A közös cél, az összetartás és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében. Az államfő szerint fontos megerősítenünk, hogy van "belső iránytűnk, hogy megőriztük a reményt". Sólyom László hangsúlyozta: "sok kárt okoz a mindent a mi-ők sémára leegyszerűsítő fekete-fehér gondolkodás".
Kedden az újévi szentmiséken minden katolikus templomban felolvassák a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét a Biblia Évének kezdete alkalmából. A programsorozatban a protestáns egyházak is részt vesznek, amelynek hivatalos ünnepélyes megnyitója január 20-án lesz az ökumenikus imahét megnyitásakor Budapesten a Pozsonyi úti református templomban .
Két késeléshez és egy súlyosabb petárdabalesethez riasztották szilveszter éjjel a rendőrséget a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kormos Endre elmondta: az egyik késelés hajnalban a Nyugati pályaudvarnál, a másik pedig egy II. kerületi szórakozóhelyen történt.
Százezrek köszöntötték esőben, de a tavalyinál jóval szelídebb időjárási körülmények közepette Nagy-Britanniában az újévet, és ezúttal Skóciában sem fújta el a szél az ünneplést.
Az év legnehezebb éjszakájának nevezte a szilvesztert az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban. Győrfi Pál hozzátette: több mint 300 hívást kaptak az éjszaka folyamán, ami a napi átlag háromszorosa. A riasztások között volt közlekedési baleset, szurkálás, tűzijáték okozta baleset és több rosszullét is.
Árverési rekordot ért el 2007-ben ...a francia vámőrség. A testület 2400 euró híján 400 ezer euró (több mint 100 millió forint) jövedelemre tett szert az év során a határokon elkobzott, az országba engedély nélkül behozni próbált különböző, gyűjtők számára is értékes áruk elárverezéséből.
A reményről, az ország megosztottságáról és a kisebb közösségek munkájának fontosságáról szólt újévi beszédében Sólyom László. A köztársasági elnök az újévi reményről úgy fogalmazott: az nem remény, ha arra hagyatkozunk, majd csak lesz valahogy. A remény ennek ellentéte: azt jelenti, hogy nem adtuk fel."Aki reménykedik, annak van belső iránytűje, van miből merítenie" - mondta az államfő.
Egy ember meghalt kedden reggel, mikor kocsija frontálisan karambolozott egy másik autóval Dunaharaszti közelében. Egy másik balesetben Szigetszentmiklóson halt meg egy férfi hétfőn este.
Két új amerikai film arat sikert a fekete maffia két főszereplője történetének megörökítésével. Mindkét film ma is élő, az 1970-es évek Harlemében uralkodó drogkereskedőről szól. Az egyik filmet Ridley Scott rendezte, American Gangster a címe, és Frank Lucas szerepét Denzel Washington alakítja.
Teljes a nyugalom a kenyai turista szálláshelyek és a strandok környékén - mondta a nairobi magyar konzul. A diplomata hozzátette: tudomása szerint minden, Kenyában tartózkodó magyar állampolgár jól van. Kenyában az elnökválasztást követően, múlt csütörtökön robbantak ki zavarások, amelyeknek már több száz halálos áldozata van.
Német lapértesülés szerint elképzelhető, hogy Ottmar Hitzfeld, a Bayern München vezetőedzője a svájci labdarúgó-válogatott irányítását veszi át a nyár végén. A Bild című napilap szerint Hitzfeld, akinek a szerződése az idény végén jár le, az ünnepek alatt tárgyalásokat folytatott a svájci szövetség illetékeseivel.
Az ország legmagasabb pontján fekvő Kékestetőn már lehet síelni, Bánkúton viszont még nem. Utóbbi helyen - a szakemberek szerint - az eddig lehullott hó még kevés.
Budapesten lezárták a Ferihegyi gyorsforgalmi út város felé vezető oldalát, miután két személyautó összeütközött - értesült az InfoRádió. A kifelé vezető oldalon a rendőrök az első lehajtónál leterelik a forgalmat az útról.
Életveszélyes állapotban vittek kórházba egy férfit újév hajnalán Budapesten a Nyugati térről, ahol több késszúrással megsebesítette valaki. A késelő elmenekült, a rendőrök keresik.
A közös cél, az összetartás és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében,. Az ország állapotát nem lehet csak gazdasági adatokkal jellemezni. Az, hogy egy országban jó-e élni, azzal mérhető leginkább, milyen az emberek egészsége, meddig élnek, jók-e az iskolák, milyen a természeti környezet, mennyire sikerült a szegénységet és a kirekesztettséget…
A 2007-es év televíziós történéseire visszaemlékező sorozatunk második részében az év három legemlékezetesebb botrányát idézzük fel. Fábry Sándor Nap-keltés műsorszámát, Kepes Andrásnak a Mokka vendégeként tett kijelentéseit és Fekete Pákó balhéját.
Az eredetileg január 8-ra kitűzött pakisztáni parlamenti és helyhatósági választásokat februárra halasztják el - közölte kedden az AFP francia hírügynökséggel az ázsiai ország választási bizottságának egyik magas rangú illetékese. Tájékoztatása szerint a voksolás időpontja azonban nem tolódik februáron túlra.
