Az ombudsman szerint egyre radikálisabbak a tüntetések, és a parlament tekintélyét is védeni kellene. 14 európai országból 7-nél van védelmi övezet a törvényhozás körül. A TASZ úgy gondolja, hogy az országgyűlési biztosnak nem kellene korlátozni a jogokat. Szájer és Gál Kinga: Szabó javaslata antidemokratikus, vonja vissza!
A gázártámogatásra beadott igénylések fokozottabb ellenőrzésére, visszaélés esetén szigorúbb szankciókra lehet számítani; a kérelmek benyújtásakor a kitöltendő igénylőlapon a háztartás minden tagjának adóazonosító jelét fel kell tüntetni - tudatta honlapján a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SzMM). Az SzMM tájékoztatása szerint a kérelemhez most sem kell jövedelem-igazolásokat mellékelni,…
A Tiszaderzsre kijelölt pénzügyi biztosról szóló bírósági végzés megjelent a Cégközlönyben, ezzel hivatalosan elindulhat a csődhelyzetben lévő települési önkormányzat adósságrendezési eljárása - közölte a Tisza-menti falu jegyzője pénteken az MTI-vel.
Aquaparkot tervez Orfűn a Baranya Megyei Önkormányzat, az élményfürdő azonban csak egyike azoknak a tízmilliárd forint összértékű fejlesztéseknek, melyek előkészítését idén tervezi a hivatal - közölte a megyei közgyűlés elnöke pénteken Pécsett, sajtótájékoztatón.
Közel-keleti körútja során Izraelből Kuvaitba érkezett péntek délután George Bush amerikai elnök. Kuvait az első a Busht vendégül látó négy, öböl menti állam közül, amelyek az Egyesült...
Meghalt Freddy Nieuland belga zenész, a hatvanas évek egyik sztárzenekarának számító Wallace Collection dobosa- jelentette be egy belga rádió pénteken.
Az InfoRádió értesülése szerint önként jelentkezett a rendőrségen egy fiatalember, aki saját bevallása szerint olyan súlyosan bántalmazott Budapesten egy 18 éves fiút, hogy az meghalt.
Jégkorong ob I: Dab.Extra.hu-Alba Volán 18 ó Női kézilabda NB I: DVSC-Aquaticum - Tajtavill-Derecske 18 ó, Uniqa-Vasas - Dunaferr 18 ó Férfi kézilabda Posten Kupa, 1. forduló: Magyarország-Izland, Trondheim 17 ó Erste bank osztrák jégkorongliga, alsóház, középszakasz: Innsbruck-Alba Volán 19:15 ó
A CAD/JPY mélyen beesett 106,00 alá. Az árfolyam esését erősítette a tőzsdék gyenge évkezdése is. A Nikkei ma közel 2 %-ot esett és a Dow Jones sem kecsegtet túl sok jóval a mai napra. Támaszokat 106,53-nál és 106,00-nál találhatunk, ellenállást pedig 107,00-nél. (OT/GFX)
Megalakult a Pest Megye Háza Adminisztrációs és Üzleti Központ Kft., amely önkormányzatok, kamarák és érdekképviseletek összefogásával hív életre Budapesten kívül egy igazgatási és üzleti centrumot – közölte a társaság ügyvezető pénteken az MTI-vel.
Egy internetes oldal által közzétett videofelvételen szerepel az a 10 éves kisfiú, aki a Blaha Lujza téren csütörtökön megkéselt egy iskolást. A súlyos bűncselekményt elkövető gyerek ellen a rendőrség a törvények miatt semmit nem tehet, de a gyermekvédelmi szervezet sem korlátozhatja személyes szabadságában.
A nagyságra második amerikai pénzügyi konszern, a Bank of America teljes egészében felvásárolja a legnagyobb amerikai jelzálog-hitelezőt, a nem elsőrendű jelzáloghitel-válság miatt bajba került Countr...
A francia Jean-Baptiste Grange nyerte a férfiak szuper kombinációs versenyét az alpesi sí Világkupa-sorozat svájci állomásán, Wengenben. A második helyen a hazai közönség előtt szereplő Daniel Albrecht, a harmadikon az amerikai Bode Miller végzett.
A gázártámogatásra beadott igénylések fokozottabb ellenőrzésére, visszaélés esetén szigorúbb szankciókra lehet számítani; a kérelmek benyújtásakor a kitöltendő igénylőlapon a háztartás minden...
Silvio Berlusconi, az olasz ellenzék vezetője pénteken halálos fenyegetést tartalmazó levelet kapott - adta hírül az Il Giornale milánói napilap. A fenyegetést iszlamista szélsőségesek küldték a volt kormányfőnek és testvérének. A borítékban két üres töltényhüvely is volt.
