Két személyautó ütközött össze csütörtökön Miskolc belterületén, a déli tehermentesítőn, az egyik jármű a Szinva-patakba zuhant - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Novemberben éves szinten 19,5%-kal emelkedtek a hongkongi kiskereskedelmi forgalmak, miközben a szakemberek +17,0%-os értékkel számoltak a legutóbbi +16,8% után. Az adatok hatására erösödött a hongkongi dollár. Az USD-HKD-t 7,8022-ön jegyezték. Támogatás 7,7955-nél, míg ellenállás 7,8175-nél található. In-GFX
Garázdaság és súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség Patai Józsefet, akit még 2005 májusában egy karddal leszúrtak egy fővárosi buszon.
Konyhakéssel hajtott végre saját magán császármetszést egy nyolchónapos terhes mexikói asszony. Egyedül volt, szörnyű fájdalmai voltak és attól tartott, hogy elveszíti gyermekét, ezért szánta rá magát a drasztikus lépésre. A mama és a baba is életben maradt.
Fokozottan ellenőrzik a vízirendészek a dunai korcsolyázóhelyeket a balesetek megelőzése miatt. A folyó mellékvizein már egybefüggő a jégtakaró, ami azonban még túl vékony ahhoz, hogy rámerészkedjenek a sportolni vágyók. A jégen csak akkor szabad tartózkodni, ha az kellő szilárdságú, és nem olvad, nem mozog - mondta az InfoRádiónak a Dunai Vízirendészeti Kapitányság helyettes vezetője.
Koalíciós kormány megalakítására szólította fel a kenyai pártokat a belpolitikai válság megoldása érdekében Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője - közölte csütörtökön Solana szóvivője.
Az államfői vétó ellenére az MSZP kitart az egészségbiztosítási reform mellett: a törvényjavaslat alapelvein nem akarnak változtatni - jelentette ki Kökény Mihály.
Történelmi rekordra, 866 dollárra emelkedett az arany világpiaci ára. Skáre Balázs, a Solar Capital elemzője szerint ennek oka, hogy folytatódik a befektetők menekülése a nemesfémbe, részint a nemzetközi politikai feszültségek, részint a dollár árfolyamának gyengélkedése és nem utolsó sorban a pénzpiaci bizonytalanságok miatt.
A ferihegyi utasok is korlátozás nélkül vásárolhatnak ezentúl és vihetik fel a repülőtéri üzletekből származó árukat a gépek fedélzetére, miután az Európai Bizottság vizsgálata szerint a repülőtér meg...
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint csütörtökön már nincsenek fennakadások a betegszállításban. Szerdán még több háziorvos arról panaszkodott, hogy nem tudják pontosan, mely cégeket kell hívniuk betegszállításkor. Győrfi Pál az InfoRádiónak elmondta: több mint 80 magáncég vállalta a betegek szállítását, de a szolgáltatásért az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fizet. A betegszállító…
Homok váltja fel a jeges talajt a Jég és Rendezvény Centrumban (IV. kerület, Külső Szilágyi út 70.), ugyanis Lovas show-t rendeznek a küzdőtéren január 19-én.
„Konzervatívabb ez az ország, mint amit feltételeztem az idei előrejelzésemben" – mondta el a Kreatív Online-nak Máth András, a Ringier kutatásaiért felelős vezetője, aki tavaly év elején közzétette a magyar médiapiac kilátásairól szóló tanulmányát.
Ma továbbra is konszolidáció folyik az USD-CAD-nál. A tovább emelkedö jegyzések ellen szólnak az olajár, a kedvezö kanadai adatok és a dollár gyengesége is. Az alsó oldalt a carry-trade-ek megszüntetése korlátozza. Ellenállások 0,9970-nél és 1,0003-nál, míg támogatások 0,9885-nél és 0,9859-nél helyezkednek el. In-GFX
Óvadék ellenében sem helyezik szabadlábra Joey Bartont, a Newcastle United válogatott labdarúgóját, akit múlt pénteken vettek őrizetbe bántalmazás miatt.
