A táj, az ókori műemlékek és időbeli változásaiknak tökéletes, háromdimenziós rekonstrukciója, valamint négy alak, akik egymást között megosztva bejárják a vidéket: ez az antik római út, a Via Flaminia virtuális múzeuma, amely jelenleg "második életét" éli a Diocletianus termáiban működő római Nemzeti Múzeumban.
Továbbra sem tudni, honnan érkezett újra szennyeződés a Rába magyarországi szakaszára. A vízügyi szakemberek csütörtök délután a vizsgálták meg a folyót. Szentgotthárdnál még mindig habzik a víz, de már nem annyira, mint reggel. Csörötneknél, Körmendnél és Ikervárnál egyelőre tiszta a folyó. Az osztrákok és a magyarok is mintát vettek a vízből, a vizsgálatok eredményei jövő hétre várhatóak.
"Hazug emberrel csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze" - így reagált Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője lapunk azon értesülésére, amely szerint Orbán Viktor tévévitára hívná Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, szocialista pártelnököt a népszavazási kampányban.
Az EUR-USD átlépte tegnapi 1,4650-es napi csúcsát, és 1,4658-ra emelkedett árfolyama. Átmenetileg csúcsot ért el a devizapár 1,4676-nál, ezzel 10 pipre megközelítve az 1,4686-os ellenállást. 14.15 órakor teszik közzé az amerikai elsö munkanélküli segélykérelmek január 19-i heti számát, ahol a 310.000-röl 320.000-re való emelkedéssel számolnak a szakemberek. 16.00 órakor hozzák nyilvánosságra a…
A bankszövetség főtitkára szerint nem várható semmilyen drámai fejlemény az idén a devizahitelezésben, a pénzügyi válságjelenségek ellenére a magyar bankrendszer stabil.
A következő esztendőkben évi 150 millió forintot fordít a hódmezővásárhelyi önkormányzat a lakosság népegészségügyi mutatóinak javítására, egészségmegőrzésre, megelőzésre az Egészséges Vásárhely Program keretében, melyet csütörtökön fogadott el egyhangúlag a város közgyűlése.
Mátyás király megkoronázásának 550. évfordulóján megnyílt A Mediciek fénykora című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A hatvan olasz gyűjtemény kétszáz műtárgyát bemutató tárlatot Hiller István miniszter és Baán László, a múzeum főigazgatója nyitotta meg csütörtökön Budapesten.
A népszavazási kampány is szóba kerül az MSZP választmányának ez évi első ülésén, szombaton Budapesten - tudatta Simon Gábor, a testület elnöke. Az MSZP-nek 2008-ban nagyobb figyelmet kell fordítania a reformok társadalmi elfogadottságára - közölte Simon Gábor. Hangsúlyozta: a március 9-i, a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról döntő népszavazás előtt a választmány tagjainak is…
Amerikában az utóbbi hónapokban megszaporodtak a vallási jellegű portálok. Egy olyan országban, ahol 212 millió internetfelhasználó és 260 millió hívő van, a világháló és a vallásgyakorlás találkozása csak idő kérdése lehetett.
Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár tegnap, január 24-én vitaindító prezentációt tartott a Government Leaders Forum berlini ülésén. A liberális szakpolitikus előadásának témájaként a "digitálisan analfabéta kormányok a digitális írástudásért" kérdéskört jelölte meg.
Az M6-os autópálya Szekszárd-Bóly és az M60-as sztráda Bóly-Pécs közötti szakaszának PPP-szerzŐdése nyerte a Project Finance International magazin által alapított "Az év üzlete díját" az idén, az Európa - Közel-Kelet - Afrika régióban.
Kártérítést kénytelen fizetni az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. harminchét magánszemélynek, miután a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön hozott jogerős közbenső határozatában kimondta: a cég egy pécsi transzformátor állomásának felépítésével szükségtelenül zavarta a közelben lakókat.
Európa-szerte erőteljes emelkedéssel kezdték meg a mai kereskedési napot a tőzsdék, az amerikai piacok tegnapi jelentős javulása után. A tokiói tőzsde is erősödött. A 225 vezető részvény nem súlyozott Nikkei indexe záráskor 2,1 százalékkal volt nagyobb, mint tegnap.
"Hazug emberrel csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze" - így reagált a Fidesz szóvivője arra a lapértesülésre, amely szerint Orbán Viktor tévévitára hívná Gyurcsány Ferencet.
Decemberben 16,0 milliárdról 27,4 milliárdra emelkedett a hongkongi kereskedelmi mérleg deficitje. Miután a Jegybank csökkentette alapkamatát, 13,66-on jegyzik a HKD-JPY-t. Tavaly június óta csökkenö töretlen trendben van a devizapár. Az elemzök szerint 13,00-ig rendelkezik potenciállal a devizapár. Támogatás 13,55-nél, míg ellenállás 13,70-nél található. In-GFX
Görögország támogatja Törökország uniós csatlakozását. A két ország miniszterelnöke Ankarában tárgyalt. Kosztasz Karamanlisz háromnapos látogatása történelmi jelentőségű.
Újabb svéd befektetések érkeznek a közeljövőben Magyarországra - mondta Daniel Reithner, a Svéd Kereskedelmi Tanács biztosa. Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Skanska öt éven belül 300 millió eur...
A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy állítsa le az emberek ellen, közpénzen folytatott népszavazási kampányát, és ne menjen szembe az Alkotmánnyal - szögezte le Balsai István. Szijjártó Péter a sajtótájékoztató keretében reagált arra a sajtóhírre, amely egy esetleges Orbán-Gyurcsány vitát helyezett kilátásba.
