Hétfőn újabb erőszakos zavargások törtek ki Kenya nyugati részén, ahol a törzsi alapú összecsapásokban az elmúlt napokban körülbelül száz embert öltek meg. A bozótvágó késekkel felszerelkezett bandák terrorjában egyesekre rágyújtották a házukat, másokat pedig az utcán vertek agyon. Mindeközben puhatolózó lépések történtek az erőszaknak lökést adó poltikai válság rendezésére.
Az ausztrál Steve Hooker hat méterrel nyerte a férfi rúdugrást egy vasárnapi perth-i versenyen, s ezzel a 15. atléta lett, aki átjutott ezen a magasságon. A 2006-os Jóakarat Játékok győztese hat méterig egyszer sem hibázott, az álomhatár azonban kétszer is kifogott rajta, harmadikra azonban fennmaradt a léc.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfő ülésén nem derült ki, hogy az egészségbiztosítási járulék befizetői miként gyakorolhatnak majd kontrollt az egészségbiztosítási pénztárakra. Az...
Orbán beszéde nem hagyta hidegen a kormányerőket sem. Az MSZP szerint az ellenzéki pártelnök harmadjára "vágja át" híveit a kormánybuktatással, holott tudja, hogy népszavazással nem lehet kormányt buktatni. Az SZDSZ szerint a Fidesz elnökének hétfői beszéde a szocializmus hazugságait fűzte tovább.
Vesztegetés és más hivatali bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a BRFK a Budapesti Nyomozó Ügyészségen két, az I. kerületi rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőr ügyében, akik hétszázezer forintot fogadtak el egy gépkocsivezetőtől; a rendőröket őrizetbe vették.
A tavaly nyáron meghirdetett bruttó 800 millió forintos médiatender után a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az év elején újabb, hasonló összegű megbízást adott korábbi médiaügynökségének. A Közbeszerzési Értesítő szerint az újabb szerződéskötés előtt a hivatal hirdetmény közzététele nélkül indított tárgyalásos eljárást.
Egy 23 éves nő a madárinfluenza 100. áldozata Indonéziában - jelentette be az ázsiai ország egészségügyi minisztériuma hétfőn. A fiatalasszony még vasárnap hunyt el, ám a dzsakartai központi hatóságokhoz csak hétfőn jutott el a hír. Indonéziában összesen 124 emberi megbetegedést regisztráltak eddig.
A tavasz folyamán megjelenhet a taszári repülőbázis hasznosítására kiírandó pályázat - áll Kolber Istvánnak, a bázis hasznosítása miniszterelnöki megbízottjának hétfői közleményében. A tájékoztatás szerint Kolber István hétfőn délelőtt egyeztetést folytatott a taszári fejlesztésekről Tátrai Miklóssal, a januárban megalakult Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatójával.
Csaknem négymillió forintot érő hamis eurót foglaltak le a rendőrök egy férfitől a napokban. A pénzhamisító azóta már előzetes letartóztatásban van, a rendőrök csak most számoltak be a történtekről.
Magyar Bálint az elaprózott települési és iskolaszerkezettel magyarázta hétfőn a Dél-dunántúli régióra kiírt speciális uniós pályázati feltételeket, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kifogásolt korábban.
Mindhárom, a köztársasági elnök által kiírt referendum eredményes volna, és győznének az "igenek" - áll a Századvég és a Forsense január közepén végzett felméréséből, amelynek összegzését hétfőn...
Privatizációpolitikáról szóló összeállítás-kötete adott ki a Védegylet. Valóban a büdös szájú komenizmus utolsó lehelete, vagy közgázból felmentetteknek udvarló, erős nemzetállammal hitegető, idegenellenes jobboldali populizmus lenne a privatizációkritika? Vagy lehet, hogy a restriktív-neoliberális gazdaságpolitika a múmia pacemakerrel?
A 2007 nyarán kirobbant jelzálogpiaci válság kezdi erősen megfeküdni az amerikai gazdaság gyomrát, és világgazdasági hatásai sem tűnnek már rövid lefutásúnak.
Egyperces gyászszünettel kezdődik február 6-án az Anglia-Svájc barátságos labdarúgó-mérkőzés, a hazai szövetség ugyanis így kíván emlékezni az 50 éve történt müncheni repülőgép-szerencsétlenségre. A szigetországi játékosok emellett fekete karszalaggal lépnek pályára, ezzel is tisztelegve a Manchester United csapatának egykori áldozatai előtt.
