Nagyobb a mellrák kockázata a rendszeresen éjszakai műszakban dolgozó nőknél, különösen akkor, ha egyébként a reggel éber, "pacsirta" típusba sorolják magukat - idézte dán kutatók eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása
A szinte járványszerű elhízás az egészségügy egyik legnagyobb kihívása, és gyakorlatilag az utolsó órákban járunk, amíg tehetünk valamit a jelenség ellen. A mozgásszegény, ülő életmód és az ezzel összefüggésben megjelenő túlsúly számos betegség forrásának vagy rizikófaktorának bizonyult.
Ahogy melegszik az idő, a gyermekgyógyászati sürgősségi osztályt is egyre többen keresik fel. A leggyakoribb okok: vágások, törött csontok és fejsérülések.
Új kolóniákkal tér vissza a brit vidékre a negyed évszázada eltűnt rövidszőrű poszméh - közölte az RSPB elnevezésű brit természetvédő szervezet portálja.
Egy az Amerikai Egyesült Államokban végzett kutatás szerint a viszketésről beszámoló személyek körében kétszer akkora az esélye egyes pszichiátriai megbetegedések jelenlétének, mint más bőrgyógyászati kórképben szenvedő betegek esetében.
Terhesség alatt dolgozni nem mindig könnyű. Tudja meg, hogyan küzdhet meg a terhességi tünetekkel, és maradhat egészséges úgy, hogy a munkáját is elvégzi.
Június 15-től két napig Mátraháza ad otthont az immár hagyományos Post ASCO szimpóziumnak, amelyet a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság szervez. A rendezvényen az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság éves konferenciáján elhangzottakat tekintik át a hazai orvosok - tudtuk meg prof. dr. Bodoky Györgytől, az MKOT tiszteletbeli elnökétől.
Csütörtökön tartják a Nemdohányzók Világnapját, amelyet 1987-ben hívott életre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a cigarettázás ártalmaira és a dohányzásmentes életmód előnyeire.
Az inzulinpumpa az inzulin felfedezése óta talán a legnagyobb lépést jelentette a diabetes mellitus (mindegyik ismert, inzulinadagolást szükségessé tevő formája esetében) terápiájának megkönnyítésére.
A daganatos betegségek általános diagnosztikai és kezelési módszereinek ismertetése. Mire számíthat a vizsgálaton? Mivel jár az Ön vagy hozzátartozója számára előírt terápia, és milyen mellékhatásai lehetnek?
Az egészséges életmód hatékonyan csökkentheti az örökletes hajlamból fakadó kockázatokat szívbetegségek esetében - derítették ki amerikai szívgyógyászok.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) koordinálja azt a programot, amelyet a munkahelyi stressz megelőzésére indítanak Magyarországon.
Országos fotópályázat keretében engedtek bepillantást az érintett betegek és családok abba, milyen egy gyógyíthatatlan betegséggel együtt élni. Az idegrendszert megtámadó ezerarcú kór, az SM világnapján a fővárosi Erzsébet téren szabadtéri fotókiállítást rendeztek, s közösen engedték útjára a remény léggömbjeit az SM betegek.
A nézők a londoni olimpia ideje alatt biztosan nem fognak éhezni. A közétkeztetés tekintetében ez lesz a világ eddigi legjelentősebb békeidőbeli eseménye, hiszen július 27-től rajongók millióit kell kiszolgálni a különböző helyszíneken étellel és itallal.
Nagyobb a mellrák kockázata a rendszeresen éjszakai műszakban dolgozó nőknél, különösen akkor, ha egyébként a reggel éber, "pacsirta" típusba sorolják magukat - idézte dán kutatók eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.
Nagy-Britanniában mintegy 200 ember olyan kövér, hogy képtelen elhagyni otthonát, gondozásuk évente több tízmillió forintnyi összegbe kerül az állami egészségügyi szolgálatnak (NHS).
Eper: kimagasló C-vitamin szint, magas vas-, kalcium-, magnézium- és alacsony kalóriatartalom. Színe, illata és zamata miatt a kora nyári időszak egyik legkedveltebb gyümölcse. Kedvező tulajdonságai mellett az eper fogyasztása azonban kellemetlen tüneteket is okozhat.
