Az adóváltozásokkal kapcsolatban a kormány nem engedhet a szigorból – jelentette ki a minap a pénzügyminiszter. Néhány területen – egészségügyi járulék, számlázás, újonnan alakult társaságok, ingatlanárverés, nyugdíj melletti munka – szigorúbb ellenőrzések várhatók. Cikkünkben összefoglaljuk, mire összpontosítanak a hivatalok, mire érdemes nagyobb figyelmet fordítanunk.
Emberölés miatt indított eljárást a rendőrség egy 70 éves férfi ellen, aki megmérgezte 44 éves lányát, majd magával is végezni akart a fővárosban - közölte kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság az internetes honlapján. A közlemény szerint a férfi még hétfőre virradó éjjel nagy mennyiségben gyógyszereket adott be lányának, emiatt a nő hétfő hajnalra életét vesztette.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher szerint minden eddiginél versenyképesebb lesz a Ferrari vasárnap bemutatott vadonatúj versenygépe, az F2008-as.
Az Antenna Hungária Zrt. (AH) arra törekszik, hogy Magyarországon is minél hamarabb piacra lépjen a digitális mobiltévé műsorszórással, hiszen minden készen áll a szolgáltatás bevezetésére, s felhasználói igény is van rá - mondta Jean-Francois Fenech, az AH vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Az idei évet a feszültségek és az indulatok csillapodását hozó évnek, a megértés, a megnyugvás és elfogadás kezdetének gondolom, amolyan ciklusfelezőnek - írta Gyurcsány Ferenc idei első blogbejegyzésében, hétfőn. A miniszterelnök úgy fogalmazott: életéből a nagy, január elsejei fogadalomtételek kimaradtak, de jó néhány éve ugyanazokkal a barátokkal végigbeszélik az elmúlt évet, és azt is, hogy…
Berlin történelme egyre inkább meghatározó lesz a városkép szempontjából is. Erre utal az a keddi értesülés, amely szerint mind a szövetségi, mind a városi - a főváros esetében önálló tartományi - hatóságok az eddiginél is határozottabb erőfeszítéseket kívánnak tenni a múlttal kapcsolatos emlékezés ébrentartására.
Minden a helyszínen rögzített nyom és az eddigi rendőrségi vizsgálat során beszerzett bizonyíték és adat arra utal, hogy az 53 éves, tette után öngyilkosságot elkövető nő ölte meg 12 éves lányát és 76 éves édesanyját hétfőn a Vas megyei Rátót községben - közölte a kedden reggel nyilvánosságra hozott tragédiáról tartott délelőtti sajtótájékoztatóján Halmosi Zsolt, Vas megye rendőrfőkapitánya.…
Minden a helyszínen rögzített nyom és az eddigi rendőrségi vizsgálat során beszerzett bizonyíték és adat arra utal, hogy az 53 éves, tette után öngyilkosságot elkövető nő ölte meg 12 éves lányát és 76 éves édesanyját hétfőn a Vas megyei Rátót községben - közölte a kedden reggel nyilvánosságra hozott tragédiáról tartott délelőtti sajtótájékoztatóján Halmosi Zsolt, Vas megye rendőrfőkapitánya.
Készenlétben áll a Jégvirág nevű jégtörő hajó a Tiszán Szegednél, de egyelőre nem tervezik a kifutását. Erre akkor lenne szükség, ha a jelenleg is összefüggő jég akadályozná a víz szabad folyását, vagy jégzajlásnál feltorlódnának a jégtáblák a hídpilléreknél és árvízvédelmi helyzet alakulna ki.
Az ausztrál színekben versenyző Jelena Dokic bokasérülés miatt feladta mérkőzését az olasz Flavia Pennetta ellen, a 170 ezer dollár összdíjazású hobarti női keménypályás tenisztorna második fordulójában.
Barack Obama amerikai elnökjelölt-aspiráns hét évvel ezelőtt még annyira le volt égve, hogy nem fogadták el a bankkártyáját; ma már nyugodtan tud vásárolni vele.
Az index.hu információi szerint a kormány kihátrál a Nyugati pályaudvar mögé tervezett kormányzati negyed mögül. A döntést és az indokokat hivatalosan délután fél négykor, a kormányszóvivői tájékoztat...
