2008. január 8. kedd

jan. 8
18:22
Az olasz író Budapestre látogat (HírExtra)
Budapestre látogat a kortárs olasz irodalom egyik kiemelkedő képviselője: Claudio Magris az Olasz Kultúrintézet meghívására csütörtökön és pénteken egyik drámája, valamint könyve bemutatóján vesz részt a magyar fővárosban - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.
jan. 8
18:22
EU: Szlovénia a reformszerződés veszélyeire figyelmeztet (HírTV)
Az unió soros elnöke, Szlovénia, arra figyelmeztette kedden a tagállamokat, hogy figyelmesen döntsenek arról: milyen módon ratifikálják a reformszerződést. Janez Jansa szlovén kormányfő azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Portugália népszavazást kiírását fontolgatja.
jan. 8
18:24
Felgyorsítják a haditechnikai fejlesztéseket (HírExtra)
A Magyar Honvédség idei egyik fontos feladata a haditechnikai fejlesztések felgyorsítása - nyilatkozta a honvédelmi miniszter kedden az MTI-nek.Szekeres Imre hangsúlyozta: azzal, hogy tavaly lezárult a haderőreform, nem változatlanság, hanem fejlődés következik a Magyar Honvédségnél.
jan. 8
18:26
Csökkenő létszámmal is ellátják a feladatokat (HírExtra)
Véget ért Bács-Kiskun megyében a határőrség és a rendőrség integrációjának első szakasza; a 2.100 főt meghaladó megyei állomány annak ellenére is képes a feladatok magas szintű ellátására, hogy csökkent a létszám, s a költségvetési kondíciók sem kedvezőek - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
jan. 8
18:27
Kihirdették az All Star-kezdősorokat (HírExtra)
Sidney Crosby, a Pittsburgh Penguins sztárja 500 274 szavazattal került be az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) január 27-i, atlantai All Star-gálájára. Nyugaton a Detroit Red Wings svéd hátvéd klasszisa, Nicklas Lidström kapta a legtöbb voksot, szám szerint 477 787-et.
jan. 8
18:27
Keszthelyen fogták el az üvegcserepes rablónőt (HírTV)
Egy kedd délelőtti rablási kísérlete után a rendőrök elfogták azt a nőt, aki minden jel szerint a hétvégén egy taxist is megpróbált kifosztani Zala megyében. A nő mindkét esetben üvegcseréppel csapott le áldozatára, igaz, rabolnia nem sikerült.
jan. 8
18:31
Tévé a mobilodon: talán már idén, na de mennyiért? (Privátbankár)
Az Antenna Hungária Zrt. arra törekszik, hogy Magyarországon is minél hamarabb piacra lépjen a digitális mobiltévé műsorszórással, hiszen minden készen áll a szolgáltatás bevezetésére, s felhasználói igény is van rá.
jan. 8
18:32
Kodolányi János Főiskola lett a legjobb (HírExtra)
A legjobb főiskola minősítést nyerte el a Kodolányi János Főiskola a Heti Világgazdaság című lap Diploma 2008 elnevezésű kiadványában megjelent rangsor alapján - jelentette be kedden az intézmény rektora.
jan. 8
18:34
Hillary Clinton: Obamát az al-Kaida figyeli (HírExtra)
Az amerikai elnökválasztási kampányban a Demokrata Párt jelöltségéért küzdő Hillary Clinton szenátor arra hívta fel a választókat: ne szavazzanak vetélytársára, Barack Obamára, mert "az al-Kaida figyeli".
jan. 8
18:37
Kormánynegyed nem, új városrész igen (Piac és Profit)
A kormányzati negyed projekt irányítói tudomásul veszik a kormánykabinet döntését, amely megállítja az épületegyüttes beruházását, és a megváltozott feladatokat végzik a továbbiakban - mondta Láng Balázs a projekt-team kommunikációs vezetője.
