Megkezdődött a XVI. Országos Kamarazenekari Fesztivál szombaton Kőszegen, a kétnapos rendezvényre hét zenei együttes kapott meghívást - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Guinness-rekordot döntöttek főként középiskolás diákok Miskolc-Lillafüreden, ahol egyszerre 760-an mondták el József Attila Óda című versét a költészet napja alkalmából. "A legtöbben egyszerre verset mondók magyar Guinness-rekordját" korábban Budapesten állították fel.
Egymillió jiddis nyelven írt könyvet mentett meg a pusztulástól az Egyesült Államokban működő Yiddish Book Center, amelynek fő célja lehetővé tenni a hozzáférést egy eltűnőben lévő zsidó kultúrához.
A költészet napja alkalomból az ország számos településén tartanak megemlékezést, koszorúzást, szoboravatást, valamint versmondó versennyel tisztelegnek a tragikus sorsú poéta emléke és a magyar líra előtt.
Furcsa, felemás érzés kerített hatalmába, amikor megtudtam, hogy a költészet napja az idén egybeesik az országgyűlési választások első fordulójával. Eszembe villant a húszéves József Attila Április 11. című születésnapi verse, amelyben a nagy jövőre készülő fiatalember leleményes fantáziával országos jelentőségű eseményként tüntette föl világra jöttét.
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak Márai Sándor szobránál Budapest I. kerületében vasárnap, a Költészet Napján és Márai Sándor születésének 110. évfordulóján.
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak Márai Sándor szobránál Budapest I. kerületében vasárnap, a Költészet Napján és Márai Sándor születésének 110. évfordulóján.
József Attila ma is a legidézettebb költők közé tartozik, akinek kortársai tovább írják életművét - szólt a 105 éve született alkotóról budapesti szülőházánál vasárnap a költészet napja alkalmából rendezett megemlékezésen Rigó Béla költő, műfordító.
Megemlékezést tartottak a költészet napja alkalmából a 105 éve született József Attila budapesti szülőházánál, a ferencvárosi Gát utca 3-ban. Rigó Béla költő, műfordító, a József Attila Társaság vezetőségi tagja az ünnepségen arról beszélt, hogy József Attila ma is a legidézettebb költők közé tartozik, akinek kortársai tovább írják életművét.
A Győr hazai közönség előtt 25-25-ös döntetlent játszott a román Valceával a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A visszavágó egy hét múlva kerül sor Romániában, a Valcea-pályán a magyar csapat még sohasem győzött.
Bizonyára a ferencvárosi Gát utca 3. volt az ország leglátogatottabb szavazóköre tegnap. Igaz a költészet napi megemlékezésen nem pártokra, hanem magyar költőkre lehetett szavazni.
Az impresszionista művészek Szajnáról festett képeiből rendeznek kiállítást nyáron egy normandiai fesztivál keretében; a tárlat a korszak zenéjét, irodalmát, színházi és filmművészetét is bemutatja.
A Magyarországon kevéssé ismert osztrák kortárs szerző, Friedrich Christian Zauner Ó istenem, miért pont én? című komédiáját viszi színre szerdán a szekszárdi Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn - DBU) Bernd von Bömches rendezésében.
Szóljon a vers! címmel versmaratont rendeztek hétfőn a költészet napja alkalmából Székesfehérváron, a Szabadművelődés Házában kétszáznál is többen mondtak el vagy olvastak fel egy-egy költeményt.
Újabb rangos elismerésben részesült Meryl Streep, akit az Amerikai Művészeti Akadémia (American Academy of Arts and Letters) tiszteletbeli tagjává fogadtak.
A húszas évek német némafilmjei, Murnau és Lang alkotásai ihlették a finn Jukka-Pekka Valkeapaa Látogató című filmjét, amelyet a Titanic fesztivál versenyprogramjában kedden mutatnak be Budapesten.
Hubay Miklós Kossuth-díjas író és Csillaghy András, az udinei egyetem irodalomtörténész professzora mutatja be közös könyvét, a Két kuruc beszélget című kötetet kedden a budapesti Olasz Kultúrintézetben.
