Bokros Lajos drasztikus lépésre szánhatja el magát, ha nem csitulnak az MDF körüli botrányok - mondta az InfoRádiónak Giró-Szász András politikai elemző azután, hogy nyilvánosságra került az a levél, amelyben a párt miniszterelnök-jelöltje azt írta: visszalép, ha az MDF továbbra is csak negatív hírekkel tud bekerülni a sajtóba. A Századvég Alapítvány igazgatója szerint elképzelhető, hogy a levelet…
A magyar rendőrség felkészülten és szakszerűen tevékenykedett tavaly - mondta Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter a rendőrség évértékelő és feladatszabó értekezletén, csütörtökön Budapesten.
Bajnai Gordon kormányfő azt kérte a rendőri vezetéstől, hogy folytassa tavaly megkezdett "közbiztonsági háló" elnevezésű programját; a miniszterelnök a rendőrség csütörtöki, évértékelő és feladatszabó értekezletén azt ígérte, hogy az ehhez szükséges feltételeket a kormány biztosítja.
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja a fideszes Kövér László szavazatvásárlással kapcsolatban megfogalmazott szavait, amelyek a szocialisták szerint a választójog korlátozását jelentik.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen dolgozná ki a Fidesz a kormányprogramjának gazdasági fejezeteit - jelentette be a párt elnöke a kamara gazdasági fórumán. Orbán Viktor elmondta, a legfontosabb, hogy egypárti kormány jöjjön létre, a kétharmadon csak az első választási forduló után érdemes gondolkodni.
A szocialista politikus csütörtöki győri sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormány idején 138 millió forintból kétezer panellakás újulhatott meg, míg a szocialista kabinetek idején 60 milliárdból 284 ezer otthon felújítására jutott.
A Fidesz várhatóan nem vitázik majd az MSZP szakpolitikusaival Mesterházy Attila kezdeményezése kapcsán. Erre enged következtetni az ellenzéki párt elnökének csütörtöki, az iparkamara rendezvényén elhangzott megnyilatkozása, amely szerint nem szakpolitikai vitákra van szükség, hanem új irányt kell szabni a gazdaság számára. Orbán Viktor mind Matolcsy György volt gazdasági miniszter, mind pedig…
A Fidesz helyettes szóvivője szerint egy szlovák liberális párt ironikus ötletét ismertette Kövér László azon a hangfelvételen, amelyet a szocialista Budai Bernadett csütörtöki sajtótájékoztatóján játszott le.
Bajnai Gordon miniszterelnök azt kérte Forgács Imre igazságügyi és rendészeti minisztertől, hogy napokon belül készítse el a fegyvertartás szabályainak szigorítására vonatkozó javaslatát; a kormányfő erről csütörtökön, a rendőrség évértékelő és feladatszabó értekezletén beszélt.
A szociális és munkaügyi miniszter, valamint az igazságügyi és rendészeti tárca vezetőjének közbenjárását kérte Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, mert álláspontja szerint visszásságok tapasztalhatóak a menekült gyermekek jogviszonya körül.
Megosztottak a parlamenti erők az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki tisztségére javasolt jelölt támogatása tekintetében: a szocialisták támogatják a jelöltet, a Fidesz és a KDNP azonban nem. Az SZDSZ hétfőn alakítja ki álláspontját, az MDF-es képviselők megszavazzák a javaslatot.
A romaellenesség megjelenése, a közéleti személyek fenyegetése, az agresszió erőteljesebbé válása jelentett nagyobb kihívást a rendőrségnek tavaly - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány a rendőrség évértékelő és feladatmeghatározó értekezletén csütörtökön Budapesten.
Turcer György érdi vállalkozót indítja a Magyar Demokrata Fórum (MDF) Pest megye 8-as számú választókerületében, miután Véghelyi Balázs, a korábbi jelölt csütörtökön visszalépett a egyéni képviselőjelöltségtől - tájékoztatta Dragon Pál, a párt Pest megyei elnöke csütörtökön az MTI-t.
Turcer György érdi vállalkozót indítja a Magyar Demokrata Fórum (MDF) Pest megye 8-as számú választókerületében, miután Véghelyi Balázs, a korábbi jelölt csütörtökön visszalépett a egyéni képviselő-jelöltségtől - tájékoztatta Dragon Pál, a párt Pest megyei elnöke csütörtökön az MTI-t.
A felnőtt magyar lakosság mintegy 1,2 százaléka, azaz nagyjából százezer ember szerencsejáték-függő - derült ki a Szerencsejáték Zrt. felkérésre készített kutatás eredményéből. Somorai László szóvivő arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy a Szerencsejáték Zrt. játékai nem okoznak függőséget.
A sajtóban megjelent egyes hírekkel ellentétben nem tagja a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett rektora - közölte Torda Júlia, az MTA kommunikációs vezetője.
Nem változtak érdemben a politikai erőviszonyok a választási kampány első hónapjában, a Fidesz stabilan vezet riválisaival szemben a Századvég Alapítvány februári közvélemény-kutatása szerint, amelynek eredményéről csütörtökön tájékoztattak.
Polyák Gábort jelöli az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének Sólyom László, államfő és Bajnai Gordon, miniszterelnök. Az előző elnök, Majtényi László a jogsértő frekvenciapályázat miatt mondott le tavaly október végén.
Az Országos Rádió és Televízió Testület elnökeként a szakmai szempontok érvényesítése lesz a célja Polyák Gábornak, ha hétfőn az Országgyűlésben a képviselők többsége megválasztja a testület első emberének. Az InfoRádiónak adott interjújában a jogász azt mondta: van szakmai tennivaló, de a részletekről a tisztség betöltése után beszél majd.
Az idősek akár egyheti nyugdíjuknak megfelelő prémiumot is kézhez vehetnek az év végén, amennyiben marad a jelenlegi kormány által folytatott költségvetési politika - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten.
Az idősek akár egyheti nyugdíjuknak megfelelő prémiumot is kézhez vehetnek az év végén, amennyiben marad a jelenlegi kormány által folytatott költségvetési politika - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten.
Az LMP feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen közösség elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt, mert közlése szerint a pártot "tűzzel-vassal irtandó" formációnak nevezték egy internetes oldalon.
Az LMP feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen közösség elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt, mert közlése szerint a pártot "tűzzel-vassal irtandó" formációnak nevezték egy internetes oldalon.
Júniustól új irodaházba költözik az SZDSZ, pártközpontját egy saját tulajdonú budapesti ingatlanjában rendezi be - közölte a párt sajtóirodája csütörtökön MTI-vel.
Nem zárja ki az országos rendőrfőkapitány, hogy újabb gyanúsítottakat állítanak elő a BKV-ügyben - erről Bencze József az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. A nemzetvédelmi egyetem rektorának letartoztatása kapcsán elmondta: az akció arányos, szükséges és törvényszerű volt.