2008. január 31. csütörtök

jan. 31
7:41
Induljon 100 ezer dollárért! (Piac és Profit)
A tavalyinál jóval több magyar pályázatot várnak a Holcim fenntartható építészeti projekteket támogató nemzetközi versenyére. Már csak 30 napjuk van azoknak a hazai építészeknek, tervezőknek, mérnököknek és projektgazdáknak, akik szeretnék nevezni a fenntartható építészet jegyében fogant projektjeiket. A verseny összdíjazása 2 millió dollár, az 5 régióban szervezendő verseny első helyezettjei 100…
jan. 31
7:41
Andrea 15 év után visszatért Vágóhoz (BorsOnline)
Vágó István tizenöt év elteltével újra szembekerült egykori játékosával. Andreát 1993-ban a Mindent vagy semmit című vetélkedőben faggatta Vágó, most pedig a Legyen Ön is Milliomos!-ban találkozott vele ismét.
jan. 31
7:43
Az év ajánlata: repüljön meztelenül! (Infostart)
Eljött a Paradicsom a német nudistáknak. A könnyed kiruccanásra vágyó utasok már a repülőn megszabadulhatnak ruháiktól, nem kell kivárniuk, amíg megérkeznek a nudista strandra.
jan. 31
7:43
A delfinek hallásába kerülhet a megújuló energia kihasználása (Infostart)
Az Északi- és Balti-tengeren tervezett szélerőmű-parkok építése hatalmas lármával jár. Emiatt az ott élő disznódelfinek hallása maradandó károsodást szenvedhet - írta a bécsi Der Standard.
jan. 31
7:43
Halálos baleset az M5-ön (hirado.hu)
jan. 31
7:44
Elszabadult indulatok a riói karnevál idején (HírTV)
A BBC információ alapján krízis alakult ki Rio de Janeiro rendőrségénél, miután a karnevál hivatalos kezdetével egyidőben tiltakozásul lemondott több rendőrtiszt is.
jan. 31
7:44
Orbán értékelés február 13-án (HírExtra)
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke február 13-án tartja szokásos országértékelő beszédét - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője szerdán az MTI-nek. A Fidesz-szóvivő a két hét múlva szerdán esedékes országértékelő helyszínéről még nem tudott felvilágosítást adni.
jan. 31
7:45
Várólistára tennék a kórházak a várólista-rendeletet (hirado.hu)
A várólista-rendelet felfüggesztését kérik szakmai szervezetek, az abban foglaltaknak ugyanis a kórházak egyelőre nem tudnak eleget tenni
jan. 31
7:47
Feladta a harcot a nemzet polgármestere (Privátbankár)
Kiszállt a republikánus párt elnökjelöltségéért vívott harcból Rudy Giuliani volt New York-i polgármester, és felsorakozott John McCain arizonai szenátor mögé. Giuliani szerdán személyesen jelente...
jan. 31
7:47
Tom Cruise veszi meg az első Ducati motorcsodát (Képgalériával!) (hirado.hu)
A világsztár ezen a héten veheti át a szupermotort, a Desmosedici RR-t, amelyből csupán ezerötszáz darab készül
jan. 31
7:50
Uniós tilalom brazil marhahús behozatalára (HírTV)
Felfüggeszti a Brazíliából érkező marhahús behozatalát az Európai Unió. Az AFP francia hírügynökség jelentése alapján az unióban csütörtöktől nem fogadnak Brazíliából érkező marhahúst, mert a dél-amerikai országban a száj-, és körömfájás ellen alkalmazott állategészségügyi ellenőrzések nem megfelelőek.
jan. 31
7:50
Leszavazták Tőkést az Európai Parlamentben (HírExtra)
Az Európai Parlament plenáris ülése ma szűk többséggel, de leszavazta azt, hogy Tőkés László független EP képviselő tagja lehessen az EP dél-kelet európai országokkal való kapcsolattartásért felelős interparlamentáris delegációjának.
