2008. január 28. hétfő

jan. 28
12:58
Bőséges termés a programban (HírExtra)
Bőséges a termés, mennyiségi szempontból "ez egy nagyon izgalmas év", a dokumentumfilmes mezőny pedig nagyon erős a kedden kezdődő 39. Magyar Filmszemlén - mondta el a versenyprogramban szereplő alkotásokról Herendi Gábor rendező, a szemletanács elnöke az MTI-nek.
jan. 28
12:59
A magyarok megbocsátják a félrelépéseket (Gondola)
A fiatalok szexualitásról kialakított vélekedésében a legnagyobb szerepe a kortárs csoportoknak és a szülőknek van - derült ki a GfK Custom Research Worldwide és a Wall Street Journal 2005-ös...
jan. 28
12:59
2006-os tömegoszlatás: döcög az igazságszolgáltatás (HírTV)
Több visszásság is történt a 2006-os őszi tömegoszlatás után, a rendőri túlkapás miatt indult bírósági eljárásokban. Ezt Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője mondta el a Hír Televízió vasárnapi Kontraszt című műsorában.
jan. 28
13:00
Gyűlnek a felhők Kína felett (Privátbankár)
A kínai kormányfő szerint az idei év a legnehezebb lehet a gazdaság szempontjából, a nemzetközi bizonytalanság mellett a hazai gondok miatt is.
jan. 28
13:01
Csak szex és más semmi! - de milyen betegségekkel járhat? (Gondola)
A szexuális úton terjedő betegségek közül még mindig az AIDS-től félünk leginkább, jóllehet épp a HIV-vírussal fertőzöttek száma évek óta nem emelkedik számottevően. Terjednek viszont olyan, elfeledettnek hitt kórok, mint a szifilisz, s ez az ország nemi egészségéről és szexuális kultúrájáról is szomorú képet fest.
jan. 28
13:02
Özönlenek a turisták szusiországba (Privátbankár)
Tavaly soha nem látott számú külföldi turista érkezett Japánba: 2006-hoz képest 13,8 százalék volt a növekedés, 8,3 millióra. Ezzel 2007-ben immár negyedik éve töretlen a külföldi látogatók számának e...
jan. 28
13:03
"A kultúrpolitikának 80 éves lemaradást kell behoznia" (Infostart)
A Szépművészeti Múzeum igazgatója szerint a kultúrpolitika legfőbb feladata, hogy behozza a művészeti élet mintegy 80 éves lemaradását. Ez nem azt jelenti, hogy minden közbenső állomást végig kell járni, sokkal inkább a mai nemzetközi mintákhoz kellene alkalmazkodni, és mintegy "átugrani" az évtizedeket - véli Baán László.
jan. 28
13:04
Politikai és közéleti filmklub indul a Bem moziban (Gondola)
A Political Capital Institute filmklubot indít, melynek programja az elmúlt húsz év politikai és közéleti eseményeit feldolgozó dokumentumfilmekből és televíziós anyagokból válogat -...
jan. 28
13:04
Szlovákok nyerték a Budapes-Bamako ralit (HírExtra)
A szlovák Ulrich házaspár nyerte a Budapest-Bamako versenyt, második a TBA Racing magyar csapat lett, a harmadik pedig a 3-as rajtszámú, ugyancsak magyar Americana Team. A 3. Budapest-Bamako rali január 12-én, szombaton indult el Budapestről a Kossuth térről.
jan. 28
13:04
Csepegtetés: egy héten belül indulhat meg az üzemanyag-szállítás a Gázai övezetbe (HírTV)
Izrael egy héten belül engedélyezi az üzemanyag-szállítást a Gázai övezetbe. A zsidó állam tíz nappal ezelőtt vezetett be teljes blokádot a palesztin területen, válaszul az onnan Izraelt ért rakétatámadásokra.
jan. 28
13:06
Embercsempészeket fogtak Röszkén (HírExtra)
Egy lakókocsiban rejtőzködve akart átjutni a határon az a négy szír állampolgár, akikre pénzügyőrök találtak rá a röszkei határon - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel.
jan. 28
13:09
Folytatódik az erőszakhullám - 130 halott (Gondola)
Kenyában a rendőrség hétfőn ismét összecsapott a tüntetőkkel, a legfrissebb erőszakhullám ötödik napján. Az AFP francia hírügynökség szemtanúktól úgy tudja, hogy a nyugat-kenyai Kisumu városban üzleteket gyújtottak fel, elbarikádozták az utakat és gúnyolták a rohamrendőröket.
