Más ollót hasznáhat a jobb- és balkezes kertész, vannak kisebb és nagyobb tenyérbe való ollók, ráadásul minden munkához vannak speciális szerszámok is.
Leveleit elborítják a margarétaszerű fészekvirágzatok, melyek fehér, kék, bíborvörös, rózsaszín és piros színben pompáznak. Töve fehér, sárga vagy bordó színű lehet.
Mi sem kellemetlenebb tavasszal, a gyümölcsfák rügypattanásának idején, hogy máris kezdhetünk félni. Ilyenkor támadja a barackokat a pajzstetű, ilyenkor kell ellene védekezni!
Gyémántot próbált rabolni egy ismeretlen férfi egy fővárosi ékszerüzletből. Az üzlet alkalmazottja dulakodni kezdett az elkövetővel, aki végül zsákmány nélkül menekült el - tájékoztatta az InfoRádiót a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Nagyvonalúan kénytelenek bánni a brit hatóságok a bűnözőkkel, hogy valamelyest csökkentsék a börtönök zsúfoltságát: egyre többeket a rendőrőrsök celláiban látnak "vendégül" - holott ez egy éjszakára annyiba kerül, mint egy egyhetes nyaralás a Kanári-szigeteken.
Felfüggesztettek egy nagy-britanniai iskolából egy 15 éves fiút, mert megivott egy doboz limonádés sört. Ennek mindössze 0,5 az alkoholtartalma - éppen ezért hivatalosan nem is számít alkoholos italnak.
Ritkán lehetett jó híreket hallani az utóbbi időben Amy Winehouse-ról, de úgy tűnik, van még remény az énekesnő számára: már az ötödik napját tölti a kábítószer-elvonókúrán. Állapota olyan szépen javul, hogy maguk az orvosok is elképedtek.
Műanyag drótokkal húzatja vágottá a szemét egy brazil modell. Angela Bismarchinak ez lesz a 42. szépészeti műtétje, de feltett szándéka, hogy bekerül a Rekordok Könyvébe a legtöbb plasztikai operációt végrehajtott hírességként.
Halálra gázolt egy biciklistát, majd kártérítést követel az áldozat családtagjaitól egy spanyol autós. Azt a kárt akarja behajtani, amelyet luxuskocsijában tett a kerékpár.
Gordon Brown miniszterelnökségének hét hónapja alatt tartja magát a "savanyú skót" imázshoz sötét öltönyeivel, merevségével, statisztikadaráló gazdasági elemzéseivel. Ebbe a képbe még a közelmúltbéli indiai és kínai látogatása sem vitt változatosságot.
Döbbenetes tapasztalatot szerzett egy tizenéves lány a Spice Girls londoni koncertjén: Jo Simpkin most már tudja, milyen könnyű valakit kiütni akár egy pohárnyi itallal is.
Bőrrákellenes kampány arca - illetve teste - lett Victoria Beckham. A sztár azért vállalta a szerepet, mert nemrég rájött, mennyire fontos bőre védelme.
Amerikában szinte már divat a "visszaplasztikázás". A plasztikai műtétek után elégedetlen ügyfelek ugyanis új operációnak vetik alá magukat, hogy visszakaphassák eredeti külsejüket.
Venezuelában harminc túszt ejtettek fegyveresek egy bankban, miután egy rendőr megzavarta őket a rablásban - közölte egy magas rangú biztonsági tisztviselő.
Már automatából is vásárolhatnak marihuánát Kalifornia államban azok, akiknek a szert orvosuk írta fel terápiás céllal. Az automaták ujjlenyomat alapján azonosítják a vásárlókat.
Széttépte saját gazdáját egy megvadult rottweiler Londonban. A kutya a szokásos reggeli séta közben támadt rá az idős férfira, akin a járókelők sem tudtak segíteni.
Hatvanhét év után került meg egy jegygyűrű Nagy-Britanniában: a menyasszony 21 esztendősen hajította el mérgében egy mezőn, 33 éves unokája pedig a minap lelte meg.