jan. 31
7:50
Az ENSZ BT az erőszak megszüntetését követeli a kenyai vezetőktől (Gondola)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa sajnálkozását fejezte ki a Kenyában pusztító erőszak miatt, és felszólította az ország politikai vezetőit, hogy tegyenek meg mindent a vérontás megszüntetéséért és a...
jan. 31
7:52
Mehmet Karcsika retteg az anyjától (BorsOnline)
Teljesen kikészült Karcsika, amikor megtudta, hogy újra anyjával és nevelőapjával kell élnie. A fiú fél, hogy édesanyja és nagyszülei megbüntetik, mert azt hiszik: ő tette a kábítószert autójukba. Karcsika apja tehetetlen, vissza kell engednie fiát volt feleségéhez, mert a hivatalos szervek így döntöttek. A gyereknek pár éven belül negyedszer kell új élethelyzetet megszoknia
jan. 31
7:55
Index vs. főváros: kezdődik az első menet (Infostart)
A Népszabadság annak járt utána, mitől emelkedett tízezerrel az oktatásban dolgozók száma, mint ahogy az a statisztikai hivatal legutóbbi jelentéséből kiderült. Az utóbbi két évben a közigazgatásból 68 ezer, az egészségügyből 27 ezer munkavállaló távozott, miközben az oktatásban 239 ezerről 249 ezerre nőtt a létszám.
jan. 31
7:55
Istennel akart beszélni a pilóta (HírExtra)
Kényszerleszállást hajtott végre Írországban az Air Canada légitársaság Torontóból Londonba tartó repülőgépe, miután az első tisztnek - az utasok beszámolói szerint - "mentális problémái" támadtak; egyebek mellett azt ordibálta, hogy Istennel van beszélnivalója.
jan. 31
7:58
Tóth Vera zaklatta volt barátját (Blikk)
Nem bírta elviselni, hogy szerelme megtalálta a boldogságot
jan. 31
7:59
Sokat árthat magának a futballszurkoló (Infostart)
A focirajongó férfiak háromszoros eséllyel kapnak szívrohamot azokon a napokon, amikor nemzeti csapatuk fontos meccset játszik.
jan. 31
8:00
Nyugat-Dunántúl: csökkent az illegális migráció (HírExtra)
Jelentősen, 27 százalékkal csökkent az illegális migráció Nyugat-Dunántúlon. Tavaly 480 jogsértő külföldit állítottak elő, szemben az előző évben előállított 665 személlyel - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának vezetője Győrött.
jan. 31
8:00
Drámai MSZP-s beismerés: a népszavazást nem lehet megnyerni (Alternatív Energia)
Az MSZP elnökhelyettese szerint pártja nem tudja megnyerni a március 9-ei népszavazást. Juhász Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a vizitdíj, a kórházi napidíj, valamint a tandíj eltörléséről szóló referendumon az igenek számát szeretnék mérsékelni és a nemek arányát növelni.
jan. 31
8:00
Leleplezték a terézvárosi SZDSZ-es alpolgármestert (HírTV)
Terhelő vallomást tett a terézvárosi vesztegetési ügyben Bajor Zoltán SZDSZ-es alpolgármesterre egy vállalkozó, akitől 18 millió forintos kenőpénzt akartak kicsikarni. A rendőrség munkatársai meghiúsították a pénz átadását.
jan. 31
8:02
Megint harmadik Talmácsi (HírExtra)
A 125 kcm-es kategóriában világbajnok Talmácsi Gábor - keddhez hasonlóan - ismét a harmadik időt érte el a gyorsasági motorosok valenciai tesztelésén.
jan. 31
8:03
Megfekszik az unió gyomrát a kínai utánzatok (Privátbankár)
Akciótervet dolgoz ki az EU és Kína a termékhamisítással szembeni fellépés eredményessége érdekében - ebben állapodott meg Kovács László adó- és vámügyi biztos kínai partnerével.