Az SZDSZ javasolja, hogy 2008 szeptemberétől emeljék meg a diákhitel felső határát. Az emelés a fejlesztési részhozzájárulás (fer) átlagos mértékének felelne meg - derül ki a párt közleményéből. Számításuk szerint így a diákhitel a felsőfokú alapképzésben államilag finanszírozott hallgatók esetében 30 ezerről 40 ezerre, alapképzésben költségtérítéses hallgatók esetében 40 ezerről 50 ezerre,…
Tegnap egy szolid sajtóközlemény tudatta, hogy megalakult a harmadik kerületben a Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP) alapszervezete. Ha a rövid hír mögé nézünk, kicsit érdekesebb a kép: az MSZDP-sejt szocialista önkormányzati képviselőkből jött létre, így már csak négy MSZP-s maradt az eredeti frakcióban. Mi is történt Óbudán?
Hat éve működtet fogolytábort az Egyesült Államok a kubai Guantánamóban. Az Amnesty International aktivistái az évforduló alkalmából Budapesten, a Szabadság téren lévő amerikai nagykövetség előtt is tüntettek a támaszpont bezárásáért.
"Kutyaelhelyezési" ügy rázta meg Németországot, miután egy gelsenkircheni házaspár a válás során szinte mindenben megegyezett, csupán arról nem tudtak dönteni, hogy melyikükhöz kerüljön Lilo, az eb, amelyet mindketten egyformán imádtak.
Jelentős szerepe lehet az ifjúkori alkoholizmus kifejlődésében a moziban látott rossz példának - állapították meg német tudósok.Szülők és pedagógusok gyakran beszélnek arról, hogy az ifjúság azért fogyaszt alkoholt, mert sokfelé rossz példát lát - például a mozikban.
Az ajánlatkérő eredménytelennek nyilvánította a kormányzati negyed felépítésére kiírt közbeszerzési eljárást - a kormány "előre nem látható és elháríthatatlan" módon kihátrált
Közel-keleti körútja során Izraelből Kuvaitba érkezett péntek délután George Bush amerikai elnök. Kuvait az első a Busht vendégül látó négy, öböl menti állam közül, amelyek az Egyesült Államok szövetségesei.
Az olasz vasutasok szombati és vasárnapi sztrájkja érinti a Budapest-Velence között közlekedő Venezia nemzetközi járat közlekedését - közölte a MÁV Zrt. A MÁV tájékoztatása szerint az olasz...
Napi 47 millió forint mínusz - ez lenne az egyenlege a BKV-nak, ha az alagútépítés megállna a Fővám térnél a Figyelő szerint. A késésbe csúszott állomásépítő ugyanis napi 3 millió forint kötbért fizetne a BKV-nak, a társaság viszont napi 50 millió forintos állásköltséget térítene az alagútfúró társaságnak. A két kivitelező társaság vezetője-tulajdonosa ugyanaz: a francia Vinci Construction.
Jövő kedden állapítják meg és hirdetik ki a februárban induló felsőoktatási képzések ponthatárait - közölte az Országos Felsőoktatási és Információs Központ pénteken az MTI-vel.
A guantánamói fogolytábor működése ellen tüntetett az Amnesy International az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége előtt a tábor fennállásának hatodik évfordulóján. A demonstráción...
Halálos kimenetelű baleset történt pénteken dél körül a 84 - es számú főút csepregi elágazásánál. Az ütközés következtében két nő a helyszínen életét vesztette, 2 férfit pedig súlyos sérülésekkel a szombathelyi, illetve a soproni kórházba vittek.
Azt szeretnénk, ha per nélkül rendeződne a Simicska Lajos és Dávid Ibolya közötti ügy - mondta Hegedű László, a MDF elnökének jogi képviselője pénteken. Az ügyvéd annak kapcsán nyilatkozott, hogy lapinformációk szerint Simicska Lajos pert indít Dávid Ibolya ellen.
A MÁV vizsgálatot folytat a Borsod megyei Nyékládháza és Hejőkeresztúr közötti két halálos áldozatot követelő csütörtöki vonatgázolás ügyében - tájékoztatta a társaság közleményben az MTI-t pénteken.
Egy norvég turista három napja eltűnt az indai Kasmír területén, a gulmargi síparadicsomban - tudta meg az AFP francia hírügynökség pénteken. A 26 éves norvég nőt kedden látták utoljára, amikor sífelszerelésével együtt elhagyta a hotelt. A rendőrség átkutatta a Gulmarg város feletti hegyeket, de egyelőre nem találják a síelőt.
Mintegy 18-20 százalékos termelésnövekedést vár az idén a mezőgazdaságban a tavalyi eredményekhez képest Gráf József. A mezőgazdasági és földművelésügyi miniszter Pécsett, egy az...
A gázártámogatásra beadott igénylések fokozottabb ellenőrzésére, visszaélés esetén szigorúbb szankciókra lehet számítani; a kérelmek benyújtásakor a kitöltendő igénylőlapon a háztartás minden tagjának adóazonosító jelét fel kell tüntetni - tudatta honlapján a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
Az ajánlatkérő eredménytelennek nyilvánította a kormányzati negyed felépítésére kiírt közbeszerzési eljárást - mondta Görözdi György miniszterelnöki megbízott az MTI-nek, miután a Magyar Nemzeti...
A Fonóban a hétvégén kezdődik a farsangi szezon, ma este roma hagyományokkal, szombaton csángó zenékkel, de a dzsessz és a komolyzene kedvelői sem maradnak program nélkül.
