A többször módosított szakképzési törvény ma már előírja, hogy a gazdálkodó szervezetek gyakorlati képzést csak tanulószerződéssel végezhetnek. Bár a tapasztalatokból levonható, hogy az iskola, a tanuló és a gazdálkodó szervezet érdekeit még jobban össze kell hangolni.
Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE), mert álláspontja szerint a január elsejétől hatályos áfatörvény több rendelkezése is ellentétes az alkotmánnyal - írta a hétfői Magyar Nemzet.
Egy újabb nő állítja, hogy viszonya volt Ashley Cole-lal, az angol sztárfutballistával. Közben kiderült, hogy a Chelsea játékosának legutóbbi félrelépése sokba kerülhet, hiszen az egy éjszakás kapcsolatból gyermek születhet. Ashley Cole és képviselője pénzt ajánlott arra az esetre, ha Aimee Walton elveteti a magzatot.
Komoly gazdasági haszna is lehet annak, ha a globális felmelegedés folytatódik, s hatására tovább olvadnak az északi-sarkvidéki jégmezők. A teherszállító hajók ugyanis ez esetben biztonságosan választhatnának rövidebb utat, a mai hatalmas kerülők helyett.
Jaksity György, a Concorde Értékpapír ügyvezető igazgatója vehette át az Ernst & Young Az év üzletembere díját. A Magyarországon ötödik alkalommal tartott üzleti díjátadón Tibor Dávid, a Masterplast Group vezérigazgatója, Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezetője és Magyar József, a Hungerit vezérigazgatója különdíjban részesült.
Az Angolától elszenvedett 3-1-es vereséget követően lemondott posztjáról Henri Kasperczak, a ghánai Afrika Kupán szereplő szenegáli labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A spanyolországi Segovia katedrálisban megtalálták VI. Sándor pápa elveszett bullájának öt példányát. Valószínűleg Segoviában nyomtatták 1473-ban. A pápa, akkor még Rodrigo Borgia bíborosként, diplomáciai küldetésben járt a félszigeten IV. Sixtus pápa megbízásából.
Decemberben 10,8%-kal emelkedtek a svéd fogyasztói kölcsönök a legutóbbi +11,9% után. A mostani érték számít a 2005 közepe óta mért legalacsonyabbnak. 2006 áprilisa óta csökkenés mutatkozik. Ennek ellenére robosztusnak mondható a svéd gazdaság, és még mindig kedvezönek számít a közzétett érték. Az USD-SEK-et 6,4601-en jegyzik. 6,4499 alatt 6,4200-ig nyílhat potenciál, ahol a középsö Bollinger-…
Irán felajánlotta Egyiptomnak, hogy segítséget nyújt a Gázai övezet és Egyiptom határán kialakult zűrzavaros helyzet leküzdésében. Ali Asgar Mohammadi, az iráni külügyminisztérium illetékes főigazgatója vasárnap Kairóban tájékoztatta Ahmed Abul Geit egyiptomi külügyminisztert arról, hogy Irán szívesen együttműködik a palesztinok megsegítésében.
Rendkívüli ülésen vitatja meg az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága az uniós mezőgazdasági támogatások csökkentéséről szóló miniszterelnöki kijelentést. A Fidesz a kijelentés visszavonását várja Gyurcsány Ferenctől.
Szávay Ágnes egyesben 20., párosban pedig 28. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. A vasárnap véget ért ausztrál nyílt bajnokságon a 19 éves magyar játékos egyesben és párosban is az első fordulóban kiesett.
A McCann Erickson februárban új, digitális divíziót indít, amely az online és egyéb digitális feladatok mellett BTL-lel és integrált kampányokkal is foglalkozik majd. Az új üzletághoz új kreatívigazgató is érkezik: Ráday Dávid az OgilvyDigital kreatívigazgatói székét hagyta ott a McCann kedvéért. Az online erősítés egyébként nem egyedi jelenség, nyáron indult például a TBWA media arts divíziója…
A világ legdrágább egyetemei az Egyesült Államokban működnek, az éves tandíj meghaladja a 6 millió forintot - derült ki a Forbes felméréséből. A magazin szerint talán meglepő, de nem a svájci Alpok elitiskolái és nem a Perzsa-öböl partján fekvő országok egyetemei kérik diákjaiktól a legtöbb pénzt.
