Pakisztán egyetlen országnak sem engedélyezi, hogy hadműveleteket hajtson végre területén - közölték hétfőn iszlámábádi tisztségviselők. A kijelentéssel cáfolták a The New York Times című lap korábbi értesülését, amely szerint az Egyesült Államok azt fontolgatja, felhatalmazást ad katonai erőinek, hogy Pakisztánban tevékenykedjenek.
Két ember súlyosan megsérült, amikor Szegeden lezuhant egy török kamion a Bertalan hídról hétfő reggel - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t,
Nyolc pontos javaslatcsomaggal fordult az Egészségügyi Minisztériumhoz a Betegszállítók Egyesülete az új betegszállítási rendszer miatt. Ha nem sikerül megegyezniük a tárcával, a szétválasztás felfüggesztését kérik három hónapra.
Ötven éves lesz idén a brüsszeli Heysel parkban álló Atomium emlékmű, amely az 1958-as világkiállítás fő látványossága volt, és eredetileg csak a kiállítás fél éves időtartamára szánták. Az expó ideje alatt azonban akkora népszerűségre tett szert, hogy a város vezetése a véglegesítés mellett döntött.
Az iowai előválasztások győztes és vesztes demokrata elnökjelölt-aspiránsa, Barack Obama és Hillary Clinton egymást támadta vasárnap, két nappal a sorsdöntőnek tekintett New Hampshire-i előválasztási forduló előtt.
Az amerikai elnök kedden kezdődő közel-keleti körútja előtt újabb tárgyalásokra kerül sor vezető palesztin és izraeli politikusok között. A két fél közlése szerint hétfőn találkozna egymással Cipi Livni izraeli külügyminiszter és Ahmed Korei korábbi palesztin miniszterelnök.
Számos támadás érte a kormányt a koalíción belülről is azért, mert képviselői nem megfelelően magyarázták el a megszorítások célját és majdani, feltételezett előnyeit a választóknak. Részben ezért is könyvelhették el minden idők legrosszabb népszerűségi mutatóit. Idén mennyit szán a kabinet a reformok ismertetésére? - a Bors ennek járt utána. Összeállításunkból kiderül, a pénz elosztása körül még…
A BKV Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást hirdetett meg 60 darab használt csuklós alacsonypadlós városi busz beszerzésére. A Közbeszerzési Értesítő szerint a kiírás 40 százalékos többlet opciós vásárlási lehetőséget is tartalmaz.
A 20. század máig ható egyik fordulópontjára, az 1968-as évre emlékezik és annak továbbélését mutatja be egy egész évre tervezett előadás-sorozatban, valamint egy kiállításban a HVG-Könyvek és a Nyitott Műhely.
A pénteki amerikai munkaerö-piaci jelentés után ma továbbra is 1,47 fölött jegyzik az EUR-USD-t. Támogatások 1,4693-nál és 1,4692-nél találhatók. 10.30 órakor teszik közzé a januári EU-s Sentix-befektetöi bizalmat, amelynél legutóbb 11,9 pontos értékröl adtak számot. 11.00 órakor hozzák nyilvánosságra a decemberi EU-s fogyasztói bizalmat. Itt a -8 pontról -9 pontra való csökkenésre számítanak.…
Nem talált vevőre Szaddám Huszein néhai iraki diktátor jachtja. A 2006 decemberében kivégzett iraki elnök még 1981-ben, az iraki-iráni háború idején építtette Dániában a 82 méter hosszú...
Nem okoz különösebb fennakadásokat a fagy a hazai utakon, a forgalmat néhány helyen kisebb baleset lassítja - közölte az Útinform és a Fővinform hétfő reggel.
Heten életüket vesztették, harminckét ember eltűnt Dél-Koreában egy raktárépületben kitört tűzben - közölték hétfőn hivatalos forrásból. Tízen megsérültek a fővárostól, Szöultól 80...
Egereknél sikerült a lehetetlen: felgyógyultak a gerincsérülés okozta bénulásból, és újra tudnak járni. Ha az emberek is megtanulják tőlük, hogyan térítsék el az agyból a sérült részre érkező üzeneteket, akkor van esély a bénulás meggyógyítására.
Három ember sérült meg súlyosan, amikor az 54-es főúton Soltvadkert közelében hét jármű összeütközött hétfőn reggel - tájékoztatott a Bács megyei rendőrség.
