2008. január 11. péntek

jan. 11
12:00
Égessünk zsírt! (Gondola)
Testmozogni jó. Főként akkor, ha az ember egész nap a számítógép mellett ül, és érzi magán a belassulás tüneteit. Érdemes tehát fölállni a karosszékből. Állítólag egészségesebb is. Három szempont.
jan. 11
12:00
Rendőri akciók: hétmillió forint bírság, 230 elfogott bűnöző (HírTV)
Hétmillió forint szabálysértési bírságot szabtak ki, félmillió pirotechnikai eszközt foglaltak le és több mint kétszáz körözöttet fogtak el a rendőrök a tavaly év végi akcióban. Az ünnepek kapcsán szervezett ellenőrzés-sorozat eredményét pénteken hozták nyilvánosságra.
jan. 11
12:04
Anglia után Amerikában is élen a Radiohead lemeze (Spa Trend Online)
Néhány nappal azután, hogy Angliában listavezető lett a Radiohead legújabb albuma, az In Rainbows című korong a Billboard 200-as listájának is az élére került. A brit alternatív banda új albuma fizikai formájában a közelmúltban jelent meg a lemezpiacon, s azonnal tarolt annak ellenére, hogy hónapok óta a rajongók letölthették az internetről. Ez a lehetőség azonban nem hozta túlságosan lázba a…
jan. 11
12:08
Érdi önkormányzat - ismét kiírta a tendert (Kreatív Online)
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) elmarasztalása után az érdi önkormányzat újrafogalmazta és meghirdette a lapszerkesztési és –kiadási feladatokra szóló tenderét – tudta meg a Kreatív Online. Az önkormányzat február 4-ig várja az ajánlatokat.
jan. 11
12:08
EUR/USD Akár 50 bázisponttal is csökkenthetik az alapkamatot (HírTV)
Bernanke tegnapi beszéde után már 50 bázispontos csökkentést áraz be a piac a januári jegybanki ülésre. A tegnapi kereskedési sáv 174 pip volt. Ha a következő hullámban is sikerülne ennyit mennie a jegyzésnek, akkor szinte elkerülhetetlenné válna a csúcs ostroma. Támaszokat 1,4740 körül, ellenállásokat 1,4816-nál és 1,4860-nál találhatunk. 14:30-kor teszik közzé az USA-ban a novemberi…
jan. 11
12:09
A nepáli serpák Hillary újjászületéséért imádkoznak (Kripto Akadémia)
Serpa barátai imádkoznak a pénteken elhunyt Sir Edmund Hillary újjászületéséért; a hegymászóban nemcsak a Himalája meghódítóját, hanem a nepáliak önzetlen segítőjét is gyászolják országszerte. Vajlámpásokat gyújtanak és buddhista szertartásokat rendeznek a kolostorokban a nepáli nép nagy barátjának tartott Sir Hillary emlékére. A kalandos életű új-zélandi felfedező, aki 1953-ban mászta meg…
jan. 11
12:09
Vaszary-kiállítás - rendhagyó tárlatvezetés a nemzeti galériában (Spa Trend Online)
Rendhagyó tárlatvezetésre várja szombaton a Magyar Nemzeti Galéria azokat, akik Vaszary János életművének különös mozzanatait szeretnék megismerni a művész gyűjteményes kiállításán - közölte a múzeum pénteken az MTI-vel.
jan. 11
12:14
Töpörödik a mezőgazdaság, és vele töpörödik a vidék (Gondola)
Miközben az egész világpiacon 60 éve nem volt ilyen kevés gabona Magyarországon a KSH adatai szerint drasztikusan csökkent a haszonnövény termesztés
jan. 11
12:14
Százmilliós kormánypropaganda, amit senki sem látott (HírTV)
125 millióért készítette el a Miniszterelnöki Hivatal az "Új Magyarország - Tájékoztató a megújuló Magyarországért" című reformpropaganda kiadványát.
jan. 11
12:14
Viasat3 - új talkshow-t indít (Kreatív Online)
A Viasat3 február végétől új, saját gyártású talkshow-val jelentkezik. A gyerekszereplőkkel forgatott Kölykök című műsor minden hétköznap, koraeste lesz látható a csatornán.
