Az áramosítás miatt fákat vágnak ki a tanyás térségekben. A fejlődésnek tehát ára van. Szerencsére a növényzet pótlására megvan a szándék és a forrás. Ha a hatóságok előírják a fapótlást, akkor annak eleget tesznek az áramszolgáltatók. Ha fapótlási díjat kérnek, akkor a cégek fizetnek.
Bő kétszeres különbség mutatható ki a Fidesz és az MSZP támogatottsága között egy negyedéve, az ellenzéki párt javára. Erről a Szonda Ipsos kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.
Decemberben 0,6 milliárdról 1,2 milliárdra emelkedett a dél-afrikai kereskedelmi mérleg deficitje, miközben a szakemberek 0,4 milliárdos hiánnyal számoltak. A figyelmet a SARB délutáni kamatdöntése vonja magára, ahol változatlan 11,00%-os alapkamatra számítanak az elemzök. Az USD-ZAR-t 7,4425-ön jegyzik. A cél a 7,4720-as érték. in-GFX
Demszky Gábor indítványára a közgyűlésben nemkívánatos szervezetnek nyilvánították a Magyar Gárdát; a kormánypártok és az MDF is részt vett a határozathozatalon
A szociális bérlakásokat terhelő áfa eltörlését, és a fordított áfa újragondolását kéri a Fidesz a kormánytól. A párt debreceni elnökségi ülésén döntöttek arról, hogy az erről szóló javaslatokat a parlament tavaszi ülésszakán beterjesztik.
Az élettársi, vagy házastársi kapcsolatban élők jobban élvezik a szexet, mint azok, akik nem élnek együtt partnerükkel. Legalábbis ezt állítja egy nemzetközi felmérés. Világbajnok ökölvívónk Erdei Zsolt egyetért a kutatással, ám Mészáros Dóra, Európa legjobb sztriptízese azt mondja: a kémia az elsődleges.
A főváros felkéri a kerületeket és az ország önkormányzatait, hogy nyilvánítsák nem kívánatosnak a Magyar Gárdát - erről csütörtöki ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés.
A Monster-meghirdetett álláshelyek indexe januárban 169 pontról 160 pontra csökkent. A GBP-USD erösödést mutatott, és csúcsot ért el 1,9945-nél. A 2008-as csúcs 1,9964-en áll. in-GFX
Letért az útról, majd árokba zuhant és a vadvédelmi hálónak ütközött egy személyautó az M5-ös autópálya 35-ös kilométerszelvényénél, a Budapest felé vezető oldalon - mondta el az InfoRádióban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A kórházak nagy része képtelen lesz eleget tenni a legújabb várólista rendeletnek, amely szerint betegfogadási listát kell vezetni minden olyan területen, amely nem tartozik az intézményi várólistához. Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke elmondta, az intézmények és az OEP sincs felkészülve arra, hogy február elsejével elindulhasson a rendszer. Az egészségügyi miniszter elfogadhatatlannak…
Hét ember sérült meg csütörtökön nem sokkal fél egy előtt az M5-ösön, ahol az inárcsi lehajtó közelében egy autó az árokba borult. A kocsi a vadhálót átszakítva rohant le eddig ismeretlen okból az úttestről. A baleset alig egy kilométerrel arrébb történt, mint ahol tegnap Selmeczi Roland színművész hasonló körülmények között halálos balesetet szenvedett.
Példátlan lépéssel, egyszerre négy kelet-európai EU-tagállam szuverén adóskockázati besorolásainak kilátását rontotta a Fitch Ratings, a magas folyómérleg-hiány okán
A dollár sorsa ma délelött változóan alakult a többi fö devizával szemben. A nemzetközi részvénypiaci veszteségek és a befektetök fokozódó kockázatkerülése miatt csökkent az USD-JPY árfolyama, míg a dollár erösödött az euróval szemben. Vegyesen alakultak a legutóbbi EU-s adatok. Míg a fogyasztói hangulat januárban romlott, addig a fogyasztói árak 3,2%-kal, azaz a vártnál nagyobb mértékben…
A népszavazás után mérlegelni kell az eredményt, és ha szükséges, a komolyabb személyi, illetve politikai döntésektől sem szabad megijedni - nyilatkozta Fodor Gábor a Stop.hu hírportálnak.
