostart)
A csütörtöki magyar aranynap - a három első és egy második hely - után a péntek hazai szempontból szerényre sikeredett a budapesti úszó Európa-bajnokságon: nem tudta megvédeni 2008-ban megszerzett címét Kis Gergő 800 m gyorson, az ajkai versenyző ezúttal negyedik lett.
aug. 13
20:36
Felhőszakadás miatt végleg leállt a játék Zalaegerszegen - Labdarúgó NB I (Infostart)
Felhőszakadás és jégeső miatt nem tudták elkezdeni a pénteki ZTE FC-Lombard Pápa mérkőzés második félidejét a labdarúgó Soproni Liga 3. fordulójában. A tartósan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt Berger József játékvezető végül úgy döntött, hogy nem folytatják a találkozót.
aug. 13
20:54
A Chelsea-hez szerződött a Benfica brazil nyerőembere (Infostart)
Az angol Chelsea labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Ramires, a brazil válogatott középpályása, akit 17 millió fontért igazoltak le a portugál Benficától.

2010. augusztus 14. szombat

aug. 14
2:18
Fociünnep Szolnokon 62 év után (Blikk)
Szolnok — Egy meccset már játszott ugyan a labdarúgó-élvonalban az újonc Szolnoki MÁV csapata (0-0 Pápán), ám igazából ma kezdődik számukra az NB I. A harmadik fordulóban a Paks gárdáját fogadják a szolnokiak (17 óra), és 62 év után rendezhetnek első osztályú találkozót.
aug. 14
8:54
Új szabály változtathatja meg a Premier League-et (Infostart)
Szombaton kezdődik az angol labdarúgó-bajnokság, amelynek szakértők szerint a Chelsea a legnagyobb esélyese. A pontvadászat várhatóan a korábbiaknál is kiegyenlítettebb lesz, mivel a nagy négyes mellé a Tottenham, a Manchester City és az Everton is felzárkózott. A nyár egy új szabályozás tanulásával zajlott a kluboknál.
aug. 14
11:00
Hétfőn döntenek a ZTE-Pápa meccsről (Infostart)
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága hétfőn dönt a péntek este félbeszakadt Zalaegerszeg-Pápa labdarúgó bajnoki találkozóról.
aug. 14
11:54
Hosszú Katinka a legjobb idővel elődöntős (Infostart)
Hosszú Katinka szerepelt a legjobban a magyarok közül a budapesti úszó Európa-bajnokság utolsó előtti napjának délelőttjén: a Margitszigeten már két aranynál és egy ezüstnél tartó bajai kiválóság megnyerte a 200 m pillangó szombati selejtezőjét, és 2:08.80 perces idővel jutott a 16 közé.
aug. 14
14:18
Wenger marad az Ágyúsoknál (Infostart)
Arsene Wenger vezetőedző újabb három évvel, 2014-ig meghosszabbította szerződését az Arsenal labdarúgó-csapatával.
aug. 14
16:24
Remek meccsel rajtolt az angol bajnokság (Infostart)
Gólnélküli döntetlent hozott a Tottenham-Manchester City találkozó, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League 2010/11-es idényének első mérkőzése.
aug. 14
16:26
Talmácsi a 16. helyről rajtolhat Brnóban (Infostart)
Talmácsi Gábor a 16. helyen végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság Cseh Nagydíjának szombati időmérőjén a Moto2 géposztályban.
aug. 14
17:54
Mutina Ágnes bronzérmes az Eb-n (Infostart)
Mutina Ágnes bronzérmet szerzett a 200 méteres gyorsúszás döntőjében a budapesti Európa-bajnokságon. Verrasztó Evelyn ötödik lett. A számot az olasz Federica Pellegrini nyerte.
aug. 14
21:12
Barta Nóra: Ez felért egy olimpiai arannyal! (Infostart)
Akárcsak 2008-ban, az idén is Eb-harmadikként végzett 200 méter gyorson Mutina Ágnes. A szombati nap másik hazai bronzérmese a műugró Barta Nóra lett.
aug. 14
21:30
A Kecskemét mindig szépen hal meg (Infostart)
A vendég Videoton FC magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott az MTK ellen a labdarúgó NB I 3. fordulójában. A vendég Szolnok 3-1-re legyőzte a Paksot. További eredmények: Kaposvár-Haladás 1-0, Debrecen-Kecskemét 6-2, Siófok-Újpest 1-1.
aug. 14
23:00
Hat góllal kezdett a Chelsea (Infostart)
A címvédő Chelsea 6-0-ra győzött az újonc West Bromwich ellen az angol labdarúgó-bajnokság első fordulójában.

Keresés