2008. január 4. péntek

jan. 4
11:58
USD-CHF Rövidtávú erösödés (HírTV)
Lehetséges, hogy rövidtávon 1,1350-re emelkedik az USD-CHF árfolyama, mielött ismét visszatérne hosszú távú csökkenö trendjébe. Támogatások 1,1094-nél és 1,1052-nél találhatók. In-GFX
jan. 4
12:05
Idén döntenek a szociális ellátások átalakításáról (Infostart)
A polgári és büntető törvénykönyv általános részének megújítása, valamint a szociális ellátások, szolgáltatások átalakítása is szerepel a kormány tavaszi jogalkotási programjában - mondta el a kormányszóvivő az InfoRádiónak.
jan. 4
12:05
Elmarad a Dakar-rali! (Infostart)
A mauritániai bizonytalan helyzet miatt elmarad a 30. Dakar-rali - jelentették be a francia szervezők. A nyugat-afrikai ország kormányának biztosítékait a francia kabinet nem fogadta el, így a szervezők péntek reggelre válságértekezletet hívtak össze. Szalay Balázs nem sokkal fél egy után az InfoRádiónak megerősítette a nemzetközi hírügynökségek és lapok információját, amely szerint törölték az…
jan. 4
12:05
Diákmédia pályázat elsősorban középiskolás diákokat számára (HírTV)
A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE) tizennyolcadik alkalommal írja ki országos diákmédia pályázatát hat kategóriában. Bármelyik iskolatípus tanulói, valamint szerkesztőségei pályázhatnak. A pályázat beküldési határideje: 2008. február 15.
jan. 4
12:11
Új elnökválasztást követel a kenyai ellenzék (Gondola)
Új elnökválasztást követel a kenyai ellenzék, mert megítélése szerint csak így oldható meg a múlt heti elnökválasztás vitatott eredménye miatt kialakult politikai válság. Anyang Nyongo, a...
jan. 4
12:11
„Demagóg csalás a pozitív tb-mérleg” (HírTV)
A Fidesz szerint az nem dicsőség, hogy többlet keletkezett tavaly az Egészségbiztosítási Alapban, ha ezzel párhuzamosan ellátatlan betegek vannak az országban, várólistán. „A társadalombiztosítás hiányát a kórházakra és a társadalomra tolták át, így a pénteken közzétett mérleg nem eredmény.”
jan. 4
12:12
BUX:kisebb felívelés után enyhe lejtő (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,44 pontos nyitás után kissé csökkent pénteken délelőtt. A BUX 11.30 órakor 25.757,73 ponton állt, ami az előző kereskedési napi záró értékéhez képe...
jan. 4
12:13
Orbán és Tőkés pokoli terve (Gondola)
Tizennyolc éves történetének egyik legnagyobb kihívása előtt áll a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A parlamenti választások előtt meg kellene egyeznie a vele szemben állókkal - miközben helyi szervezetei kizárólag a saját fejük, gazdasági érdekeik után mennek, politikai hitele pedig vészesen meggyöngült.
jan. 4
12:15
Rekordinfláció az euróövezetben (Infostart)
Az unió statisztikai hivatalának előzetes becslése alapján decemberben hat és fél éves rekordra emelkedett az infláció az euróövezetben.
jan. 4
12:15
"Miniszter úr! E havi teljesítménye kettes. Leülhet!" (Infostart)
Franciaországban a jövőben minden hónap végén jegyekkel ellátott bizonyítványt kapnak egyéni teljesítményükről a miniszterek. A párizsi kormány szóvivője elmondta: az értékelést egy külső könyvvizsgáló cég bevonásával készíti el a miniszterelnöki hivatal.
jan. 4
12:16
Három hónap után kerültek elő a halászok (Blikk)
jan. 4
12:16
EUR-JPY A jen további nyereségeivel számolnak (HírTV)
Amíg nem sikerül átlépnie az EUR-JPY-nak a 161,30-as értéket, továbbra is eladásokra kerülhet sor a devizapárnál. Egy elemzö szerint a 159,40-es érték a cél. A befektetök fokozódó kockázatkerülésére és a carry-trade-ek megszüntetésére való tekintettel erösödhetnek az alacsony kamatú devizák, mint például a jen és a frank. In-GFX
jan. 4
12:17
George Bush bizakodó (Infostart)
Az Egyesült Államok elnöke szerint még hivatali időszaka idején létrejöhet a békemegállapodás az izraeliek és a palesztinok között. George Bush mandátuma egy év múlva jár le.
