2008. január 30. szerda

jan. 30
6:14
Saját fegyverével lőtték le a rendőrt (Infostart)
Kihallgatásra akart bevinni egy rendőrnő New Orleansban egy csavargót, a gyanúsított azonban leteperte, elvette tőle a fegyverét és agyonlőtte.
jan. 30
6:14
Így válassz ügyvédet (Blikk)
Néhány jó tanáccsal szolgál dr. Kamarás Péter, a Blikk jogi szakértője
jan. 30
6:16
Felháborító, ott sem voltam, mégis megbüntettek! (Blikk)
A sértett tanúkkal tudja bizonyítani igazát
jan. 30
6:18
Segít a Blikk Autó! (Blikk)
Sok, biztosítót váltott olvasónk gondja ezekben a napokban, hogy késik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk új kötvénye, azzal együtt pedig az a bizonyos sárga csekk, amellyel fizetni szoktak. Mivel 30 napig él a korábbi biztosítás hatálya, úgy saját érdekében holnap már ne indítsa el a kocsiját az, aki nem győződött meg arról, hogy befogadta-e az adott biztosító az ő szerződési ajánlatát,…
jan. 30
6:35
Megadták magukat a venezuelai bankrablók (Infostart)
Megadták magukat Venezuelában a bankrablók, akik korábban öt túsz fedezetében szabadon távozhattak. A túszoknak nem esett bántódása - jelentette be Eduardo Manuit guaricói kormányzó.
jan. 30
7:15
Negyvenmilliárdos vagyonából egy fillért sem hagy a gyerekeire (Infostart)
110 millió fontos (38 milliárd forintos) vagyonnal és egy hétmillió fontot érő londoni házzal rendelkezik Nigella Lawson, a népszerű tévés séf és a férje, de a gyermekeik nem számíthatnak arra, hogy ölükbe hullik a vagyon - nem kapnak ugyanis egy fillért sem.
jan. 30
7:27
Kétmillióért kelt el a kalap (Infostart)
7800 euróért (több mint kétmillió forint) kelt el kedden Francois Mitterrand volt francia államfő (1916-1996) egyik jellegzetes kalapja, amelyet az elnöki ruhatár más darabjaival együtt jótékonysági célból bocsátott kalapács alá özvegye, Danielle.
jan. 30
7:43
Emberi nyelvet szolgáltak fel a kórházi kantinban (Infostart)
A szlovén hatóságok vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék: hogyan kerülhetett egy emberi nyelv darabja az egyik ételbe, amelyet az izolai kórház büféjében szolgáltak fel.
jan. 30
7:59
A kannabisz sokkal rákkeltőbb, mint a sima cigi (Infostart)
Egy füves cigi elfogyasztása a tüdőrák kialakulása szempontjából egyenértékű 20 sima cigarettáéval - állapították meg új-zélandi kutatók, akik arra is figyelmeztettek, hogy a tüdőrák egyre gyakoribbá válása összefüggésbe hozható a kannabiszhasználat terjedésével.
jan. 30
8:33
Egyre kevesebb a gyermekhalál (Vital)
tovább
jan. 30
8:35
Valóban hatékonyak a masszázsgépek? (Vital)
tovább
jan. 30
9:24
Betelt a pohár: felesége elhagyta a hűtlenséggel vádolt sztárfocistát (Infostart)
Elköltözött hűtlenséggel vádolt férjétől Cheryl Cole, a Girls Aloud nevű együttes énekesnője. Korábban két nő is azt állította, hogy lefeküdt Ashley Cole-lal, az angol válogatott futballistájával, egyikük ráadásul azt mondta, hogy az egyéjszakás kapcsolatból gyermeke születhet.
jan. 30
9:34
Agro+MashExpo 2008 a traktorfülkéből (Édenkert)
Az agrárvilág szezonnyitó rendezvénye a januárban zajló Agro+MashExpo. Körbenéztünk a legmagasabb traktorfülkéből.
jan. 30
9:36
Videóra vette, ahogy megpróbálja megölni szüleit (Infostart)
Egy 15 éves brit lány kamerával rögzítette, amint megpróbálja megölni szüleit.
jan. 30
9:52
Ártalmas a határtalan boldogság (Infostart)
Az átlagosan boldog emberek gazdagabbak és talán egészségesebbek is, mint a különlegesen boldogok - állítja Ed Diener amerikai pszichológus, aki két évtizede boldogság-kutató.
jan. 30
9:53
Ez a kisember limuzinja (Blikk)
A Fiat Linea 1.3 Mjetet teszteltük
jan. 30
10:20
Boldogan lemondana a pénzről a lottónyertes (Infostart)
Boldogan lemondana 19 millió fontos (6,6 milliárd forintos) lottónyereményéről Stephen Smith, ha cserébe valaki meg tudná gyógyítani. A férfi állapota olyan súlyos, hogy bármelyik pillanatban meghalhat.