jan. 8
18:38
Blogbejegyzések az első világháborúból (HírExtra)
Internetezők ezrei várják feszült izgalommal, hogy új levél érkezzen az első világháborúból egy frontkatonától. A http://wwar1.blogspot.com olvasói éppen úgy nem tudják, hogy mikor érkezik megint levél William Henry Bonser ("Harry") Lamintől, vagy hogy a legutóbbi az utolsó volt-e, mint kilencven éve Harry családja.
jan. 8
18:41
Tízmilliárd euróba is belekerülhet a Nabucco (Privátbankár)
Megkezdte az uniós országok közös beruházásaként megvalósuló Nabucco gázvezeték műszaki tervezését a brit Penspen cég. A beruházás összköltsége 5 milliárd euró, ami a GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója szerint az építkezés befejezéséig a duplájára emelkedhet. Hegedűs Miklóssal Bodnár Kriszta beszélgetett
jan. 8
18:43
Szívproblémákat váltott ki a terrortámadás (HírExtra)
A 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrortámadások szívproblémákat váltottak ki az amerikaiak egy részénél. Köztük olyanoknál is, akik személyesen nem voltak érintettek az eseményekben - állítja egy tanulmány.
jan. 8
18:44
Tóth megsértette a koalíciós megállapodást? (Alternatív Energia)
A koalíciós megállapodás szerint a képviselők a koalíciós egyeztetés után nyújtanak be módosító indítványokat egy törvényjavaslathoz - mondta Horn Gábor azzal kapcsolatban, hogy Tóth Károly szocialista képviselő újfent benyújtja a vizitdíj eltörlésére vonatkozó javaslatát. Ez akár a koalíciós megállapodás megsértésének is tekinthető, mert a szerint a képviselők a koalíciós egyeztetés után…
jan. 8
18:45
Aggodalom a gyógyszertári ügyelet miatt (HírExtra)
Aggódik a Fidesz szegedi szervezete a város gyógyszertári ügyelete miatt - mondta el keddi sajtótájékoztatóján Péter Szilveszter, a párt frakcióvezető-helyettese.
jan. 8
18:46
Végleg megválik az Elműtől Budapest (Infostart)
Még december közepén kiírta a főváros azt a pályázatot, amelynek keretében értékesíti a még tulajdonában lévő 10,54 százalékos Elmű részvénycsomagot - értesült a portfolio.hu. A pályázók csütörtökig nyújthatják be ajánlataikat a pakettre, amelyet a fővárosi önkormányzat csak egyben hajlandó értékesíteni.
jan. 8
18:46
A kormánynegyed jegelése nagy pofon a környék lakáseladóinak (Privátbankár)
A kormányzati negyed megépítésének elhalasztása, a környéken épülő új lakások árát nem, a használt lakások árát viszont csökkentheti, véli a Duna House Franchise szakértője. Murányi Ákost a döntés piaci hatásairól Lakatos László kérdezte
jan. 8
18:48
A recessziós fenyegetés az arany felé tereli a befektetőket (Privátbankár)
A befektetők arra számítanak, hogy nő a recesszió kialakulásának esélye az amerikai gazdaságban, ezért az utóbbi időben inkább az arany vásárlása mellett döntöttek. A nemesfém unciánkénti ára főleg emiatt emelkedett soha nem látott magasságba, csaknem 875 dollárra. A drágulást a magas kőolajár, és a dollár gyengülése is segíti. Misik Sándorral, a Hamilton tőzsdeügynökség elemzőjével Ivády Zsuzsa…
jan. 8
18:49
Háziőrizetben marad a gázoló kosaras (HírExtra)
Kiengedték az előzetes letartóztatásból, ám háziőrizetben marad Will Bynum, az izraeli Maccabi Tel Aviv kosarasa, akit szombaton cserbenhagyásos gázolás miatt vittek be a rendőrségre.
