Az Arterego után új partnerre bízza marketingkommunikációs feladatait a Kamera Hungária. A televíziós műsorfesztivált szervező cég nem írt ki tendert, hanem felkérés útján bízott meg két ügynökséget. Újdonság az is, hogy a verseny új kategóriákkal bővül, ezúttal újmédiás videónyagokkal is lehet nevezni.
Eladják a budavári Mátyás-templom tetejét: a felújítás során lebontott Zsolnay-cserepeket díszcsomagolásban, Varjú Imre kanonok, várplébános aláírásával darabonként 3.600 forintért értékesítik. A templom muzeális gyűjteményének vezetője az InfoRádiónak elmondta: a bevételt a Nagyboldogasszony-templom felújítására fordítják.
Siófokon találta meg a rendőrség a pénteken Hőgyészről eltűnt 14 éves lányt - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A lány állítása szerint a szerelméhez szökött...
Az S&P Rating Ügynökség ma megerösítette az USA "AAA"-s ratingjét. A rating kilátásokat továbbra is stabilnak ítélik meg. Az S&P a magas jövedelmekkel indokolta döntését. Az USD-CHF ma megállapodott valamivel 1,0900 fölött. In-GFX
Juhász Ferenc szerint nem a Fideszt kell legyőzniük, hanem a szocialista szimpatizánsokat és a közvéleményt kell meggyőzniük a népszavazási kampányban arról, hogy az elkezdett átalakítások...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,30 pontos csökkenéssel, 24.884,72 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,19 százalékos gyengülés.
Új szabályok vonatkozhatnak az eurót később bevezető országokra, ha az Európai Unió tagállamai jóváhagyják azokat az ajánlásokat, amelyeket az Európai Bizottság hétfőn jelentett be. Az EU brüsszeli ...
A forint kissé tovább erősödött az euróval szemben hétfőn a bankközi devizapiacon. A budapesti bankközi devizapiacon a halványabb reggeli árfolyam (fél tíz körül 253,35/45) után délután fél ötre 252,9...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint többnyire erősen felhős lesz az ég, de hétfőn több helyen hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Hétfőn elszórtan valószínű...
A kórházreformmal ápolási otthonná nyilvánított kapuvári kórházat választották a betegek az év kórházává 2007-ben. Az intézmény főigazgatója szerint a szavazatok száma azt jelzi, a környékbeliek szeretnék visszakapni teljes értékű kórházukat.
A Fővárosi Bíróság tanácselnök bírája szerint mindenképpen lejjebb kéne vinni a büntethetőségi korhatárokat. Vaskúti András hozzátette: a büntetés kiszabásánál mérlegelni kellene azt is, hogy a bűnelkövető képes-e felismerni tettének következményét. A bíró megjegyezte: fontos lenne visszaállítani a fiatalkorúak bíróságát, és gyorsítani kellene a büntetőperek lefolytatását is.
Az egészségügyben nincs igazán alternatívája a változtatásnak - jelentette ki Kökény Mihály szocialista országgyűlési képviselő, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke hétfőn...
Jelenleg nem erősíthető meg, hogy étel okozta a VI., a VII., és a XV. kerület egyes oktatási intézményeiben tanuló gyerekek megbetegedéseit - tudatta az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) Kommunikációs Főosztálya hétfőn közleményben. A közlés szerint a szükséges vizsgálatokat az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézetében, a konyhákról származó ételminták és az edényekről, egyéb konyhai…
Nagy-Britannia most már minden olyan beutazótól ujjlenyomatot vesz, akikre vízumkötelezettség érvényes - közölte hétfőn a brit bevándorlásügyi államminiszter. Liam Byrne az új határőrizeti és...
Előzetes letartoztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, akit tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettének elkövetésével gyanúsítanak; a 39 éves ember annak az ötéves kislánynak az apja, aki az elmúlt hét csütörtökén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsván egy tűzben meghalt.
Balmazújváros fideszes polgármestere szerint Tóth József szocialista országgyűlési képviselőnek le kell mondania képviselői mandátumáról, miután megrendült benne a választók és a...
