A meglepő ötleteknek, a különös gyógymódoknak valószínűleg nincs határa. Ezt bizonyította a hétvégi Fókusz plusz című magazin egyik riportja, amely az elmélyülést ugyan nem kereste, ám igencsak színesre sikeredett. Együtt látva ugyanis ezeket a fura kúrákat különös érzésünk támadhat. Felvetődik például, hogy miért megyünk bele ilyen felettébb furcsa terápiákba. Egyszerűen kíváncsiságból, a…
Megriadt lovak vágtáztak végig szombaton késő délután Sopron forgalmas utcáin. Az egyik állat egy autónak is nekiugrott. Az autót vezető 8 hónapos terhes kismama könnyebben megsérült. A lovakat végül a gyalogosok segítségével sikerült befogni.
Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és Irán megállapodott abban, hogy Teherán a következő négy héten belül megválaszolja atomprogramjával kapcsolatos, még tisztázatlan kérdéseket.
Elsősorban a magyar kisebbséget érintő oktatási kérdésekről tárgyalt kárpátalján az államfő. A kormányfő szerint idén sem változik az MSZP politikájának fő irányvonala. Az amerikai elnök szerint a világ országai közül továbbra is Irán támogatja leginkább a terrorizmust. A nap legfontosabb hírei 2008. január 13-án, vasárnap.
Aláírásokat gyűjt a cigányság felzárkóztatásáért és társadalmi beilleszkedéséért a Gój Motoros Egyesület. A civil szervezet - ismert balliberális értelmiségiek, köztük Bolgár György és Tamás Gáspár Miklós segítségét kéri ahhoz, hogy valamennyi fizetős magániskola térítésmentesen felvegyen egy-egy cigány gyermeket. A motorosok szerint ez a szimbolikus lépés igazolhatná, hogy a magyar valóban…
Herbie Hancock, Quincy Jones, Nancy Wilson és más zenészek koncerten búcsúztak szombaton a kanadai Torontóban a decemberben elhunyt Oscar Petersontól. Peterson elindult immár a második utazására - az első megszületése volt, a második pedig a halála - mondta a koncerten Herbie Hancock, a kiváló amerikai billentyűs miközben zongoraszékét Oscar Peterson óriási portréja felé forgatta.
Lemondott az Interpol elnöki tisztségéről a dél-afrikai országos rendőrfőkapitány, miután hazájában eljárás indul ellen korrupció és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt - jelentette be a nemzetközi rendőri szervezet.
Gólgazdag mérkőzésen győzött vasárnap délután a Villareal a spanyol bajnokság 19. fordulójában. A sárga tengeralattjáró becenévre hallgató csapat 4-3-ra verte hazai pályán a Deportivo La Coruna együttesét. A hazaiaknál a török csatár Nihat kétszer is eredményes volt.
Lemondott az Interpol elnöki tisztségéről Jackie Selebi dél-afrikai országos rendőrfőkapitány, akit hazájában korrupcióval és az igazságszolgáltatás akadályozásával gyanúsítanak - jelentette be vasárnap a nemzetközi rendőri szervezet.
Berlinben a külföldiek képviseletére alakult országos szervezet elnöke aggodalommal nyilatkozott a hesseni tartományi miniszterelnök nyilatkozatairól, amelyekben az eddiginél jóval szigorúbb fellépést követelt a fiatalkorú, kiváltképpen idegen eredetű bűnözőkkel szemben. Memet Kilics úgy vélte, hogy Roland Koch választási fellépése súlyosan visszaveti a külföldiek beilleszkedését célzó…
Pártoskodás nélküli összefogás eredményeként nyárra sportcentrum és szabadidőközpont épül a korábban a főváros egyik szégyenfoltjának számító ferencvárosi Kiserdőben.
Ahol a csillagos ég a határ. Megint emelték a BKV-tarifákat. Kóbor kutyák között, avagy ki törődik a hazai állatvédelemmel? Senki földje. Ki védi meg a tanyavilág lakóit? Udvarokból a piacra. Szabályoznák a használtcikk - kereskedelmet Devecserben.
Mintegy száz homoszexuális tüntetett egy téren a Vatikán előtt, hogy megemlékezzen Alfredo Ormando szicíliai meleg író halálának tizedik évfordulójáról.
Mintegy száz homoszexuális tüntetett vasárnap egy téren a Vatikán előtt, hogy megemlékezzen Alfredo Ormando szicíliai meleg író halálának tizedik évfordulójáról. Ormando 1988. január 13-án gyújtotta fel magát a vatikáni Szent Péter téren, így akart tiltakozni a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetése ellen. Az író tíz nappal később belehalt súlyos égési sérüléseibe.
Az <i>Autosprint</i> magazin értesülései szerint a Ferrari az elmúlt héten egy forradalmian új orrkúpot tesztelt az olaszországi Vairanóban. Az új elem minden eddiginél nagyobb leszorító erőt biztosítana az első tengely számára.
