Claude Le Roy, a ghánai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya biztos benne, hogy távozik posztjáról, amennyiben házgazdaként csapatával nem nyeri meg a jelenleg zajló Afrika Kupát.
"Magáncélra a saját gépkocsimat használom, nem a hivatalét" - közölte Karsai József kedden. A szocialista párti országgyűlési képviselő, Battonya város polgármestere annak kapcsán nyilatkozott, hogy az ügyészségen egy magánszemély feljelentette, mert szerinte a polgármester az önkormányzat szolgálati gépkocsiját magáncélra, illetve országgyűlési képviselői feladatai ellátásra is használja.
Már 16 gyanúsítottja van annak a kábítószer-ügynek, melyben indított nyomozás során Jánosháza közelében elfogtak egy ikervári férfit, akinél kokaint, éles lőszereket, pisztolyt és 53 db hamisnak tűnő 20 ezer forintost találtak.
Kitálalt Eddie Murphy volt menyasszonya, miután a színész arról nyilatkozott a People magazinnak, hogy miért hiúsult meg esküvője Tracey Edmons-szal, a vígjátékhős ezt állította: – Elhagytam, mert nem akart házassági szerződést kötni. Most azonban a másik oldal is megszólalt: a gyönyörű színésznő, Tracey is elmondta a saját verzióját.
Február 1-jétől sztrájkot hirdet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete. Hogy pontosan melyik napon kezdik meg a munkabeszüntetést, még nem lehet tudni. Gaskó István elmondta: a dátumot előre tudatják majd az utazókkal. A MÁV vezérigazgatója szerint viszont jogtalanok a követelések.
A Fidesz elnöksége és európai parlamenti képviselői felszólítják a Gyurcsány-kormányt, valamint az EP kormánypárti képviselőit, hogy az uniós agrártámogatások kapcsán a magyar nemzeti érdekeket képviseljék - közölte Szájer József, a Fidesz EP-képviselője kedden Debrecenben, a párt kihelyezett elnökségi ülése keretében tartott sajtótájékoztatón.
A miniszterelnök kezdeményezésére és részvételével szocialista polgármesteri találkozó kezdődött kedden este Hatvanban. Kijelölt napirend ugyan nincs, ám várhatóan szóba kerül a polgármesteri poszt és az országgyűlési képviselői tisztség közötti összeférhetetlenség kérdése, és az önkormányzatok költségvetési támogatása is - tudatta Érsek Zsolt, a házigazda település polgármestere a zártkörű…
Elmarad a január 30-ra üzemkezdettől 8 óráig meghirdetett országos Volán-sztrájk - közölte Korcsolayné Kovács Krisztina, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke. A KKSZ elnöke elmondta, ho...
A kormánypártok elutasították az ellenzék indítványát, s ezért a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága kedden nem javasolta annak a több mint 500 millió forintos ingatlannak az elővásárlási joggal történő megvásárlását, amelyben a Radnóti Színház bérli a hátsó színpadát és a kellékszállító folyosót.
Hosszan tartó, súlyos betegség után 80 éves korában elhunyt kedden Nagy Erzsébet, az 1958-ban kivégzett mártír miniszterelnök, Nagy Imre lánya - közölte a Nagy Imre Alapítvány és Társaság.
A kft. nyugdíjas ügyvezetője milyen jogviszonyban és milyen járulékfizetés mellett láthatja el feladatát? Kell-e magánnyugdíjpénztári tagságot fizetnie a nyugdíjasnak, ha munkát vállal? A 2006-os önkéntes nyugdíjpénztárba történő befizetés az idei évre saját befizetésnek számít? Be kell-e léptetni az alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatott pályakezdőt valamelyik magán-nyugdíjpénztárba?…
Öt, illetve kétmilliós bírságot rótt a Gazdasági Versenyhivatal két, üdülési jogokat értékesítő cégre - tudta meg a HavariaPress. A Kereknap 2003 Kft. 5 millió forint, a Holiday Club Hungary Kft. pedig 2 millió forint bírságot kapott. A cégek azzal foglalkoznak, hogy üdülési jogokat árulnak különféle szállodákba.
Kate Moss kifejezetten szeret főzni. A Sun beszámolója szerint a 34 éves topmodell igazi "nagyágyú" a konyhában. A lap idéz egy ismerőst, aki szerint Kate "tényleg jó szakácsnő, és szívesen tálal a barátoknak és a családnak valami finomságot."
Búvárok, tűzoltók és rendőrök közösen emeltek ki egy autót Zalaszentgrót mellett a Zala folyóból kedden délután. A Fiatot tulajdonosa szándékosan tolta a vízbe, mert múlt héten elgázolt vele egy kerékpárost a Zalaszentgrótot Csáforddal összekötő úton.
Matthew McConaughey kénytelen egy időre szögre akasztani edzőcuccait. Matthew McConaughey valószínűleg csalódást fog okozni azon rajongóinak, akik kisportolt testalkata miatt szeretik őt.
Az amerikai énekesnő a Sun beszámolója szerint megerősítette, hogy a 13. hétben van. Gwen Stefani és férje, Gavin Rossdale a Los Angeles-i Cedars-Sinai kórzázban szerzett tudomást a terhességről, és "azonnal meg akarták osztani az örömhírt mindenkivel".
Elmarad a január 30-ra üzemkezdettől 8 óráig meghirdetett országos Volán sztrájk - közölte Korcsolayné Kovács Krisztina, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke.