jan. 28
13:09
Nagysimonyi március végén választ (HírExtra)
Időközi polgármester választást tartanak március 30-án a Vas megyei Nagysimonyiban, mert a község első embere, Szlama József lemondott - tájékoztatta Major Tiborné körjegyző hétfőn az MTI-t. Szlama Józsefet 2006 októberében, a Fidesz jelöltjeként választották meg polgármesternek, másik két független jelölttel szemben.
jan. 28
13:10
"Az MDF alacsony részvétel mellett is jó" (Alternatív Energia)
A hétvégi újbudai időközi választáson bebizonyosodott, hogy három pólusúvá vált a magyar politikai paletta - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke hétfőn Budapesten. Jelöltjük, Csapody Miklós vasárnapi tízszázalékos eredménye visszaigazolta az MDF évekkel ezelőtt meghirdetett Normális Magyarország politikáját - közölte sajtótájékoztatóján a pártelnök. Hozzátette: bebizonyosodott az is, hogy alacsony…
jan. 28
13:11
Elképesztő: halálra gázolt egy biciklist, majd beperelte a családját (HírExtra)
Miután halálra gázolt egy biciklist, kártérítést követel áldozata családjától egy spanyol autós, mert kárt tett luxuskocsijában a kerékpár. Az illető összesen 20 ezer euróra - 10 millió forintra - tart igényt.
jan. 28
13:13
Orbán Viktor és hazugságok körtánca (HírExtra)
A Fidesz pártelnöke hosszú hallgatását törte meg mai beszédével, amely egyrészt gyakorlati eligazítás volt a frakciótársaknak, pártaktivistáknak a népszavazás előtt, másrészt nagyon is a közvéleményhez forduló, markáns kormánykritika. Mit remél Orbán, és mit nyújt a Fidesz? Meghallgattuk, és kiveséztük az elnök üzenetét.
jan. 28
13:14
Nyomoznak az MSZP-képviselő gépkocsi-használatának ügyében (Infostart)
Hivatali visszaélés miatt nyomoz az ügyészség a battonyai polgármester gépkocsi-használatának ügyében, az eljárásnak még nincs gyanúsítottja - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
jan. 28
13:14
1700 négyzetméteren könyvek, könyvek, könyvek... (HírExtra)
A jubileumi, XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál minden eddiginél nagyobb területen, összesen 1700 négyzetméteren várja az olvasókat áprilisban; a díszvendég Bret Easton Ellis amerikai író, a díszvendég ország pedig Kína lesz - mondta el a seregszemlét szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója az MTI-nek hétfőn.
jan. 28
13:14
Nem működne együtt Szerbiával Hollandia és Belgium (HírTV)
Brüsszelben az uniós külügyminiszterek a Szerbiával kötendő gazdasági együttműködési megállapodásról tárgyalnak. A tagállamok többsége teljes értékű szerződés aláírását szorgalmazza. Csak Hollandia és Belgium ellenzi egy ilyen dokumentum aláírását.
jan. 28
13:14
Balázs titokban eljegyezte Vikit! (Gondola)
Sebestyén Balázs egy mukkot sem hajlandó a magánéletéről beszélni, jóllehet hölgyrajongói szerint a képernyőn kívüli élete is közügy. A még független tévés és kedvese már két éve van együtt,...
jan. 28
13:16
Norvég céget vesz a Nokia (Privátbankár)
A finn Nokia - miközben hajthatatlan a bochumi üzembezárás kapcsán - felvásárolja a norvég Trolltech szoftvercéget: a részvényenkénti 16 norvég koronás ajánlatát elfogadta a Trolltech vezetése, és a r...
jan. 28
13:16
GBP-USD Az 1,9830-as érték tesztje (HírTV)
A GBP-USD az 1,9830-as ellenállást teszteli, amit valószínüleg nem lesz könnyü átlépni. Egy elemzö szerint átmenetileg 1,9650 és 1,9830 között alakulhat az árfolyam. Jó jel lenne, ha mégis átlépnék az 1,9830-as és az 1,9875-ös értéket. In-GFX
jan. 28
13:20
Botrányos klip az iskolában (HírExtra)
Hangos botrányt okozott Szerbiában az, hogy a híres karlócai gimnáziumban forgattak egy meztelenkedésben igencsak bővelkedő rövid filmet. Az eset még tavaly év végén történt, de csak most számolt be róla a sajtó.
jan. 28
13:20
Három halott egy családi házban (Blikk)
jan. 28
13:20
Miskolc – autósüldözés és hosszú bűnlajstrom (HírTV)
Autós üldözés után fogtak el két tolvajt még a múlt héten a rendőrök Miskolcon. A tolvajok lopott autója egy kerítésnek csapódott, ezután az egyik férfi a kocsiban várta meg a rendőröket, a másik viszont elszaladt. Később azonban meggondolta magát, leintett egy rendőrautót és feladta magát. Az eset még múlt szerdán történt, a rendőrség azonban csak hétfőn számolt be róla.