jan. 4
12:27
EUR-USD Nagyfokú volatilitás (HírTV)
Az amerikai munkaerö-piaci jelentés általában nagyobb árfolyammozgásokat okoz. Az EUR-USD árfolyama 4 esetböl háromszor emelkedést mutat csalódást okozó adatok hatására, kedvezö adatok esetén pedig csökken. 14.30 órakor teszik közzé az újonnan teremtett álláshelyek decemberi számát, ahol 70.000-es értékkel számolnak a szakemberek a legutóbbi 94.000 után. Ugyanekkor várható a decemberi…
jan. 4
12:27
Külföldi reklámosok - jó terep számukra Magyarország (Kreatív Online)
Növekvő piac, egzotikus kultúra és magyar feleség – többek között ilyen okok miatt döntöttek Magyarország mellett és kezdtek el dolgozni magyar ügynökségeknél a több vagy kevesebb ideje hazánkban élő, külföldről érkezett művészeti vezetők. A Kreatív Online-nak három art director beszélt Magyarországra kerülésükről és arról, hogy mi a véleményük a magyar reklámipar lehetőségeiről. A legtöbb…
jan. 4
12:32
Az amerikai haditengerészetnél korlátozzák a hangradar használatát (HírTV)
Egy amerikai szövetségi bíró csütörtökön korlátozta Kalifornia partjainál a haditengerészeti szonár használatát. Környezetvédők szerint a hangradar károsan hat a cetekre, megzavarja kommunikációjukat és tájékozódásukat.
jan. 4
12:32
Albínó aligátorokat loptak (Blikk)
jan. 4
12:34
Megműtötték Jackson arcát (Blikk)
jan. 4
12:37
Hat és fél éves negatív rekord dőlt meg (Piac és Profit)
Az euróövezetben decemberben átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint 2006. decemberben, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken előzetes becslésként.
jan. 4
12:38
Diktatúrában szokásos döntést hozott a honvédelmi miniszter? (Gondola)
A kormány semmibe veszi az embereket, fittyet hány a szakszervezetek, a szakmai szövetségek és a civil szervezetek álláspontjára, és most már nem átall rossz emlékű, diktatúrákban szokásos eszközöket bevetni a vele egyet nem értőkkel szemben.
jan. 4
12:38
Közösségi oldalak és biztonság - a Bebo lett az első (Kreatív Online)
A Bebo lett a legbiztonságosabb és a legfelhasználóbarátabb közösségi oldal, olyan versenytársakat kiütve, mint a MySpace és a Facebook - írja a BrandRepublic. A közösségi oldalakról a brit Computing Which? számítástechnikai magazin kérdezte meg a felhasználókat.
jan. 4
12:38
Slota: Szlovákiában nem élnek magyarok (Blikk)
jan. 4
12:39
Évismétlés ellen küzdenek a francia miniszterek (Privátbankár)
A francia miniszterek ezentúl minden hónap végén jegyekkel ellátott bizonyítványt kapnak egyéni teljesítményükről, amelyet a miniszterelnöki hivatal értékel
jan. 4
12:43
Slota: "Szlovákiában nem élnek magyarok" (Infostart)
A Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint Szlovákiában nem élnek magyarok, "csak szlovákok, akik magyarul beszélnek". Hivatalos adatok szerint az országban több mint félmillióan vallják magukat magyarnak.
jan. 4
12:43
305 forintba kerülhet egy liter benzin (HírTV)
A legtöbb szakértő szerint csak a kezdet a százdolláros olajár, 2008-ban további áremelkedésre kell felkészülni. A nyersolaj ára szerdán lépte át a lélektani határnak számító száz dolláros szintet. A németek 4 eurós benzinárt jósolnak a következő 10 évre. Magyarországon elemzők szerint a literenkénti ár hamarosan elérheti a 300-305 forintot.