jan. 11
12:14
Túlélte a csirke a kétnapos fagyasztást (Blikk)
jan. 11
12:16
Népszavazás: Az SZDSZ nem bízik saját sikerében (HírTV)
A nem mellett kampányol az SZDSZ a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséről rendezett tavaszi népszavazáson. A szabad demokraták 50 és 100 millió forint közötti összeget szánnak a korteskedésre. Abban nem bíznak, hogy álláspontjuk többségbe kerül, de szerintük sikerül megszólítani a jelenleg rejtőzködő liberális szavazókat.
jan. 11
12:18
Terrorriadó Franciaországban (Privátbankár)
Állandó a terrorizmus elleni riadókészültség Franciaországban - jelentette ki pénteken Bernard Kouchner francia külügyminiszter egy rádióinterjúban, miután az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kö...
jan. 11
12:23
A Hamászt nem érdeklik a tárgyalások (Infostart)
A Hamász semmilyen, a Palesztin Hatóság elnöke által aláírt békeegyezményt nem tart magára nézve kötelezőnek - mondta a Gázai övezetet ellenőrző palesztin mozgalom szóvivője.
jan. 11
12:26
Vendégünk volt Kuncze Gábor (Blikk)
Minden kérdésre őszintén megválaszolt az SZDSZ volt elnöke
jan. 11
12:27
Rágózzon sokat, ha le akar fogyni! (Infostart)
Egészségre káros lehet a rágógumikban, fogkrémekben és számos egyéb termékben lévő édesítőszer - figyelmeztetnek német orvosok.
jan. 11
12:30
A mianmari katonai junta képviselőjével találkozott Aung Szan Szú Kji (Gondola)
A katonai junta képviselőjével találkozott Aung Szan Szú Kji házi őrizetben lévő ellenzéki vezető - közölte pénteken egy mianmari kormánytisztviselő. Két hónap óta ez az első eset, hogy Aung...
jan. 11
12:30
Élőlánccal védenék meg a pécsi nyugdíjasházat (HírTV)
Bezárja a Pécsi Önkormányzat az egyik belvárosi nyugdíjasház betegosztályát. A lakók fel vannak háborodva, úgy érzik ezzel romlani fog ellátásuk színvonala. A szocialista városvezetés takarékossági okokkal indokolja a döntést, ha két hasonló intézményt összevonnak, annak olcsóbb lesz a működtetése. A nyugdíjasház lakói készek élő lánccal megvédeni a betegosztályt.
jan. 11
12:33
Horn: Az SZDSZ felveszi a kesztyűt (Infostart)
A SZDSZ felveszi a kesztyűt, és arra buzdítja szavazóit, hogy voksoljanak nemmel a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson - mondta Horn Gábor. Az SZDSZ ügyvivője, a népszavazási kampány vezetője kiemelte: körülbelül 50-100 millió forint közötti összeg áll a párt rendelkezésére a népszavazási kampány lebonyolításához.
jan. 11
12:37
Nekimegy az Unió a multiknak (Piac és Profit)
Pénzzel támogatja az EU a mezőgazdasági termelőket, hogy utóbbiak csoportosulva előnyöket tudjanak kiharcolni a nagy áruházláncokkal szemben.
jan. 11
12:37
Kuncze: Elegem lett! (Blikk)
Mosolyogva olvasta néhány olvasónk megjegyzését, miszerint az ő humora nélkül minden más a parlamentben
jan. 11
12:37
Zöld szalag viselésével tiltakoznak a szülők az iskola privatizációja ellen (Alternatív Energia)
Zöld szalag kitűzésével tiltakoznak a szülők a főváros XI. kerületében található Farkasréti Általános Iskola tervezett privatizációja ellen. Ezt, az iskola szülői munkaközössége nevében, Rabi Edit elnök és Hegedűs Dóra tag közölte pénteken az MTI-vel.
jan. 11
12:40
Új bútoróriás érkezik Magyarországra (Privátbankár)
Az XXXLutz vállalatcsoport teljes kelet-európai tevékenységéért felelős ERK Möbelhandels GmbH veszi át 2008. április elsejével a magyarországi Sconto Bútor Kft.-t. Két áruház alakul át Möbelix diszkonttá
jan. 11
12:41
Nem elég gondolni a NEM-re – kell még 100 millió is (Gondola)
Horn Gábor szerint az SZDSZ-nek körülbelül 50-100 millió forint közötti összeg áll a rendelkezésére a népszavazási kampány lebonyolításához, de pontos összeg még nincs.