A háziorvosoknak is adniuk kell úgynevezett elszámolási nyilatkozatot január 1-től, azonban a szaktárca ezt a rendelkezést módosítani kívánja a jövőben - mondta el az Egészségügyi Minisztérium államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten. "A tárca (...) a különböző konzultációk során rájött arra, hogy a szabályozás (...) a háziorvosoknak nem elég életszerű. A tárcában megvolt…
Komposztálják Győrött az ünnepeket követően díszeiktől megfosztott fenyőfákat - tájékoztatta a helyi kommunális szolgáltató (Komszol) Kft. szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Értékesíteni szeretné a csongrádi önkormányzat azt a 47 éhező tehenet, amelyekre karácsony után bukkantak a rendőrök. Egy csongrádi önkormányzati képviselő jelezte a rendőröknek, hogy a város szélén, az egyik tanyán több háziállat is éhezik. A rendőrök állatkínzás miatt eljárást indítottak.
Viharban felborult csütörtökön egy bolgár teherhajó az Azovi-tengeren: a fedélzetén lévő tízfős bolgár legénység és az ukrán révkalauz közül csak egy bolgár tengerészt találtak életben a helyszínre indult mentőhajó matrózai.
Nem biztos, hogy a legdrágább a legjobb - ezt a tanulságot lehet leszűrni a Kosár fogyasztóvédelmi magazin munkatársainak felméréséből, amelyben az MP3-lejátszókat tesztelték.
Nem helyezték szabadlábra a Newcastle angol válogatott labdarúgóját, Joey Bartont. A bíróság indoklása szerint ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy a labdarúgó ismét bántalmazhat valakit.
A háziorvosoknak is adniuk kell úgynevezett elszámolási nyilatkozatot január 1-jétől, azonban a szaktárca ezt a rendelkezést módosítani kívánja a jövőben.
Meggyűlhet a baja Sir Alex Fergusonnak, a Manchester United menedzserének a szurkolókkal, legutóbbi kijelentése ugyanis felbőszítette a drukkereket. A skót szakember szerint temetői hangulat uralkodik az Old Traffordon, és szívesen venné, ha a nézők énekléssel buzdítanák a játékosokat.
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós kerülne be az Országgyűlésbe az MDF listájáról, ha Csapody Miklós mandátumot szerez a XI. kerületben. Az időközi országgyűlési választásokon induló politikus erről csütörtökön beszélt.
A Ferrari ügyvezető igazgatója, Jean Todt szerint nem lehet különbséget tenni a Forma-1 két nagyágyúja, Kimi Raikkönen és Fernando Alonso között, akik mindketten kimagasló tehetségek a mezőnyben.
Csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés miatt vette őrizetbe a rendőrség Patai Józsefet, akit két évvel ezelőtt szúrt le a Moszkva téren az azóta jogerősen elítélt Mortimer.
Potenciális áldozatra kötött balesetbiztosítást egy kassai férfi, aki aztán bérgyilkosokkal próbálta eltetetni láb alól a kiszemelt személyt.A kassai kerületi bíróság által még novemberben letartóztatott és most vád alá helyezett 29 éves férfi úgy bukott le, hogy 300 ezer korona fizetség ellenében próbált két személyt rávenni arra, hogy gyilkoljanak meg egy fiatalt.
A meggyilkolt politikusasszony, Benazir Bhutto fiát, az alig 19 éves Bilawal Bhutto Zardit választották meg a Pakisztáni Néppárt elnökének. A srác igazi tinédzser: imádja a rajzfilmeket, szeretik a csajok, és harcművészetekben jeleskedik.
Az étrend kalcium- és D-vitamintartalma nem befolyásolja a prosztatarák kockázatát, ám a zsírszegény vagy zsírmentes tej fogyasztása növelheti a rosszindulatú elváltozás esélyét - állítja két tanulmány is az American Journal of Epidemiology 2008-as első számában.
