Dzsudzsák Balázs már januártól kell a PSV Eindhovennek. A debreceniek válogatott középpályása októberben kötött szerződést a hollandokkal, hogy 2008. július 1-jétől Eindhovenben folytatja pályafutását, de a PSV-nek opciós joga volt arra, hogy akár már az év elején igényt tartson a Loki kiválóságára.
Az amerikai elnökjelöltségre vágyó politikusok többsége az iowai előválasztások napját, csütörtököt is kampányrendezvényeken töltötte, a pályázók az utolsó pillanatig igyekeznek oldalukra állítani a b...
Nyílt közbeszerzési eljárást hirdetett a "Reneszánsz év 2008" programsorozat médiatervezésére a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht. A Közbeszerzési Értesítő szerint a nyertes feladata lesz a programsorozat médiabeli megjelenésének tervezése, továbbá hirdetési felület vásárlása a magyarországi nyomtatott, elektronikus, illetve online médiumokban a rendelkezésre álló összeg erejéig.
Több száz orosz vendég tölti ezeket a napokat Hévízen és környékén, ahová a pravoszláv karácsony idején rendszeresen érkeznek charterjáratok Oroszországból. A sármelléki FlyBalaton repülőtéren december 30-án landolt az idei téli szezonban az első, Moszkvából érkezett repülőgép, amelyet január 4-én követ egy újabb járat.
Szokásomhoz híven ezúttal is az új évben szeretném megmutatni nektek a 2007-es karácsonyunk képeit és legújabb receptjeit. Remélem, hogy mindazok, akik még szabadságon vannak, és azok is, akik a munkahelyükön bóbiskolnak, velünk tartanak néhány percre, hogy elmerüljünk a Vízkeresztig tartó ünnepek fényében.
Kalifornia szövetségi állam kormánya bepereli az amerikai szövetségi kormányt, mert az nem engedte meg, hogy másoknál szigorúbb környezetvédelmi rendelkezéseket vezessen be a gépjárművek károsgáz kibocsátása ellen. Úgy tűnik azonban, hogy több más amerikai állam is követni akarja a nyugati part példáját.
A montenegrói hadsereg tisztjei több mint 15 százalékának nincs montenegrói állampolgársága - közölte Cedomir Marinovic ezredes a vezérkartól. Marinovic elmondta, hogy a 2043 parancsnok több mint 91 százaléka montenegrói, 8,5 százaléka pedig szerb állampolgár. Ezen kívül van közöttük két boszniai és egy horvát állampolgár.
Eredménytelen volt a bértárgyalás újabb fordulója az idei bérekről a MÁV-START Zrt. munkaadói és munkavállalói oldala között csütörtökön - tájékoztatta a MÁV-START Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-t.
Eredménytelen volt a bértárgyalás újabb fordulója az idei bérekről a MÁV-START Zrt. munkaadói és munkavállalói oldala között csütörtökön - tudatta a MÁV-START Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. A munkavállalói oldalon a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége, a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) és a VDSZSZ Szolidaritás képviseltette magát.
Januártól a korábbinál nagyobb összegű helyszíni bírságot szabhatnak ki a szabálytalankodó autósokra a közterület-felügyelők, akik egyúttal az eddigi kettő helyett öt esetben közlekedési büntetőpontokat is kiróhatnak - nyilatkozta a Fővárosi Közterület-felügyelet szóvivője csütörtökön az MTI-nek.
A Föld felmelegedésével párhuzamosan egyre kevesebb szén-dioxidot képesek felvenni a növények - derül ki egy két évtizede folyó kutatásból. A szakértők szerint ez lehet az oka annak, hogy a vártnál nagyobb mértékben nő a szén-dioxid koncentrációja a légkörben.
Pályázatot írt ki a 2008. évi Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának produkciós vezetői megbízatására Petrányi Zsolt nemzeti biztos, a Műcsarnok Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója - tájékoztatta a Biennále Iroda vezetője csütörtökön az MTI-t.
Csütörtökön is hatalmas sorok kígyóztak a BKV bérletpénztárainál Budapest főbb tömegközlekedési csomópontjain. A havibérletet a legtöbb helyen csak 30 perc várakozás után lehetett megvásárolni.
Olaszországban tizenegy ember halt meg szilveszterkor és újév napján, mert mérgező vegyülettel kevert heroint fogyasztott. Az InfoRádió által megkérdezett toxikológus szerint Magyarországon sem ritka, hogy a heroinhoz kevert adalékanyag miatt halnak meg a drogozók.