jan. 30
11:09
"Ha nem viszi el valaki a gyereket, élve eltemetem!" (Infostart)
Kutyaólba zárta tízéves unokáját egy amerikai asszony, mert a gyerek lámpaolajat és háztartási tisztítószert öntött a család italába. A rokonok közül többen megbetegedtek, de kórházba egyiküket sem kellett szállítani.
jan. 30
11:42
Így spórolhatunk a vízzel (Blikk)
A karbantartás mellett akad más lehetőségünk is a takarékoskodásra
jan. 30
15:43
Miért fagyérzékeny a kajszibarack? (Édenkert)
A kajszi fagyérzékenysége alapvetően déli származására vezethető vissza, de emellet még más tényezők is szerepet játszhatnak benne.
jan. 30
16:46
Lehet-e szarvasgombával csajozni? (Blikk)
Nem olcsó, nem növény, nem állat, de drága, az biztos
jan. 30
16:58
Országossá vált az influenzajárvány (Vital)
tovább
jan. 30
17:57
A dermesztő Dunába borultak emberek Ráckevénél (Infostart)
Hat ember burult a vízbe egy csónakból a ráckevei Duna ágon.
jan. 30
20:14
Digitálisan újjáélesztik a szerencsétlenül járt filmsztárt (Infostart)
Elképzelhető, hogy digitálisan újjáélesztik Heath Ledgert, aki nem tudta befejezni utolsó filmje forgatását. A hírt a múlt héten elhunyt ausztrál sztárral együtt dolgozó Christopher Plummer árulta el.
jan. 30
20:25
"A gyerek tehet arról, hogy a kutya az arcába mart" (Infostart)
Kétéves kisfiát hibáztatja az az ausztrál anya, akinek kutyája megmarta a gyereket. A nő szerint az ebet a kis Noah hergelte, ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy az arcába kapott.
jan. 30
20:36
A szerető és az apáca harcol az örökségért (Infostart)
Egy orosz diáklány és egy buddhista apáca harcol egy elhunyt skót férfi félmillió fontos (174 millió forintos) örökségéért. A vagyon automatikusan a férfi Indiában élő húgára szállt, a pénz fele azonban a szerető szerint őt illeti.
jan. 30
20:41
Brutális balesetben halt meg a leghíresebb női testőr (Infostart)
Életét vesztette Oroszország leghíresebb női testőre, Anna Loginova, miután megpróbálta megvédeni luxusautóját a rablóktól.
jan. 30
20:53
Műpisi és folyékony szellentés - a legbizarrabb áruk az internetről (Infostart)
Farkas vizelettől az urániumon keresztül Jabba, a hutt személyi tankjáig a legkülönbözőbb dolgokat lehet megvenni az amazon.com oldalán, ahol hasznos tanácsokkal is szolgálnak a reménybeli vevőknek a bizarr tárgyak vásárlásakor.
jan. 30
21:04
Medveboccsal jelent meg a kórházban a büszke nagypapa (Infostart)
Élő mackóval érkezett a kórházba első unokája üdvözlésére Joszip Kobzon, a Magyarországon is ismert orosz énekes.
jan. 30
21:14
Influenzajárvány idején egészségesebb a bankkártya (Infostart)
A készpénzzel is terjedő influenzavírus kockázatát hatásosan csökkentheti a bankkártyák használata - mondta Zdenek Houser, a MasterCard Europe Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. A francia AFP hírügynökség egy korábbi cikke szerint ugyanis a készpénzhasználat fokozhatja a téli járványok terjedését, hiszen a vírus, ha bankjegyre kerül, akár több mint két hétig is…
jan. 30
22:13
Két ember holtan került elő a jeges Dunából (Infostart)
Két fiatalember meghalt, amikor öt társukkal a Kis-Dunán egy csónakkal felborultak a Pest megyei Ráckevénél. Hármukat kimentették, két másik férfit még búvárok keresnek - közölte Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

2008. január 31. csütörtök

jan. 31
6:15
Hogyan kösd össze a számítógépet a mobillal? (Blikk)
Megtudhatod, melyiknek mi az előnye és a hátránya
jan. 31
6:17
Képriport: hárman fulladtak a jéghideg Dunába (Infostart)
Három fiatalember meghalt, amikor négy társukkal a Kis-Dunán egy csónakkal felborultak a Pest megyei Ráckevénél. Hármukat kimentették, egy másik férfit még búvárok keresnek.
jan. 31
6:22
Dráma a levegőben: "Engedjetek, Istennel akarok beszélni!" (Infostart)
Kényszerleszállást hajtott végre Írországban az Air Canada légitársaság Torontóból Londonba tartó repülőgépe, miután az első tisztnek - az utasok beszámolói szerint - "mentális problémái" támadtak; egyebek mellett azt ordibálta, hogy Istennel van beszélnivalója.
