A Fidesz szerint távoznia kell a közéletből Tóth József szocialista országgyűlési képviselőnek, ha bebizonyosodik, hogy 3 évvel ezelőtt szabálytalan módon akarta eltüntetni egy önkormányzati kht. 30 millió forintos hiányát.
A Fidesz szerint, ha bebizonyosodnak a vádak, akkor távoznia kell a közéletből annak a szocialista politikusnak, aki a HírTv beszámolója, és egy három évvel ezelőtti hanganyag tanúsága szerint egy...
Az EUR/USD az 1,48 fölé ugrást korrigálja és 1,4775 körül mozog. Ben Bernanke beszéde tegnapi után már 50 bázispontos csökkentést áraz be a piac a januári jegybanki ülésre. Támaszokat 1,4759-nél és 1,4742-nél, ellenállásokat 1,4816-nál és 1,4860-nál találhatunk. Sokat gyengült a kanadai dollár a közzétett adatok hatására a főbb devizákkal szemben. Decemberben Kanadában a foglalkoztatottak száma…
Élete 81. évében csütörtökön elhunyt Varga János Széchenyi-díjas tudós, az MTA rendes tagja, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatója, címzetes egyetemi tanár - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia pénteken az MTI-vel. Temetéséről később intézkednek - áll a közleményben.
Sajnos meg sem kell már lepődni, hiszen nap mint nap kiderül valamilyen korrupciós ügy, vagy annak gyanúja -így reagált Cser-Palkovics András arra a hírre, hogy egy, a hírTV birtokába került hangfelvétel tanúsága szerint az egyik Hajdú-Bihar megyei szocialista képviselő utólag próbált "lepapírozni" egy 30 millió forintos pályázati pénzösszeget, amellyel nem tudtak elszámolni.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem és a legjelentősebb magyarországi egyetemek vezetői tanácskoznak csütörtöktől szombatig Kolozsvárott - adta hírül a Transindex.
Kábítószer végezhetett az egykori amerikai műkorcsolyázóval, az 1990-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett Christopher Bowmannel. A negyvenévesen elhunyt sportolóra egy motelszobában találtak rá.
Továbbra is érdemes beadni az energia-támogatási kérelmeket. Akik januárban adják be igényüket, a következő hónapban, vagyis februártól kaphatják meg a támogatást. A támogatás visszamenőleg nem jár. A...
George Bush amerikai elnök az izraelieknek és palesztinoknak üzenve, jelképes helyen fejezte be Közel-Keleti látogatását - Jézus hegyibeszédének helyszínén. Előzőleg meglátogatta a Jad Vasem Holokauszt-emlékmúzeumot, és arra sürgette a feleket, hogy azonnal fogjanak hozzá a békeegyezményhez vezető tárgyalásokhoz.
George W. Bush amerikai elnök pénteken távozott Izraelből. Az elnök ezután az Egyesült Államok arab szövetségeseit látogatja meg a Perzsa-öbölben. Pénteken elsőként Kuvaitba érkezik, majd Bahreinbe, az Egyesült Arab Emírségekbe és végül Szaúd-Arábiába utazik. Bush arab támogatást próbál szerezni Irán ellen, de erre még Kuvaittól sem számíthat.
A Fidesz szerint, ha bebizonyosodnak a vádak, akkor távoznia kell a közéletből annak a szocialista politikusnak, aki a HírTv beszámolója, és egy három évvel ezelőtti hanganyag tanúsága szerint egy önkormányzati kht. 30 milliós hiányát akarta eltüntetni.
A vadásztársaságok bekapcsolódhatnak a térségükben működő LEADER akciócsoportok munkájába annak érdekében, hogy a vadászturizmus fejlesztéséhez forrásokhoz jussanak; ezt válaszolta a Földművelési és V...
A "négy évszakos turizmus" megteremtése érdekében, 8 millió forintos ráfordítással sípályát alakított ki a helyi önkormányzat Szilvásváradon - tájékoztatott a Heves megyei község polgármestere.
