2008. január 14. hétfő

jan. 14
10:26
Az útfelújítási botrány Demszky székébe kerülhet (HírTV)
Úgy látszik, csak egy hivatalos büntetőeljárás szoríthatja rá a főváros MSZP–SZDSZ-es vezetőit arra, hogy elszámoljanak az adófizetők hatszázmillió forintjával. Az útfelújítási botrány akár Demszky Gábor székébe is kerülhet, a napokban vélhetőleg ezért hallgatta el a valóságot az ügyben, helyettese, Hagyó Miklós pedig nyilvánvalóan hazudott.
jan. 14
10:26
Madárinfluenza-járványtól tartanak Indiában (Kripto Akadémia)
Madárinfluenza-járványtól tartanak Indiában azt követően, hogy az ország keleti részén, a Kalkutta közelében fekvő Morgram faluban gyanús módon elhullott húszezer baromfi a múlt héten - közölték illetékesek hétfőn.
jan. 14
10:29
Fele gabona, dupla árért (Privátbankár)
A 2006-os gabonatermelés csaknem fele esett ki tavaly a kedvezőtlen időjárás következtében – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. 2007-ben 9,6 millió tonna gabonát takarítottak be Magyarországon, szemben a megelőző évi 14,7 millió tonnával. A kisebb termésből adódóan a gabonaárak a duplájukra emelkedtek az előző évhez képest, ehhez a bioetanol iránti kereslet is jelentősen hozzájárult. Ez a…
jan. 14
10:30
Menesztették a Real Zaragoza vezetőedzőjét (Infostart)
Menesztették Viktor Fernandezt, a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Zaragoza vezetőedzőjét. Utóda Ander Garitano lett.
jan. 14
10:31
Megtérülő fúzió: elhúzott a CIB-IEB (Privátbankár)
Az Inter-Európa Bank beolvasztását követően a CIB Bank a mérlegfőösszeg alapján a második legnagyobb bankként zárja a tavalyi évet – erről a CIB Bank vezérigazgatója beszélt a Gazdasági Rádió Nap Vendége műsorában. A házasságba az IEB több mint 30 fiókot hozott a CIB meglévő 140 értékesítési pontja mellé, a jelenlegi 170 elérhetőségi helyet pedig rövid távon 200-ra tornázná fel a bankcsoport. A…
jan. 14
10:31
MDF: több százezer közalkalmazott bérszámfejtése rendezetlen (Gondola)
A Magyar Államkincstár késve és hibásan készítette el a központi bérszámfejtő programot, több százezer közalkalmazott járulék- és bérszámfejtése rendezetlen, ezért az MDF vizsgálatot követel az...
jan. 14
10:31
A 2008-01-14 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2008-01-14 10:18:00
jan. 14
10:33
A devizapiac beárazta a recessziót (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
jan. 14
10:35
Az ELMŰ eladásával tudtak teljesülni a bevételi célok (Privátbankár)
A fővárosi önkormányzat azért vált meg az ELMŰ-ben birtokolt mintegy 10%-os tulajdonától, hogy teljesíteni tudja a tavalyi költségvetési bevételi céljait. Ezzel a több mint 19 milliárd forintos bevétellel a fővárosi fejlesztési előirányzatot sikerült gyarapítani – mondta rádiónknak a főpolgármester-helyettes. Az eladásról szóló szerződést a Magyar Villamos Művekkel már aláírták, a társaságnak az…
jan. 14
10:37
EUR-USD Gyenge olasz ipari termelés (HírTV)
Novemberben 2,4%-kal csökkent az olasz ipari termelés, miközben a szakemberek -1,0%-os értékkel számoltak a legutóbbi -1,5% után. Az EUR-USD alig reagált az adatokra. Támogatás 1,4796-nál, míg ellenállás 1,4888-nál és 1,4907-nél található. Az abszolút csúcs 1,4967-en áll. Ma nem jelennek meg amerikai adatok. 11.00 órakor teszik közzé a novemberi EU-s ipari termelést, ahol +2,7%-os értékkel…
jan. 14
10:37
Hét embert vitt el a lavina Olaszországban (Blikk)
jan. 14
10:37
Posztumusz Árpád fejedelem-emlékdíj Wass Albertnek (Gondola)
A Szükségünk van Wass Albertre! címen meghirdetett kulturális gálaesten 2008. január 8-án Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Alapítvány kuratóriumi elnöke a Wass Albertet illető posztumusz Árpád fejedelem-emlékdíját megőrzésre átadta a Kráter Műhely Egyesület elnökének.