Szamurájkarddal szúrták le, aztán krikett- és golfütőkkel, meg vasrudakkal vertek agyon szomszédai egy brit férfit, aki családja szeme láttára vérzett el. A negyvenéves, háromgyermekes apuka mindössze annyit kért azoktól, akik rátámadtak, hogy adják vissza a focilabdát, amelyet fia véletlenül átrúgott hozzájuk.
Kiderült, hogy a komoly hiánytünetekkel fenyegető D-vitamin azonos a napfénnyel. A rossz hír, hogy abból nem kapunk eleget, a jó pedig az, hogy van megoldás.
A görög bíróság felmentette azt a férfit, aki 2006 nyarán kilökte hatéves fiát egy krétai szálloda negyedik emeleti balkonjáról, majd kétéves kislányával az ölében maga is leugrott, de túlélte a zuhanást, fia azonban belehalt. A bíró azért nem ítélte el John Hogant, mert megítélése szerint a férfi nem beszámítható. A kislány, pszichiáterei szerint, még nem tudta feldolgozni a történteket.
Továbbra sem találják a legnagyobb nagy-britanniai rablást elkövető banda egyik tagját, aki vélhetően 32 millió fonttal bujkál Cipruson. Eközben a többi elkövető perében kedden hirdethetnek ítéletet.
Több száz történelmi dokumentumot és tárgyi emléket lopott el az ügyészség vádja szerint egy levéltáros a New York Állami Könyvtárból. A tolvaj eBay kereskedőportálon bukott le.
Zalaszentgrótnál, a Zala folyóban találták meg a rendőrök azt a személyautót, amellyel sofőrje egy héttel korábban cserbenhagyásos balesetet követett el - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A GKF Csoport 9 szakterület képviselői iránti bizalomról készített felmérést. A 15 európai országra, valamint Oroszországra és Törökországra, továbbá az Egyesült Államokra kiterjedő kutatás eredménye szerint a magyarok szinte minden területtel szemben a legbizalmatlanabbak.
Majdnem tavaszias hőmérsékletű és hideg időszakok váltják egymást, amit a kerti növények nehezen viselnek el, mert az enyhe napokon megindul a nedvkeringésük és emiatt fokozottan érzékennyé válnak a rá következő fagyos, zord időszakkal szemben.
Diana hercegnő szerint lehallgatókészülékeket helyeztetett el Mohamed al-Fayed annak a jachtnak a fedélzetén, amellyel a Földközi-tengeren hajókázott fiával. Erről a tragikus sorsú Diana testvére beszélt azon a meghallgatáson, amelyen hercegnő halálának körülményeit vizsgálják.
Egy újsággal igazolta személyazonosságát egy nyugat-virginiai polgármester az egyik kaliforniai repülőtéren, mert nem volt nála az érvényes jogosítványa, csak egy lejárt, azt viszont nem fogadták el a biztonsági őrök.
Izrael hivatalosan is bocsánatot készül kérni a Beatles együttes még élő tagjaitól, és az elhunytak hozzátartozóitól, amiért 43 évvel ezelőtt lemondta a gombafejűek szentföldi koncertjét.
Beszámíthatatlannak találta az elmeorvosi szakértői jelentés azt a tizenkilenc éves német fiatalembert, aki augusztusban egy bécsi hajléktalanszálláson megölte lakótársát, majd a holttestet felboncolta.
A venezuelai hatóságok kedden lehetővé tették, hogy öt túsz fedezetében szabadon távozzanak azok a fegyveresek, akik több mint harminc embert ejtettek foglyul egy megzavart bankrablás során.
A világ legdrágább sörét kezdték árusítani a dán főváros néhány éttermében - a Vintage 1-ből egy félliteres butélia 2008 koronába, azaz csaknem hetvenezer forintba kerül.
Az Egyesült Államokban eladott iPhone-ok több mint egynegyedét törték fel, amelyek így már nem csak az Apple exkluzív partnerének számító AT&T mobilszolgáltató kártyáival használhatók.
A tökéletes nőnek olyan az ajka és a szeme, mint Angelina Jolie-é, a melle, mint Pamela Andersoné, a hátsója pedig, mint Jennifer Lopezé. A tökéletes orr viszont Nicole Kidmané.