Szeretné elkerülni, hogy a tél rossz emlékeket hagyjon maga után? Bizonyára igen, ezért előzze meg a bajt: juttasson a szervezetébe megfelelő mennyiségű, létfontosságú nyomelemet! Ezekből az anyagokból (szelén, réz, bór, jód, mangán, vas...) csak kis mennyiségre van szükség, szerepük mégis nagyon jelentős az élő szervezet működésében.
Szombathely szocialista-szabaddemokrata városvezetése kérjen, a kormány pedig adjon garanciát a szombathelyi kőszínház építésének további finanszírozására - mondta pénteken sajtótájékoztatóján Lazáry Viktor, a Fidesz szombathelyi önkormányzati frakciójának szóvivője.
Egyhatod részben tulajdonosa lesz egy volt szovjet katonai repülőtérnek a miskolci önkormányzat - erről döntött az önkormányzat rendkívüli közgyűlése pénteken.
Egyhatod részben tulajdonosa lesz egy volt szovjet katonai repülőtérnek a miskolci önkormányzat - erről döntött az önkormányzat rendkívüli közgyűlése pénteken. A Mezőkövesd határában, az M3-as autópál...
Későbbre kerül, és átalakul a Duna Televízió Kikötő című műsora, amely szerdán továbbra is a köztévé stúdiójából, hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken viszont külső helyszínekről jelentkezik - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
Két év próbaidőre bocsátottak és 3000 dollár (514 ezer forint) pénzbírságra ítéltek Los Angelesben egy férfit, aki tavaly - időközben öngyilkosságot elkövetett társával együtt - pénzt próbált...
Az Én nem változtam című, a Magyar Narancsban tavaly december 20-án megjelent cikkéért kapta meg Csáki Judit, újságíró a Minőségi Újságírásért- díjat. A szerző - aki már második alkalommal vehette át az elismerést - írásában Jordán Tamással, a Nemzeti Színház távozó, és a Szombathelyen alakuló színház leendő direktorával beszélgetett.
Nem született egyezség a MÁV-START Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a pénteki egyeztetésen, a megbeszélést január 15-én, kedden folytatják - közölte a MÁV-START.
Ír fesztivált rendeznek a kultúrák közötti párbeszéd idei európai éve keretében július 10. és 13. között Győrött - mondta el Ottófi Rudolf alpolgármester. Közlése szerint a fesztivál célja az Írország és Magyarország között 300 éve meglévő kulturális-szakrális kapcsolat felélesztése, az együttműködés erősítése.
Kábítószert fogyasztottak azok a fiatalok, akiket hétvégi házak kifosztása során értek tetten a rendőrök a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t pénteken. Több...
A TBWA-nál és a Grey-nél is dolgozott az Arcus Interactive Group új account directora, aki a decemberben kinevezett Bósza Zsolt mellett látja el a munkacsoportok vezetését. A cég a két szakember pozícióját újonnan hozta létre az interaktív marketinggel foglalkozó Arcus Comm divízión belül.
Óriási az érdeklődés a tápszentmiklósi óvodamentő akció iránt, már több mint 130 család jelentkezett. A Győr-Moson-Sopron megyei település társasházakat épít olyan családoknak, akik óvodás korú gyereket nevelnek.
Az osztrák XXXLutz vállalatcsoport kelet-európai tevékenységéért felelős ERK Möbelhandels GmbH (Möbelix) veszi át 2008 áprilisától a magyarországi Sconto Bútor Kft-t - közölte a XXXLutz pénteken az...
A Budapest Airport által kiszolgált utasok száma 4 százalékkal bővült Ferihegyen tavaly, a hagyományos légitársaságok utasszáma jelentősebben, a diszkontoké csak kismértékben nőtt
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint többnyire erősen felhős, párás, néhol tartósan ködös idő várható, főként keleten és nyugaton azonban kisüthet a nap. Pénteken néhol szitálás,...