Heten pályáznak a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára - közölte a városi közgyűlés kulturális bizottságának elnöke. Brájer Éva tájékoztatása szerint a teátrum vezetésére decemberben kiírt pályázatra jelentkezők közül ketten nem járultak hozzá, hogy pályázatukat nyílt ülésen tárgyalja a megbízásról döntő képviselőtestület, ezért nevüket sem hozhatja nyilvánosságra.
Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár ma bejelentette, hogy az SZDSZ javasolja a diákhitel felső határának 2008 szeptemberétől történő emelését. Az emelés mértéke a FER átlagos mértékének felelne meg. A felsőfokú alapképzésben államilag finanszírozott hallgatók esetében 30 ezerről 40 ezerre emelkedne.
Az SZDSZ javasolja, hogy 2008 szeptemberétől emeljék meg a diákhitel felső határát. Az emelés a fejlesztési részhozzájárulás (fer) átlagos mértékének felelne meg - derül ki a párt közleményéből....
A Magyar Sertéstartók Szövetsége szerint több száz sertéstartó került bajba a magas takarmányárak miatt. Január végtől a Tartalékgazdálkodási Igazgatóság készletéből az ágazati érdekképviseleteken keresztül 300 ezer tonna takarmányt oszt majd ki a bajba jutott sertés, baromfi és szarvasmarha tartóknak.
12 millió forint mulasztási bírság, 23 üzletbezárás, ez az APEH mérlege a Csillagszóró hadműveletről az észak-magyarországi régióban - foglalta össze az akciót Tompa Krisztián, az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága Operatív Ellenőrzési Főosztályának vezetője.
Budapest – A tinisztártól a megasztárokon át, musicalszínészeken keresztül a többéves szakmai múltra visszatekintő zenekarokig összesen harmincan jelentkeztek az idei Eurovíziós Dalfesztiválra.
Svájcban már nemcsak az utakon, hanem a sípályákon is retteghetnek a "gyorshajtók", radarkészülékek figyelik a túl nagy sebeséggel száguldókat. Összesen 13 síközpontonton állítottak fel traffipaxot, hogy ezzel is figyelmeztesség a téli sportok szerelmeseit a túlságosan gyors siklás veszélyeire.
Az NZD/USD ma is 0,7850 felett tudott maradni, mivel Bernanke tegnapi beszéde után valószínűleg 50 bázisponttal csökkentheti a Fed az alapkamatot. Ezzel tovább nőhet a kamatkülönbség Új-Zéland és az USA között. Támogatást 0,7810-nél, ellenállásokat pedig 0,7879-nél és 0,7937-nél találhatunk. (OT/GFX)
A stratégiai elképzelésekhez való igazodás miatt cégvezetőt neveztek ki a MindShare médiaügynökségnél, mely Performance néven egy új, főleg eseményszervezéssel és szponzorációval foglalkozó divíziót is elindított. A Kreatív Online Tóth Szilárdot, a MindShare cégvezetőjét és Oláh Viktóriát, a Performance divízió frissen kinevezett divízióvezetőjét kérdezte a változásokról.
Jelentősen javult Szeged közbiztonsága az utóbbi egy évtizedben - közölte Botka László (MSZP) polgármester pénteken a Tisza-parti városban, az igazságügyi és rendészeti miniszterrel folytatott megbeszélést követően. Korábban a város bűnügyileg az ország legfertőzöttebbjei közé tartozott, de mára a biztonságosabb települések közé került - mondta el Botka László a Takács Albertnek tett Csongrád…
Budapest – Felejthetetlen és kedves emlék a NOX énekesnője, Péter Szabó Szilvia (25) számára a zenekar közös fellépése Bíró Gergővel (14), a Csillag születik ifjú sztárjával. Mint kiderült, a debreceni kislegényben is nyomot hagyott a közös produkció, ugyanis szívesen állna újra egy színpadon Szilviékkel.
Mintegy 18-20 százalékos termelésnövekedést vár az idén a mezőgazdaságban a tavalyi eredményekhez képest Gráf József. A mezőgazdasági és földművelésügyi miniszter Pécsett, egy az agrárjoganyag egyszerűsítése témában rendezett fórumot megelőzően újságíróknak elmondta:
Azt szeretnénk, ha per nélkül rendeződne a Simicska Lajos és Dávid Ibolya közötti ügy - mondta Hegedű László, a MDF elnökének jogi képviselője. Az ügyvéd annak kapcsán nyilatkozott, hogy...
A drága földgáz helyett szalmával fűtik az általános iskolát és az ebédlőt a Hajdú-Bihar megyei Magyarhomorogon. A helyi agrárvállalkozók a téli fűtési szezonra összesen hétezer bálát ajánlottak fel ingyen az iskolának. A falu így évente 3,5 millió forintot spórol az energiaköltségeken.
A jövő héttől Békés és Vas megyében több betegszállító autó látja el a feladatokat - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteken, Budapesten. Kőrösi László, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főosztályvezetője közölte: Békés megyében kilenc, Vasban hét plusz gépkocsival láthatják el a feladatot.