Kedden Szlovénia átvehette az Európai Unió soros elnökségét. A frissen csatlakozott tagállamok közül Szlovénia az első, amely soros elnököt ad a szervezetnek. Legfontosabb feladatának azt tartja, hogy egyesítse Európát Koszovó kérdésében és hogy elérje: a tagállamok hagyják jóvá az aláírt reformszerződést.
Újabb 48 holttestet szállítottak be kedd reggelig a nyugat-kenyai Kisumu város halottasházába - közölte az intézmény egyik alkalmazottja. Egy segélyszervezeti munkás pedig nem sokkal korábban arról számolt be, hogy a zavargások kitörésétől kezdve hétfő estig összesen száz holttestet vittek a halottasházba.
Utcabálokkal, szabadtéri bulikkal, komoly- és könnyűzenei koncertekkel köszöntötték az újévet szinte minden nagyobb városban. Hajnalban pedig elkezdődött az utcák takarítása.
Egymilliónyian nézték meg a helyszínen a sydneyi tűzijátékot, Pekingben az olimpia szervezői rendeztek zenés-táncos ünnepséget, Bagdadban pedig először ünnepelték meg nyilvános rendezvényekkel az újévet az ország 2003. márciusi amerikai megszállása óta.
Bár órák óta országszerte havazik, az utak járhatóak. A legtöbb hó Csongrádban és Békésben esett, ahol megközelíti a 30 centimétert. Az autópályákat folyamatosan járják a munkagépek, ekézik a havat. Budapesten is havazik, a fővárosban ötven munkagép és 400 hómunkás takarítja a havat.
Castelgandolfóban, a pápa nyári rezidenciáján van a Vatikáni Csillagászati Obszervatórium székhelye. Tizenhárom jezsuita szerzetes tartozik hozzá és egy olasz pap, aki a régi felvételeket digitalizálja. A szerzetesek nagy része Arizonában dolgozik, a tucsoni nagy obszervatóriumban, amellyel a castelgandolfói nem tudná felvenni a versenyt.
A havazás miatt kisebb késésekkel, de többnyire menetrend szerint járnak a vonatok; a budapesti elővárosi járatok közül a monori és sülysápi szerelvények átmenetileg leálltak.
Alföldi Róbert lendülete a garancia arra, hogy legyűrje a színházi életben is meglévő közöny, érdektelenség és pénztelenség teremtette nehézségeket - mondta a Független Hírügynökségnek a Nemzeti Színház főigazgatója utódjáról.
Két késeléshez és egy súlyosabb petárdabalesethez riasztották szilveszter éjjel a rendőrséget Budapesten - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel kedden. Hajnalban a Nyugati pályaudvar melletti buszmegállóban összeszólalkozott két férfi, egyikük többször megszúrta a másikat, majd elmenekült.
A világ legtöbb pontján koncertekkel, tűzijátékokkal köszöntötték az emberek a 2008-as évet. Sydneyben például egymillióan nézték meg a tűzijátékot, és még az iraki Bagdadban is nyilvános rendezvényekkel ünnepeltek. Pokolgép robbant viszont az egyik thaiföldi üdülőhelyen.
A 2008-as év első percében született meg egy kislány Budapesten és egy kisfiú Egerben - tudta meg az MTI kedd reggel a kórházak szülészetein. A "Himnusz alatt" született baba a budapesti Szent István Kórházban - közölték az intézmény szülészetén.
Visszatérnének Portugáliába a tavasszal ott eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei, hogy megpróbálják életben tartani az utóbbi időben erősen csökkenő érdeklődést az ügy iránt.
Hatályba lép az új villamos energia törvény és megszületett az összes alacsonyabb szintű jogszabály, így 2008. január elsejétől indulhat a verseny a 100 százalékban liberalizált magyar árampiacon. Az európai uniós elvárásoknak megfelelően megszűnik a közüzem, és a továbbiakban már csak a lakosságnak szolgáltatott villamos energia árát ellenőrizheti a hatóság.
Újabb halálos áldozata van a madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1-es vírusának Egyiptomban - jelentette az al-Ahram egyiptomi napilap, egészségügyi minisztériumi forrásra hivatkozva kedden. A lap úgy tudja, egy 50 éves nő hétfő éjjel belehalt a betegségbe. Ő egy héten belül a kór negyedik áldozata.
Banki átutalással, eladott ingatlan árából kapott ajándék illetékmentes? Egyenesági öröklés után az örökösödési illetéken kívül milyen fizetési kötelezettségek terhelik az örököst? Kiegészítő tevékenységet végző vállalkozó vagyok, amennyiben a bevételem kevesebb, mint a kiadásom, akkor saját befizetéssel kell-e egyensúlyba hozni a kasszát? A bolti kiskereskedelmi áfa-számítást (részarányos)…
Franciaországban 372 gépkocsit gyújtotta fel vandálok Szilveszter éjszakáján, azaz kevesebbet mint tavaly. A rendőrség nyugodtnak jellemezte az ünnepet keddi beszámolójában.
A béke nem az ember győzelme vagy egy politikai megállapodás gyümölcse, hanem mindenekelőtt isteni ajándék - jelentette ki XVI. Benedek pápa a római Szent Péter-bazilikában újév napján bemutatott miséjében.