jan. 8
18:50
Többlettel zártuk a decembert (Privátbankár)
Jelentősen javult tavaly az államháztartási egyenleg, de jelentős gazdasági áldozatok árán - így értékelik az elemzők a nyilvánosságra hozott eredményeket. A pénzügyi mérleg GDP-arányosan tervezett 6,6 százalékos hiánya 5,0 százalékra csökkent, és végül 1291,4 milliárd forintos lett. A decemberi hónap a Pénzügyminisztérium minden előzetes várakozását felülmúlta, és 14 milliárdos hiány helyett 48…
jan. 8
18:52
Minden cég jelentésében meglátszik majd a válság (Privátbankár)
Holnap kezdik el közreadni az amerikai tőzsdei cégek a tavalyi teljesítményeket tükröző gyorsjelentéseiket. A Solar Capital hazai értékpapír-kereskedő cég elemzője nem vár kiugróan gyenge cégeredményeket. Skáre Balázs rádiónknak azt mondta, a bankszektort érintheti leginkább a másodlagos hitelpiaci válság, de a magas energiaár visszafoghatja az energiaigényes ágazatok profitját is. Andor Attila…
jan. 8
18:53
Kormányőrökkel üríttették ki az OVB ülését (Infostart)
Kormányőrökkel üríttette ki az Országos Választási Bizottság (OVB) ülését a testület elnöke kedden este, miután a megjelent hallgatók szóváltásba keveredtek a tagokkal.
jan. 8
18:54
Harc a műanyag szatyrok ellen (HírExtra)
Júniustól nem adhatnak ingyen műanyag szatyrot vásárlóiknak a szupermarketek és boltok Kínában. A kormány honlapján megjelent szigorú rendelkezést azzal indokolta a kabinet, hogy az ország hatalmas mennyiségű műanyag szatyrot használ évente, s ez megkönnyíti ugyan a vásárlók dolgát, ám a vékony zacskók súlyosan környezetszennyezőek.
jan. 8
18:56
Új Knut a láthatáron (HírExtra)
Megmenekült a nürnbergi állatkert egyetlen életben maradt jegesmedvebocsa, s ezzel remény nyílt arra, hogy Németországban újabb "Knut-mánia" kapjon lábra.
jan. 8
18:57
Botrányos OVB-ülés: kormányőrök ürítették ki a termet (Privátbankár)
Kormányőrökkel üríttette ki az Országos Választási Bizottság (OVB) ülését a testület elnöke kedden este, miután a megjelent hallgatók szóváltásba keveredtek a tagokkal. Szigeti Péter a kiürítés id...
jan. 8
18:59
Rátámadt a bírákra és az ügyvédre (HírExtra)
Bírákat és egy ügyvédet bántalmazott egy polgári peres tárgyaláson az ügyfél a Pest Megyei Bíróságon kedden, a férfit a rendőrség őrizetbe vette - közölte Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke kedden Budapesten.
jan. 8
18:59
A csehek hetven százaléka ellenzi a radarállomás tervét (HírTV)
Tízből hét cseh ellenzi, hogy országában amerikai radarállomás létesüljön- derül ki egy kedden közzétett prágai fölmérésből. Washington azt szeretné, ha az európai rakétavédelmi pajzs részeként Csehországban is lenne egy ilyen létesítmény.
jan. 8
19:01
A Sevilla lett 2007 legjobb csapata (HírTV)
A Sevilla lett a 2007-es esztendő legjobb csapata, ezzel az andalúziai csapat zsinórban másodjára nyerte el a rangos elismerést. A ranglistát a futball történetével és statisztikáival foglalkozó IFFHS készítette. A listán több mint 350 klubot vettek számításba a világ minden pontjáról, és két magyar csapat is szerepel rajta.