Egy láthatósági mellényt viselő gyalogost ütött el a 76-os főúton az az ismeretlen autóvezető, aki segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről - közölte vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Helyi nevezetesség lett Csangcsunban Mimi: a macska a szomszédok szerint tökéletes kiejtéssel beszél - csak érdekes módon olyan a hangja, mint egy kislánynak, pedig kandúr.
Tiszteletbeli palesztin állampolgárrá nyilvánították az argentínai születésű, izraeli állampolgárságú sztárkarmestert és zongoraművészt, Daniel Barenboimot - vált ismeretessé abból az alkalomból, hogy a zongoraművész, a berlini operaház zenei igazgatója a hét végén koncertet adott a nyugat-jordániai Ramallah városában.
Jelenleg semmilyen lehetőség nincs a 14 év alatti bűnelkövetők felelősségre vonására, de az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban szakértői csoport azon dolgozik, hogy létrejöjjön a fiatalkorúak önálló büntető igazságszolgáltatási rendszere - mondta el Gönczöl Katalin kriminológus, a munkacsoport tagja vasárnap este. Mint ismert, csütörtökön egy 12 éves romániai kisfiú megkéselt egy 15 éves…
Lékó Péter és Polgár Judit a második fordulóban is döntetlent játszott az év első sakk szuperversenyén, a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló hagyományos tornán.
Jenna Bush, az amerikai elnök ikerlányainak egyike, az ENSZ gyermekügyi szervezete, az UNICEF megbízásából Peruba érkezett, hogy ott részt vegyen a szervezet munkájában. A 26 éves nő szigorú biztonsági intézkedések közepette jutott be a limai repülőtér utasfogadó részlegébe, ahol az ENSZ és a helyi amerikai nagykövetség munkatársai fogadták. Jenna eddig az amerikai főváros egyik elemi iskolájában…
Az elmúlt negyedévben nem történtek változások a pártok támogatottságában. A Marketing Centrum január eleji felmérésének eredményei minden párt esetében egy százalékon belül ugyanazt mutatják, mint amit tavaly októberi felmérés is mutatatott: azaz továbbra is jelentős a Fidesz fölénye, és nagy valószínűséggel a "most vasárnapi" választáson is négy párt jutna be a parlamentbe.
A magyar kisebbséget érintő oktatási kérdések álltak Sólyom László egynapos vasárnapi kárpátaljai látogatásának homlokterében, Viktor Juscsenko ukrán államfő pedig ígéretet tett a magyar köztársasági elnöknek a magyar diákok, tanárok, illetve oktatási intézmények számára hátrányos problémák orvoslására.
Az erőviszonyoknak megfelelően vendégként is magabiztos győzelmet aratott az Eger a BVSC ellen, az ING férfi vízilabda-bajnokság egyetlen vasárnapi mérkőzésén.
Simán nyert a Győri Audi ETO KC a horvát Podravka Koprivnica otthonában, így veretlenül végzett csoportjában az élen a női kézilabda Bajnokok Ligájában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-19-re kikapott Portugáliától a norvégiai Posten Kupa 3. fordulójában, s ezzel az utolsó lett a jövő csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságra készülő csapatok tornáján.
Hetekig tartották láncra verten, gyakran vadállatokkal fenyegetve a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillái túszaikat az őserdőben, egyikük, a múlt pénteken kiszabadult Clara Rojas konyhakéssel elvégzett császármetszéssel adott életet ma már majd négyéves kisfiának.
A zöld hatása rendkívül összetett, hiszen két szín keveréke, a kék és sárga tónusé. Alapvetően a növények jutnak róla eszünkbe, melyek életadó oxigént termelnek. Aki zaklatott, ösztönösen is a természetbe vágyik, ahol a mindent körülölelő zöld környezet kiegyensúlyozza közérzetét.
Igazi kuriózum fűződik vasárnaptól a mezőkövesdi Bajzáth László nevéhez, a 34 éves férfi olyat vitt véghez, amit előtte még senki, a város Kavicsos tavában a jég alatt mintegy tíz métert úszott felszerelés nélkül. Óriási tömeg, óriási üdvrivalgás kísérte a sikert, amely már a sokadik kiemelkedő, extrém teljesítménye Bajzáth Lászlónak, akit szűkebb hazájában "kövesdi vasemberként" ismernek.
Sok férfi számára probléma, hogy párja nem hajlandó kiejteni a száján a szex szót. Hihetetlennek tűnik, de mégis egy apró szóhasználati eltérés is szétzilálhat egy kapcsolatot.
Alvás közben gyakran olyan jelenéseket látunk, melyek rettegéssel töltenek el. Pedig a félelem alaptalan, túlvilági vendégeink nem bántani akarnak, csak képtelenek elszakadni régi otthonuktól.