A Balaton jege 6-14 centiméter vastag, egyenetlen; jegesedés miatt péntekig lezárják a Sió-zsilipet, de a Szántód-Tihany közt járó komp egyelőre tovább közlekedik, az észak-magyarországi folyókon pedig zajlik a jég a tartósan hideg idő miatt.
Az újévet Oroszországban idén nagy divat volt Sztálin bunkerében ünnepelni, s mivel abból csak egy van, azok az érdeklődők, akik valami extrát akartak, rendezhettek estélyt omladozó iparcsarnokokban, vagy repülőgéphangárban is.
Harcot hirdetett az ausztrál szórakozóhelyeket ellepő félkarú banditák ellen Russell Crowe Oscar-díjas ausztrál színész, csatlakozva a kormány egyelőre főként szavakban megnyilvánuló szándékához.Mióta ötven évvel ezelőtt az első pénznyerő automatát felállították az ötödik kontinensen az egész országot ellepték a játékgépek.
Németország történetében 2007-ben csökkent leginkább a munkanélküliek száma. Közel 600 ezren vannak kevesebben állás nélkül, mint egy évvel korábban. Év végén emellett közel egymillió üres álláshelyet regisztráltak. Ha a trend folytatódik, egy év múlva a 3 milliós határ alá eshet a munkanélküliség.
Beszüntette tevékenységét a Magyar Soros Alapítvány - közölte az alapítvány kuratóriumának volt tagja. Nagy Boldizsár ugyanakkor hangsúlyozta: jogilag nem számolták fel a szervezetet.
Berlinben folytatódik Baranya Dávid vámpírkarrierje. A táncos - akit sokan a Megatánc című tehetségkutató műsorból ismerhetnek - kéthónapos szerződést írt alá a Vámpírok Bálja című sikeres musical előadásaira, a berlini Theater des Westens színház felkérésére.
Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter kezdeményezte a MÁV-START Zrt. igazgatósági tagjainak felmentését, a felügyelő bizottság megújítását és az utastájékoztatásért felelős vezetők személyes felelősségre vonását - közölte a közlekedési tárca csütörtökön.
Ezentúl a Ferihegyi repülőtér utasai is korlátozás nélkül vihetnek fel a tranzit területen lévő boltokban vásárolt árut a repülőgépek fedélzetére - közölte a Budapest Airport kommunikációs vezetője.
Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a Parlamentben fogadta a hazai úszósport képviselőit, köztük a debreceni rövidpályás Európa-bajnokság két magyar aranyérmesét, Cseh Lászlót és Gyurta Dánielt, s a szövetség vezetőit.
Szigorú és azonnali vizsgálatot kért a Fidesz a gazdasági minisztertől annak kapcsán, hogy a Magyar Posta 1,1 milliárd forintért vásárolt 4788 kerékpárt egy szlovén cégtől. Az erről szóló levelet csütörtökön küldte a gazdasági-és közlekedési miniszternek Balsai István, fideszes országgyűlési képviselő.
Egyre élénkebb a kereslet a nagyobb, kényelmesebb lakásokra, sokan keresik a nagy belmagasságú, de új építésű otthonokat, a klímaváltozás miatt a légkondicionálás modernebb válfajaira sürgető igény mutatkozik a jövőben, s a bejárat, az épület hallja, annak külleme is szerepet játszik majd az új lakások árában.
Az internetes tőzsdei buborék kipukkadása óta a legborúlátóbb előrejelzéseket adták a brit gazdaság következő évére a Financial Times által kérdezett elemzők, akik jelentős ingatlanpiaci árzuhanást, sőt nagy valószínuséggel recessziót is jósoltak.
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós kerülne be az Országgyűlésbe az MDF listájáról, ha Csapody Miklós mandátumot szerez a XI. kerületben. Az időközi országgyűlési választásokon induló politikus erről csütörtökön beszélt az MTI-nek.