jan. 8
19:05
"Megkaphatják, ami jár nekik" (HírExtra)
Százhatvanhat nappal a Füstirtók Egyesület bejelentését követően végre megindult az eljárás az MTV 2007. június. 28-i Szempont című műsorában lebuktatott, illegális helyen dohányzó képviselők ellen. Jó esélye van annak is, hogy az Országgyűlés Hivatala is megkapja a magáét, hiszen évek óta tudatosan segíti az illegális dohányzást az épületben.
jan. 8
19:07
Nevezzék meg a felelősöket (HírExtra)
A Fidesz azt követeli a kormánytól, hogy nevezze meg a kormányzati negyed beruházásának felelőseit, és hozza nyilvánosságra, pontosan mire ment az eddig elköltött 632 millió forint - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.
jan. 8
19:11
Kormányőrökkel üríttették ki az OVB ülését (Alternatív Energia)
Kormányőrökkel üríttette ki az Országos Választási Bizottság (OVB) ülését a testület elnöke kedden este, miután a megjelent hallgatók szóváltásba keveredtek a tagokkal. Szigeti Péter a kiürítés idejére, mintegy tíz percre felfüggesztette az ülést az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium épületében. A kéttucatnyi érdeklődő a felszólítás után távozott, ám többen közülük "szégyen-…
jan. 8
19:13
Évszázados mélyponthoz közelít az amerikai lakáspiac (Privátbankár)
A bostoni Fed elnöke szerint az amerikai lakóingatlanpiac 50 éves mélypontot közelít, a lakóingatlanok ára még gyorsabban eshet az idén, ha a gazdaság gyengül. Eric Rosengren úgy véli, hogy a lakói...
jan. 8
19:14
Kormányzati negyed: a beruházás szünetel - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Megállítja a kabinet a kormányzati negyed beruházást - jelentette be a kormányszóvivő. Budai Bernadett hozzátette: a tervezőmunka folytatódik, mert a kabinet nem tett le arról a tervéről, hogy a kormányzati negyed építésére kijelölt területen új városközpont jöjjön létre.
jan. 8
19:15
Utódallamok (HírExtra)
Utódallamok - művek a szovjet utódállamokból címmel nyílik kiállítás csütörtökön Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen - tájékoztatta az intézmény kedden az MTI-t.
jan. 8
19:15
Meghalt egy előállított a rendőrségen (Blikk)
jan. 8
19:18
Íme, a világ legnagyobb tévéje - közel 4 méter (Privátbankár)
A Panasonic bemutatta a világ jelenleg legnagyobb plazmatévéjét az International Consumer Electronic Sow-n: 150 hüvelyk, azaz 381 centi a képátló. A Sharp igyekszik környezetbarát lenni
jan. 8
19:21
Harminc év szunnyadás (HírExtra)
Az alvás és az ébrenlét közti szűk határszakasz olyan mint az éjt a nappaltól elválasztó hajnal: sejtelmes, kissé talán misztikus, és magán viseli előzményének és következményének ismertetőjegyeit is. Már érzékeljük a fényeket, a hangokat, ám még nem vagyunk egészen tudatunknál. Irracionális periódus, na.
jan. 8
19:23
A Yahoo hóditana a mobil interneten is (HírExtra)
Saját fejlesztésű mobil internetplatformot mutatott be a Yahoo, amellyel külső fejlesztők is készíthetnek a szolgáltató oldalaihoz kapcsolódó, mobiltelefonon keresztül elérhető alkalmazásokat.
jan. 8
19:26
Taroltak a sportrelikviák (HírExtra)
A Heim Pál Gyermekkórház és a Gyermekétkeztetési Alapítvány között osztják szét az egymillió forintot, amely a Danubius Csili jótékonysági akcióján gyűlt össze.A műsor adásideje alatt SMS-ben lehetett szavazni a francia Strasbourg és a spanyol Real Madrid összes játékosa által dedikált mezre és labdára.