jan. 14
10:37
Semmi nem fog változni az ELMŰ életében (Privátbankár)
Hidegzuhanyként érte az ELMŰ és az ÉMÁSZ kivezetésére spekulálókat, hogy nem az áramszolgáltatókban jelentős többséggel részesedő német RWE-EnBW-hez került az ELMŰ több mint tíz százalékát kitevő fővárosi önkormányzati részesedés. A pakettre a legmagasabb ajánlatot meglepetésre a Magyar Villamos Művek tette. A tőzsdén jegyzett ELMŰ több mint 5, az ÉMÁSZ árfolyama 4,5 százalékot esett. Az ÉMÁSZ-nak…
jan. 14
10:37
Amit a fizetésről tudni kell (Piac és Profit)
Mikor, hol és milyen pénznemben fizetendő a munkavállalónak járó munkabér? Ennek szabályait foglalták össze a Jogtanácsadó segítségével.
jan. 14
10:39
Környezetbarát irodák versenye (Gondola)
Zöld Iroda Versenyt hirdetett a KÖVET - INEM Hungária, annak érdekében, hogy a vállalatok környezetbarát módon üzemeltessék irodáikat is. A Zöld Iroda Versenybe bekapcsolódó irodáknak két hónap áll majd rendelkezésükre, hogy a lehető legtöbbet kihozva irodai működésükből Zöld Irodává váljanak.
jan. 14
10:40
Az Exbus a megfelelő beszállási alkalomra vár (Privátbankár)
Több mint 8 millió darab új Exbus részvényt vezettek be a tőzsdére a társaság tőkeemelését követően. Ezzel a vagyonkezelő részvénytársaság papírjainak száma csaknem 14 millió darabra nő. A tőzsdén jegyzett papírok árfolyamát nem rázta meg a részvényszám megugrása, mivel a részvényeket a korábbi tulajdonosok lejegyezték, és nem öntötték a parkettre. Az Exbus többségi tulajdonosa és elnöke a…
jan. 14
10:42
Marczi Mariann a Fiatal muzsikusok pódiumán (Gondola)
Az Óbudai Társaskör Fiatal muzsikusok pódiuma című sorozatának következő koncertjén, 2008. január 18-án, pénteken, 19 órától az ifjú zongoristanemzedék egyik legígéretesebb tehetsége, Marczi Mariann játszik.
jan. 14
10:47
Emberek közé rohant egy busz (Gondola)
Utasokkal teli megállóba rohant egy helyi buszjárat hétfő reggel Pécsett - számolt be a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója. A balesetben egy nő életét vesztette, többen megsérültek.
jan. 14
10:47
Decemberi brit termelöi árak: +0,5%- elörejelzés: +0,3% (HírTV)
Decemberi brit termelöi árak az output oldalon: +0,5%- elörejelzés: +0,3 %- elözö havi érték: +0,5%. Részletek következnek….. in-GFX
jan. 14
10:48
Vámosi és az adóreform: kíváncsian várom a kormányzati téziseket (Adózóna)
Gazdasági Versenyképességi Tanács. A köztudatba Versenyképességi Kerekasztal elnevezéssel berobbant szervezet tagjai olyan személyek, akik a gazdasági élet különböző pontjain tevékenykednek. Társadalmi bizottság, a kormányfő felkérésére jött létre azzal a feladattal, hogy a 2009-es bevezetésű „adóreformra” tegyen javaslatot. A bizottság lanyha intenzitással, több mint fél év múlva, elnagyolt…
jan. 14
10:49
Brit termelöi árak: +0,5%- elörejelzés: +0,8% (HírTV)
Decemberi brit termelöi árak az input oldalon: +0,5%- elörejelzés: +0,8%- elözö havi érték: +1,7%. Részletek következnek….. in-GFX
jan. 14
10:51
Hiba a programban: százezrek elszámolása kérdéses? (Privátbankár)
A Magyar Államkincstár késve és hibásan készítette el a központi bérszámfejtő programot, több százezer közalkalmazott járulék- és bérszámfejtése rendezetlen - az MDF vizsgálatot követel.
jan. 14
10:51
Baráti tűzben halt meg két katona Afganisztánban (HírTV)
Baráti tűzben halt meg két holland katona Afganisztánban. A katonák éjszaka a dél-afganisztáni Uruzgán tartományban a hivatalos közlés szerint véletlenül lőttek rá társaikra, a hadsereg szerint a sötétség, a rossz időjárás és a zavaros harctéri helyzet miatt.
jan. 14
10:51
Kérdések, amelyeket nem tehet fel egy munkaadó (Infostart)
Nagy-Britanniában súlyos diszkriminációt követnek el azok, akik jellemzően a családi állapotra és tervekre vonatkozó kérdéseket tesznek fel a munkavállalónak.
