2008. január 14. hétfő

jan. 14
18:58
Kevésbé bíznak a cégek, mint a fogyasztók (Privátbankár)
Enyhén romlottak a magyar cégek várakozásai tavaly decemberben, a fogyasztói bizalom ugyanakkor erősödött – derül ki a GKI gazdaságkutatónak az Európai Unió támogatásával készült felméréséből. Az ipari vállalkozások optimizmusa a novemberi javulás után kis mértékben csökkent, az építőipari cégek bizalma viszont a novemberi mélypontot követően emelkedett. A lakosság főleg saját pénzügyi helyzetét,…
jan. 14
19:00
Kevesebb lett a hiány:fő a fegyelem (Privátbankár)
A vártnál jóval kisebb lett az államháztartás eredményszemléletű hiánya tavaly. A bizonytalanságokat is figyelembe véve a deficit a GDP 5,5-5,8 százaléka közé esik, ez több mint 3 százalékpontos csökkenést jelent az előző évhez képest. A pénzügyminiszter szerint amellett, hogy a kormány fegyelmezett költségvetési gazdálkodást folytatott, az infláció gyorsulása és a gazdaság kifehérítése is…
jan. 14
19:00
Antiszemita uszításért lecsuktak egy ügyvédnőt Mannheimben (Gondola)
Antiszemita uszítás miatt egy mannheimi bíróság hétfőn három és fél évi börtönbüntetésre ítélt egy ügyvédnőt, aki korábban egy német holokauszttagadót védett. A mannheimi körzeti bíróság az...
jan. 14
19:03
Festmény jótékony célra (Spa Trend Online)
Az Artoris Műterem festményt ajánlott fel a vatera.hu online aukciós oldalon, hogy a bevételből támogassa az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt. A Medúza című, SplitDeco stílusú művet Orgoványi Gábor, az Artoris Műterem művészeti vezetője készítette egy sajtóhír kapcsán, amely arról szólt, hogy nem tudták befejezni Kate Hudson és Matthew McConaughey közös kalandfilmjének forgatását…
jan. 14
19:16
Díszcsomagolt, bontott cserepet vegyenek! (Blikk)
jan. 14
19:16
Európai Bizottság kontra Microsoft: újabb bírság a láthatáron (Gondola)
Brüsszel két új eljárást indított a Microsoft ellen, mert az amerikai programgyártó a feltételezések szerint változatlanul visszaél piaci erőfölényével az Office kezelőprogram és az Explorer...
jan. 14
19:18
A vártnál sokkal jobb a hiány - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Tavaly a tervezett 6,8 százalék helyett a GDP 5,7 százaléka volt az államháztartás eredményszemléletű hiánya - jelentette be a pénzügyminiszter. Veres János a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a többletkiadások közül 75 milliárd forint kapcsolódik a nyugdíjakhoz, 70 milliárd a 13. havi bérhez, 60 milliárd a MÁV-hoz és 70 milliárd forintot tesz ki az intézményi többletkiadás.
jan. 14
19:18
Felmentették a bántalmazással vádolt rendőröket (Alternatív Energia)
Bizonyítottság hiányában felmentett három, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségével vádolt rendőrt a Fővárosi Bíróság hétfőn, egy másik perben pedig egy rendőrt elítélt - közölte a bíróság sajtótitkára. A vád szerint a három rendőr tavaly szeptember 20-ra virradóra a József körúton megrugdosott a tüntetők közül kiemelt, földre került férfit.
jan. 14
19:22
Leégett egy rákospalotai melléképület, egy holttestet találtak (Gondola)
Leégett egy családi ház melléképülete Budapesten, a XV. kerületben, az oltást követően egy elszenesedett holttestre találtak a tűzoltók - közölte az MTI-vel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság...
jan. 14
19:33
50 évesek a Hupikék törpikék (Gondola)
Fél évszázada látták meg a napvilágot egy képregény hasábjain a ma már világhírű Hupikék törpikék, és ebből az alkalomból a hét végétől egész éven át folyó, nemzetközi rendezvénysorozatot tartanak...
jan. 14
19:35
Informális ülést tart kedden az MSZP-frakció az egészségbiztosítási törvényről (Gondola)
Az egészségbiztosítási törvényről tárgyal keddi informális ülésén a szocialista frakció, a képviselőcsoport "teljes körűen áttekinti" a jogszabály Sólyom László köztársasági elnök által kifogásolt...