"Hazug emberrel csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze" - így reagált Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője arra a lapértesülésre, amely szerint Orbán Viktor tévévitára hívná Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, szocialista pártelnököt a népszavazási kampányban.
Földes László Hobo Viszockij-estje, könnyűzenei koncertek, valamint színházi előadások és kiállítás is szerepel a IX. Világveleje fesztivál programjában, amit csütörtöktől szombatig rendeznek a Gödör Klubban.
Jelentős összegű készpénzzel tűnt el egy kiszombori postás. A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a 28 éves férfi feltehetőleg nem lett bűncselekmény áldozata.
A Ferencvárosi Torna Club elnöke, Rieb György szerint már a hétvégén kiderülhet, hogy az angol Kevin McCabe magyarországi cége elindul-e az Üllői úti ingatlanra most előkészített meghívásos tenderen. A klubvezető elmondta, hogy a belgák és a lengyelek is érdeklődnek, hamarosan velük is egyeztetni fognak.
Öt magyar felsőoktatási intézmény is található a világ ezer legjobb üzleti iskolája között abban az összesítésben, amelyet az Eduniversal nevű projekt keretében állított össze egy francia cég - olvasható az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján.
A népszavazási kampány is szóba kerül az MSZP választmányának ez évi első ülésén, szombaton Budapesten - tájékoztatta Simon Gábor, a testület elnöke csütörtökön az MTI-t. Az MSZP-nek 2008-ban...
A különböző gazdasági kihívások miatt a sokkok éve lehet 2008 - írta internetes naplójában Gyurcsány Ferenc. A magyar miniszterelnök Davosban, a Világgazdasági Fórumon kisebb vihart kavart azzal a véleményével is, hogy az élelmiszerek általános és drasztikus drágulása miatt itt az ideje az uniós agrártámogatási rendszer átalakításának.
Életének 81. évében elhunyt Kovács Ildikó kolozsvári bábművész, aki Budapesten és Kecskeméten is több darabot rendezett - tudatta Götz Béláné, a Budapest Bábszínház művészeti főtitkára csütörtökön az MTI-vel.
Az ADRA adventista szeretetszolgálat és baptista partnere 14 tonna élelmiszert osztott ki csütörtökön Tatabányán. A rászorulóknak 1640 csomagot juttattak el az Európai Unió intervenciós alapjából.
Többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás miatt nyomoz a rendőrség egy férfi ellen, aki egy biztosító ügynökeként eljárva, 1,9 milliárd forintot vett át több tucat ügyféltől, de azt nem fizette be ...
A népszavazási kampány is szóba kerül az MSZP választmányának ez évi első ülésén, szombaton Budapesten - tájékoztatta Simon Gábor, a testület elnöke csütörtökön az MTI-t.
Az EUR-USD-nél a váll-fej-váll-formáció 1,4527-nál futó nyakvonala fölött, kedvezöek a kilátások. Tegnap sikeresen tesztelték a nyakvonalat, így megerösítették a spekulációkat, melyek szerint emelkedö jegyzésekre lehet számítani. A devizapárt 1,4670-en jegyzik, miután átmenetileg csúcsot ért el 1,4676-nál. Ellenállás 1,4686-nál található. Meglepetést okozott a német Ifo-index, hiszen januárban…
Tizenhárom filmes növendék munkája szerepel a 39. Magyar Filmszemlén - közölték a Színház- és Filmművészeti Egyetem film főtanszakának vezető mesterei csütörtökön Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A hivatásos sport "gazdasági dimenziójának" hatalmasra duzzadása immár azzal fenyeget, hogy nem érvényesülhet a sport hagyományos európai felfogása, szellemisége - állapította meg az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése csütörtökön, az "európai sportmodellről" folytatott vitában.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Tasnádi Péter csütörtökön délben. Tasnádit még kedden vitték be a rendőrök kihallgatásra, sikkasztás gyanúja miatt. Még aznap este őrizetbe is vették.
A régebbi konstrukciójú világítástechnikai eszközök korszerűsítésével, energiatakarékos eszközökre való cserélésével mintegy 20-30 százalékos költségcsökkentés érhető el.
Sikkasztás bűntettének gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki a makói rendőrkapitányság egy kiszombori postás ellen - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t csütörtökön. A postás január 23-án jelentős összegű pénzt vett át kézbesítésre, azonban azzal a munkaidő végén nem számolt el és ismeretlen helyre távozott.
A szlovákiai Tőketerebesre (Trebisov) tervezett szénerőmű felépítése érdekében lobbizó érdekkörök azon mesterkednek, hogy az engedélyeztetésről ne a város önkormányzatának építési hatósága döntsön, ha...
Öt éven belül elfogadható áron utazhatunk már az űrbe, ígérte egy brit vállalkozó, aki jövőre indítja el az első, űrturistákat szállító járatát. Richard Branson szerdán mutatta be a manhattani Természettudományi Múzeumban annak az űrrepülőnek a modelljét, amellyel már jövőre be akarja indítani az űrturizmust.
Az új egészségbiztosítási törvény elutasítására kérik a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház dolgozói a régió országgyűlési képviselőit. Az ügyben január 20-ig 597 dolgozó írta alá az aláírásgyűjtő íveket.
Zaklatás miatt feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumának elnöke a Fővárosi Főügyészségen. Földesi-Szabó László csütörtöki sajtótájékoztatóján érdemi kérdésekre nem válaszolt, de bejelentette: levélben kérte Nemzetbiztonsági Hivatalt, hogy adjon felmentést a titoktartási kötelezettség alól. Az alapítványt 1,2 milliárd forintnyi adó- és…