Január 1-jétől a rendőrség akár 300 ezer forintos közlekedési bírságot is kiszabhat, a helyszíni bírság összege pedig legalább 3 ezer forint. Az idei évtől szigorodott a büntetőpontrendszer is.
Elérte az elemzők által régóta jósolt 100 dolláros lélektani árküszöböt a szerdai New York-i határidős kereskedésben a nyersolaj hordónkénti ára, fő ok a politikai zűrzavar
Idéntől fizetni kell a tucatnyi állami múzeum állandó kiállításaiért. A szakemberek azonban nem tartanak attól, hogy emiatt kevesebben látogatnak hozzájuk, mint ahogyan a múzeumlátogatási kedvet sem az növelte az elmúlt években, hogy 2004-től néhány intézménybe nem kellett jegyet váltani, hanem az épp ekkoriban megjelenő, egyébként több ezer forintért kínált megakiállítások. Tavaly is ez a…
A szakértők az amerikai jegybanki alapkamat további csökkenésére számítanak az amerikai központi bank (Fed) decemberi kamatdöntő ülésének most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve alapján. A decembe...
A héten még biztosan nem nevezi meg Sólyom László köztársasági elnök jelöltjét az adatvédelmi és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának posztjára - tudta meg lapunk. Mint ismert, a parlament december 17-én nem szavazta meg az államfő jelöltjeit: Péterfalvi Attilát, akit újra adatvédelmi biztosnak és Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt, akit a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának javasolt…
Tavaly november végéig több mint 130,7 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből mintegy 15,6 milliárd forint novemberben - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján kö...
BUDAPEST – Már az első közös utazásán is túl van Berczeli Kriszta (25) és új párja, a focista Hercegfalvi Zoltán (28). A playmate-ről köztudott, hogy sok labdarúgó ismerőse van, a Budapest Honvéd csatárával két hónapja ismerkedtek meg. A 2005-ös playmate-választás döntőse régóta kereste az igazit, legutóbbi választásai rosszul sikerültek.
Gyurcsány Ferenc a jövő héten látogatja körbe a minisztériumokat, hogy a tárcavezetőkkel négyszemközt értékelje a mögöttünk hagyott egy esztendőt. A miniszterelnök várhatóan Gráf József agrárminisztert dicséri meg leginkább.
A Budapesti Corvinus Egyetemen öt kara tart bemutatkozó nyílt napot januárban: az érdeklődők megismerhetik az egyetem képzési rendszerét, oktatóit, valamint bepillantást nyerhetnek a karok életébe - olvasható az egyetem honlapján.
Kiégett egy családi ház szerda késő este a Pest megyei Érden, a Fecske utcában. A tűzoltók egy férfi holttestét hozták ki az épületből - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Lesújtó a helyzet azokban az iskolákban, ahol elvileg integrált oktatás folyik. Egy kutatás során kiderült, hogy az intézmények elsősorban a többletforrások miatt vesznek részt a programban, amelyben még saját tanáraik sem igazán hisznek: inkább elviszik gyereküket egy másik, "jobb" iskolába - számol be a felmérés eredményeiről a Népszabadság.
A levegőszennyeződés csökkentése érdekében több német város központjába kedd óta csak olyan dízelüzemeltetésű gépkocsik hajthatnak be, amelyek különleges katalizátorral rendelkeznek.
Kínában azt tervezik, hogy a jövőben méreginjekcióval végzik ki a halálraítélteket - jelentette csütörtökön a helyi média. Az ázsiai országban most tarkólövéssel ölik meg azt, akit halálra ítélnek. A váltást azzal indokolják Pekingben, hogy az injekció sokkal humánusabb, mint a lövés.
December 24-én hétszer annyi sms-t és ötször annyi mms-t küldtek a T-Mobile-osok, mint egy átlagos hétköznapon - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a háromnapos ünnep alatt a cég ügyfelei által küld...
Innovatív kábítószer-csempészési módszert lepleztek le a brit vámosok, amikor egy karcsú, ám látszólag nagy mellekkel megáldott nő tüzetesebb átvizsgálásakor felfedezték, hogy speciális melltartója nagy mennyiségű kokaint rejt.
A fővárosban szerda este nyolc óra után kisebb hóesés kezdődött, mely ismét feladatot adott a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) dolgozóinak - tájékoztatta az MTI-t Horváth László, a társaság...
Két út egy-egy szakasza járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Hernád-völgyében hófúvás, illetve az útpályát borító magas hóbordák miatt - közölte a közútkezelő ügyelete csütörtökön. Nem...