jan. 4
12:45
Önkormányzati szövetség is csatlakozik az egészségbiztosítás elutasítóihoz (Alternatív Energia)
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöksége csatlakozik ahhoz az állampolgári kezdeményezéshez, amely felhívja a területileg illetékes országgyűlési képviselő figyelmét arra, hogy a magyar társadalom elutasítja az egészségbiztosítás üzleti alapokra helyezését - közölte az önkormányzati szövetség pénteken a távirati irodával.
jan. 4
12:45
Bizonyítványt kapnak a francia kormány tagjai (Kripto Akadémia)
A francia miniszterek ezentúl minden hónap végén jegyekkel ellátott bizonyítványt kapnak egyéni teljesítményükről, amelyet egy külső könyvvizsgáló cég bevonásával készít el a miniszterelnöki hivatal.
jan. 4
12:48
Jövő héten már gyűjtik a leharcolt karácsonyfákat (Infostart)
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. azt kéri, hogy a kiselejtezett karácsonyfákat mindenki a kijelölt gyűjtőhelyeken rakja le, vagy, ha az túl messze van, tegye a szeméttartály mellé - mondta el az InfoRádióban a cég helyettes szóvivője.
jan. 4
12:49
EUR-CHF Megállt a visszaesés (HírTV)
A múlt heti nagy veszteségek ellenére is töretlennek mondható az EUR-CHF fölrendelt, tavaly májusi emelkedö trendje, mely 1,6400-nél fut. A devizapár sorozatban harmadik napja az alsó Bollinger-szalagon kívül mozog, ami miatt elöbb vagy utóbb javulás várható. Ellenállások 1,6400-nél és 1,6431-nél, míg támogatás 1,6343-nál található. In-GFX
jan. 4
12:50
Eltüntek, de igazából (Kripto Akadémia)
Megtaláltak 11, három hónappal ezelőtt eltűnt tengerészt a távol-keleti Kamcsatkán pénteken: az emberek hajójuk meghibásodása után egy elhagyott katonai támaszponton éldegéltek, amíg fogyni nem kezdett az élelmiszertartalék.
jan. 4
12:54
Korlátozzák a hangradar használatát (HírTV)
Egy amerikai szövetségi bíró csütörtökön korlátozta Kalifornia partjainál a haditengerészeti szonár használatát. Környezetvédők szerint a hangradar károsan hat a cetekre, megzavarja kommunikációjukat és tájékozódásukat.
jan. 4
13:06
Macskamamát mentettek a tűzoltók (Blikk)
jan. 4
13:07
Újabb három fagyhalál Moszkvában (Kripto Akadémia)
Újabb három ember fagyott meg a péntekre virradó éjszaka Moszkvában: ezzel az idei tél halálos áldozatainak száma az orosz fővárosban 64-re emelkedett. Valójában az elmúlt volt az első valóban hideg éjszaka idén: mínusz 16-18 Celsius-fokot mértek.
jan. 4
13:11
2006. október 23.: testi sértés miatt eljárás egy rendőr ellen (HírTV)
Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással és könnyű testi sértéssel vádolja az ügyészség azt a rendőrt, akit pénteken állítottak bíróság elé egy 17 éves fiú ügyében, akit ő is bántalmazott a 2006. október 23-án.
jan. 4
13:13
Font Sándor: Áremelkedést hoz az elhibázott agrárpolitika (HírTV)
A Fidesz szerint a kormányban eluralkodott az a nézet, hogy a magyar mezőgazdaságban nem szükségesek a magyar gazdálkodók. Jelzi ezt például az őstermelői adószám bevezetése és a termőföldek értékesítése - véli Font Sándor, az ellenzéki párt képviselője.
jan. 4
13:17
Arany- Az abszolút csúcs a láthatáron (HírTV)
Az aranyat 860,38 dolláron, azaz továbbra is 875,00-es abszolút csúcsának közelében jegyzik. Továbbra is töretlennek mondható az augusztusi emelkedö trend, mely 800,00-nál fut, így kedvezöek a chart-technikai kilátások. A tavaly novemberi csúcs átlépése után nincs nagyobb ellenállás a láthatáron. Ha sikerül átlépni a 875,00-ös értéket, további emelkedés következhet. Ellenállás 867,80-nál,…
jan. 4
13:19
Vandálok zúztak szét két betlehemet (HírTV)
Nem fértek a bőrükben a vandálok a decemberi ünnepi időszakban. Kapuváron, illetve Csornán is pusztították a betlehemet.
