Megtalálták a késelő gyermeket, aki a napokban megszökött a csíkszeredai nevelőintézetből, miután Budapestről a székelyföldi városba szállították - tudatta a Hargita megyei szociális és gyermekvédelmi hatóság igazgatója. Beszterce-Naszód megyében bukkantak a 12 éves fiúra, akit a múlt hét végén adtak át a magyar hatóságok a romániai gyermekvédelmi illetékeseknek.
Vége a téli pihenőnek: Talmácsi Gábor csütörtökön kezdi meg a tesztelést Jerez de la Fronterában. A magyar klasszis tavaly a 125 kcm-esek között lett világbajnok a gyorsaságimotoros-világbajnokságon.
Tarolhatnak a Coen-fivérek a 80. Oscar-díjátadón. A Nem vénnek való vidék című filmjüket nyolc kategóriában jelölték az Amerikai Filmakadémia díjára. Könnyen lehet azonban, hogy a díjazottak az idén mindenféle csinnadratta nélkül vehetik át az arany szobrocskát: az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja miatt ugyanis a Golden Globe-gála után a 80. Oscar-díjátadó is elmaradhat.
Lemondott posztjáról Németh András, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint a kapitány a válogatott játékosai részéről nem érzi a bizalmat, amelyet munkája alapvető feltételének tekint.
Tizenegy ország csaknem száz artistája vesz részt a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, amelyet január 24. és 28. között, immár a hetedik alkalommal rendeznek meg. A legtöbben a volt Szovjetunió utódállamaiból, Oroszországból, Ukrajnából és Fehéroroszországból érkeznek Budapestre, de fellép kenyai, német, olasz és svájci művész, továbbá kínai, kanadai, amerikai és nem utolsó sorban magyar is.
Távozik posztjáról az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának vezetője, Papp Albert, aki 2007. január 1-je óta töltötte be posztját - jelentette be kedden az adóhatóság. Az igazgató megromlott egészségi állapota miatt kérte felmentését január 31-i hatállyal.
Az európai államok nemcsak Koszovó függetlenségéért viselnek felelősséget, hanem Szerbia jövőjéért is. Koszovó függetlenné válásával együtt Szerbiának meg kell adni az EU-csatlakozás esélyét - hangsúlyozta kedden Gyurcsány Ferenc az Európa Tanácsban. A kormányfő a legnagyobb európai együttműködési szervezet parlamenti közgyűlésében mondott beszédet, angolul.
Megtalálták a késelő gyermeket, aki a napokban megszökött a csíkszeredai nevelőintézetből - tájékoztatta az MTI-t a Hargita megyei szociális és gyermekvédelmi hatóság igazgatója.
Halált okozó ittas vezetés miatt jogerősen két és fél évi börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy 28 éves kaposvári nőt - közölte a Somogy Megyei Bíróság szóvivője kedden az MTI-vel. Vadócz Attila tájékoztatása szerint a bíróság az asszonyt három évre a közügyek gyakorlásától, öt évre pedig a közúti járművezetéstől is eltiltotta.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj ügyében népszavazást elrendelő országgyűlési határozatok elleni kifogásokat keddi ülésén - tudatta az Ab közleményben. ...
George W. Bush életét, még a novemberi választások előtt megfilmesíti Oliver Stone, Oscar-díjas rendező. A megküldött forgatókönyv azonban nem nyerte el az elnök tetszését, mivel az leplezetlenül kívánja feltárni életének minden sötét, és eddig titokban tartott részletét.
A magyar betegek magyar kórházakban akarnak meggyógyulni, ezért számukra egyáltalán nem nyújt vigaszt, ha más országban is vannak várólisták.A Gyurcsány-kormány intézkedései zűrzavart, káoszt és fejetlenséget okoztak az egészségügyben.
Melegvíz nélkül maradhat az első magyar kisgyermek, akin szíváltültetést hajtottak végre. A babocsai kisfiú családjának nincs pénze új vízmelegítőre, mert minden tartalékukat felemésztette a gyógykezelés és az utókezelés.
Azonnal heves olvasói bírálatot váltott ki az amerikai CNN hírtelevízió egy előválasztási tudósítása, amely arról szólt, hogy az afro-amerikai nők nehéz döntés elé néznek: a fekete Barack Obama szenát...
Az Alkotmánybíróság elutasította a kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj ügyében népszavazást elrendelő országgyűlési határozatok elleni kifogásokat. A köztársasági elnöknek a határozatok Magyar Közlönybeli megjelenésétől számított 15 napon belül kell kiírnia a népszavazást.
Az Amerikai Filmakadémia a legjobb színésznő díjára jelölte Cate Blanchettet az Elizabeth - Az aranykor című filmben nyújtott alakításáért, amelyért Arany Glóbusz-jelölést is kapott.
A Fed ma meglepöen 75 bázisponttal 3,50%-ra csökkentette alapkamatát. Ez volt az elsö soron kívüli kamatcsökkentés 2001 óta. A késör nyilatkozat a kedvezötlen, konjunktúrával kapcsolatos kilátásokkal indokolta a döntést. A részvénypiacok átmenetileg összeszedték magukat a hír hallatára. Az EUR-JPY-t 154,75-ön jegyzik. Ellenállás 155,00-nél és 155,50-nél találhatók. Fontos értékek vannak…
Az Expo Zaragoza 2008 szakkiállításon való magyar részvétel arculatára és BTL-megjelenésekre vár terveket a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM). A pályázat győztese hatmillió forintot nyer, és másfél millióval díjazzák a második helyezettet.
