Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
A boncolás eredménye szerint nem követett el szakmai hibát az orvos, aki azt az asszonyt operálta, aki a műtőasztalon halt meg kedden az egri Markhot Ferenc Kórházban. Az asszony halála az úgynevezett hirtelen fellépő szövetközi vérzés miatt következett be, és erről az operációt végző orvos nem tehetett – mondta Szegedi Erzsébet, a kórház szóvivője.
Első fokon, nem jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság a Borsod-Abaúj-Zemlén megyei cigány kisebbségi önkormányzat elmúlt évben posztjáról leköszönt elnökét, egyebek mellett csalás büntette miatt - tájékoztatatta Szabó József, a megyei bíróság szóvivője az MTI-t a Sátoraljaújhelyei Városi Bíróság csütörtöki ítéletéről.
Jogerősen 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a nyugdíjas rendőrtisztet, aki a nyugdíjba vonulása előtti három évben több mint 2 millió forintot sikkasztott. Az őrnagy 35 évig dolgozott a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályán.
Két százalékos finanszírozási megvonásra számíthatnak februártól azok a kórházak, amelyek nem jelentik várólistáikat - mondta csütörtökön Horváth Ágnes egészségügyi miniszter azután az egyeztetés után, amelyen az egészségügyi szolgáltatók türelmi időt kértek. A kórházszövetség képviselője szerint túl kevés időt kaptak arra, hogy megfeleljenek a jelentéshez szükséges bonyolult informatikai…
Támogatja a konvergencia programot és a kormány reformjait a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége - hangzott el a szervezet elnökségi ülésén, amelyen részt vett a pénzügyminiszter is.
Éles politikai vita robbant ki Lengyelországban arról, hogy kit terhel a felelősség a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság társrendezőjénél az előkészületek csúszása miatt.
Az APEH csütörtök estig postára adja az utolsó szja egységcsomagokat is, így a nyomtatványokat a következő napokban mindenki megkapja, akinek a tavalyi évről szja bevallást kell benyújtania.
Az APEH csütörtök estig postára adja az utolsó szja egységcsomagokat is, így a következő napokban mindenki megkapja, akinek a tavalyi évről szja bevallást kell benyújtania.
Hat nőt állítottak elő tiltott kéjelgés miatt a Nyírbátor-Debrecen közötti 471-es főút mentéről a rendőrök csütörtökön; négy felnőttet elzárásra ítélt a bíróság, két fiatalkorú ellen pedig szabadlábon hagyásuk mellett indult szabálysértési eljárás - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság illetékese.
El kell menniük, és nemmel kell szavazniuk a liberális választóknak március 9-én a népszavazáson - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke csütörtökön Szegeden Azok a liberális választók, akik nem akarják újra visszahozni a szocializmust Magyarországra, csak úgy tudják ezt megakadályozni, ha nemmel szavaznak a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj kérdésében is - hangsúlyozta a liberális politikus.
Kiraboltak egy patikát csütörtök délután a főváros XVI. kerületében, a Kerepesi úton - olvasható a rendőrség internetes oldalára feltett közleményben. Az elsődleges adatok szerint két símaszkos férfi - feltehetően fegyverrel - megfenyegette a gyógyszertár alkalmazottait, majd a napi bevétellel elmenekültek a zuglói patikából.
A MÁV-START Zrt. visszatéríti a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) február 1-jén kezdődő határozatlan idejű sztrájkja miatt fel nem használt menetjegyek és helyjegyek árát. A MÁV-START...
Csütörtökön kora este rekord szintre emelkedett, unciánként 17 dollár fölé nőtt az ezüst ára New Yorkban erőteljes spekulációs vásárlásokra, továbbá a platina és az arany árának emelkedését követve. ...
A legfrissebb adatok szerint húsz halottja és száztizenhét sebesültje van a csütörtök délelőtti robbanássorozatnak Isztambulban: a detonációk egy engedély nélkül működő petárdagyárban történtek.
Tavaly a hazai össztermék 1,9 százalékára csökkent a cseh államháztartás hiánya EU-szabvány szerint számolva a 2006-os 2,9 százalékról, a legföljebb 3 százalékos EU-szabályt és minden korábbi várakozá...
Megbünteti a rendőr azokat az autósokat, akik közúti ellenőrzéskor nem tudják bemutatni a kötelező felelősségbiztosítás befizetését igazoló csekket vagy igazolást - közölte az ORFK közlekedésrendészeti osztályának vezetője.
A csillagászok úgy vélik, egyre közelebb jutnak a világegyetem egyik nagy titkának megoldásához: vajon az univerzum ősrobbanás által kiváltott tágulása miért gyorsul?
Három hónapos börtönbüntetésre ítélt csütörtökön a svéd bíróság egy férfit, aki volt vejéről azt mondta a Szövetségi Nyomozóirodának (FBI), hogy az Al-Kaida terrorszervezettel áll kapcsolatban. Az após azzal védekezett: nem gondolta volna, hogy a nyomozóiroda valóban hisz neki.