jan. 14
19:42
Bűnözőket véd a rendőrség az adófizetők pénzéből (Infostart)
A brit rendőrség évente legkevesebb 20 millió fontot (közel 670 millió forintot) költ arra, hogy gengsztereket védjen más bűnözőktől. Tavaly Londonban 75 olyan esetet regisztráltak, amikor életek forogtak veszélyben, a rendőrség azonban nem értesítette erről a potenciális áldozatokat.
jan. 14
19:44
Áramszünet van a Nyugati pályaudvaron, szünetel a jegykiadás (Gondola)
Áramszünet van Budapesten, a Nyugati pályaudvar csarnokában, emiatt szünetel a jegykiadás - mondta az MTI megkeresésére a Mávinform ügyeletese hétfő este. Fél héttől nincs áram, a szakemberek...
jan. 14
19:46
Egyenlő Bánásmód Hatóság: tavaly 29 elmarasztaló határozat (Alternatív Energia)
Tavaly az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz 756 diszkriminációs ügy, panasz érkezett, s a hivatal 29 elmarasztaló határozatot hozott - közölte a hatóság hétfőn. Az ügyek, panaszok 186 esetben zárultak érdemi döntéssel, 96 esetben áttétellel, tájékozató levéllel pedig 348-szor. A hatóság 29 elmarasztaló határozatot hozott. A foglalkoztatás területén történt a legtöbb hátrányos megkülönböztetés, amely azt…
jan. 14
19:50
Szenzáció az űrben: elérte a Merkúrt egy űrszonda (Privátbankár)
A Messenger űrszonda ma érkezett a Merkúrhoz- a ’70-es évek óta először jut ember alkotta eszköz ilyen távoli bolygóhoz a naprendszerben
jan. 14
19:55
Fővárosi Bíróság: a rendőrök hazudtak, hogy mentsék a túlkapások felelőseit (+videó) (HírTV)
Papírja van a magyar rendőrségnek arról, hogy tanúként beidézett tagjai hazudtak a bíróságnak, hogy mentsék a 2006-os túlkapások felelőseit. A sorozatos falazások miatt a Fővárosi Bíróság öt rendőrből négyet kénytelen volt felmenteni bizonyítékok hiányában. Egyik ítélet se jogerős.
jan. 14
19:57
Áramszünet a Nyugati pályaudvaron (Alternatív Energia)
Áramszünet van Budapesten, a Nyugati pályaudvar csarnokában, emiatt szünetel a jegykiadás - mondta a Mávinform ügyeletese hétfő este.
jan. 14
19:58
Elege lett a kormánynak: 44 milliárd dollárt követel a dohánycégektől (Infostart)
44 milliárd dollár kártérítést követel a nigériai kormány három nagy dohányipari vállalattól, a dohányzással összefüggő betegségek kezelési költségei miatt. Az afrikai ország kormánya egyes amerikai tagállamok mintájára perelte be a nagy gyártókat. A szkeptikusok szerint viszont kevéssé valószínű, hogy az ország ekkora összeget költött volna a betegekre.
jan. 14
20:00
Hármasikrek születtek Miskolcon (Gondola)
Hármasikrek születtek Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban, az édesanya és lányai jól vannak - közölte az intézmény szóvivője hétfőn. A 28 éves asszonynak - aki már egy leánygyermek...
jan. 14
20:02
Három a kislány - ikrek születtek Miskolcon (Alternatív Energia)
Hármasikrek születtek Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban, az édesanya és lányai jól vannak - tudatta az intézmény szóvivője hétfőn. Filéné Simon Ibolya elmondta: a 28 éves asszonynak - aki már egy leánygyermek édesanyja - terhessége 32. hetében indult meg a szülés otthonában vasárnap. A felvételét követően néhány órával fájásai is megkezdődtek és - figyelembe véve a hármasiker-…
jan. 14
20:06
Felrobbantottak egy kormánygépkocsit Koszovóban, négy sérült (Gondola)
Felrobbantották a pristinai kormány egyik gépkocsiját hétfőn Koszovó déli részén; a detonációban négy ember súlyosan megsebesült. "A felrobbantott autó a munkaügyi és szociális biztonsági...
jan. 14
20:09
Jótékonykodás helyett a kormánypárti politikusok zsebét tömik (Infostart)
A brit lottótársasághoz tartozó Nagy Lottó Alap (Big Lottery Fund) hatalmas összegeket költ saját működésének fenntartására, miközben feladata a nagyszabású fejlesztések támogatása lenne. A brit ellenzéki képviselők éles kritikával illették a szervezetet.