A legtöbb adót befizető kaposvári vállalkozások vezetőit fogadta a város polgármestere csütörtökön a városházán; a 20 legnagyobb adófizető 2007-ben 854 millió forinttal gazdagította az önkormányzat kasszáját. Immár hagyomány, hogy az év elején Szita Károly találkozik a legtöbb építmény-, telek- és iparűzési adót befizető 20 kaposvári cég vezetőjével.
„Megyek, felnyalok egy kis mézet a pénztárban” - mondta nemrég a cimborám és már tudtam, hogy csak percekig lesz leégett ürge, és végre lesz sansza megadni a tartozását. A lé, ami meghatározza az (ön)tudatot, nemcsak a föníciaiak óta izgatja az embert. A habzsolás, a Harpagoni anyagvágy, bőségmánia állandó kifejezési formája annak, hogy elképesztően szegények vagyunk. Ugyanis olyat akarunk…
A Legyen Ön is millomos, a Pókerarc játékosa és a Humorbajnokság győztese, Szabó Kristóf meglepő bejelentést tett a Cool Star adásában! A két műsorvezető nézői SMS-eket olvasott fel Kristófnak, amelyek egy része női rajongóktól érkezett, így megkérdezték Kristóftól, hogy az érdeklődő hölgyeknek van-e esélye nála, azaz van-e éppen barátnője, vagy nincs.
A vezetés közben telefonáló autósokról eddig azt tartották, hogy úgy vezetnek, mintha be lennének rúgva. Az ilyen sofőrök forgalomra gyakorolt hatása ennél jóval összetettebb
Pénteken új helyre kerülnek és az önkormányzat gondoskodik azokról a sokáig éhező marhákról, melyek eddig egy Csongrád mellett található tanyán éltek - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a település jegyzője. A marhák egy részének azonosítója sincs, így a hiányzó bilétákat az állatorvosoknak újra be kellett szerezniük, illetve ismét ki kell állítani papírjaikat, ugyanis azok közül is sok hiányzik.
Január közepére újulhat meg a MÁV Start Zrt. igazgatósága és felügyelőbizottsága, a tagokra a MÁV Zrt. elnöke és a vezérigazgatója tesz javaslatot - mondta el az InfoRádióban a gazdasági és közlekedési miniszter azt követően, hogy kezdeményezte a testületek megújítását, és az utastájékoztatásért felelős vezetők személyes felelősségre vonását.
Az Egyesült Államokban kezdetét vette az előválasztási időszak. Ilyenkor az elnökaspiránsok komoly lendületet kaphatnak kampányukhoz, a kampányszezon azonban más célokat is szolgál: a jelöltek ekkor próbálják meg lejáratni egymást.
Az Állami Egészségügyi Központ főigazgatója, Szilvásy István kitiltotta a Szociális Kerekasztalt a MÁV Kórházból. Szilvásy annak ellenére döntött így, hogy a kórház igazgatósága korábban engedélyezte a tanácskozásokat.
Szaúd-Arábiában mintegy ezer aláíró az uralkodóhoz intézett petícióban sürgette szerdán egy internetes portálon, hogy 2008-ban végre adják meg az autóvezetés jogát a nőknek is.
Egyiptom azt tervezi, hogy szerzői jogi védelem alá helyezteti az ókori piramisokat, a szfinxet és minden ókori műemlékét, így kártérítést kérne azoktól, akik lemásolják ezeket. Kis Zoltán, a Magyar Szabadalmi Hivatal Szerzői Jogi Osztályának vezetője szerint nem elképzelhető, hogy az egyiptomi kormány elfogadna egy erre vonatkozó törvényt.
Tíz százalék fölé emelkedett a Rahimkulov-család pénzügyi befolyása az OTP-ben, de szavazati befolyására továbbra is a vállalat alapszabályában foglalt előírások az irányadóak. Sarkadi-Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: szerinte a család célja a profitszerzés, nem pedig az ellenséges felvásárlás.
81 éves korában elhunyt Győriványi Sándor, a rendszerváltás utáni első munkaügyi miniszter - közölte Győriványi Sándorné, a néhai kisgazda politikus felesége. A gyászszertartás várhatóan január 20-a után lesz a pesthidegkúti remetekertvárosi temetőben Budapesten.