Az Orosz Filmművészek Szövetségében szakadás várható: számos neves rendező és más alkotó ki akar válni a Nyikita Mihalkov vezette szövetségből és új szervezetet szándékozik létrehozni.
A The Washington Post négy, a The New York Times című amerikai napilap pedig két Pulitzer-díjat nyert idén; a 2009-es év kiemelkedő újságírói teljesítményeit elismerő kitüntetéseket hétfőn hirdették ki New Yorkban.
Immáron nemcsak a magyar hangos filmhíradó első 12 évét - 1931 és 1943 közötti időszak - tartalmazó gyűjteményét, hanem az 1906 és 1916 között Magyarországon készült gramofonfelvételeket is szabadon hallgathatóvá és kutathatóvá tette a világhálón a Neumann Nonprofit Kft.
A kórus, vagyis Théba népe mind inkább belelovalja magát a tobzódásba, a Téboly Thébában című produkcióban, amit Euripidész Bakkhánsnők című tragédiája nyomán rendezett Fodor Tamás, Szeredás András átiratát használva. Táncolnak, ritmikus hangszereket püfölnek, tivornyáznak a thébaiak.
A Hitler lánya című regényért Csaplár Vilmos veheti át kedden este a három millió forint értékű 2010-es AEGON Művészeti Díjat és Major Janka kisplasztikáját - jelentették be a mai sajtótájékoztatón.
A várak régészeti feltárása és műemléki felújítása Honttól Zemplénig a határ két oldalán címmel rendeznek nemzetközi konferenciát a szlovákiai Füleken csütörtökön és pénteken.
Elhunyt Koloss István, a budapesti Szent István-bazilika orgonaművésze; a neves egyházzenész-zeneszerzőt vasárnap, életének 78. évében váratlanul érte a halál - tudatta a Koloss András, az elhunyt fia kedden.
Stephenie Meyer vámpíros ifjúsági bestsellersorozata, az Alkonyat az ötödik helyre került azon a listán, amelyet az Amerikai Könyvtárszövetség (ALA) állít össze évente a tartalmuk miatt leggyakrabban kifogásolt könyvekről.
Tankcsapda-koncerttel kezd a nyitás előtti, nulladik napon a Zöld Pardon. A zenekar a "Minden jót" című albummal turnézik, ennek állomása a budapesti fellépés - mondta el az InfoRádiónak Lukács László, az együttes frontembere.
Soha nem játszott korábban iráni rockzenekar Magyarországon, a Titanic filmfesztiválhoz kapcsolódó bulin azonban kedden fellépett a Take It Easy Hospital nevű, irániakból álló formáció.
A titánok harca című filmben ismét azon ámulhatunk, a speciális effektek mint veszik fel a harcot a bármiféle színészi teljesítményekre sarkalló lehetőségek ellen.
A Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be az első brazil-magyar koprodukciót, a brazil bestseller alapján készült "Budapest" című filmet. 2003-ban Chico Buarque de Hollanda úgy írta meg a regényét, hogy életében egyszer sem járt Budapesten. Walter Carvalho rendező-operatőr alkotásán keresztül külső szemmel láthatjuk magunkat, Budapestet, a magyar nyelv egzotikumát. A filmet péntek délután…
Soha nem játszott korábban iráni rockzenekar Magyarországon, a Titanic filmfesztiválhoz kapcsolódó bulin azonban fellépett a Take It Easy Hospital nevű banda, amelyet két iráni fiatal alapított. Askan Kusanedzsad és Negar Sagagi, a Cannes-ban különdíjat nyert Perzsa macskák című film két főszereplője, a Gödörben adott koncertet.
Az idén nem lesz nemzeti standja Németországnak a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, mégis számos német író látogat hazánkba a Berlin-Budapest német-magyar irodalmi fesztivál keretében - közölte a Goethe Intézet.
Az új lemez abban különbözik a korábbiaktól, hogy azok az útkeresésről szóltak, a dalok azonban ezúttal egységet alkotnak - mondta az InfoRádiónak a Kistehén frontembere. A zenekar, amelyből télen Kollár-Klemencz László négy zenésztársa kilépett, új felállásban működik tovább, és a West-Balkánban mutatja be legfrissebb, P***ba az űrhajókkal című albumot.