jan. 14
20:11
Áramszünet, kábeltűz és álló forgalom a Nyugatiban (Blikk)
jan. 14
20:11
Diana-ügy: az inas szerint lehetetlen, hogy merénylet történt (Gondola)
Lehetetlennek nevezte hétfői tanúvallomásában Diana hercegnő volt személyi inasa, hogy a brit trónörökös néhai felesége a királyi család vagy a titkosszolgálat által megszervezett merénylet...
jan. 14
20:18
Már fogad rabokat a tiszalöki börtön (Alternatív Energia)
Megkezdte működését hétfőn a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, negyven fogvatartottat őriznek hétfőtől az épületben - közölte a büntetés-végrehajtás megbízott országos parancsnoka. Dömény Sándor közleményében azt írta, hogy a "teljes körű befogadás jóváhagyott ütemterv alapján kerül vágrehajtásra", ám ennek részleteit biztonsági és személyiségi jogokra hivatkozva nem hozzák…
jan. 14
20:22
Emberöléssel vádolják a Ponyvaregény íróját (Infostart)
Emberöléssel vádolják a Ponyvaregény című film Oscar-díjas forgatókönyvíróját, Roger Avaryt.
jan. 14
20:27
A rendőrség bevasalná a számlát a megabulit szervező tinédzseren (Infostart)
Alaposan a zsebébe kell nyúlnia annak az ausztrál fiatalnak, aki egy nagy bulit szervezett, de a szórakozók kárt tettek a kiérkező rendőrök autóiban.
jan. 14
20:28
Francia haditengerészeti támaszpont létesülhet a Perzsa-öbölben (Gondola)
Franciaország közel áll ahhoz, hogy megállapodást írjon alá az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Abu-Dzabival egy ottani állandó francia haditengerészeti támaszpont létrehozásáról - jelentette...
jan. 14
20:29
Szili: az Országgyűlés és hivatala nem hibázott Toller László ügyében (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés és annak hivatala nem hibázott Toller László ügyében - közölte Szili Katalin házelnök hétfőn annak kapcsán, hogy a Deport 56' szervezet elnöke feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon a másfél éve kómában lévő szocialista képviselő tiszteletdíjának ügyében. Szerdahelyi Szabolcs jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt kért eljárást azok…
jan. 14
20:34
Szakadékba zuhant egy autó a Magas-Tátrában (HírTV)
Szakadékba zuhant kocsijával egy lengyel férfi a szlovákiai Magas-Tátrában hétfőn: az autó sofőrje azonnal meghalt.
jan. 14
20:38
Diana élete szerelméhez akart hozzámenni, nem Dodi Fayedhez (Infostart)
Diana azt tervezte, hogy titokban hozzámegy szerelméhez, Hasnat Khanhoz, a pakisztáni származású híres londoni szívsebészhez - állítja a néhai walesi hercegnő egykori főkomornyikja.
jan. 14
20:39
Sárközy átverte a világot (Gondola)
Megtréfálta a világot a februári 9-i esküvői dátumával Sárközy Miklós francia elnök.
jan. 14
20:39
Egyelőre nem szállítják haza Romániába a késelő kiskorút (HírTV)
Cáfolta a BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának vezetője, Tóth Ferenc a távirati iroda korábbi információit, miszerint "néhány órán belül" haza tudják vinni azt a 12 éves suhancot, aki múlt héten megkéselt egy 15 éves fiút, hogy elvegye mp3-lejátszóját.
jan. 14
20:40
Újabb bírság vár a Microsoftra? (Piac és Profit)
Brüsszel két új eljárást indított a Microsoft ellen, mert az amerikai programgyártó a feltételezések szerint változatlanul visszaél piaci erőfölényével az Office kezelőprogram és az Explorer böngésző terjesztése során.
jan. 14
20:40
Tűz miatt késéssel közlekednek a vonatok Nyugati pályaudvarról - képgaléria (Infostart)
Áramszünet van Budapesten, a Nyugati pályaudvar csarnokában, emiatt szünetel a jegykiadás, és 30-40 perces késéssel járnak a vonatok. Az InfoRádió értesülése szerint az áramszünet oka a kábelalagútban kitört tűz.
jan. 14
20:45
Tűzhalál Jászkisér határában (Blikk)
jan. 14
20:45
Tűz a Nyugatinál - nincs áram a pályaudvaron (HírTV)
Tűz ütött ki egy kábelalagútban a Nyugati pályaudvarnál, emiatt nincs áram a pályaudvaron - jelenti a HavariaPress.