Három súlyos sérültje van annak a balesetnek, amely hétfő délelőtt történt az 54-es főúton, Bócsa közelében. A lefagyott úton két kamion és négy személyautó ütközött össze, a főút forgalmát Izsák felé terelik a rendőrök - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A kultúra friss érdekességei iránt érdeklődő tévénézők már bizonyára jó ideje fölfedezték maguknak az esténként rendszeresen jelentkező programot, a Kultúrház-at. Erdős Gábor volt a műsor ötletgazdája, aki három év óta áll a szerkesztőség élén. Most megújulási terveikről beszél.
Az SZDSZ szempontjából mindennek volt mondható a tavalyi év, csak éppen eseménytelennek nem, és ez várható idén is: a népszavazás ugyanis – bár a párt hivatalosan tagadja – vezető SZDSZ-esek szerint vízválasztó lesz. A Századvég szerint Gyurcsány Ferenc sorsa leginkább a népszavazástól függ.
A MÁV meglévő infrastukrúrája miatt jelentkeznek a gondok a téli vasúti közlekedésben, Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója szerint. Magyarországon mintegy 13 ezer váltó működik,...
Dél-Dunántúl egyik jelentős régészeti emléke a somogyvári bencés apátság romegyüttese. A régóta folyamatos ásatások és a gondosan megtervezett rekonstrukció, valamint a kor szelleméhez is igazodó egyházi és kulturális programok révén már sokan megismerkedhettek a történelmi emlékhely kincseivel, a polgármester és csapata azonban további célok megvalósításáért is harcol, nemcsak kívülről várva a…
Csaknem 550 embert kellett már ellátniuk reggel óta a mentőknek országszerte, miután a jeges utakon, vagy utcákon elestek és megsérültek. A tűzoltóknak is volt dolguk: a kora délutáni órákig már ötven helyre hívták őket a csúszós utakon bajba jutott autósok.
A befektetők és az SZDSZ után már a szocialisták sem építenék meg a kormányzati negyedet - mindössze Gyurcsány Ferenc és szövetségesei erőltetik azt - tudta meg a Magyar Nemzet az MSZP-elnökség egyik, neve elhallgatását kérő tagjától.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,87 pontos csökkenéssel, 25.148,32 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,42 százalékkal gyengült.
A tavalyi költségvetés hiányának mérséklődése annak is köszönhető, hogy az infláció magasabb lett a korábban vártnál. A magasabb infláció közvetlenül és közvetve is jobban növelte a költségvetés bevételeit, mint kiadásait.
Laikus számára érthetetlen, miként ütközhet össze két repülőgép a földön, a repülőtér kifutópályáján. Az ilyen balesettel fenyegető veszélyhelyzet mégis elég gyakori ahhoz, hogy a repterek biztonságán őrködő szakemberek új megoldásokkal próbálkozzanak. Mint például annak a késedelemnek a kiiktatásán, ami a földi irányítók észlelése és parancskiadása között mérhető.
Mindkét irányban lezárták az 54-es főutat Soltvadkert közelében, miután hétfő reggel hét jármű összeütközött az érintett szakaszon, egy ember súlyosan megsérült - tájékoztatta Dobson Tibor, a...
Az EUR-USD árfolyama 1,4666-ra esett vissza. A devizapár ezzel 5 napja elöször korrigál nagyobb mértékben. Támogatás 1,4642-nél található. 1,4530-nál fut az elötte létrejött váll-fej-váll-formáció nyakvonala. Amíg az érték fölött marad az árfolyam, kedvezöek maradnak a kilátások, és megközelíthetik az abszolút csúcsot. 10.30 órakor teaszik közzé a januári EU-s Sentix-befektetöi bizalmat, amely…
LeBron James, a Cleveland szupersztárja egymaga 24 pontot dobott az utolsó negyedben, ezzel győzelemre vezetve csapatát Torontóban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Tavaly a szeptember-novemberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 922 ezer , a munkanélkülieké 316 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai...
A szeptember-novemberi időszakban 7,5 százalékos volt a munkanélküliek aránya Magyarországon. Ez 316 ezer regisztrált álláskeresőt jelent, ami megegyezik 2006. azonos időszakával - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
A ligaelső Detroit utóbbi nyolc mérkőzésén a hetedik, az idény során pedig már a 32. diadalát aratta Chicagóban az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.