Csaknem ötévi csúcson van a magas hozamú adóskockázati kategóriába sorolt amerikai vállalatok piacon lévő adósságának kockázati felára, ami a nem fizetővé válások arányának várható meredek emelkedésér...
A rendőrség tudtával és kérésére készült hangfelvétel a 30 millió forintos visszadátumozási botrányról. Ezt az a férfi nyilatkozta a hírTV-nek, aki bevitte a diktafont a 2005-ös titkos egyeztetésre.
Megtiltották az egyik afgán tartományban a férfiszabóknak, hogy méretet vegyenek a nőkről. A döntést az észak-keleti Tahár tartomány iszlám tanácsa léptette életbe. Ennek értelmében a...
A többi pályázótól eltérően a Deutsche Telekom - leányvállalata, a Magyar Telekom útján - nem emelte ajánlatát a szlovén távközlési vállalatra, a Telekom Slovenijére, ezért a pályázatból a továbbiakba...
Az Európai Unió megszigorítja a bioüzemanyagra vonatkozó környezetvédelmi feltételeket, mert felismerte, hogy azok bevezetése olyan károkat okoz, amelyekkel nem számoltak. A negatív hatások közé sorolják az egyes élelmiszerek drágulását és - a bioüzemanyag mögötti "zöld filozófia" ellenére - az esőerdők további irtását.
A Britich Council az orosz tilalom ellenére folytatja oroszországi tevékenységét, mivel bezárása nem jogszerű - jelentette ki hétfőn Tony Brenton moszkvai brit nagykövet, akit bekérettek a moszkvai kü...
Az egészségügyben nincs igazán alternatívája a változtatásnak - jelentette ki Kökény Mihály szocialista országgyűlési képviselő, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke hétfőn Debrecenben. A szocialista politikus egy szakmai fórumon arról beszélt, hogy "új struktúra, a közpénzek felhasználásának szigorú kontrollja nélkül az egészségügyi rendszer középtávon sem tartható fenn".…
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Carla Bruni egykori topmodell csütörtökön házasságot kötött a párizsi Élysée-palotában - állította hétfőn a l'Est Républicaine című francia napilap...
A távmunkahelyek bővítése éppen olyan ígérete a szocialistáknak, mint a 400 ezer új munkahely, érdemi előrelépés ebben sem történt - reagált Bernáth Ildikó, a Fidesz országgyűlési képviselője egy hétfői MSZP sajtótájékoztatóra.
Decemberben 3,5%-kal emelkedtek a svéd fogyasztói árak, miközben a szakemberek +3,7%-os értékkel számoltak a legutóbbi +3,3% után. Novemberben 2,9 milliárdról 3,6 milliárdra emelkedett a francia fizetési mérleg deficitje. Novemberben 2,4%-kal csökkent az olasz ipari termelés, miközben a szakemberek -1,0%-os értékkel számoltak a legutóbbi -1,5% után. Decemberben az output oldalon 5,00%-kal…
Juhász Ferenc szerint nem a Fideszt kell legyőzniük, hanem a szocialista szimpatizánsokat és a közvéleményt kell meggyőzniük a népszavazási kampányban arról, hogy az elkezdett átalakítások szükségesek. Erről az MSZP elnökhelyettese annak kapcsán nyilatkozott, hogy a párt elnöksége a hétvégén őt jelölte ki a kampány politikai koordinátorának. Úgy fogalmazott: az a céljuk, hogy az igenek száma minél…
Nagy-Britannia most már minden olyan beutazótól ujjlenyomatot vesz, akikre vízumkötelezettség érvényes - közölte hétfőn a brit bevándorlásügyi államminiszter. Liam Byrne az új határőrizeti és bevándorlási ügynökség munkatársai előtt elmondott beszédében kijelentette: a program a gyors előkészítés révén három hónappal a tervezett április eleji határidő előtt beindulhatott.
Közép- és Kelet-Európában és Kínában bővíti tevékenységét az Intesa Sanpaolo, mondta hétfői sajtóértekezletén Bécsben Corrado Passera vezérigazgató. Surányi György regionális igazgató cáfolta a német ...