jan. 14
20:46
Ismét itthon a 2005-ben felbukkant Tiziano-kép (Spa Trend Online)
Ismét Budapesten látható Tiziano Vecellio Mária gyermekével és Szt. Pállal című festménye; a Nagyházi Galéria aukcióján 2005-ben felbukkant mű Olaszországban, a velencei mester szülővárosában, Bellunóban, valamint Pieve di Cadoréban szerepelt nagyszabású kiállításon - közölte Nagyházi Csaba, a galéria vezetője hétfőn. A napokban hazatért festményt a Reneszánsz év 2008 programsorozathoz…
jan. 14
20:52
Az amerikai vezérkari főnök is bezáratná Guantánamót (Infostart)
Sürgősen be kellene zárni a guantánamói fogolytábort - ezt nem jogvédők mondták, hanem az amerikai fegyveres erők vezérkari főnöke. Mike Mullen admirális szerint ugyanis a terrorizmussal vádolt emberek bírósági per nélküli, éveken át való fogva tartása sokat árt az Egyesült Államok tekintélyének.
jan. 14
20:54
Antall Józsefről nevezik el az EP egyik új brüsszeli épületszárnyát (Infostart)
Az Európai Parlament (EP) vezetősége hétfőn este Strasbourgban véglegesen döntött arról, hogy a parlament brüsszeli épületének egyik új szárnyát Antall József néhai magyar miniszterelnökről nevezi el.
jan. 14
20:55
Antall Józsefről neveznek el egy EP-épületet (Blikk)
jan. 14
21:00
A kapuvári lett az Év Kórháza (Gondola)
A kapuvári Lumnitzer Sándor Kórház-Rendelőintézet lett az abszolút győztes az Év Kórháza címért az ország összes kórháza között folyó versengésben. A második helyre a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén...
jan. 14
21:02
A koalíció készül a kampányra, az MDF kimarad belőle (Infostart)
Az MSZP és az SZDSZ már készül a Fidesz által kezdeményezett kórházi napidíjról, vizitdíjról és tandíjról szóló népszavazási kampányra. Az MDF szerint politizálni a parlamentben kell, nem az utcán, ezért nem vesznek részt a kampányban.
jan. 14
21:04
Szteroiddal tartják magukat formában az énekesek? (Infostart)
Több ismert szórakoztatót kapcsolatba hoztak egy, a New York állambeli Albanyban folyó vizsgálattal: a hatóságok szteroidokkal, teljesítménynövelő szerekkel való visszaélés miatt nyomoznak.
jan. 14
21:06
Kínos ügy: APEH-dolgozók előzetesben? (HírTV)
Több APEH dolgozót is előzetes letartóztatásba helyeztek a napokban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - értesült a Független Hírügynökség. Úgy tudják: tehetős vállalkozókat fenyegettek meg vagyonosodási vizsgálattal.
jan. 14
21:06
Bioüzemanyagot tesztel egy légitársaság (Gondola)
A Virgin Atlantic brit légitársaság februárban kísérleti céllal bioüzemanyaggal tölti fel egyik gépét: a Boeing 747-es London és Amszterdam között közlekedik majd. A Virgin Atlantic a kísérlet...
jan. 14
21:09
Csak Tito előzi meg Vlagyimir Putyint (Infostart)
Tovább tart Vlagyimir Putyin orosz elnök rendíthetetlen szerbiai menetelése a népszerűség csúcsai felé: azon kívül, hogy minden közvélemény-kutatás szerint hosszú ideje ő a legelismertebb külföldi politikus, már a díszpolgárság terén is csak a néhai jugoszláv vezető, Joszip Broz Tito előzi meg.
jan. 14
21:14
50 évesek a Hupikék törpikék (Spa Trend Online)
Fél évszázada látták meg a napvilágot egy képregény hasábjain a ma már világhírű Hupikék törpikék, és ebből az alkalomból a hét végétől egész éven át folyó, nemzetközi rendezvénysorozatot tartanak - jelentették be az évfordulós sorozat szervezői Brüsszelben. A nemcsak a gyerekek körében népszerű apró mesehősök a kerek évforduló alkalmából új kalandokba keverednek a televízióban és az interneten…
jan. 14
21:16
Antall Józsefről nevezik el az EP egyik új brüsszeli épületszárnyát (Gondola)
Az Európai Parlament (EP) vezetősége hétfőn este Strasbourgban véglegesen döntött arról, hogy a parlament brüsszeli épületének egyik új szárnyát Antall József néhai magyar miniszterelnökről nevezi...
jan. 14
21:16
Ralf Schumacher túraautóba ül (HírTV)
A német túraautó-bajnokságban (DTM) folytathatja pályafutását Ralf Schumacher, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher öccse. A fiatalabb Schumacher a Mercedesek tesztelésén vesz részt Estorilban.

Keresés