Emelkedett az országosan kötelező minimálbér, illetve a szakképesítést igénylő munkakörökben fizetendő bérminimum az idén január elsejétől, nőttek a minimálbérhez rendelt egyéb juttatások is, mint például az álláskeresők járadéka. A minimálbér a 2007-ben kötelező 65.500 forintról 2008-ban 69.000 forintra emelkedett. A szakképzést igénylő munkakörökben ehhez képest 1,2-szeres, illetve 1,25-szörös…
A Richter-skálán mért 4,7-es fokozatú földrengés rázta meg szerdán a Peru déli részén lévő Arequipa városát - közölte a limai geofizikai intézet, hozzáfűzve, hogy nem keletkeztek jelentős károk és...
A hazai munkaadók igyekeznek az autó és a szervíz költségén spórolni, ritka a fix juttatásként drága gépkocsit alkalmazottaiknak. Még a menedzsereknek sem!l
Először sikerült megfigyelni egy bolygó kialakulását egy fiatal csillagot övező por- és gázfelhőből a TW Hydrae nevű, alig 8-10 millió éves égitest körül - közölte a Nature című tudományos...
Elrendelte a bíróság Csonka Gábor, Lendvai Ildikó volt kampányfőnökének elővezetését, miután két héttel a határidő letelte után sem vonult be a börtönbe - tudta meg a Magyar Nemzet.
Tavaly november végéig több mint 130,7 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből mintegy 15,6 milliárd forint novemberben - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján...
A konföderáció több tagszervezete a miniszterelnökkel kötött választási együttműködés felmondását javasolja a szövetség elnökségének, így tiltakozva a kormány döntései ellen.
Kenyai rendőrök könnygázt és vízágyúkat vetettek be csütörtökön a főváros, Nairobi egyik fontos körforgalmú csomópontját eltorlaszoló tüntetők ellen. A megmozdulás részvevői Mwai Kibaki államfő vitatott újraválasztása ellen tiltakoznak.
Több mint negyven éve nem történt olyan kevés légi baleset, mint tavaly - állapította meg repülőszerencsétlenségekkel foglalkozó genfi székhelyű szervezet.
Kenyai rendőrök könnygázt és vízágyúkat vetettek be csütörtökön a főváros, Nairobi egyik fontos körforgalmú csomópontját eltorlaszoló tüntetők ellen. A megmozdulás részvevői Mwai Kibaki...
Saját reformjait dicsérte, de ellentmondott a szabad demokrata álláspontnak Hiller István. Korábban a cigány gyerekek együttnevelése, majd a tandíj kapcsán volt nézeteltérés a koalíciós pártok között, most pedig a liberálisok felsőoktatási privatizációs tervei ellen lépett fel a tárcavezető.
Amerikai tudósok olyan berendezést készítettek, amely az agyi tevékenység alapján a gondolatok közötti finom árnyalatokat is képes felismerni, vagyis olvas az emberek gondolataiban, bár egyelőre még csak viszonylag szűk körben.
Március 28-án derül ki, hogy mely civil szervezetek delegálhatnak tagot a következő egy évre a Duna Televíziót, a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót felügyelő közalapítványok nagykuratóriumába....
A GBP-USD árfolyama 42 pipes sávban mozgott, és nem volt egyértelmü mozgásának iránya. Ellenállás 1,9894-nél, míg támogatás 1,9810-nél található. Az USD-JPY 54 pipes sávban mozgott, 109,76 és 109,22 között. Már az elején egyértelmü csökkenö tendencia mutatkozott, és az árfolyam visszaesett 110 alá. Ellenállás 110,07-nél és 111,01-nél, míg támogatás 108,28-nál található. Ha 109 alá megy az…
Emelkedett az országosan kötelező minimálbér, illetve a szakképesítést igénylő munkakörökben fizetendő bérminimum az idén január elsejétől, nőttek a minimálbérhez rendelt egyéb juttatások is, mint...
A Fidesz szerint a 2008-as év a nyugdíjasok megadóztatásának éve lesz - mondta Iván László, a párt országgyűlési képviselője szerdán, Budapesten. Az MSZP szerint senki nem akarja a nyugdíjakat megadóztatni, ugyanakkor tény, hogy az úgynevezett nettósítás csökkenti a nyugdíjakat, de ezzel igazságosabb lesz a rendszer.
A tokiói értéktőzsde ezen a héten csak pénteken nyit. Ázsiában a befektetőket aggodalommal tölti el az esetleges, amerikai gazdaság lassulása által vezetett globális visszaesés lehetősége, amit erősít...