jan. 4
13:22
Goldie Hawn elmenekült Aspenből (Blikk)
jan. 4
13:23
Új elnökválasztást követel a kenyai ellenzék (Kripto Akadémia)
Új elnökválasztást követel a kenyai ellenzék, mert megítélése szerint csak így oldható meg a múlt heti elnökválasztás vitatott eredménye miatt kialakult politikai válság. Anyang Nyongo, a Narancssárga Demokratikus Mozgalom főtitkára állt elő pénteken ezzel a követeléssel.
jan. 4
13:27
Több ezer ember kerülhet vissza a munkaerőpiacra (Infostart)
Szemléletváltásra van szükség a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása terén - vallja Juhászné Lévai Katalin. Az Országgyűlés Esélyegyenlőségi és fogyatékosügyi albizottságának alelnöke szerint a jövőben a megmaradt munkaképességet kell vizsgálni, és ha ez megfelelő fokú, átképzéssel az illető akár a régi munkahelyére is visszakerülhet. A munkáltatókat különböző támogatással arra…
jan. 4
13:27
Goldie Hawn elmenekült Aspenből (Gondola)
Goldie Hawn elmenekült az otthona kezelében fekvő Aspenből a lesifotósok állandó zaklatása miatt. "Idejöttek a mi kis várokánkba, és tényleg tették a dolgukat: elüldöztek minket innen!" -...
jan. 4
13:29
MSZP-s vallomás: nem érti, de megszavazta (Gondola)
Harmadik kerületi választópolgárok egy csoportja megpróbálta rábírni Donáth László szocialista képviselőt, hogy szavazzon nemmel az egészségügyi reformra. A honatya azonban visszautasította a lakossági kritikát és csak annyit ígért meg, hogy áttanulmányozza a törvényt.
jan. 4
13:33
Romániában továbbra is akadozik a légi és a szárazföldi közlekedés (Gondola)
Románia déli és délkeleti részén péntek reggelre sem sikerült felszabadítani a hótorlaszoktól néhány országutat, a vasúti és a légi közlekedés is akadozott. A hó Dél-Romániában okozta a...
jan. 4
13:33
Tagadja bűnösségét a megvádolt rendőr (Blikk)
jan. 4
13:35
Újabb rendőr bíróság előtt október 23-a miatt (Gondola)
Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással és könnyű testi sértéssel vádolja az ügyészség azt a rendőrt, akit pénteken állítottak bíróság elé egy 17 éves fiú ügyében, akit ő is bántalmazott a 2006. október 23-án.
jan. 4
13:36
Beindulóban a turizmusfejlesztés (Piac és Profit)
A turisztikai attrakciófejlesztési pályázatok benyújtásához szükséges elektronikus kitöltő program már letölthető az NFÜ honlapjáról.
jan. 4
13:36
Pályázik a Magyar Telekom a Telekom Slovenijé-re (Infostart)
A Magyar Telekom kötelező ajánlatot nyújtott be a Telekom Slovenije privatizációs pályázatán - közölte a társaság pénteken.
jan. 4
13:37
Fidesz: Gyurcsány piros pontokat ad a hibákért (Infostart)
Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint a kormány tönkreteszi a magyar agráriumot, miközben a kormányfő a kabinet tagjainak értékelésekor várhatóan a földművelésügyi tárca vezetőjének munkáját ismeri el legjobban, Gráf József kaphatja a legtöbb piros pontot.
jan. 4
13:37
Cristiano Ronaldo 25 milliárd forintért hagyhatja el a Manchester Unitedet (Infostart)
Elképesztő összegben: 75 millió fontban (25,6 milliárd forintban) állapította meg a Manchester United Cristiano Ronaldo árát. Ha a portugál ennyiért elkelne, megdöntené Zinadine Zidane rekordját.
jan. 4
13:38
CAD-CHF Az elsö javulás 7 napja (HírTV)
A CAD-CHF-et 1,1259-en jegyzik. 7 veszteségekkel teli nap után ma nyereségekre tett szert a devizapár. A devizapár túlvásárolt helyzetbe került, ezért elöbb vagy utóbb technikai javulás várható. Nagyobb ellenállás 1,1400-nél, míg támogatás 1,1209-nél és 1,1154-nél található. In-GFX

Keresés