jan. 28
13:21
Szőlősgazdák figyelem! 3 milliárd forintra lehet pályázni (Privátbankár)
Az idei borpiaci évben - ami 2007. augusztus 1-jétől 2008. július 31-ig tart - a szőlőültetvények szerkezetátalakításához az Európai Unió csaknem 3 milliárd forint támogatást nyújt - közölte Soproni H...
jan. 28
13:22
Baxter dirigálja a finneket (HírExtra)
A brit Stuart Baxter a finn labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. Az 54 éves szakember kétéves szerződést kötött az északi ország futballszövetségével.
jan. 28
13:22
A nyugodtabb városi életért (HírTV)
Egyre nehezebben viseli el a város zaját, lüktető forgatagát, és úgy érzi, az állandó, sőt fokozódó stresszhatást vált ki önben? Már-már azon a ponton van, hogy vidékre, vagy legalábbis a nagyváros valamelyik külső kerületébe költözik? Csak semmi sietség!
jan. 28
13:25
Húszmillió gumióvszer ingyen a karnevélra (HírExtra)
Közel húszmillió gumióvszert oszt szét a brazil kormány a karneváli szezon végéig a nemi úton terjedő betegségek elleni küzdelem jegyében. Már évek óta milliónyi óvszert küld szét az országban farsang idején a brazil egészségügyi kormányzat.
jan. 28
13:25
Csintalan Sándor önvizsgálata - "Sokat ártottunk" (Gondola)
Egykor az MSZP fenegyereke és helyettes vezetője volt. Ma a Hír TV betelefonálói panaszolják neki: ha Gyurcsány a helyén marad, megvakulunk, megsüketülünk, meghalunk mind. És míg a szoci...
jan. 28
13:25
109 évesen kapott útlevelet (Blikk)
jan. 28
13:27
Az év francihese hálózata a COOP Üzletlánc (HírExtra)
A 11 éves COOP Üzletlánc érdemelte ki a 2007. év francihese hálózata elismerést - közölte a Magyar Franchise Szövetség hétfőn az MTI-vel. A COOP hálózat mintegy 3.000 üzletet működtet az ország több mint 1.650 településén.
jan. 28
13:27
Lendvai alaposan kioktatta Szilit (Gondola)
Magyarországon nincs olyan tekintélyes politikus, akit mindenki elfogadna. Csak olyan tehetségek akadnak, akik inkább az ellentéteket tudják megjeleníteni – állítja a 168 Órának adott interjújában Paul Lendvai. Az európai újságírás doyenje az osztrák liberális Der Standardban írt elemzésének az Öngyilkosság Magyarországon címet adta.
jan. 28
13:29
Hivatali visszaéléssel vádolják Karsait (HírExtra)
Hivatali visszaélés miatt nyomoz az ügyészség a battonyai polgármester gépkocsihasználata ügyében, az eljárásnak jelenleg nincs konkrét gyanúsítottja - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI érdeklődésére.
jan. 28
13:30
Közéleti filmklubot indít a Political Capital Institute (HírExtra)
Ingyenes közéleti filmklubot indít hétfőtől a Political Capital Institute elemző intézet. Az első előadás este nyolc órakor kezdődik a budapesti Bem moziban - olvasható a távirati irodához hétfőn eljuttatott közleményben.
jan. 28
13:30
Hajsza: a Dunába hajtottak a lopott traktorral (HírTV)
Szinte krimibe illő hajsza indult Szlovákiában két férfi után, akik egy lopott traktorral szántóföldeken keresztül menekültek. Az egyelőre ismeretlen tettesek hétfő reggel Magyarisziget (Hurbanfalva) községben egy családi ház udvaráról vitték el a munkagépet – nyilatkozták a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányságtól.
jan. 28
13:36
Nem lesz több meglepetés a csokiban? (Infostart)
Betiltaná a játékok élelmiszerekhez való csatolását az Európai Bizottság - jelentette be Brüsszelben Günter Verheugen, a testület ipari biztosa. Árukapcsolásra továbbra is lesz mód, de a játékokat az élelmiszertől elkülönítve kell majd becsomagolni, elhízást okozó édességeket pedig nem lehet majd játékokkal eladni.
jan. 28
13:36
Másfél millió német jegyigénylés a foci EB-re (HírExtra)
Mostanáig több mint másfél millió igénylés érkezett a rendelkezésre álló 14 400 jegyre a német labdarúgó-válogatott elsőkörös Európa-bajnoki mérkőzéseire.