jan. 14
10:53
Mégsem lakástűzben hunyt el a tolcsvai kislány? (HírTV)
Felmerült a gyilkosság gyanúja a múlt csütörtökön lakástűzben meghalt tolcsvai kislány ügyében - a rendőrök az apát gyanúsítják. A férfit már őrizetbe is vették. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a rendőrök elgondolása szerint mi történhetett, annyi biztos, hogy nem véletlen balesetre gyanakszanak.
jan. 14
10:57
Csattanós válasz az Auchantól - nagy mozgás, nagy nulla (Privátbankár)
Tavaly augusztus óta először ismét az Auchan bizonyult havi árösszehasonlításunkban a legolcsóbb hipermarketnek.
jan. 14
10:58
Ötven évre a börtönben felejtették (HírTV)
Ötven év vizsgálati fogság után kiengedtek a börtönből egy Srí Lanka-i férfit. A rácsok mögött megőszült áldozat, aki egy apró faluból származik, állítólag azért nem tett lépéseket kiszabadulására, mert nem ismeri a törvényt.
jan. 14
10:58
Megrugdosta letepert áldozatát egy nő (Blikk)
jan. 14
11:03
Új régiószerkezet az OTP-nél (Infostart)
Az idei évtől új régiószerkezetben működik az OTP Bank 409 fiókból álló országos lefedettségű hálózata - közölte Pongrácz Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.
jan. 14
11:03
Egekben a mezőgazdasági termelői árak (Gondola)
Az elmúlt esztendőben jelentősen emelkedett az agrártermékek termelőiár-szintje. A mezőgazdasági termelői árak októberben 34,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, a növényi termékek ára 63,1 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 6,7 százalékkal nőtt. Minderről a KSH adott jelentést hétfőn.
jan. 14
11:03
Mullen tengernagy bezárná Guantanamót (HírTV)
Az Egyesült Államok katonai vezetője vasárnap azt mondta: be kellene zárni a guantanamói fogolytábort, mert az Washington rossz hírét kelti a világban. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezt egyelőre nem tervezik.
jan. 14
11:04
MDF: több százezer közalkalmazott bérszámfejtése rendezetlen (Alternatív Energia)
A Magyar Államkincstár késve és hibásan készítette el a központi bérszámfejtő programot, több százezer közalkalmazott járulék- és bérszámfejtése rendezetlen, ezért az MDF vizsgálatot követel az ügyben - mondta Pettkó András, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselője hétfőn az MTI-nek.
jan. 14
11:05
Képriport: a háztetőn keresztül érkezett az autó (Infostart)
Háztetőre zuhant egy autó Zebegényben. A domboldalon futó úton megcsúszó autó átszakított egy kerítést, majd az útnál alacsonyabban fekvő épület tetejére zuhant.
jan. 14
11:08
Nagy kárt okoznak a házmesterek (Infostart)
Nemcsak a fákat, hanem a talajt is hosszú időre tönkreteszik az utakról elkotort, sózott hókupacok. A Fővárosi Kertészeti Zrt. vezérigazgatója szerint ezt sok esetben már nem a közterület-fenntartók, hanem a házak tulajdonosai vagy az általuk megbízott takarítók okozzák.
jan. 14
11:09
GBP-USD A vártnál magasabb brit termelöi árak (HírTV)
Decemberben az output oldalon 5,00%-kal emelkedtek a brit termelöi árak, miközben a szakemberek +4,7%-os értékkel számoltak a legutóbbi +4,7% után. Az input oldalon 11,3%-os emelkedés mutatkozott, meghaladva ezzel a +10,5%-os elörejelzést az elözö havi +10,3% után. A DCLG-házárindex novemberben 9,5%-kal emelkedett, elmaradva ezzel a +10,7%-os elörejelzéstöl. Legutóbb még +11,3%-os értékröl adtak…
jan. 14
11:14
Maradj karcsú szójával! (Gondola)
Kevesebb deréktáji zsírlerakódása lesz azoknak a menopauza utáni nőknek, akik naponta fogyasztanak szóját. A szójában található fehérjék befolyásolhatják a zsíranyagcserét, csökkentik például a...
jan. 14
11:16
MDF: munkavállalók százezrei vannak bizonytalanságban (Gondola)
A Magyar Demokrata Fórum felháborítónak tartja, hogy a pénzügyi tárca fogadkozásai ellenére a Magyar Államkincstár késve és hibásan készítette el azt a központi bárszámfejtő programot, amely a közszférában dolgozók bérét kezeli.
jan. 14
11:18
14 éve a legmagasabb svéd infláció (Privátbankár)
Svédországban tavaly decemberben az éves szintű infláció 3,5 százalék volt, ami a legmagasabb 1993 decembere óta. A novemberi éves infláció 3,3 százalék volt. A szakértők azzal számoltak, hogy a d...