Az ENSZ által felügyelt vizsgálatot kért kedden Benazir Bhutto meggyilkolt pakisztáni exkormányfő fia anyja halála ügyében, mondván, hogy nem bízik a pakisztáni vezetőkben. "Nem hisszük, hogy a pakisztáni kormány fennhatósága alatt folyó vizsgálat kellően átlátható" - mondta londoni sajtóértekezletén Bilaval Zardari. "Már eddig is megsemmisült számos bizonyíték" - tette hozzá.
Kihátrál a kormány a kormányzati negyed megépítésének terve mögül - értesült az index. Az internetes hírportál úgy tudja: a kabinet keddi ülésén született döntést délután jelentik be hivatalosan.
Már Magyarországon is kapható a világ legkönnyebb, optikai meghajtót is tartalmazó hordozható számítógépe. A Toshiba Portégé R500 hordozható számítógép hihetetlenül vékony és könnyű.
Elfogta a rendőrség azt a 18 éves budapesti fiatalembert, aki hétfőn életveszélyesen megszurkált egy 36 éves férfit a Lajosmizséről Budapestre tartó személyvonaton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
Fatális orvosi műhiba áldozata lett egy kismama Angliában. A 30 éves Mayra Cabrera két órával a szülés után belehalt a rossz helyre adott epidurális érzéstelenítésbe. Az altató orvos ugyanis a gerince helyett a vénájába szúrta a fájdalomcsillapítót. Az áldozat ráadásul abban a kórházban hunyt el, ahol dolgozott.
A magyarság története című kötet enciklopédikus formában tárja az olvasók elé a magyar nép több évezredes történetét - mondta el Krász Lilla történész kedden Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban tartott könyvbemutatón.
Új üzletágvezető kinevezésével fejeződött be a Kutató Centrum (KC) online piackutató cég átalakítása, amely ezentúl a Hírek Média újabb üzletágaként működik tovább. A Hírek Média az utóbbi fél évben alakította át a korábban a cég médiaüzletágához tartozó KC arculatát, és indította el az önálló divíziót.
Megmérgezte lányát egy 70 éves férfi Budapesten, a 44 éves nő meghalt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint gyógyszerekkel mérgezte meg vasárnap este 44 éves lányát egy 70 éves férfi. A nő másnap reggelre meghalt.
Casey Stoner, a gyorsaságimotoros-világbajnokság elit kategóriájának, a MotoGP-nek tavalyi bajnoka nyugodtan készül az új szezonra, amelyben szerinte jobb lehet mint 2007-ben.
A pénzügyőrök 5.500 doboz ukrán zárjegyes, illetve zárjegy nélküli cigarettára, valamint 40 liter ismeretlen eredetű alkoholtermékre, közel 7.000 petárdára, valamint több mint 10 kilogramm hamisnak tűnő vegetára bukkantak hétfőn este egy kecskeméti ingatlanon végzett jövedéki ellenőrzés során - közölte az MTI-vel kedden a vám és pénzügyőrség.
Szávay Ágnes az esélyesek sorában az előkelő 12. helyet foglalja el a William Hill világhírű fogadóiroda azon listáján, amely a jövő hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének lehetséges győzteseit veszi számba.
Keddre virradóan újabb zavargások voltak Nápoly közelében egy szeméttelep mellett, amelyet az olasz hatóságok újra meg akarnak nyitni. Pianura városában 11 éve egészségügyi okokból zárták be a telepet. A tiltakozók szeméthegyeket és két buszt gyújtottak fel. A rendőrség könnygázzal próbálta szétoszlatni a tömeget.
Teemu Selanne világklasszis finn jégkorongozó hamarosan dönt arról, hogy folytatja-e pályafutását az észak-amerikai profiligában (NHL) címvédő Anaheim Ducks színeiben.
Gary Paffett az MP4/23-as tegnapi bemutatója után elmondta, bízik benne, hogy a Prodrive mindent megtesz azért, hogy jövőre bekerüljön a Forma-1-be, ugyanis ő lehet a mezőny leendő tizenkettedik csapatának egyik versenyzője.
Az EUR/USD egészen 1,4736-ig emelkedett a délelőtt folyamán, amihez nagyban hozzájárultak a gyenge amerikai mutatók is. A novemberi házeladások mutatója éves viszonylatban valószínűleg ismét gyenge értéket hoz majd, ami arra utal, hogy még igencsak messze az ingatlanpiaci krízis vége. A Fed részéről (Plosser és Rosengreen) több beszédet is hallhatunk a mai napon az amerikai gazdaság kilátásaival…
Egy pszichiátriai kezelés alatt álló férfi megölte anyját és életveszélyesen megsebesítette az apját, majd saját három ujját is levágta. Egy újabb eset, ahol pszichiátriai kezelés előzte meg a tragédiát.