jan. 11
12:41
Több mint 2300 ingatlant foglalt le az APEH (HírTV)
Több mint 2300 ingatlant foglalt le tavaly az APEH az észak-alföldi régióban adótartozás fejében. Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a csaknem 52 milliárd forint adótartozás behajtására 32 ezernél is több végrehajtási eljárást indított a hatóság.
jan. 11
12:46
Becsődölt a fűzfői papírfeldolgozó (HírTV)
Majdnem száz dolgozó kerül az utcára a fűzfői papírfeldolgozóból január közepétől. A kft. fizetésképtelenséggel indokolta a döntést, a termelést már októberben leállították és anyagi okokból nem tudják újraindítani.
jan. 11
12:47
A Hamászt nem fogja kötelezni Abbász és Izrael megállapodása (Kripto Akadémia)
A Gázai övezetet ellenőrző Hamász palesztin iszlamista mozgalom szóvivője közölte pénteken, hogy a Hamászt nem fogja kötelezni egy békeegyezmény, amelyet Mahmúd Abbász palesztin elnök esetleg aláír Izraellel.
jan. 11
12:48
Kazahsztáni bányarobbanás: hét halott (HírTV)
Robbanás történt pénteken egy kazahsztáni szénbányában, a helyi ihatóságok szerint legkevesebb hét bányász életét vesztette, 23-an eltűntek. Több tucat ember vesz részt a mentésben, amelyet tűz nehezít.
jan. 11
12:49
Bolgár börtönben marad az angol futballhuligán (Kripto Akadémia)
Georgi Parvanov bolgár elnök elutasította annak az angol futballdrukkernek a kegyelmi kérvényét, akit gyilkossági kísérlet vádjával 10 évre ítéltek a bolgár hatóságok. A 21 éves Michael Shields 2005-ben került hűvösre, miután egy utcai csetepatéban kővel fejbe vágott egy bolgár báralkalmazottat egy Várnához közeli fürdőhelyen. Az angol fiatalember, aki Törökországból, a Liverpool ottani Bajnokok…
jan. 11
12:51
Száz év óta először havazott Bagdadban (HírTV)
Száz év óta először havazott pénteken az iraki fővárosban. A meteorológusok Bagdad mellett az ország nyugati és középső részéről is enyhe havazást jelentettek. A hószállingózás hajnalban kezdődött, és reggel 9 óra körül állt el.
jan. 11
12:57
„Kérdéses a hazai közbeszerzési eljárások tisztasága” (HírTV)
Megkérdőjelezhető a magyar közbeszerzési eljárások tisztasága a Transparency International állásfoglalása szerint. A szervezet úgy véli: a magyar közbeszerzési törvény túlszabályozott, de sok olyan kivételt tartalmaz, ami visszaélésekre ad lehetőséget.
jan. 11
12:58
Ki legyen a Hamupipőke? (Blikk)
Szavazz és döntsd el Te, hogy ki legyen az idei operabál Hamupipőkéje! Kire illik az üvegtopánka? A legtöbb szavazatot szerző lányt fogja felkeresni a mesebeli jótevő, hogy elvigye a nagyszabású ünnepségre.
jan. 11
13:00
Szinte lehetetlen leválni a távfűtésről (Infostart)
Egy fővárosi jogszabály alapján szigorúan fellép a Főtáv Zrt. a távfűtésről leválni szándékozók ellen - mondta az InfoRádiónak Balogh Róbert a társaság szóvivője. Aki úgy dönt, hogy a cég hozzájárulása nélkül cseréli le a fűtőtesteket, annak a Főtáv továbbra is kiszámlázza a fűtés alapdíját.
jan. 11
13:01
Szlovák inflációs csúcs (Infostart)
Szlovákiában egyéves csúcsra emelkedett az infláció decemberben. A fogyasztói árak 0,3 százalékkal nőttek novemberhez, és 3,4 százalékkal 2006 decemberéhez képest.
jan. 11
13:02
Elkelt az Elmű tizede - az állami pénz nyert (Privátbankár)
A Magyar Villamos Művek Zrt. veszi meg a német RWE-EnBW többségi tulajdonában lévő Budapesti Elektromos Művek Nyrt. 10,54 százaléknyi részvényét darabonként 30 ezer forintért
jan. 11
13:08
Fidesz: félő, hogy az őszödi modell ismétlődik meg (HírTV)
A Fidesz arra kíváncsi, mi lesz a sorsa az eredetileg eladásra szánt minisztériumi épületeknek most, hogy mégsem épül meg a kormányzati negyed. Azt is tudni szeretnék: mi lesz azzal a 30 milliárdos bevételi tétellel, amelyet ezek értékesítésére alapozva tervezett a kormány az idei büdzsébe.