Egyes információk szerint az angol válogatott szövetségi kapitánya, Fabio Capello nem számít az Amerikában légióskodó David Beckhamre a február 6-i, Svájc elleni barátságos mérkőzésen
Az eddigi mosonmagyaróvári kapitány irányítja péntektől a győri rendőrséget. Horváth Csaba alezredes Holló Sándortól veszi át a posztot, akit szerdán indoklás nélkül felmentett állásából a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány.
Az euróövezet tagországaiban 7,2 százalék volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta decemberben, változatlan novemberhez, illetve októberhez képest - tette közzé az Eurostat csütörtökön. ...
Szabadon engedte a bíróság azt a két budapesti rendőrt, akiket néhány napja vesztegetett meg egy drogkereskedő az I. kerületben. A Legfőbb Ügyészség megfellebbezte a döntést. A bíróság az ügyészség véleménye szerint eltért az eddigi gyakorlattól.
A tekintélyes Forbes magazin idén is kiadta a legjobban kereső popénekesnők listáját, az élen a 49 éves Madonna végzett. Második Barbara Streisand, harmadik pedig Céline Dion lett.
Az Altaj-hegység egyes részein erős felmelegedés folytán alig mínusz 34 Celsius-fokra emelkedett a hőmérséklet az eddigi mínusz 35-40-ről, így ezeken a vidékeken csütörtökön, ötnapos kihagyás után a felső tagozatosok már mehettek iskolába. Ez a helyzet például Uszty-Koszinszk és Uszty-Kanyszk vidékén, de más térségekben a hőmérő higanyszála változatlanul mínusz 39-43 Celsius-fok körül rostokol.
A holland labdarúgó-bajnokság tegnapi mérkőzésén Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Eidnhoven az ősi rivális Ajax Amsterdam vendégeként győzött 2-0-ra. Az első gólt Dzsudzsák szerezte, így eddigi 5 meccsén már 3 gólt lőtt, új csapata, a PSV pedig már 8 ponttal vezeti a tabellát. hírTV
Eddig hét illegálisan felállított óriásplakátot és annak tartószerkezetét bontatta el az újbudai önkormányzat, de további 32 táblát is eltávolítanak a köz- és magánterületekről február 14-ig - jelentette be Molnár Gyula (MSZP), a XI. kerület polgármestere csütörtökön Budapesten. A polgármester egy a XI. kerület és Budaörs határában illegálisan felállított óriásplakát felszámolásánál újságírók…
Az Üzleti top autó kategóriában olyan felső középkategóriás illetve a feletti luxuslimuzinokkal nevezhettek a gyártók, melyek hazai forgalmazása legkésőbb 2008 első negyedévig elkezdődik
A magyar felsőoktatási piac a szakértők szerint elaprózott és túl sok intézmény próbálja oktatni az egyre kisebb számú hallgatóságot. Az erős versenyhelyzetre reagálva az állami intézmények azt tanácsolták, vonja meg az állam a támogatását a magánintézményektől, ezzel ellehetetlenítve működésüket, mire a magánintézmények válaszul azt kommunikálják, az maradjon a piacon, aki jobb, és gyorsabban…
A szocialista párt meggyőződése, hogy a Budaházy György által elkövetett cselekmény súlyosan veszélyes a társadalomra - írta közleményében Bárándy Gergely. Az MSZP országgyűlési képviselője közölte kíváncsian várják a másodfokú, jogerős ítéletet, esetlegesen a Legfelsőbb Bíróság álláspontját.
Nagy cég, kertes ház, kocsi, család - ezek a vágyak fogalmazódtak meg az érettségizők körében az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) által 2007-ben végzett vizsgálat során.
A 2009. évi adóváltoztatások keretében 200 milliárd forintos teherkönnyítésre lát lehetőséget a Pénzügyminisztérium, ezen belül a direkt adókönnyítésre 100 milliárd forint juthat - mondta Veres János pénzügyminiszter a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) csütörtöki elnökségi ülésén.