jan. 31
6:38
Hat hónap után szóltak az anyukáknak, hogy más csecsemőjét kapták (Infostart)
Szerencsés véget ért egy tragikus eset a németországi Saarbrückenben: egy többhónapos viszontagság után immár valódi otthonára talált az a két csecsemő, akiket az elmúlt év nyarán cseréltek el egy saar-vidéki klinikán.
jan. 31
7:43
Az év ajánlata: repüljön meztelenül! (Infostart)
Eljött a Paradicsom a német nudistáknak. A könnyed kiruccanásra vágyó utasok már a repülőn megszabadulhatnak ruháiktól, nem kell kivárniuk, amíg megérkeznek a nudista strandra.
jan. 31
7:59
Sokat árthat magának a futballszurkoló (Infostart)
A focirajongó férfiak háromszoros eséllyel kapnak szívrohamot azokon a napokon, amikor nemzeti csapatuk fontos meccset játszik.
jan. 31
8:15
Szcientológus nyeregben (Infostart)
Tom Cruise vásárolja meg a Ducati legújabb szupermotorját, amely titán-, magnézium- és szénszálas technológiával készült, és végsebessége óránként 322 kilométer.
jan. 31
8:55
Hogyan segít a rágógumi húgyhólyag-eltávolítás után? (Vital)
tovább
jan. 31
9:21
Szeretnél kardvirágmezőt a kertedbe? (Édenkert)
Virágágyi dísznek vagy vágott virágnak is kiváló növények a változatos kardvirágok. Megmutatjuk hogyan neveld őket!
jan. 31
9:26
Célprémium az olcsóbb gyógyszert felíró orvosoknak (Infostart)
Egyik amerikai irányított betegellátó rendszer által tavaly elindított program 100 dollárral jutalmazza betegenként azt az orvost, aki a drága innovatív gyógyszer helyett betegét átállítja egy lényegesen olcsóbb "gyógyszermásolatra", generikus készítményre. Az Amerikai Kardiológus Kollégium folyóirata szerint ez a kezdeményezés az angol egészségügyi hatóságok érdeklődését is felkeltette.
jan. 31
9:31
A középkorúak is meggondolatlanok, ha a szexről van szó (Infostart)
Egy friss kutatás szerint nem csak a fiatalok hajlamosak megfeledkezni a védekezésről, a szexuális életük során. A középkorúak is veszélyeztetik egészségüket és egyre nagyobb fertőzésveszélynek teszik ki magukat.
jan. 31
9:42
Speciális, nőknek kifejlesztett biztonsági övet tesztelnek (Infostart)
Nagy-Britanniában milliók sodorják veszélybe az életüket azzal, hogy nem használják a biztonsági övet az autóban.
jan. 31
9:46
Gyakoribb az ekcéma a gyenge bélflórájú csecsemőknél (Vital)
tovább
jan. 31
10:53
A tanítónő sokkot kapott, amikor belépett az osztályba (Infostart)
Egy brit kistelepülés általános iskolájának első osztályába a csodával határos módon csak fiúgyermekek jelentkeztek. Amikor a tanítónő belépett az osztályba, nem hitt a szemének: 20 kisfiú nézett vele szembe.
jan. 31
13:59
Képek: teljesen szétrocsolódott a színművész autója (Infostart)
Autóbalesetben elhunyt Selmeczi Roland színművész - közölte a szolnoki Szigligeti Színház.
jan. 31
15:36
Egészséges fejbőr a szép haj titka (Blikk)
Frizuránk csak akkor lehet trendi, ha a fejbőr is egészséges
jan. 31
15:38
Előkerült az eltűnt pénzespostás (Infostart)
Feladta magát csütörtökön a gyöngyösi rendőrkapitányságon az a kiszombori postás, aki a múlt héten tűnt el a kézbesítendő levelekkel és több mint egymillió forinttal együtt - mondta az InfoRádiónak Tuczakov Szilvána, a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
jan. 31
16:19
Fitneszeledel jó áron: érdemes fejes salátát (v)enni (Édenkert)
Jó hír a böjtölőknek, hogy 2008-ban olcsóbb a fejessaláta. A nagy árzuhanása viszont csak április elején kezdődik. Piaci árles 2008. 5. hét.
jan. 31
20:19
Emberi maradványok a tartályban: "belenyúlt, és nyálkás anyagot érzett" (Infostart)
Egy ausztrál férfi 23 éven keresztül egy tartályban tartotta felesége maradványait, miközben azt állította, hogy a nő elhagyta őt. A gyilkossággal vádolt férfi tárgyalása szerdán kezdődött.

Keresés