A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen egyáltalán nem tart attól, hogy háború alakulna ki közte és csapattársa, Felipe Massa között, aki korábban kijelentette, mindent megtesz azért, hogy megszerezze a bajnoki címet az idei esztendőben.
A fővárosban és Pest megyében is egyre több erős, viharos széllökést mérnek a meteorológusok, a szél az elkövetkező órákban elérheti az óránkénti 110 kilométert is, ám várhatóan vasárnap este tíz órától már enyhül a vihar - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző meteorológusa.
Egy résztvevője biztosan lesz a Ferencváros által használt hat plusz két hektáros területre kiírt állami pályázatnak: a Kevin McCabe nevével fémjelzett Scarborough Ltd. - valószínűleg budapesti leánycége, az Esplanade Real Estate Kft. révén - ugyanis ismét versenybe száll.
A napközbeni részvételi adatok alapján várhatóan érvénytelen lesz a választás a főváros XI. kerületében, a 15. számú országgyűlési választókerületben, ahol időközi képviselő-választást tartottak vasárnap. Az októberben elhunyt Deák András (Fidesz-KDNP) képviselő megüresedett mandátumáért négyen indultak.
Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje több mint három és félszer több szavazatot kapott az újbudai időközi országgyűlési választáson, mint a koalíciós jelölt, a nem hivatalos, csaknem teljes feldolgozottságú adatok szerint.
A Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó radikális Hamász saját közlése szerint biztosítékokat kapott Egyiptomtól, hogy Kairó nem jutott olyan egyezségre Mahmúd Abbász elnökkel, amely kizárná őt (a Hamászt) a gázai-egyiptomi határ őrzéséből.
India északi részében, Asszám államban az állatvilág szakértői a vadon élő elefántok invázió ellen keresnek hatásos eszközöket. Falvak, művelt területek megóvására erős növényi rostokból font kerítéseket állítanak fel, amelyeket átitatnak gépkocsi-olajjal és a naga jolokia nevű chilifajta olajával.
Nyom nélkül Mi lesz, ha jön a víz? Színesfém-tolvajok lopják az alkatrészeket az árvízvédelmi töltésekről. Teher Kispiacok réme. A jövőben minden tételről számlát kell adniuk az őstermelőknek. Miért? Harc a városképért. Modern komplexumot építenének a metodisták Miskolc központjába. BetelepítésÓvodások kerestetnek. Gyermekes családoknak építene...
A Juan Pablo Montoya, Dario Franchitti, Scott Pruett és Memo Rojas kvartettel felálló TELMEX Chip Ganassi with Felix Sabates csapat sikerrel védte meg tavalyi győzelmét, és idén is megnyerte az újvilág leghíresebb 24 órás viadalát.
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) kegyelettel és tisztelettel adózik a vészkorszak valamennyi áldozata előtt a holokauszt nemzetközi emléknapján, egyúttal kéri a magyar politikai közélet szereplőit, tegyenek a kirekesztés ellen - mondta ifj. Bogdán János, az OCÖ szóvivője vasárnap az MTI-nek.
Elektromos kábellel próbálta orgazmusra ösztökélni a feleségét egy amerikai férfi, de a bizarr szexuális játék tragikus véget ért: az asszony belehalt az áramütésbe.
A Ferencvárosi Torna Club elnöke, Rieb György az InfoRádiónak megerősítette, hogy Kevin McCabe, a Scarborough Ltd tulajdonosa magyarországi cégén keresztül elindul az FTC által használt Üllői úti ingatlan értékesítésére kiírt zárt körű tenderen.
Komoly áttörésről számoltak be orvosok a szervátültetés területén: kifejlesztettek egy módszert, melynek segítségével számos páciens megszabadulhat a kilökődés elleni gyógyszerektől, melyeket egyébként egész életében szednie kellene
A pártok és a választópolgárok sem vették komolyan a XI. kerületi időközi országgyűlési képviselő-választást, egyebek mellett ez magyarázhatja az alacsony részvételt - mondta Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője és Kiszelly Zoltán politológus.
A címvédő Sébastien Loeb nyerte a rali-világbajnokság nyitófutamát. A legutóbbi négy vb-n győztes, Monte-Carlóban - egyedülálló módon - ötödik alkalommal diadalmaskodó francia menő magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt.
A Budapest - Pusztaszabolcs és a Budapest - Székesfehérvár vonalakon is fennakadásokat okoz az erős szél, így az érintett vonalakon 15-20 perces késésre kell számítani - közölte Kavalecz Imre, a MÁV sajtóügyeletese az MTI-vel vasárnap este.
A japán profi szumósport elitosztályának idei első nagy tornáját a mongol Hakuho nyerte, aki a tokiói Császár Kupa zárónapján honfitársát, a szintén nagymesteri címet viselő és a döntőbe ugyancsak 13-1-es eredménysorral, vagyis egyetlen vereséggel érkező Asashoryut legyőzve diadalmaskodott.