A kialakult, zűrzavaros helyzet véleményünk szerint emberi méltóságában sérti Toller Lászlót, ezért már korábban megoldást kellett volna találni a kialakult állapotra – állítja Dr. Páva Zsolt
A novemberi kereskedelmi mérleg -63,1 milliárd dolláros értéket hozott a várt 59,3 milliárd helyett. Számítani lehetett a gyenge adatra, hiszen a novemberi importárak 2,8 %-kal emelkedtek, ami az emelkedő olajárra vezethető vissza. Támogatásokat 1,4767-nél és 1,4742-nél, ellenállásokat 1,4816-nál és 1,4860-nál találhatunk. (OT/GFX)
Nem született egyezség a MÁV-START Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a pénteki egyeztetésen, a megbeszélést január 15-én, kedden folytatják - közölte a MÁV-START Zrt....
Meghalt az a férfi, aki amellett, hogy megjárta az Északi- és a Déli-sarkot, és hivatalosan először járt a Föld legmagasabb csúcsán. Az új-zélandi Sir Edmund Hillary eredményeiről az InfoRádió Klein Dávid magashegyi hegymászót kérdezte.
A Budapest Airport (BA) által kiszolgált utasok száma 4 százalékkal bővült Ferihegyen tavaly az egy évvel korábbihoz képest, a hagyományos légitársaságok utasszáma jelentősebben, a diszkontoké csak...
12 millió forint mulasztási bírság, 23 üzletbezárás, ez az APEH mérlege a Csillagszóró hadműveletről az észak-magyarországi régióban - foglalta össze az akciót Tompa Krisztián, az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága Operatív Ellenőrzési Főosztályának vezetője miskolci sajtótájékoztatóján pénteken.
Az év felére-háromnegyedére kiterjedő negatív amerikai gazdasági növekedést jósol a Goldman Sachs. Arról folyik a vita, hogy Európa mekorrát bukhat az amerikai recesszió miatt
A Legfelsőbb Bíróság pénteken helyben hagyta a Molotov-koktélok gyártása kapcsán első fokon nyolc hónapi, két évre felfüggesztett börtönt kapott fiatalember elleni ítéletet. A vád szerint a 20 éves fiatalember tavaly március 15-ére akart Molotov-koktélokat gyártani.
Napokon belül kiderül, hogy kiket vettek fel azokra a képzésekre, melyet a felsőoktatási intézmények 2008. februári indulással hirdettek meg. A ponthatárok megállapítása és a felvételi döntés kihirdetése jövő hét kedden, január 15-én lesz. Akiket nem vesznek fel, azok február 15-ig még jelentkezhetnek a szeptemberben induló képzésekre.
Decemberben 10,9 %-kal emelkedtek havi szinten az importárak az előző havi 12,1 5 után. Az érték csak azért csökkenhetett, mert a novemberihez képest decemberben alacsonyabb volt az átlagos olajár. Az USD/JPY támogatásra lelhet 108,61-nél és 108,00-nál. (OT/FGX)
A választások előttre ígért nagy szabású adócsökkentést Gyurcsány Ferenc egy külföldi magazinban. A kormányfő később közleményben pontosította a túlzó adatokat.
Benedek Fülöp szakállamtitkár távozik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumból, míg Süth Miklós országos főállatorvos szakállamtitkári kinevezést kap az agrártárcánál.
Brit állategészségügyi szakértők több gazdaságban is ellenőrzéseket tartanak, miután bebizonyosodott, hogy egy Dorset grófságbeli hattyútelepen talált három elhullott madárban a madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1-es vírusát fedezték fel. A telep 12 dolgozója is megfigyelés alatt áll.
Megérkezett a műtárgyak első szállítmánya Olaszországból a Szépművészeti Múzeumba, A Mediciek fénykora - Élet és művészet a reneszánsz Firenzében című, január 24-én megnyíló nagyszabású kiállításra - közölte Baán László, a múzeum főigazgatója.