Az adóhatóság kiemelt feladatai közé tartozik idén a minimumadó ellenőrzése azok körében, akik nem fizetik meg azt - mondta az InfoRádiónak az APEH elnökhelyettese. Varga Lászlóné hozzátette: a kiválasztásról az érintettek levelet kapnak az adóhivataltól, ám az ellenőrzés megkezdéséig mindenki élhet az önellenőrzés, azaz az utólagos fizetés lehetőségével. A szakértő arról is beszélt, hogy január…
A Philadelphia Fed elnöke Charles Plosser kimérten nyilatkozott az amerikai alapkamattal kapcsolatban. A gazdasági növekedés miatt az alsó oldal felé fordult ismét a befektetők figyelme, mivel a gyengülés okot adhat a további kamatcsökkentésre. Az infláció kapcsán azonban a felső oldal kerülhet előtérbe a Fed-nek pedig őrködnie kell az árstabilitás felett. A két ellentétes hatás igencsak…
Borzalmas részleteket tárt fel egy tanú kedden a Charles Taylor egykori libériai elnök-diktátor elleni perben a Sierra Leone-i háborús bűnöket vizsgáló hágai törvényszék előtt. Taylort azzal vádolják, hogy hatalma idején véres konfliktust robbantott ki a hazájával szomszédos Sierra Leonéban, és fegyverekkel, illetve pénzzel támogatta a lázadó Egyesült Forradalmi Frontot (RUF). A polgárháborúban…
Egy amerikai naptárban bemutatták a világ legszexisebb ikreit. A brazil egypetéjű ikerpár azon a televíziós szépségversenyen vett részt, ahol a világ minden tájáról származó egypetéjű szépségeit keresik.
Tisztújító közgyűlést tart a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége január 29-én Budapesten. A rendezvény kapcsán Böszörményi Gábor, a szervezet tagja, a Mozinet ügyvezető-főszerkesztője kedden felhívást juttatott el az MTI-hez, amelyben kiemelte: a szövetségnek erősítenie kell a filmklubok ismertségét.
Újabb három embert gyanúsított meg az ügyészség a Zuschlag János és társai ellen folyó büntetőeljárásban, így már 14-re emelkedett a gyanúsítottak száma. A Bács-Kiskun megyei Főügyészség helyettes vezetője egyelőre nem nevezhette meg a gyanúsítottakat, annyit viszont elárult, hogy bűnsegédlettel gyanúsítják őket.
Gyulai Gábort, az eddigi szabolcsi főbírót nevezte ki kedden az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság vezetőjének - tájékoztatta a tanács döntéséről az OIT hivatalának sajtóosztálya az MTI-t.
A lengyel zloty kedden jelentősen erősödött, mivel az előrejelzések szerint a Lengyel Jegybank várhatóan kénytelen lesz ismételten emelni az alapkamat mértékét. A piac érdeklődéssel várja a lengyel decemberi fogyasztói árak jövő héten közzétételre kerülő mutatóját. Az előrejelzések szerint 4,0 %-os emelkedésre számíthatunk az előző +3,6 % után. Ellenállást 3,5935-nél, míg támogatást 3,5831-nél…
Évek óta készültem párommal meglátogatni a gellérthegyi Filozófusok kertjét, amikor tavaly április végén arról értesültünk, hogy három szobrot ismeretlen tettesek elloptak egy éjszaka alatt. Szoborrongálásos korunkban már meg sem igen lepődtem a történteken, a maradék filosz felkeresését viszont az elmúlt vasárnapra halasztottuk.
Az orosz bajnok Zenit Szentpétervár szlovák légiósát igazolhatja le az angol Liverpool - értesült a BBC brit hírtelevízió. Martin Skrtel jelenleg Angliában tartózkodik, ahol a szokásos orvosi teszteket teljesíti. Amennyiben sikeresek lesznek a vizsgálatok, Skrtel átigazol az ötszörös Bajnokok Ligája győztes csapathoz.
A cataniai ügyészség három év és négy hónap börtönbüntetést kért arra az olasz futballszurkolóra, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly február 2-án, a Palermo elleni bajnokin megölt egy rendőrt.
Pályázatírás és pályázati menedzsment az Európai Unióban címmel 48 órás képzést indít a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Pannon Egyesülete az év elején Győrött - közölte a TIT városi elnöke kedden az MTI-vel.