Lemondott posztjáról Németh András, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.A szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint a kapitány a válogatott játékosai részéről nem érzi a bizalmat, amelyet munkája alapvető feltételének tekint. Németh András lemondását az MKSZ elnöksége január 31-én rendkívüli ülésen tárgyalja.
Narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, mert északnyugat felől viharos széllel érkezik egy hidegfront Magyarországra. A 60-90 kilométeres óránkénti szél ágakat törhet le és cserepeket szakíthat le a Dunántúlon és Budapest nyugati részén - mondta Csonka Tamás meteorológus.
Folytatja saját részvény vásárlásait a magyar olajtársaság. A legutóbbi, december 29-iki kimutatás szerint a MOL 9 millió darab saját részvénnyel rendelkezett.
Eddig 66 múzeum és kiállítóhely csatlakozott a Reneszánsz Év 2008 rendezvénysorozathoz - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium keretében működő szervező programiroda kommunikációs vezetője.
A lengyel külügyminiszter szerint a jövő hónapban létrejöhet a megállapodás az Egyesült Államokkal a Lengyelországba telepítendő amerikai rakétapajzs egyes elemeiről.
Az európai uniós pályázat elkészítésével, és annak költségeivel segíti Budapest a balkáni háborúban kiégett szarajevói régi városháza újjáépítését - mondta Demszky Gábor a szarajevói polgármesterrel folytatott keddi megbeszélés során Budapesten.
Vizsgálatot indít Kállai Ernő kisebbségi ombudsman Szabó János volt kisgazda agrárminiszternek a Kisalföld keddi számában olvasható, a Magyar Gárdára és a cigány kisebbségre vonatkozó kijelentésével kapcsolatban.
A súlyemelők pekingi olimpiai tesztversenyén Ádám Róbert az ötödik helyet szerezte meg 217 kilogrammos összteljesítménnyel az 56 kg-os kategória A csoportjában.
Színi előadásokkal, fotókiállításokkal, reneszánsz koncertekkel ünnepelték Románia-szerte a magyar kultúra napját.Szinte egy időben nyitották meg a budapesti Román Kulturális Intézetben és a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben Tóth István nagyváradi fotóművész kezdeményezésére a világ számos pontján élő legrangosabb román és magyar fotóművészek közös tárlatát.
Az elmúlt két napban több mint 40 autósnak vették el a jogosítványát a rendőrök a helyszínen ittas vezetés miatt - hangzott el a rendőrség keddi sajtótájékoztatóján.
Az InfoRádió értesülései szerint házkutatást tartott a rendőrség Tasnádi Péter házában. Ezt követően a több bűncselekmény elkövetésével vádolt vállalkozót bevitték a rendőrségre. A Nemzeti Nyomozóiroda szóvivője, Horváczy Emese megerősítette az információt, bővebb tájékoztatást estére ígért.
Megtalálták a késelő gyermeket, aki a napokban megszökött a csíkszeredai nevelőintézetből, miután Budapestről a székelyföldi városba szállították - tájékoztatta az MTI-t a Hargita megyei szociális és gyermekvédelmi hatóság igazgatója.
Vasárnap óta 44 ittas vezető jogosítványát vette el a helyszínen a rendőrség - közölte Samu István, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója keddi budapest sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt év második felétől a mobilszolgáltatók egyre olcsóbb ajánlattal álltak és állnak elő a mobilinternet terén. Az árak mára elérik a vezetékes szolgáltatások szintjét. Szakértők egyetértenek abban, hogy egyre inkább érdemes elgondolkozni azon, hogy a mobilhálózaton internetezzünk-e.
Három év alatt közel 300 millió forint felajánlásával mintegy száz új önkormányzati bérlakás létrehozását támogatta a Holcim Hungária Otthon Alapítvány.
A bővülő piacok fogyasztóinak két készüléket mutatott be kedden a finn Nokia, az egyszerű kezelhetőség mellett az új mobilok legfontosabb tulajdonsága az összetett telefonkönyv, amellyel több felhasználó egyszerre használhatja és szabhatja személyre a készülékben tárolt telefonszámokat.
A hároméves Sophie Ripley egy fotónak köszönheti az életét. A kislánynak ugyanis retinoblastomája, azaz az egyik leggyakoribb gyermekkori primer intraokuláris rosszindulatú tumora volt. Ezt azonban csak egy esküvőn készült fotó alapján vették észre.
A legnagyobb presztízsű magyar zenészeknek nevezte a Száztagú Cigányzenekar tagjait a France 2 közszolgálati televízió híradója, amely kedd déli adásában háromperces riportban számolt be az együttes nagysikerű franciaországi turnéjáról.
Kamatot vágott az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. 75 bázisponttal három és fél százalékra csökkentették az irányadó rátát a recesszió veszélyétől tartva. A Budapesti Értéktőzsdén a helyzet délutánra konszolidálódott.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj ügyében népszavazást elrendelő országgyűlési határozatok elleni kifogásokat keddi ülésén - tudatta az Ab közleményben. A Fidesz és a KDNP által benyújtott népszavazási kezdeményezések nyomán az Országgyűlés december 17-ei határozataiban elrendelte a népszavazást.
Ülésezett és rendkívüli kamatvágást jelentett be az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A piaci várakozásoknak megfelelően 75 bázisponttal, 3 és fél százalékra mérsékelte az irányadó rátát az intézmény.