jan. 31
8:03
Utasi Árpi főszerepet játszik Eperjes Károllyal (BorsOnline)
Valóra válik Utasi Árpi hőn áhított vágya. A falusi mesemondó számtalanszor elmondta már, hogy színpadi karrierről ábrándozik. –Színész szeretnék lenni! – jelentette ki Árpi, amikor jövőjéről kérdeztük. A mesés nyeremény tulajdonosa még fel sem ocsúdott a Csillag Születik után, máris egymás után jutott kiváló szerepekhez. Elsőként Fábry Sándor ajánlott munkát kedvencének, majd a Kolorádó Kid című…
jan. 31
8:03
Kórházi tiltakozás a legújabb várólisták miatt (Blikk)
jan. 31
8:06
Egymillió ember halt meg Irakban az elmúlt öt évben (Infostart)
Több mint egymillió iraki halt meg erőszakcselekményben az arab ország 2003 márciusi megszállása óta - olvasható egy tanulmányban, amelyet iraki felmérések alapján állítottak össze.
jan. 31
8:06
Gandhi hamvai a tengerben (HírExtra)
Az Arab-tengerbe szórták szerdán Mumbaiban Máhátmá Gandhi, az indiai függetlenség vezetője megmaradt hamvainak egy részét meggyilkolásának 60. évfordulóján.
jan. 31
8:06
Giuliani kiszállt az amerikai elnökjelöltségért vívott harcból (Gondola)
Kiszállt a republikánus elnökjelöltségért vívott harcból Rudy Giuliani volt New York-i polgármester, és bejelentette, hogy John McCain arizonai szenátor jelöltségét támogatja. Giuliani szerdán...
jan. 31
8:08
Az autók húzták a tokiói mutatót (Privátbankár)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön 1,9 százalékos emelkedéssel zárt, mivel keresettekké váltak az olcsón beszerezhető blue-chip exportőr cégek papírjai, köztük egyes autóipari cégeké is. A v...
jan. 31
8:10
A pekingi olimpiát HD-ben közvetíti az MTV (hirado.hu)
Az MTV a "Full HD 1080" mellett tette le a voksot
jan. 31
8:11
Nem sikerült a törprekord (Gondola)
395 ember csinált hupikék törpikét magából Horvátországban, hogy bekerülhessen a Guinness Rekordok Könyvébe, ám nem fog, mert rosszul tudták a korábbi csúcslétszámot. Az internetre...
jan. 31
8:11
Edwards kiszáll (HírExtra)
John Edwards szerdán hivatalosan bejelentette, hogy nem folytatja tovább a küzdelmet az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért. "Ideje, hogy visszalépjek" - mondta.
jan. 31
8:12
Elképesztő! - Kártérítést akart a bicilist halálra gázoló autós (hirado.hu)
A balesetet tárgyaló bíróság ítélete szerint az ügyben az autóst és a kerékpárost egyaránt terheli a felelősség
jan. 31
8:14
Az NFÜ nem lát visszaélést, de eljárást indítana (hirado.hu)
Nem jutott fejlesztési forrásokhoz törvénysértő módon a Regiteszt Kft., egy esetben azonban vizsgálódna az NFÜ a cég kapcsán
jan. 31
8:15
Szcientológus nyeregben (Infostart)
Tom Cruise vásárolja meg a Ducati legújabb szupermotorját, amely titán-, magnézium- és szénszálas technológiával készült, és végsebessége óránként 322 kilométer.
jan. 31
8:17
Csupa csoki szoba (Gondola)
Csokiszobát nyitott meg New Yorkban a Godiva belga csokoládéfeldolgozó cég, az amerikai vásárlók közül egy meg is nyerheti azt. Manhattan szigetén, East Village-ben, az egyik épület 6. emeletén...
jan. 31
8:17
Nyert az Újpest az Érsekújvár ellen (HírExtra)
Az Újpest hazai környezetben 4-2-re nyert az ősi rivális Ferencváros ellen a jégkorong ob I szerdai összecsapásán. Eredmény: Újpest - FTC-Érsekújvár 4-2 (2-0, 1-1, 1-1)
jan. 31
8:18
Lakástámogatás: magyarországi lakcím kell hozzá (Privátbankár)
Az uniós országok állampolgárainak magyarországi lakástámogatásához február 1-től nem munkaviszony, hanem tartózkodási engedély kell a decemberben módosított lakásfinanszírozási kormányrendelet alapjá...