Megérkezett Iránba az utolsó szállítmány orosz nukleáris fűtőanyag - jelentették be hétfőn Moszkvában. Az iráni busehri atomerőmű építésével megbízott orosz Atomsztrojekszport szóvivője, Irini Jeszipova közölte: Moszkva összesen 82 tonna nukleáris fűtőanyagot szállított a közel-keleti országba. Oroszország tavaly december 17-én kezdte meg a fűtőanyag célba juttatását.
Új gyógyszer került forgalomba hétfőn az AIDS ellen Nagy-Britanniában, adta hírül az Independent című brit lap internetes oldala. A gyógyszer hatóanyaga a raltegravir, amely megakadályozza a HIV vírus örökítőanyagának a gazdasejt DNS-ébe való beépülését. Ezt a hatóanyagot ősszel engedélyezték az Egyesült Államokban.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) kész részt venni a szakszervezetek és a kormány között megkezdett tárgyalásokon - áll a Varga László elnök által kiadott közleményben. A közszolgálat szakszervezeteit tömörítő SZEF üdvözli a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ)- a versenyszféra meghatározó érdekvédelmi tömörülésének - tisztségviselői és a kormány képviselői közötti…
Mégis a CDU nyert Hessenben: a kereszténydemokraták az összes voks összeszámlálása alapján 36,8 százalékot szereztek, 0,1 százalékkal előzték meg az előző nap még győztesnek látszott szociáldemokratákat. Ez 3595 szavazatot jelent. Ettől függetlenül patthelyzet alakult ki a tartományban. A CDU ugyanis eddigi koalíciós partnerével, a liberális FDP-vel nem kormányzóképes, ám az SPD sem tud kormányt…
Török miniszterelnöknek nézte Gyurcsány Ferencet egy világhírű közgazdász. Milyen a török gazdaság állapota? - kérdezte tőle Stephen Roach a davosi világgazdasági fórumon.
Decemberben 11,5%-kal emelkedett az EU-s M3-as pénzmennyiség, ami ugyan elmarad a +12,2%-os elörejelzéstöl a legutóbbi +12,3% után, de még mindig magasnak számít, és erös árnyomásra utal. Az EUR-USD vételi jelet generált, és felfelé elhagyta addigi sávját. A devizapárt 1,4702-ön jegyzik. 1,4724 fölött 1,4733-ig, majd 1,4778-ig nyílhat emelkedö potenciál. In-GFX
A kifizetett váltságdíj ellenére még mindig nem került elő Wilson Palaciosnak, a Wigan hondurasi válogatott labdarúgójának az októberben elrabolt öccse.
Mintegy hatvan milliárd koronát költöttek el tavaly a cseh állampolgárok külföldi üdülésekre - közölte hétfőn Tomio Okamura, s cseh utazási irodák szövetségének szóvivője. A kirándulások többségét u...
Három MSZP-s önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP-frakcióból Zuglóban, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) XIV. kerületi képviselőcsoportját - közölte Tamás László, az újonnan alakult csoport vezetője hétfőn az MTI-vel.
Az SZDSZ értetlenül áll Szájer József és Glattfelder Béla fideszes EP-képviselők vasárnapi nyilatkozata előtt, ami szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közös agrárpolitika megújítását taglaló...
Szlovákiában is közúti fennakadásokat, károkat okozott a hétvégi szélvihar. A Magas-Tátrában volt a legsúlyosabb a helyzet, ott a széllökések autókat szorítottak le az utakról. A sífelvonókat, kötélpályákat pedig szombaton több helyen le kellett állítani. Az északkelet-szlovákiai Eperjesi kerületben hétfő éjszaka több száz fát döntött ki a szél.
Vagyonosodási vizsgálatot nem csak az igazán tehetősek ellen végez az APEH. Tavaly több mint 15 ezer ellenőrzés indult, ezek közül 30 esetben érte el az adóhiány az 1 milliárd forintot. Más ügyekben a feltárt különbözet nagyságrendekkel kisebb mértékű, akár pár százezer forintos volt.