A Hamptoni Egyetem professzora fényt derített néhány új információra a világító felhőkkel kapcsolatban, melyek a klímaváltozásnak köszönhetően folyamatosan változnak és növekednek
A kenyai zavargások megbénították az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) térségbeli hatékonyságát, akadályozzák a segélyek eljuttatását a szomszédos Ugandába, Szudánba és a Kongói Demokratikus Köztársaságba.
A tinédzserek dohányzása különösen károsan hat a fiatalok agyának fejlődésére és hallására, és tanulási nehézségeket okozhat - állapította meg egy amerikai vizsgálat. A Yale Egyetem kutatásában dohányzó, nemdohányzó, valamint olyan 14-19 éves fiatalok vettek részt, akiknek anyja dohányzott a terhesség alatt.
Kétségbeesésében az utolsó eszközhöz folyamodott egy skót férfi: a YouTube oldalán keresi öt éve eltűnt feleségét. Az asszony, akivel hét közös gyermeket neveltek fel, egyik reggel eltűnt - és azóta sem tudni róla semmit.
Személyes felelősségre vonást kezdeményezett a MÁV-START Zrt.-nél a gazdasági és közlekedési miniszter, miután az újév első munkanapján több budapesti elővárosi vonat nem indult el és erről az utasokat egyáltalán nem tájékoztatták.
Egy felismerhetetlenségig összeégett holttestet találtak a tűzoltók oltás közben csütörtökön kora este Budapesten egy, a XVI. és a X. kerület határán felállított bódéban - közölte az MTI-vel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.
Leégett egy kunyhó csütörtök este Budapesten, a nagyiccei erdőben, a tűzoltók egy holttestet találtak a romok között. A tüzet rövid idő alatt eloltották, okát még keresik.
Egy négyéves kisfiú lett a "legbizarrabb talált tárgy" tavaly az egyik skóciai szállodában. A gyereket egyszerűen ottfelejtették a szülei, mikor sietősen távoztak.
Eredménytelen volt a bértárgyalás újabb fordulója az idei bérekről a MÁV-START Zrt. munkaadói és munkavállalói oldala között csütörtökön - tájékoztatta a MÁV-START Zrt. az MTI-t.
Pakisztánban újabb videót tettek közzé Benazir Bhuttó meggyilkolásáról. A felvételen az ellenzéki vezető látszik a lövések pillanatában, majd a politikusasszony eltűnik a képről. Továbbra sem tisztázott, hogyan halt meg a politikus.
Szivarozva köszöntötte az újévet António Nunes, a portugál élelmiszeripari szabványok hivatalának vezetője egy kaszinóban tartott partin. A férfi csak azt felejtette el, hogy az általa vezetett szervezetnek kell betartatnia a január elsejétől hatályos törvényt, amely szerint Portugáliában tilos a dohányzás a nyilvános épületekben és egyes intézményekben.
A Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusa elvárja a környezetvédelmi tárca vezetőjétől, hogy vizsgálja ki a csepeli galvániszap elszállítására kiírt tender körülményeit, a győztes meghatározását és a műszaki ellenőrzés folyamatát. Erről Illés Zoltán csütörtökön beszélt. Kifejtette: a minisztérium az adott céggel 1200 tonna plusz harminc százalék galvániszap elszállításáról kötött szerződést, ez…
Konyhakéssel mellbe szúrta tíz évvel fiatalabb szeretőjét egy 37 éves nő csütörtökön Győrött; az asszonyt életveszélyt okozó testi sértés miatt őrizetbe vették - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Olyan oltóanyagon dolgozik két houstoni kutató, amelynek segítségével leszoktathatóak lesznek a kokainról a kábítószeresek. A szert klinikai körülmények között már tesztelik.
13 kilót fogyott Vértesaljai László jezsuita szerzetes, aki társával, Hofher Józseffel december 17-e óta éhségsztrájkkal tiltakozik a szerintük az országra nehezedő morális válság ellen. A szerzetesek jól vannak, ezért úgy döntöttek: határozatlan időre meghosszabbítják az éhségsztrájkot.
Újranyitotta az FBI az amerikai történelem egyik legmeghökkentőbb bűnügyének nyomozását. Az interneten tették közzé az ejtőernyős géprabló fantomképét, hátha valaki felismeri, és segít megoldani a három és fél évtizedes rejtélyt.
A francia kormányszóvivő azt tanácsolta a Dakar-rali részvevőinek és szervezőinek, hogy kerüljék el Mauritániát. A Lisszabonból szombaton elrajtoló mezőny az eredeti tervek szerint a versenytáv jelentős részét a nyugat-afrikai országban teljesítené.