jan. 31
8:19
Csalással vádolják Vágó nyertesét (Blikk)
Dolgozott a csatornánál, pedig a szabályok szerint ez kizáró ok
jan. 31
8:19
Több száz kordont vesz a rendőrség március 15-ig (BorsOnline)
A BRFK szerint nincs összefüggés a március 15-ei nemzeti ünnep és a most, kordonvásárlásra kiírt pályázat között. A 10 millió forintos pályázatból körülbelül 200 darab kordont tudnak venni a zsaruk
jan. 31
8:20
Időt kértek a szakmai szervezetek a kórházi várólistákra (Metropol)
A Népszabadság értesülése szerint a kórházak azt állítják, hogy képtelenek eleget tenni a legújabb várólista-rendeletnek. Ezért a jogszabály átmeneti felfüggesztésére kérte levélben a minisztert a Magyar Kórház Szövetség, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete és a Medicina 2000 Szakorvosi Szövetség.
jan. 31
8:22
Összeül a Fővárosi Közgyűlés (HírExtra)
A fővárosi szociális intézmények térítési díjának emelésével és az önkormányzati lakások bérének áfájával összefüggő kérdésekről is szó lesz a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén.
jan. 31
8:22
Az Európai Bizottsághoz fordul Tőkés (HírTV)
Leonard Orbanhoz, az Európai Bizottság soknyelvűségért felelős tagjához fordul Tőkés László erdélyi magyar európai parlamenti képviselő a „szélsőségesen diszkriminatív” román nyelvtörvény-tervezet ügyében. A független képviselő ezt az EP brüsszeli plenáris ülésén elmondott, napirenden kívüli felszólalásában jelentette be.
jan. 31
8:23
Visszaesett a raktárak hozama (Privátbankár)
A logisztikai létesítmények, raktárak hozama a múlt év elejei 7 százalékról 6,7 százalékra esett az év végére - tartalmazza a raktár.info elemzése. A közlemény szerint eközben a bérleti díjak lényegéb...
jan. 31
8:24
395 hupikék törpe (HírExtra)
395 ember csinált hupikék törpikét magából Horvátországban, hogy bekerülhessen a Guinness Rekordok Könyvébe, ám nem fog, mert rosszul tudták a korábbi csúcslétszámot. Az internetre hagyatkoztak, ahol 290 fős a törprekord, ám Guinnessék 451 embereset tartanak számon.
jan. 31
8:25
Több mint egymilló iraki halt erőszakos halált 2003 óta (Blikk)
jan. 31
8:28
Vak fényképésznő kiállítása (HírExtra)
Vak fényképésznő természetfotóiból nyílik kiállítás Nagy-Britanniában. Az 51 éves Alison Bartlett 1979-ben kezdte elveszíteni látást cukorbetegség miatt, 1992-re pedig teljesen megvakult. Hallása azonban eközben annyira kifinomult, hogy képes még egy apró madár szárnysuhogását is észlelni.
jan. 31
8:32
Dzsudzsákkal az Ajax védői sem bírtak (hirado.hu)
Dzsudzsák januárban érkezett a PSV-hez és öt mérkőzés után szenzációs formát mutatva a PSV kezdőcsapatának egyik legfontosabb játékosává nőtte ki magát
jan. 31
8:33
Filmszemle - kezdődik a szakmai programok sora (HírExtra)
A versenyben induló nagyjátékfilmek vetítésével folytatódik ma a 39. Magyar Filmszemle programja, megkezdődik továbbá a szakmai rendezvények sora, és megnyílik a hagyományos filmplakát-kiállítás Budapesten.
jan. 31
8:34
Vetélés után máris újra próbálkozik a sztárpár (hirado.hu)
Lily Allen januárban vesztette el magzatát

Keresés