Az egészséges életmód hatékonyan csökkentheti az örökletes hajlamból fakadó kockázatokat szívbetegségek esetében - derítették ki amerikai szívgyógyászok.
Iskolásként néhány hét alatt kiderülhet, hogy a gyermekünk nem jól lát, de az is lehet, hogy csak hónapok múltán kezdünk gyanakodni, hogy a tanulási gondok hátterében látási problémák állhatnak.
A húgyhólyagtükrözés (cisztoszkópia) nagyon fontos és hasznos eszköz az urológusok kezében. Segítségével áttekinthető a húgycső, a húgyhólyag, a húgyvezetékek szájadékai, illetve az azokból ürülő vizelet.
Kitiltaná a városvezetés New Yorkból a nagyméretű üdítőitalos poharakat: a gyorséttermekben, a kávézókban, az utcai árusoknál, a mozikban és a stadionokban nem árusíthatnának 16 unciánál, azaz 437 milliliternél nagyobb adagot kínáló megapoharakat.
Intenzív zivatarokkal kezdődött a meteorológiai nyár, de komolyabb lehűlésre nem kell számítani. Vasárnap 30 fok körüli maximum hőmérséklet várható - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
A kalcium rendkívül fontos ásványi anyag, azt is mondhatnánk, hogy nélküle nincs élet, ugyanis minden sejtnek, szövetnek szüksége van rá. A kalciumnak a csontok szilárdságának biztosításán kívül meghatározó szerepe van az idegek és izmok ingerelhetőségében, az izom-összehúzódásban, sőt még a véralvadásban is.
A MÁV-START idén nyáron is közlekedtet közvetlen vonatokat Délkelet-Európa tengerparti nyaralóhelyeire, Burgaszba június 1-jén, pénteken, Várnára pedig június 2-án, szombaton indul idén először közvetlen gyorsvonat a Budapest Keleti pályaudvarról.
Napjainkban a társadalom sajátos átrendeződésének vagyunk tanúi. Míg a múlt század elején – közepén a nők feladata általában a háztartás vezetése és a gyerekek ellátása volt, addig napjainkban a versenyszféra közép – és felső vezetőinek jelentős része hölgy.
Az új komplex minősítő felülvizsgálatokat 2013 végéig kell elvégezni a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal fővárosi és megyei kirendeltségén. A 2012. január 1-jétől bevezetett rendszerben az egészségi állapot mértékét és nem a munkaképesség-csökkenést vagy az egészségkárosodás mértékét vizsgálják. Csak azok jogosultak ellátásra, akiknek az egészségi állapota 60 százalékos vagy ennél kisebb…
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által támogatott készítményeknek legalább negyedét, de akár a felét is érintheti az előkészítés alatt álló spanyol modell - mondta Sélleiné Márki Mária, az OEP főigazgatója csütörtökön Budapesten, egy háttérbeszélgetésen.
A tisztítószerek és az antibiotikumok széleskörű használata csökkenti a mikrobákkal és egyéb kórokozókkal való találkozást, ami az immunrendszer normál érési folyamataihoz szükséges – mondja a Svábhegyi Gyógyintézet szakértője. Ráadásul túl keveset találkoznak a gyerekek a természeti környezettel, ez vezethet az allergiás és asztmás esetek számának emelkedéséhez.
Ausztrál kutatók matematikai számításokkal modellezték az érvédő hatást, amelyet tíz éven át tartó napi rendszerességű étcsokoládé-fogyasztás eredményezhet.
A fogamzásgátlásnak számos formája ismert, így mindenkinek személyre szabottan lenne érdemes a korának, egészségi állapotának, rizikófaktorainak figyelembe vételével kiválasztani az optimális megoldást.
Tavaly márciusban kezdődtek a problémáim magas pulzusszámmal, később kissé emelkedett vérnyomással. A háziorvosom gyógyszert írt fel rá, és elküldött laborvizsgálatra, ahol semmi eltérést nem találtak. Lehet-e valami hormonális eltérés a háttérben? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül.