A francia igazságszolgáltatás nyolc év börtönbüntetésre módosította hétfőn a Zoé Bárkája francia segélyszervezet hat francia munkatársának büntetését, akiket gyermekrablás kísérletének vádjával nyolc év kényszermunkára ítéltek Csádban, de utóbb kiadtak Franciaországnak.
Négy magyar cég is kiállít a Barcelonában február 11. ás 14. között megrendezendő Mobile World Congress-en, az ITDH támogatásával. A Magyar Nemzeti Standon az Allround például a számlázással, a barangolással (roaming), a FlexiTon Kft. a távközlési hálózatok üzemeltetésével, az ITware a helyfüggő szolgáltatásokkal, míg a BHE Bonn Hungary a mobiltávközlés aktív és passzív eszközeivel kapcsolatos…
A nők jogait védő szervezet jöhet létre az e téren szigorú korlátozásairól ismert Szaúd-Arábiában - jelentette a Dzsiddában megjelenő Arab News angol nyelvű napilap hétfői számában. "Kétéves tárgyalási folyamat után a szociálisügyi minisztérium elvi jóváhagyását adta az Anszár al-Mara szervezet megalapítására" - mondta Szulejmán asz-Szalmán, a szervezet egyik alapítója
Februártól 30 napos bérletet is lehet venni a MÁV járataira. Azonos áron kapható majd mint a havibérlet, sőt, az első hónapban 25 százalékos kedvezmény érvényes rá . Számlát ezalatt nem adnak róla, de ha a bérlet kedvező fogadtatásra talál, márciustól már a munkáltató felé is el lehet majd számolni.
A zloty a hét elején a többi kelet-európai devizával egyetemben gyengülést mutatott. A devizát gyengítik a nemzetközi részvénypiaci veszteségek. Azzal számolnak, hogy a lengyel Jegybank és a Fed kamatdöntéséig 3,6050 és 3,6450 között mozog az árfolyam. Az EUR-PLN-t 3,6198-on jegyzik. Ellenállás 3,6273-nál és 3,6335-nél, míg támogatás 3,6110-nél található. In-GFX
Büntetett előéletű a Baranya megyei Gilvánfa vasárnap megválasztott polgármestere. Orsós Jánosnak azért kellett lemondania négy éve posztjáról, mert saját magára költötte a helyi cigány kisebbségi önkormányzatnak érkezett 400 ezer forintnyi normatív támogatást.
A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége üdvözli a Qtrax zeneletöltő oldal megjelenését. A Mahasz elnöke az InfoRádiónak elmondta: örülnek minden olyan megoldásnak, amikor a művészek és a felhasználók is jól járnak. Jeszenszky Zsolt szerint a Qtrax megjelenése ellenére a cd-kiadás megszűnésére még várni kell.
Az olasz élvonalban szereplő Juventus labdarúgócsapata a szezon végéig megszerezte kölcsönbe Guglielmo Stendardót, a Lazio védőjét. A torinói klub vezetői nem titkoltan azért csak fél évig számolnak vele, mert a nyáron érkezik a csapathoz Olof Mellberg, az Aston Villa svéd hátvédje.
A politikai stabilitás megteremtését tartja a legfontosabbnak az Európai Unió ahhoz, hogy szorosabbra vonja kapcsolatait Ukrajnával - derült ki azon a brüsszeli sajtótájékoztatón, amelyet José...
Sebestyén Júlia megvédte Európa-bajnoki negyedik helyét zágrábban a műkorcsolya és jégtánc kontinensviadalon, így természetesen a versenségést záró gálán is táncolhatott. Ezek után a PontFM-nek is nyilatkozott a horvátországi viadalról.
Büntetett előéletű a baranyai Gilvánfa vasárnap törvényesen megválasztott régi-új polgármestere: Orsós Jánost a település első embereként négy évvel ezelőtt hivatalával összefüggő bűncselekmény miatt ítélte el a bíróság, ezért akkor megszűnt a tisztsége.
Új szakembert nevezett ki a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) a szeptemberi egri reklámkonferencia szakmai igazgatói posztjára. Az idei rendezvény programját Macher Szabolcs marketingkommunikációs tanácsadó, az Omnicom Media Group (OMG) volt ügyvezetője fogja össze és irányítja.
A jövő és a múlt választása a tét a népszavazáson - mondta Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A liberális politikus szerint aki újból a szocializmus hamis,...