Rendkívüli ülésen vitatja meg az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága az uniós mezőgazdasági támogatások csökkentéséről szóló miniszterelnöki kijelentést.
Egyelőre nem találja a rendőrség azt a postást, aki a múlt hét közepén, a kézbesítendő pénzzel együtt tűnt el a Csongrád megyei Kiszomboron - értesült a HavariaPress. A 28 éves postai dolgozó hollétéről a szerdai eltűnése óta nincs hír, ezért a hatóság országos körözést adott ki ellene.
Egy évtizednyi háborúskodás után hétfőtől a nemzetközi zeneipar megadja a rajongóknak azt, amire mindig is vágytak: ingyenesen elérhető, meghallgatható és letölthető lesz mintegy 25 millió dal.
Január 10-én Óbudán lépett ki kilenc önkormányzati képviselő az MSZP-ből. A folyamat nem állt meg: példájukat követte három párttársuk Zuglóban. A „renitens” politikusok a Magyarországi Szociáldemokrata Párt sorait erősítik.
Kínában hétfőn átadták a 2008-as pekingi olimpiára épített nemzeti uszodát. A "vízkockaként" ismert építmény négy évig készült és 200 millió dollárba (csaknem 35 milliárd forintba) került.
1,4 millió dollárra (körülbelül 245 millió forintra) büntette az amerikai ABC tévétársaságot a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC), mert a New York rendőrei (NYPD Blue) sorozat egyik epizódjában túl közelről mutatták egy nő fenekét.
Ingyenes privatizáció kezdődik Szerbiában - az állampolgárok 1319 postahivatalban nyújthatják be igényüket hat állami vállalat ingyen kiosztandó részvényeire
Majd` éhen halsz, de nincs időd ebédelni? Nemrég ettél, de ismét valami nassolnivalón jár az eszed? Édességek helyett csökkentsd az étvágyad természetesen!
Kedd este 10 órától a Thália Színházban rendezik meg a TÁP Színház Nagy Színészversenyét. A versenyben indul többek között Jordán Adél, Kamarás Iván, Csányi Sándor, Fenyő Iván és Rezes Judit is - mondta el az InfoRádióban Kocsis Gergő színművész, az est házigazdája.
Feltárják és a jövőben turistaútvonal kialakításával szeretnék látogathatóvá tenni Magyarország déli határszakaszának 1951-1955 között épült védelmi rendszerét - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
Három MSZP-s önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP-frakcióból Zuglóban, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) XIV. kerületi képviselőcsoportját - közölte Tamás László, az újonnan alakult csoport vezetője hétfőn az MTI-vel.
Nyolcvan riasztást kaptak a Veszprém megyei tűzoltók az elmúlt éjszaka és hétfő hajnalban; Veszprémben egy négyemeletes, csaknem száz méter hosszú ház tetőzetét teljesen "leemelte" a vihar - mondta a megyei katasztrófavédelem ügyeletese hétfőn az MTI-nek.
Hétfőn délelőtt némileg erősödött a lej az euróhoz képest a jegybank egyik illetékesnek arra a véleményére, hogy a központi bank kamatot emel február eleji kamatdöntő ülésén. Valentin Lazea, a rom...
Állami pompával, teljes katonai tiszteletadás mellett eltemették hétfőn Suharto volt indonéz államfőt, aki 32 éven át, 1998-ig vaskézzel irányította az országot, és vasárnap hunyt el 86 évesen egy jakartai kórházban, ahol már január 4-e óta feküdt.
Az őszödi beszéd óta az ősi erkölcsi tétel is megdőlni látszik, pedig a demokrácia erre épült: az igazság ismerete összefügg az emberi szabadság mértékével. Többek között erről is beszéltek az előadók a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének hétvégi konferenciáján, amely a hazugságról és következményeiről szólt.
Körvonalazódik a Fabio Capello által irányított angol labdarúgó-válogatott gerince. Az olasz szakember a Svájc elleni barátságos mérkőzésen debütál a Háromoroszlánosok kispadján, és várhatóan egyelőre nem számít David Beckhamre.