jan. 14
11:20
EU-s ipari termelés: -0,5 %- elörejelzés: -0,7% (HírTV)
Novemberi EU-s ipari termelés: -0,5%- elörejelzés: -0,7%- elözö havi érték: +0,4%. Részletek következnek… in-GFX
jan. 14
11:21
Hét ember halálát okozták lavinák Olaszországban (Kripto Akadémia)
Hét ember halálát okozták lavinák a hét végén Észak-Olaszországban. Vasárnap Brescia közelében egy 11 fős csoport éppen motoros szánokkal szánkózott 2000 méteres magasságban, amikor a lavina váratlanul lezúdult. Hárman a helyszínen életüket vesztették, egy ember nem sokkal kórházba szállítása után halt meg - közölte hétfőn a helyi csendőrség.
jan. 14
11:23
Több milliós iszlám adomány két zalai falunak (Kripto Akadémia)
Több millió forint értékű adományt, új számítástechnikai eszközöket és orvosi felszereléseket juttatott el két zalai településnek a Magyar Iszlám Közösség - tájékoztatta a szervezet elnöke hétfőn az MTI-t.
jan. 14
11:23
Sarkozy Szaúd- Arábia felé nyit: nem kell vallásháború (Privátbankár)
Szaúd-Arábia és Franciaország arra törekszik, hogy megtegyen mindent a vallásháború elkerülése érdekében - jelentette ki Nicolas Sarkozy francia elnök ma Rijádban a sivatagi királyság konzultatív taná...
jan. 14
11:24
Újabb romaellenes incidens Szlovákiában (Infostart)
Újabb romaellenes incidens történt Szlovákiában. A rendőrség ezúttal határozottan fellépett a garázdálkodókkal szemben.
jan. 14
11:25
Hiába emelték meg az eva adókulcsát (HírTV)
Hiába emelték meg az eva adókulcsát, tavaly mindössze 26-an léptek ki az evakörből, és a belépők is mintegy ötezren voltak. Az APEH adatai szerint az új belépők száma az előző évivel nagyságrendileg azonos, 4655 volt, jövőre azonban változhat a helyzet, ha a versenyképességi kerekasztal javaslata törvénnyé válik, és az evások kikerülnek az áfakörből, vagyis nettó számlát fogadnak be és adnak ki.
jan. 14
11:25
Alkotmánybíróság - népszavazás, pénzmosás... (Gondola)
A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény alkotmányosságával kapcsolatos határozattervezetet is tárgyalja a taláros Testület. Alkotmánybírósághoz fordulhatnak a vállalkozások a fővárosi behajtási díj 2008. január elsejei bevezetése és a tehergépjárművek mozgásának korlátozása miatt. Az Alkotmánybíróság január 14-15-i teljes ülésének napirendje.
jan. 14
11:26
Csekély mértékben növekedett a bűncselekmények száma (Kripto Akadémia)
Összesen 594.240, a rendőrség tudomására jutott bűncselekményt követtek el tavaly Ausztriában, csupán valamelyest - 0,8 százalékkal - többet mint a megelőző évben.
jan. 14
11:29
Bezzeg a lengyelek! A hiány fele a tervezettnek (Privátbankár)
A tavalyi lengyel államháztartási hiány 15 milliárd zloty (6,23 milliárd euró) körül alakult, ami a fele a tervezett 30 milliárdnak. Erről Elzbieta Chojna-Duch lengyel pénzügyminiszter-helyettes n...
jan. 14
11:29
Több mint hetven fácánt lőtt le a király a szomszédban (Infostart)
A szlovákiai Nyitra melletti Csiffáron vadászott a hétvégén a svéd uralkodó. XVI. Károly Gusztáv magánemberként járt Szlovákiában.
jan. 14
11:31
Ősi receptek a köhögés kezelésére (HírTV)
A köhögés különböző formái számos betegségnek - pl. meghűlés, influenza, hörghurut, tüdőgyulladás, tuberkulózis stb. - lehetnek a fontos tünetei. Enyhítsük természetesen, mellékhatások nélkül a köhögéssel járó kellemetlenségeket.
jan. 14
11:33
Szávay előrelépett a világranglistán (HírTV)
Egy helyet lépett előre a világranglistán Szávay Ágnes. A magyar teniszező így a 19. helyen áll a legfrissebb, hétfőn közzétett listán. A 19 éves sportoló magyar idő szerint kedd hajnalban lép pályára az Australian Open nyitófordulójában, ahol az orosz Jekatyerina Makarova lesz az ellenfele.

Keresés