Elmarad a szerdára meghirdetett Volán-sztrájk, miután az utolsó tárgyalási fordulóban a munkáltatónak és a munkavállalóknak sikerült megállapodniuk az idei béremelés mértékéről.
Félpályás útlezárásra és kisebb torlódásra kell számítaniuk az 51-es főúton közlekedőknek a taksonyi útelágazásnál, ahol két teherautó ütközött össze kedden délután; a balesetben a két sofőr könnyebben megsérült - közölte Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Először a választókerületi igényekről tájékozódik Varju László, az MSZP frissen kinevezett ügyvezetője, majd március végére kialakítja koncepcióját arról, hogyan segítse a választókerületi munkát. Erről a politikus kedden nyilatkozott, miután az MSZP országos elnöksége kinevezte a posztra.
Az énekesnő a Millennium táncstúdióban gyakorolt menedzsre, Sam Lufti társaságában, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve át szeretett volna öltözni. A táncolást ugyanakkor nem volt hajlandó közben abbahagyni - meg is lett az eredménye. Pár másodpercre ugyanis egy az egyben előbukkantak a kétgyermekes anya mellei.
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
A San Diego Chargers és a New Orleans Saints lehet az a két csapat, amely alapszakasz-mérkőzésen találkozik egymással a londoni Wembley Stadionban, a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) keretein belül.
Egy óra múlva kezdődik a 39. Magyar Filmszemle ünnepélyes megnyitója a Millenáris Teátrumban ezúttal hivatalos nyitófilm nélkül. Átadják viszont az Életmű díjakat, Schubert Éva színművésznek, B. Müller Magda fotóművésznek és Hildebrand István operatőrnek. A magyar Mozgókép Mestere elismerést idén Gyulai Líviusz animációs filmrendező és Kósa Ferenc filmrendező kapja. Idén 389 alkotást lehet…
Rockenbauer Lajost választotta meg vezetőjének a székesfehérvári városi közgyűlés MSZP-s képviselőcsoportja a frakciót 1994 óta irányító Pénzes Mihály helyett.
David Merlini több mint 200 millió Ft-ot követelt az RTL Klubtól (egyrészt vagyoni kár, illetőleg nem vagyoni kár címén) azon az alapon, hogy a kereskedelmi televíziónak Merlini show-jával kapcsolatban tett bizonyos kijelentései sértik a személyhez fűződő jogát.
Szürkének, a recesszióhoz közeledő amerikai gazdasági helyzet komolyságához képest semmitmondónak ítélték az amerikaiak George Bush elnök utolsó, szokásos évértékelő beszédét - nyilatkozta rádiónknak a Külügyi Intézet főmunkatársa. Magyarics Tamás úgy látja: a republikánusok az adócsökkentések bejelentését hiányolták, míg a demokraták az állam szerepének növelését tartanák szükségesnek. Az elnök…
Valaki vesztesége másvalaki profitja: a német Goldbeck építőipari vállalat építi a finn Nokia mobiltelefongyár romániai, kolozsvári üzemét. A Goldbeck székhelye történetesen Bochum közelében van, ugya...
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint a magyar adószintet csak akkor lehet csökkenteni, ha az állami kiadások is jelentősen mérséklődnek. Surányi György az InfoRádiónak adott interjújában elmondta: ma még nem látszanak a kabinet adóreform tervei, de szerinte először a vállalkozások terhein kell enyhíteni. A CIB Bank elnöke szerint hat év rossz gazdaságpolitikája vezetett a 2006-ban kezdődő…
Kétmillió forint értékű csempész cigaretta szállítmányt találtak a hatóságok a Csongrád megyei Ferencszállás belterületén egy német rendszámú autóban - tájékoztatta kedden az MTI-t a Vám- és Pénzügyőrség Dél-Alföldi Regionális Parancsnokságának sajtóreferense.
A miniszterelnök kezdeményezésére és részvételével szocialista polgármesteri találkozó kezdődött kedden este Hatvanban. Kijelölt napirend ugyan nincs, ám várhatóan szóba kerül a polgármesteri poszt és az országgyűlési képviselői tisztség közötti összeférhetetlenség kérdése, és az önkormányzatok költségvetési támogatása is.
Közös álláspont kialakítását tartja szükségesnek a kormány a következő évek fejlesztési stratégiájáról a kormánypárthoz tartozó önkormányzati vezetőkkel; ezt a célt szolgálja a szocialista polgármeste...
Budapesten folytatódott a magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó előkészítése - tudatta közleményben az MTI-vel a kormányszóvivői iroda kedden. Ezen felül értékelték a 2007. június 18-án Pozsonyban sorra került miniszterelnöki találkozón jóváhagyott Közös múlt – közös jövő című, 14 pontos közös együttműködési program megvalósítását.
Válogatott játékossal erősítette meg csapatát az Újpest FC együttese. A lila-fehér klub hivatalos honlapjának tudósítása szerint az őszi szezonban Székesfehérváron szereplő Mario Bozsics, a szerbiai születésű, de a bosnyák nemzeti tizenegyben szereplő középpályás három évre kötelezte el magát, de csak a nyáron csatlakozik a fővárosiakhoz.
Nagy Erzsébet nemcsak azért érdemelte meg a kortársak figyelmét, mert a modern magyar történelem egyik legnagyobb személyiségének volt a lánya. Szellemi értelemben is örököse volt Nagy Imrének, és mint ilyen, a saját jogán is fontos személyisége közéletünknek - írta a kormányfő részvétnyilvánításában.