Egyes hazai hitelintézetek minden alapos hitelbírálat nélkül, automatikusan kizárják a 70 év felettieket a hitelképesek sorából - közölte Herczog Edit, az Európai Parlament szocialista képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Velence önkormányzata az éjszakai szórakozóhelyek munkatársainak indít képzést, amelynek során a hallgatók többek között a konfliktusok elsimítását tanulják.
Lakos Imrét meglepte az alacsony részvételi arány az újbudai időközi országgyűlési képviselő-választáson, a szabaddemokraták jelöltje vasárnap este azt mondta, hogy a Fidesz kampányát okolja a választói passzivitásért.
Kovács Tibor igazságügyi szakértő nyerte a Pest megyei Áporkán vasárnap tartott időközi polgármester-választást - közölte a választási iroda munkatársa az esti összesítés után. Soós Zsoltné elmondta, hogy az 1200 lakosú községben 352-en járultak az urna elé, ami 37,6 százalékos részvételi arányt jelent.
Jozipovics Györgyöt választották a Nógrád megyei Cserhátszentiván polgármesterévé a vasárnapi időközi választáson - tudatta Kucsikné Tőkés Katalin körjegyző. A 144 választásra jogosult közül 106-an voksoltak a két független jelölt egyikére: 62-en Jozipovics Györgyre, 44-en Noskó Sándorra, a korábbi polgármesterre szavaztak.
Négy gyerek is van a Botox 16 áldozata között; valamennyiük halála összefüggésbe hozható az izomlazító méreganyaggal, amelynek szépészeti alkalmazása egyre terjed a 18 éven aluliak között is.
Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökét és Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatóját a Zsidó Világkongresszus alkalmából vasárnap Jeruzsálemben fogadta Ravner Cvi, az izraeli külügyminisztérium kelet-európai igazgatója.
Lopás kísérlete miatt őrizetbe vették azt a férfit, akit a bucsuszentlászlói templomban fogtak el a rendőrök - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Belga tudósoknak hasnyálmirigy-őssejteket sikerült izolálniuk felnőtt egerekből - ez a felfedezés a fiatalkori diabétesz új gyógymódjait teheti majd lehetővé.
Újvári László hamvasztás utáni búcsúztatását február 6-án, 10:30 órakor tartják az Új Köztemető ravatalozójában - tudatta a család értesítése alapján a Magyar Műugró Szövetség az MTI-vel vasárnap.
Lékó Péter nyert, Polgár Judit pedig remizett a záró fordulóban az év első sakk szuperversenyén, a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló hagyományos tornán.
Vasárnapra kissé romlott Grosics Gyulának, az Aranycsapat legendás kapusának az állapota, de estére már jobban érezte magát. A volt labdarúgó a hét közepén tüdőproblémákkal került kórházba, életmentő műtéten esett át. Jelenleg a Kútvölgyi kórházban ápolják.
Orsós János független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást a Baranya megyei Gilvánfán, ahol a képviselő-testület öt tagját is megválasztották vasárnap - közölte a falu jegyzője.
Gordon Brown miniszterelnökségének hét hónapja alatt tartja magát a "savanyú skót" imázshoz sötét öltönyeivel, merevségével, statisztikadaráló gazdasági elemzéseivel. Ebbe a képbe még a közelmúltbéli indiai és kínai látogatása sem vitt változatosságot.
Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje több mint három és félszer több szavazatot kapott az újbudai időközi országgyűlési választáson, mint a koalíciós jelölt, Lakos Imre a nem hivatalos, csaknem teljes feldolgozottságú adatok szerint.
A szavazatok mintegy 50 százalékos feldolgozottsága alapján Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje kapott többséget az újbudai időközi országgyűlési választáson, amelyen a részvétel nem érte el az érvényességi küszöböt.
A választók a lábukkal szavaztak, az alacsony részvételért a két nagy párt populizmusa a felelős - mondta Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum XI. kerületi jelöltje vasárnap az újbudai urnazárás után.
Semjén Zsolt szerint a Fidesz-KDNP jelöltje - annak ellenére, hogy nem volt érvényes a választás - elsöprő győzelmet aratott; a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke vasárnap, az időközi országgyűlési választás urnazárását követően nyilatkozott. "Rétvári Bence megnyerte (az időközi választást), csak nem volt érvényes" a szavazás - fogalmazott Semjén Zsolt, majd hozzátette: "kétharmados…
Az AC Milan hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a Genoa felett az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában, az éllovas Internazionale - amely Cesar kiállítása miatt a 21. perctől emberhátrányban játszott - ugyanakkor nem bírt a házigazda Udinesével.
Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje több mint három és félszer több szavazatot kapott az újbudai időközi országgyűlési választáson, mint a koalíciós jelölt, Lakos Imre a nem hivatalos, csaknem teljes feldolgozottságú adatok szerint. A részvétel nem érte el az érvényességi küszöböt, ezért február 10-én újra az urnákhoz járulhatnak a 15-ös számú választókerületben élők.