Pokolgép robbant hétfőn Pakisztán nagy déli kikötővárosában, Karacsiban; a merénylet legkevesebb hét halálos áldozatot követelt, sokan megsebesültek - közölték rendőrségi forrásból. Beszámolók...
Az új és innovatív élelmiszerek piacra kerülésének megkönnyítése érdekében az uniós szabályozás korszerűsítését javasolja az Európai Bizottság, de ennek hétfői bejelentésekor egyelőre óvatos álláspont...
Rudy Giuliani volt New York-i polgármester országosan már csak a negyedik legnépszerűbb republikánus elnökjelölt-aspiráns. A New Hampshire-i győző, John McCain arizonai szenátor lépett az első...
Tizenöten jutottak be az Eurovíziós dalverseny nemzeti döntőjébe, amelyet február 8-án este élőben közvetít az m1 - olvasható a Magyar Televízió közleményében. Harmincan adták be a pályázatukat a megjelölt határidőig, közülük választotta ki a szakmai előzsűri - Malek Miklós elnök, Benkő László, Horgas Eszter és Lévai Balázs - azokat, akik megmérettethetik magukat február 8-án. A nyertes dalt a…
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Carla Bruni egykori topmodell csütörtökön házasságot kötött a párizsi Élysée-palotában - állítja a l'Est Républicaine című francia napilap internetes kiadása az egyik állítólagos esküvői tanúhoz közelálló forrásra hivatkozva.
Legalább két ember meghalt és többen megsebesültek, amikor hétfő este fegyveresek robbantottak bombát az afgán fővárosban lévő Seren Hotelben. A támadás idején luxus-szállodában volt Norvégia külügyminisztere is, de nem esett baja, jelentette a norvég média. A környéken több robbanást is lehetett hallani.
Az Országgyűlés és hivatala nem hibázott Toller László ügyében - közölte Szili Katalin házelnök az MTI-vel hétfőn annak kapcsán, hogy a Deport 56' szervezet elnöke feljelentést tett az Országos...
Áru, deviza -és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capital-től minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Brüsszel két új eljárást indított a Microsoft ellen, mert az amerikai programgyártó a feltételezések szerint változatlanul visszaél piaci erőfölényével az Office kezelőprogram és az Explorer internetb...
John McCain arizonai szenátor győzelmét várja az InfoRádió által megkérdezett Amerika-szakértő a keddi michigani előválasztáson. A munkanélküliségtől és a pangó autóipartól szenvedő északi államban rendezendő voksoláson - veresége esetén - végleg elszállhatnak a kampányra legtöbbet költő Mitt Romney esélyei. A demokraták bojkottálják az előválasztást, mert a beleegyezésük nélkül hozták előbbre…
A tej, a hús, az étolaj és más alapvető élelmiszerek ára februárban akár 15 százalékkal is emelkedhet Romániában, vélik az élelmiszeripari szakszervezetek szakértői. A román hírközlő eszközök hétfőn D...
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Carla Bruni egykori topmodell csütörtökön házasságot kötött a párizsi Élysée-palotában - állította hétfőn a l,Est Républicaine című francia napilap internetes kiadása az egyik állítólagos esküvői tanúhoz közelálló forrásra hivatkozva.
Áru, deviza -és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capital-től minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Jelenleg szakértői előkészítői szakaszban van az új büntető törvénykönyv kidolgozása az Igazságügyi és Rendvédelmi Minisztériumban - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a tárca vezetője. Takács Albert elmondta: az 1945 után, szovjet mintára megalkotott Btk. ma már nem állja ki az idő próbáját, az ugyanis nem kezeli külön a gyermekek és fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményeket.
Egy férfi összeégett holttestét találták meg a tűzoltók abban a melléképületben, mely a XV. kerületben gyulladt ki hétfőn délután - tudta meg a HavariaPress.
Kifulladni látszik a mezőgazdasági termelői árak erőteljes növekedése. Tavaly novemberben 35,3 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. A drágulásban főleg a gabonafélék áremelkedése játszott szerepet, ezt a kedvezőtlen időjárás, illetve a bioüzemanyag előállítás felfutása váltotta ki. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgató-helyettese szerint idén a…