jan. 28
13:38
Csöves lett büntetésből (HírExtra)
Egy éjszakán át tartó hajléktalanságra ítélt a bíróság az Egyesült Államokban egy férfit, amiért az meglopta a hajléktalanokat segítő Üdvhadsereget. A 28 éves illető elemelt egy pénzgyűjtő perselyt, amelyben 250 dollár - 43 ezer forint - volt. Tette ezt azután, hogy ő maga is gyűjtögetett még karácsony előtt járókelőktől adományokat az Üdvhadsereg kötelékében.
jan. 28
13:39
Porig égett egy vegyesbolt Bükkszentkereszten - képek (Infostart)
Leégett egy vegyesbolt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkszentkereszten hétfőre virradóra, a kár több tízmillió forint - közölte a tűzoltóság.
jan. 28
13:42
A jegyek nagy része még nincs eladva Kínában (HírExtra)
A sorsolás egyik körében felkínált 1,8 millió olimpiai belépő háromnegyede nem talált gazdára Kínában. A szervezőbizottság (BOCOG) tájékoztatása szerint a 4,5 millió jelentkező nagyrészt az olcsóbban hozzáférhető, kevésbé népszerű sportágak iránt érdeklődött.
jan. 28
13:42
Újabb fiatalkorú bűnözőt fogott a budapesti rendőrség (HírTV)
Egy 17 éves fiú rabolt mobiltelefonokat nála fiatalabbaktól heteken át a főváros különböző pontjain, volt olyan áldozata, akit késsel fenyegetett. A támadót most elkapták a rendőrök, és kezdeményezik előzetes letartóztatását. Néhány rablást elismert, de az egyenruhások gyanúja szerint több hasonló bűncselekményt is elkövetett már.
jan. 28
13:45
Hogyan készül a fenntarthatósági jelentés? (Piac és Profit)
A KÖVET egész napos képzést és tanácsadói fórumot szervez a környezetvédelmi, a társadalmi és a fenntarthatósági jelentések témakörben.
jan. 28
13:47
Újabb szocialisták léptek ki a frakcióból (HírTV)
Az Óbudai szocialista kilépések után a zuglói MSZP-frakcióból is kilépett három tag. Ezzel egy időben megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt XIV. kerületi képviselőcsoportját.
jan. 28
13:47
Olimpiára készülnek az anyakönyvi hivatalok is (HírExtra)
A pekingi anyakönyvi hivatalok az olimpia nyitónapján is fogadják majd a házasulandókat, a hatóságok szerint a szerencsés dátumon több ezer pár szeretné összekötni az életét. Kuo Hszü-seng (Gou Xusheng), a pekingi lakosságszolgálati iroda szóvivője cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint augusztus nyolcadikán az anyakönyvi hivatalok zárva tartanának.
jan. 28
13:47
Gyerekeket ejtettek túszul iszlamista lázadók Pakisztánban (Gondola)
Több mint húsz gyereket ejtettek túszul iszlamista fegyveresek hétfőn egy pakisztáni iskolában. A helyi rendőrség közlése szerint öt lázadó menekült be egy iskola épületébe a rendőrökkel...
jan. 28
13:49
Gondban a kormány - a népszavazási kérdésekben döntő az igenek fölénye (Gondola)
A Századvég és a Forsense 2008. január közepén, tehát még azelőtt, hogy a köztársasági elnök március 9-re kiírta volna a népszavazást, telefonos vizsgálatot készített a témában - tájékoztatta a Századvég a gondolát. Az adatok tanúsága szerint még el sem kezdődött a kampány, de a teljes népességre tekintve az igenek vannak biztos többségben.
jan. 28
13:52
Földúton már át lehet jutni Ausztriába Fertőrákosnál (Infostart)
Földúton már át lehet menni Fertőrákosnál Ausztriába, de a kövesúton még mindig behajtani tilos táblába ütköznek az arra járók. Palkovics János, Fertőrákos polgármestere az InfoRádiónak elmondta: a földutat osztrák kezdeményezésre alakították ki. Azt sem tartja kizártnak, hogy a behajtást tiltó táblák hamarosan lekerülhetnek a kövesút mellől.
jan. 28
13:52
Dávid szerint három pólusú lett a politika (HírExtra)
A hétvégi újbudai időközi választáson bebizonyosodott, hogy három pólusúvá vált a magyar politikai paletta - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke hétfőn Budapesten.
jan. 28
13:52
3,4 milliárd éve élhetnek baktériumok a Földön (HírTV)
Egy francia kutatócsoport újabb bizonyítékkal szolgált arra a feltevésre, hogy már több milliárd évvel ezelőtt éltek mikrobák a Földön, adta hírül hétfőn az AFP francia hírügynökség.

Keresés