A tavasz folyamán megjelenhet a taszári repülőbázis hasznosítására kiírandó pályázat - áll Kolber Istvánnak, a bázis hasznosítása miniszterelnöki megbízottjának az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A Századvég és a Forsense legújabb felmérése szerint valószínűleg a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazás mindhárom kérdése megkapná az eredményességhez szükséges számú igen szavazatot, ha most rendeznék a referendumot.
Veres Zoltán bronzérmet szerzett az egyesült arab emírségekbeli al-Alainban megrendezett műrepülő Világkupa-versenyen. Az első helyen Ramon Alonzo, a spanyolok kiválósága végzett, megelőzve az orosz Szvetlana Kapanyinát. A magyar Európa-bajnokot harmadik alkalommal hívták meg a viadalra, melynek ezúttal nyolc indulója volt.
Berlin nem készül serkenteni a gazdaságot - derült ki a kormányzat szóvivőinek nyilatkozataiból. Ulrich Wilhelm, a kormány szóvivőjeként mindazonáltal közölte, hogy a pénzpiaci zavarokat Németország k...
Mindhárom, a köztársasági elnök által kiírt referendum eredményes volna, és győznének az "igenek" - tudható meg a Századvég és a Forsense január közepén végzett felméréséből, amelynek összegzését hétfőn juttatták el az MTI-hez.
Öt hónap börtönbüntetésre ítélte szökésért a Szegedi Katonai Bíróság azt a börtönőrt, aki tavaly augusztus elején több késszúrással megölte barátnőjét. A szegedi férfinek most nem az emberölés miatt, hanem azért kellett megjelennie a katonai bíróság előtt, mert a gyilkosság után napokon át nem ment be munkahelyére dolgozni. A börtönbüntetés letöltését két év próbaidőre felfüggesztette a bíróság.…
A németországi tartományi választások, illetve a hesseni durva választási kampány, a nagykoalíciós pártok egymás ellen intézett támadásai után ismét nyugodt kormányzást sürgetett Angela Merkel...
A legújabb tájékoztatás szerint két munkás vesztette életét a pekingi olimpia központi létesítményének számító Madárfészek 2003 óta tartó építése során, összesen pedig hatan haltak meg az ötkarikás előkészületek közben.
Díjesőt hozott a Türelem című magyar rövidfilm alkotóinak az angers-i fesztivál hétvégi díjkiosztó ünnepsége. A rendező, Nemes Jeles László az InfoRádiónak elmondta: nem számított arra, hogy ennyire elkényezteti őket a szemle.
Nagy vállalkozásba kezdett a belgrádi kulturális minisztérium a szerb turisztikai hivatalokkal összefogva - Római császárok nyomában néven indított el egy vendégcsalogatásra, Szerbia megismertetésére szánt programot.
Az idei, 39. Magyar Filmszemle versenymezőnyében a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak 11 kisjáték és kísérleti filmje, valamint két dokumentumfilmje is szerepel. Az információs blokkban az egyetemisták további filmjei is megtekinthetők a Filmszemlén.
Az osztrák külügyminisztérium hétfőn azonnali hatállyal felmentette és visszahívta állomáshelyéről a budapesti osztrák főkonzult. Johann Deutsch az úgynevezett vízumügyben zajló tárgyalás...
Egy mérnök elismerte hétfőn, hogy hibás számításokat végzett ama németországi jégcsarnok építésekor, amely két évvel ezelőtt beomlott, tizenöt ember - jobbára gyerekek - halálát okozva.
Tizedik születésnapját tartotta a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi tagozata. Az ünnepségen dr. Andrei Marga, az egyetem rektora, dr. Vincze Mária és dr. Magyari Tivadar rektorhelyettesek is jelen voltak. Dr. Fazakas József, a kihelyezett tagozat főigazgatója a sepsiszentgyörgyi egyetem évtizedes, rögös útját vázolta az erdélyi egyetemi oktatás történetének és…
A japán részvénypiaci veszteségek hatására maga mögött hagyta 155,56-os minimumát az EUR-JPY, és csúcsot ért el 157,92-nél. Sok múlik a héten a befektetök kockázatvállalási készségének mértékén és a tözsdei hangulaton. Az EUR-JPY-t 157,66-on jegyzik. Ellenállás 158,00-nál, míg támogatás a napi minimumnál található. In-GFX