jan. 8
19:28
Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot (Spa Trend Online)
Kati Marton szerint sikeres lehet a 2009-re tervezett amerikai magyar kulturális évad, a magyar filmek mellett a zene lehet az a terület, amely felkeltheti az amerikaiak érdeklődését. A magyar származású amerikai újságíró erről kedden beszélt. Kati Marton abból az alkalomból érkezett a magyar fővárosba, hogy szerdán magyar nyelven is megjelenik Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a…
jan. 8
19:32
Meghalt egy előállított férfi (HírExtra)
Meghalt egy előállított férfi a mátészalkai rendőrkapitányságon, a halál okának megállapítására orvos szakértő bevonásával vizsgálat indult - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel.
jan. 8
19:32
MSZP-frakció: helyes a döntés a kormányzati negyedről (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció szerint helyes döntést hozott a kabinet a kormányzati negyed beruházás megállításával. Erről Mesterházy Attila beszélt kedden Budapesten, a frakció informális ülése után.
jan. 8
19:36
Gyurcsány és a gyerekpszihológus (Piac és Profit)
A kormányfő az elmúlt hétvégén Révai Gábor Ranschburg Jenővel és Vekerdy Tamással készített interjú-kötetét olvasta. Azért ajánlja mindenkinek, mert sokat lehet belőle megtudni Magyarországról, önmagáról, a gyerekekről, egy sor dolgot a politikáról - bal- és jobboldalról egyaránt...
jan. 8
19:37
Kétnapos ülést tart az MSZP elnöksége (HírExtra)
Kétnapos ülést tart a hét végén, szombaton és vasárnap az MSZP országos elnöksége Egerben - tudta meg az MTI kedden elnökségi forrásból. Az évindító elnökségi ülésen a következő félév fontos politikai témái szerepelnek, mint a népszavazás, az egészségügy, valamint szó lesz a párt szervezeteiről készített felmérésről.
jan. 8
19:37
Menesztették a 4-es metró volt projektigazgatóját (HírTV)
Távozik DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatóhelyettese. Gulyás László 2007. augusztusáig igazgatója is volt a 4-es metró építését előkészítő és koordináló szervezetnek.
jan. 8
19:40
73 éves lenne a Király - furcsa tények (Privátbankár)
Tudta, hogy Elvis imádta a banános szendvicset, és volt egy ikertestvére? És azt, hogy Mogadishuban még az Elvis-hasonmásoknak is van szakálla? 10 furcsaság a Rock and Roll Királyáról
jan. 8
19:43
Sajnálkozik a főváros vezetése (HírExtra)
A főváros vezetése sajnálja, hogy a kabinet a kormányzati negyed beruházásának megállításáról döntött - erről Budapest SZDSZ-es főpolgármester-helyettese beszélt az MTI-nek kedden. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője helyesli a döntést.
jan. 8
19:46
Kormányzati negyed: 632 millióba került a talonba tett ötlet (Infostart)
Egyelőre nem lesz kormányzati negyed - döntött a kormánykabinet döntött. A költségek összességében majdnem elérik a 9 milliárd forintot, Budai Bernadett kormányszóvivő szerint azonban csak 632 millió forintba került a talonba került ötlet.
jan. 8
19:48
Rendkívüli intézkedések a szemétválság ellen (HírExtra)
Rendkívüli intézkedéseket jelentett be Romano Prodi olasz kormányfő a nápolyi szemétválság rendezése érdekében, miután Pianura külvárosban az éjszaka is folytatódnak az összecsapások a helyi lakosok és a hatóságok között.
jan. 8
19:54
Topmodellből Premiere Dame (HírExtra)
Carla Bruni, aki hamarosan francia Premiere Dame lesz azzal, hogy férjhez megy Nicolas Sarkozy államfőhöz, a múlt század 90-es éveinek topmodelljéből váltott át sikeresen az énekesnői pályára, és eddig is a szívsajtó kedvence volt szerelmi hódításaival - írja az AFP.

Keresés