A kormány nyári energiagazdálkodási programjával összhangban, farmerben és pólóban jelentek meg a munkahelyükön a japán köztisztviselők pénteken, a nyár első napján.
A rákbetegségben szenvedő emberek száma 2030-ra várhatóan több mint 75 százalékkal emelkedik, sőt a szegényebb országokban még ennél is nagyobb kiugrás várható az esetszámban - derült ki a WHO részeként működő Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) pénteken közzétett tanulmányából.
Kétórás várakozásra kényszerülnek a kilépő kamionok a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson - közölte honlapján a rendőrség szombaton. A hosszú várakozás oka a nagy forgalom.
52 éves vagyok, általában jó a közérzetem, csak amikor hirtelen rámtör az izzadás - ami napjában 5-6 alkalommal is előfordul - nagyon kellemetlenül érzem magam.
Nehéz elképzelni, hogy egy városiasodott társadalomban, nem okoz problémát a zajszennyezés. Mégis, egy kutatás szerint az amerikaiak 80 százaléka állítja, nem tapasztal igazán zavaró zajokat.
Ételallergia leggyakrabban csecsemő- és kisdedkorban jelentkezik, a gyermekek többségénél azonban rendszerint három-négy éves kor körül elmúlnak a tünetek. A táplálékallergia megszűnése nem kizárólag életkor függvénye, azon is múlik, hogy mi okozta a panaszokat.
Az Európai Unió 15 országára kiterjedő felmérés szerint a bevándorlók, függetlenül attól, hogy milyen régóta élnek választott hazájukban, negatívabban értékelik élethelyzetüket, mint azok, akik helyben születtek.
Az intervall szó egyre divatosabb manapság, ha edzéstervről vagy testmozgásról beszélünk. De valóban tudjuk-e, mit is takar ez a kifejezés és a vele összekapcsolt mozgások? És valóban felkészültek vagyunk-e egy intervall órához? És valóban azt a célt szolgálja-e, amit el szeretnénk érni?
Bodzaszörp készítéshez a teljesen kinyílt, egészséges virágokat szedjük le.Vigyázzunk, mert a műanyag zacskóba tárolt virágok befüllednek és megbarnulnak. Forgalomtól távol szedjünk virágokat, mert a közutak melletti bokrok szennyezettek. Ha összegyűlt legalább egy kosárnyi virág, akkor el is kezdhetjük a bodzaszörp készítését!
Az amerikaiak döntő többsége elfogadja a születésszabályozást. A 18 tételből álló lista legalján, közvetlenül az ember klónozása után, a házasságon kívüli viszony áll - derül ki a Gallup kutatásának eredményéből.
A szív- és érrendszeri betegségek ma már szinte népbetegségnek számítanak, ám sokan még mindig nem veszik komolyan a figyelmeztető jeleket, későn fordulnak orvoshoz és az életmódjukon sem hajlandók változtatni. Pedig elhanyagolt érszűkület esetén megnő a fekély, az infarktus és a stroke kockázata is - figyelmeztet a szakértő.
Belegondolt már abba, hogyan kommunikál a siket páciens a háziorvosnál vagy a felülvizsgálat alkalmával a rendelőintézetben? Tolmáccsal – érkezik a praktikus válasz. Talán egy nap elérjük azt is, hogy az orvos a jelnyelv segítségével ad tanácsokat a betegének. A Semmelweis Egyetem orvostanhallgatói a hallássérültek társadalmáról, kultúrájáról és kommunikációjáról is tanulnak.
Az egészségügyi kártevőnek minősülő szúnyogok távoltartására alkalmas készítmények, a szúnyogriasztó szerek, valamint szúnyog- és kullancsriasztó szerek Magyarországon csak az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) engedélyével forgalmazhatók.
Alig két hete, a gyártó több éve tartó próbálkozása után, hazánkban is engedélyezték az ún. abortusz tablettát. A pirulákat a világ 37 országában alkalmazzák a terhességmegszakítás egyik módjaként, itthon egyelőre mégsem lehet majd használni. Az egészségügyi vezetés ugyanis nagyobbnak ítélte a kockázatot, mint a tabletta hasznát, pedig az Egészségügyi Világszervezet szerint biztonságos. Ám közel…