Spanyolországban kelt fehér gólya él Bodrogkisfaludban. A madár 2003-ban kapott színes jelölő gyűrűt az Ebro-medencében, Spanyolország Aragónia tartományában. Először 2006-ban figyelték meg Bodrogkisfaludban (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). Legtöbbször a Bodroghoz közeli fészkében, vagy egy közeli épület kazánkéményén pihen. Valószínűleg a kéményből kiáramló meleg segíti hozzá, hogy könnyebben…
Magyarország egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén, az Írottkő közelében teljes erdőket vágnak ki. Kényszerből, mert a fákat szúbogarak támadták meg. Ahol tavaly még sűrű fenyves borította a hegyoldalt, ott hamarosan már csak letarolt erdőt találnak a turisták.
Gyakorlórepülés közben a Tisza töltésére zuhant egy Mi8-as szállítóhelikopter helikopter csütörtök este Törökszentmiklós közelében. Földbe csapódás után a gép kigyulladt. A balesetben egy ember életét vesztette. A szakértők vizsgálatot indítottak, a helyszínt lezárták.
Egy ember meghalt, három megsérült, amikor lezuhant és kiégett egy Mi-8-as katonai helikopter a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Oballánál, Törökszentmiklós közelében.
Előzetes letartóztatásba helyezett a Zalaegerszegi Városi Bíróság két fiatalkorú fiút, akik a gyanú szerint zsarolással és rablással szereztek pénzt hasonló korú gyerekektől a zalai megyeszékhelyen - közölte csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az egészségbiztosítási törvény elvetésére szólították fel a kispestiek a kerület szocialista országgyűlési képviselőjét. Burány Sándor nem jelent meg azon a demonstráción, amelyet irodája előtt tartottak meg civil szervezetek és a kispesti Fidesz-KDNP képviselői.
Kábítószerterjesztőt és -fogyasztókat lepleztek le Dunaújvárosban; a drogkereskedelemmel meggyanúsított 24 éves férfi előzetes letartóztatásban van, a fogyasztók szabadlábon védekeznek - közölte csütörtökön a rendőrség. A múlt hét közepén kezdődött intézkedéssorozatban már nyolc fiatalt gyanúsítottak meg - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A következő hetekben olyan témákkal foglalkozik az MDF, amelyekről a két nagy párt hallgat. Az MDF elnöke az InfoRádiónak azt mondta: nem kívánnak bekapcsolódni a népszavazási kampányba. Dávid Ibolya hozzátette: rendkívül kicsi a korrupció elleni küzdelem hatásfoka.
Két ember súlyosan, egy könnyebben megsérült, amikor balesetet szenvedett egy katonai helikopter a Szolnok megyei Óballa településnél, Törökszentmiklós mellett csütörtök este - közölte Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő
Pszichológusok segítenek a rendkívüli helyzet feldolgozásában a hóviharok miatt vasútállomások várótermeiben rekedt utasoknak a kelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartományban. A Kína déli és keleti tartományait érintő havazás, ónos eső és jég több tucat halálos áldozatot követelt, energiaellátási zavarokat és tömegközlekedési káoszt okozott az utazási csúcsszezonnak számító kínai holdújév előtt.
Látogatási tilalmat rendelt el csütörtöktől az egri Markhot Ferenc Kórházban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi szolgálat - tájékoztatta az MTI-t az intézmény sajtószóvivője. Az influenza miatt elrendelt tilalom határozatlan időre szól - közölte Szegedi Erzsébet.
Egy ausztrál férfi 23 éven keresztül egy tartályban tartotta felesége maradványait, miközben azt állította, hogy a nő elhagyta őt. A gyilkossággal vádolt férfi tárgyalása szerdán kezdődött.
Február 7-én kezdődik a Házasság Hete. A Nagy-Britanniából indult, nemzetközivé vált hagyomány már Magyarországon is gyökeret eresztett. Hazánkban az utóbbi néhány évben nem csökkent tovább lényegesen a házasságkötések száma, miközben minden második frigy válással végződik. De vajon hogyan csökkenthető ez a szám?
A Human Rights Watch (HRW) elnevezésű nemzetközi jogvédő szervezet szerint részben a nyugati demokráciák elnéző magatartása okolható azért, hogy a világ több országában zsarnoki vezetők megsértik az emberi jogokat. Az önkényuralmi rendszerek jogsértéseinek nincsenek nemzetközi következményeik. Ez jelentős részben annak tudható be, hogy az Egyesült Államok, továbbá az európai és más földrészek…
Egy ember meghalt, két ember súlyosan, egy könnyebben megsérült, amikor balesetet szenvedett egy katonai helikopter a Szolnok megyei Óballa településnél, Törökszentmiklós mellett csütörtök este; a gép kiégett - közölte Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő és a honvédség. Az MTI úgy tudja, hogy egy Mi-8-as típusú gép zuhant le lakatlan területre.
A Budapesten zajló, Fed-kupa euró-afrikai zóna 1. csoportjában a magyar válogatott a két egyes mérkőzés után 1-1-re állt Nagy-Britannia ellen, a döntést a páros mondta ki a párharcban, amelyet a Szávay Ágnes és Arn Gréta alkotta magyar duó két sima játszmában nyert az Elena Baltacha (168.) és Melanie South (214.) alkotta kettős ellen.