jan. 11
13:30
Bemutatták a világ legolcsóbb autóját (Gondola)
Az indiai Tata Motors autógyár csütörtökön bemutatta a világ legolcsóbb autóját az Új-delhi autóipari kiállításon, amely 100 ezer rúpiába, vagyis mintegy 1700 euróba kerül majd, ami valamivel...
jan. 11
13:32
Leonardo és van Gogh is tiltakozott a belépődíj ellen (Infostart)
Magyarországon részben a külföldi viszonosság hiányával indokolták az állami múzeumok ingyenességének megszüntetését, Angliában azonban ezek állandó tárlatai továbbra is térítés nélkül látogathatók, mert az emberek ragaszkodnak hozzá.
jan. 11
13:35
Egybiztosítós modell: elkezdték az aláírások gyűjtését (HírTV)
Ha sikerül egy hónap alatt összegyűjteni az új biztosítási törvényt ellenző 200 ezer hiteles aláírást, elképzelhető, hogy a népszavazási kezdeményezés miatt a parlament mégsem tárgyalja újra a jogszabályt február 11-én - mondta Gyenes Géza.
jan. 11
13:36
Videó: a postások álma (Piac és Profit)
Új bicikliket szerez be a Posta. Az új járművek hasznára válnak majd a kézbesítőinek, akiknek azért a videón látható bicikli liftre még várniuk kell.
jan. 11
13:41
Kanada: Foglalkoztatottak száma -18.700 (HírTV)
Decemberben a foglalkoztatottak száma 18.700-al csökkent a várt +15.000 helyett. (OT/FGX)
jan. 11
13:41
Belehalt a verekedésbe egy 18 éves fiú (Blikk)
jan. 11
13:46
Véleményfelmérés a felvi.hu-n (HírTV)
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ 2007-ben is megkérdezte a hallgatókat a saját intézményről alkotott véleményükről, motivációjukról, terveikről és várakozásaikról. Összesen 5738 nappali alapképzésben, valamint 43 felsőfokú szakképzésben tanuló diák válaszolt a tanulmányaikra vonatkozó kérdésekre - olvasható az OFIK hivatalos honlapján, a felvi.hu-n.
jan. 11
13:46
A világ legjobb bevásárlóközpontja (Gondola)
Egy salzburgi bevásárlóközpont nyerte el az idei ICSC-díjat, amely olyan elismerés a bevásárlóközpontoknak, mint az Oscar-díj a filmgyártásnak - tudatta az MTI munkatársával a kitüntetett cég...
jan. 11
13:48
Kanada: Munkanélküliségi ráta: 5,9 % (HírTV)
A kanadai munkanélküliségi ráta továbbra is maradt 5,9 %-on. (OT/GFX)
jan. 11
13:48
A rajz: jóra törekvés (Gondola)
Sulyok Gabriella soproni születésű – de folyamatosan budapesti és soproni kétlakiságában alkotó – grafikusművész életútját – tanulmányok, recenziók, interjúk, és természetesen a szerző grafikáin keresztül – bemutató míves kiállítású és igényesen szerkesztett kötet jelent meg a Vox Artis Alapítvány kiadásában.
jan. 11
13:50
Szarvasvadászat: állatkínzás miatt is bűnhődniük kell az orrvadászoknak (HírTV)
A lopás mellett most már állatkínzásért is felelniük kell az orvvadászoknak, akik még január elsején ejtettek el Tornanádaskán egy szarvast úgy, hogy szakadékba kergették és agyonverték az állatot.
jan. 11
13:51
Börtön vár a doppingoló olimpiai bajnokra? (Infostart)
Pénteken eldőlhet, hogy börtönbe kerül-e Marion Jones doppingolás miatt eltiltott atléta, mivel kihirdethetik az ügyében hozott ítéletet a New York-i bíróságon.
jan. 11
13:52
Botrányos hangfelvétel egy MSZP-s politikusról (Blikk)
jan. 11
13:52
Fidesz: az "őszödi modell" érvényesülhet a minisztériumi épületek eladásánál (Alternatív Energia)
A Fidesz arra vár választ, hogy mi történik az eladásra szánt minisztériumi épületekkel és a költségvetésben tervezett, ebből származó 30 milliárdos bevétellel most, hogy a kormányzati negyed beruházását leállították - erről Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.

Keresés